Pesti Hírlap, 1881. január (3. évfolyam, 1-30. szám)

1881-01-13 / 12. szám

Budapest, 1881. Hl. évf. 12. Szám (733.) Csütörtök, január 13. Előfizetési árak: ______ Szerkesztési iroda: VamÁmm­­á frt, — ki Hfl Budapesten, nádor-utca 7. sz., I emelet, .........................* 7 __ f Így hová a lap szellemi részét illető mindes 'Negyedévre . ..................3 » 30 „ fHafl J&MU llpilO afl jeff rrfp^iA ^ JEpK Bérmentetlen levelek csak ismert Egy hóra.........................1 n 20 „ |jjp kC j’íV IjS kezektől fogadtatnak eL A „Magyarország és a Nagyvilág“ című |||| jfjjjlj ill ||jg |­| IjÁ. ||jf |||f hová az előfizetések" és a lap szétkit­nagy képes lappal együtt: ■■ ■■ TM ® fraH désére vonatkozó felszólamlások in­egész évre......................20 frt. tézendők. félévre.............................10 B _ _ Tmvrr A Y Tk T a tnyt k TN Hirdetéseit negyedévre..................6 „ Dl II I I \c A I l\I A Ui S A D f' ) a kiadóhivatalban vétetnek fel. ------ | II I. I I I |\ I |\! f\ r I L A I (**? v / Franciaország részére pedig egyedül­, Százalék nem adatik. A A A 1 ^ ■ V • RUDOLF MOSSE-nél PARIS-ban, ) v40, Rue Notredame des Victoires. N antir I T és 8Bom^a*on a képtár, vasárnapokon teken 9—1-ig. — Országos kepzumüvészet távollétében mindig megtekinthető — ** * I áratnivalók, d­­e 10—1-ig fölváltva a gyűjtemények társulat tárlata. (Sugár-ut, saját ház.) — Közvágóhíd a soroksári-ut végén, a vám Csütörtök róra-kath. : Veronika Vid.­­ Nemzeti muzeum. (Muzeum-körut.) valamelyike; a könyvtár pedig minden Magyar tudományos akadémia. (Ferenc Jó­ mellett. — Városház­a régi a városház­­a protestáns: Victorka | Nyitva: d. e. 9—1 óráig, hétfőn és cstk hétköznapon 9—1-ig. — Országos képtár zsef-tér, saját ház.) — Iparmuzeum. (Sugár- téren, az út a Lipót-utcában 24. sz. a. — „ görög-orosz: Január 1881.­­­törtökön a természet- és néprajzi-tár. (Eszterházy-féle) az akadémia palotájá- ut, a képzőművészeti társulat háza.) — Városi vigadó (redoute) az aldunasoron. —­­~’__________________ s szerdán kedden és pénteken az ásványtár­­ban. Nyitva : vasárnap, szerdán és pén- Királyi vár és várkert Budán, az udvar Állatkert a városligetben._______________ A mai szám tartalma: „A la tonte des neiges.“ — Politikai hírek. — A kala­pon vérfürdő. — Fővárosi ügyek. — A zsidók és a névmagyarosítás. — Wahrmann Mór és az ügyvédek. — Tudomány és irodalom. — Színház és művészet. — Uj találmányok. — Táviratok. — Napi hírek. — Mulat­ságok. — Törvsz. csarnok.­­— Szinlapok. — Közg. hírek. — A budap. értéktőzsde. — Tárca : Gambetta. — A mellékleten : A képviselőházból. — Párisi csipke­bokor. — Szegény-csarnok : O. Z. — Vegyes. — Hirdetések. „A la fonté des neiges“ Alászolgája ! megint szépen vagyunk, Bis­marck­­ „morozusan mered maga elé“; a biro­dalmi kutya haragosan vicsorgatja fogát; és Barthélémy Saint Hilaire melancholikus jegyzé­ket ir arról, hogy „legfeljebb három hónap múlva“ háború leszen. S amit a kutya megizgat, Bismarck meg­morog, s az „államasszonyságok“ visszarettentő kilátásul a falra festenek, az az ördög rendesen megjelen. Ki ne emlékeznék az 1875-iki decemberi reformjegyzék ilynemű példátlan sikerére? Ak­kor is apró béka-egérharcból, pálinkás fejű ve­rekedésekből, s farkasszemet néző, de az irhát féltő kis kutyák csaholó hetvenkedéséből, épen ilyen szerencsésen sikerült nagy európai köz­ügyet, óriási háborút s majdnem általános euró­­pai kataklizmát előre formálni. Szinte úgy tetszik, mintha a dul­ignói nautikus kontratánc, szakasz­tott pendantja volna az 1875-iki nevesinjei kó­lónak, melyen a részeg vásárosok épúgy bele­táncolták a Keletet Európa segítségével egy be­­lá­tatatlan kimenetelű bonyodalomba, mint a­hogy a gladistonizmustól becsípett európai dip­lomácia önmaga chaussée-croissézott bele a berlini utókonferencián és Dulcigne alatt a hínárba. Az analógia mindenesetre frappáns. 1875-ben karácson felé a kis hercegovinai lázadás már kimerítette erejét; a bosnyák lázadás ré­szint még szervezetlen volt, részint pedig kime­rülten hevert. Egy csak valamennyire is jól szer­vezett török hadtest tavaszszal okvetetlenül telje­sen urává lett volna a helyzetnek. Montenegro, Szerbia fenekedtek ugyan, de féltek megmoc­canni. A keleti muszka-dicsőségben csak a mi­atyánk tartotta a szuszt. Akkor Andrássy Gyula grófnak az a szel­lemes ötlete támadt, hogy megreformálja a fránya bosnyákot s Hercegovina zsebkendőtlen népét. Megfogamzott a nagyszerű decemberi re­formjegyzék, s ebben az a mindenek fölött ge­­niális ötlet, hogy ha a porta nem fogadja el a reformokat, hát akkor „mire a hó elolvad“ Szerbia és Montenegro is okvetlenül fegyvert ragadnak, s ebből beláthatatlan bonyodalom ke­letkezik nemcsak a Keleten, de tán egész Euró­pában is. Nagyszerű ! A szerbek és montenegróiak most már tudták, hogy tehát szabad a hajsza ! és még azt is tudták, hogy Európa sorsának urai! Természetesen, hogy a háború kitört „á la fontes du neiges.“ Ugyan nem járt Barthélémy Saint Hilaire az Andrássy Gyula grófnál iskolába ? Annyi bizonyos, hogy az ő decemberi jegy­zéke tökéletesen olyan bölcsességgel van tele, mint az Andrássy Gyuláé. Ő is épúgy könyö­rög Európának, hogy csináljon rendet a görög­kérdésben, ő is épugy kilátásba helyezi, hogy különben b­eolvadtával kitör a görög-török há­ború, ő is épugy kesereg, hogy ebből azután Európának milyen rengeteg veszedelme kel, s hogy sírni fog bele egész Európa, még­­ Ázsia is. Ha azok a görögök még erre sem indíta­nak háborút, igazán megérdemlik, hogy soha az Offenbach librettóin felül ne emelkedhes­senek. Barthélémy Saint Hilaire határozottan „sta­­teswoman“. Igaz, hogy előre bocsátja vétóját ; igaz, hogy depreciálja a berlini utókonferencia hatá­rozatának értelmét, s az is igaz, hogy a görö­göket kijózanítja Franciaországba vetett re­ménykedésükből. De ha a másik bekezdésben szépen meg­magyarázza nekik, hogy mennyire a kezükben van Európa sorsa, s hogy mennyire lehetetlen e világrész a Görögország által felidézendő követ­kezések ellen: ez egy igen szép biztatással föl­ér. No csak, fiaim, három hónap múlva tietek a világ. Tökéletesen érthető, hogy a birodalmi ku­tya a fogát csattogtatja és Bismarck „sötéten bámul maga elé.“ Fel van gördítve az egész panoráma. A görög-török háború körülbelül csak egy európai háborúval gátolható meg. S ha meg nem gátol­ják, akkor meg maga után vonja az európai há­borút. Vagy előtte, vagy utána , de biztos. Vagy tán még volna a diplomáciának or­vossága ez epidémia ellen ? Van egy. De medicina pejor morbo. Oroszország lekenyerezése az egyetlen mód. Átkozott mód. Százszorta átkozott nekünk, mert csak a mi bőrünkre, a mi érdekeink árán történ­hetik meg. Ha fogjátok hallani, hogy a görög-török viszály békésebbre fordult, tudjátok meg, hogy Németország és Oroszország között szent a régi béke. Németország, ha arról van szó, hogy az A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Gambetta. — Politikai jellemrajz.*) — Az egykori fiatal ügyvéd, az engesztelhet­­lenek egyik vezére, Léon Gambetta, ma dicső­sége tetőpontján áll. Franciaország mellette nyilatkozott : 36,000 község jelentette ki, hogy neki a gambettizmus s a mérsékelt köztársaság kell. A szocialisták az örökös forradalom ta­nyáján, Párisba is megbuktak, a különböző le­gitimisták, orleanisták, bonapartisták elenyésző csekély számra olvadtak ; a köztársaság meg­szilárdult, nem erőszakos eszközök által, tisztán önmagából fejlődve. Gambetta és Grévy, az államépület csúcsán álló két hatalmas alak gra­tulálhat egymásnak és önmagának. Gambetta számára már csak egy lépcső van, hogy elérje a legmagasabbat, miről valaha álmodott, s ez egy lépcsőt nemsokára szintén meghaladta : a nagy francia köztársaság elnöke lesz. Már­is világszerte őt tekintik a köztársaság dauphinjé­­nek, az elnöknek csak neve Grévy, az elnök maga Gambetta. Alig lehet egyhamar határozottabb ellen­tétet képzelni, mint mely Grévy és Gambetta között van. Ha Grévy a személynélküli elv, úgy Gambetta maga a megtestesült személyiség ; ellenségei meg épen gúnyosan így fordítják meg a Grévyre alkalmazott jelzőt: Gambetta az elvnélküli személyiség. Grévy politikai arc­képe halvány és elmosódott; valódi tipikus és tökéletes körrajza az az iskolaszerű határozat­lanságnak, Gambetta jelleme erőteljes és egyéni, határozott színezetű, sajátlagos és oly erősen jellegzetes, mint Munkácsy alakjai. Grévy el­nöksége a parlamentben és kabinetben nyilvá­nuló vélemények alkotmányos sommázatát jelenti. — Gambettáé, ha csakugyan létre fog jönni, az ő egyéniségének nyomasztó súlya alatt álló parlament és kabinet nyilvánulását fogja jelen­teni. Ma azon hang, mely az Elséeből kihallat­­szik a minisztertanács szava , a Gambetta-ura­­lom alatt onnan kidörgő szózatnak oly erős alanyi alaphangja lesz, hogy abban a nyil­vánuló többi hang teljesen el fog enyészni. Gambetta elnöksége tehát személyi ural­mat jelentene. Azt, csakhogy igazolva és ment­hetővé téve a legtisztább hazafiasság s az alkot­mányosság legapróbb formáinak lelkiismeretes tiszteletben tartása által. Azonban az igazolás és menthetővé tétel mégsem olyan, hogy már eleve is sokféle és a lehető legkülönbözőbb ellenmon­dásokat elő ne idézze. Ellenségeinek bosszús ha­ragja azért nem fogja meggátolni Gambettát legfőbb célja elérésében, de az is a francia nemzet folytonos élcelődésének jele, hogy azon nagy és folyton növekedő tér, melyet Gambetta elfoglal, már nyugtalanságot kelt s a mérsékelt elemek közt sem hiányzanak olyanok, kik bizal­­m­atlanul a „diktátor“ gyanúsítását dobják szeme közé. E gyanú nyilatkozó jelei a valódi kezes­séget képezik a francia nép átható republikani­­zálására nézve. E népnek, ha történetét végig lapozzuk, folyton azon előh­ibája tűnik szemünk­­elé, hogy az egyéni dicsőség és kiemelkedés mindenka a legnagyobb befolyást gyakorolja rá. Szinte jólesett a nemzetnek, ha egy magasra ki­emelkedő egyéniségre tekinthetett föl örökké, hogy a bálványozás és saját maga közti távolságot csak növelje, szívesen borult lábaihoz s kedven­céért mindent meggondolás nélkül áldozott föl. Ez az első eset, midőn az egyéni tulnyomóság ellen föl merészel ágaskodni, midőn egyik kegyen­­cének aggályosan nézi cselekedeteit, midőn csu­pán az, hogy az általános rokonszenvet már megnyerte, elég ok a gyanúra. A tiltakozás nélküli önalárendelés, az a monarchia sajátsága, melynek ép az a jellege, hogy egy urat habo­zás és tiltakozás nélkül elfogad, gyökerezzék bár annak hatalma ősi hagyományon és „Isten ke­gyelméből“ szerzett jogokon, vagy pedig egyéni kitűnőségen. A demokratikus és köztársasági szellem nem tűri meg egy egyénnek oly nagy mérvben való kimagasulását, mert bármely túl­ságosan magas egyéniség a kormányformának szétrombolását eszközölné. Az államforma maga kívánja meg a legkérlelhetlenebbül az osztrákiz­must, melynek a modern Arisztideszeket ép ugy száműznie kell csupa polgári erényeikért is, mint az ókorban kellett. *) Dr. N­orda­u Miksa most megjelent köny­véből „P­áris a harmadik köztársa­ság alatt. Újabb rajzok a milliárdok igazi ho­nából A Mai számunk 10 oldalt tartalmaz.

Next