Pesti Hírlap, 1882. december (4. évfolyam, 331-359. szám)
1882-12-03 / 333. szám
1888 december 3 nem lesz talán érdektelen röviden elmondani a madagaskariak Páriából történt rögtönös elutazásának valódi okát. A francia kormány ugyanis, mint olvasóink tudják, különféle követelésekkel állottak elő, melyeknek elfogadását egyenesen kierőszakolni akarták a küldöttségtől. A követelések közt legsértőbb volt az, mely Franciaország protektorátusát akarta ráoktrojálni Madagaszkárra. A küldöttség igazi gentleman módjára viselte magát a francia kormány követeléseivel szemben, megadták a méltányossággal megférő minden engedményt, de a protektorátusra vonatkozólag kijelentették, hogy ily nagyfontosságú ügyben nem határozhatnak külön meghatalmazás nélkül. A franciák mind követelőbbek lettek s végre a legdurvább módon intéztek hozzájuk ultimátumot, és midőn a madagasztaliak erre elég udvariasan ugyan, de határozott nemmel feleltek, a francia kormány azt követelte tőlök, hogy vegyék le a lakásuk előtt kitűzött madagaszkári lobogót. A küldöttség tiltakozott e követelés ellen, de az mit sem használt, sőt a franciák végre a szálloda szolgaszemélyzetével vetették le a lobogót. E durva inzultálás után, melyet a madagaszkariak egyenes kiutasításnak tekintettek, a küldöttség tagjai még aznap este gyorsvonattal elindultak Páriából s Londonba utaztak, hol egyelőre — mert annyi idejök sem volt, hogy hivatalosan tudassák megérkezésüket — a Charingcross szállodában vettek lakást. Remélhetni, hogy a londoni miniszterek kíméletesebben fognak bánni madaszkari vendégeikkel. Az állat joga. (Herman Ottó felolvasása.) Az ifjú állatvédő egyesület sorompóba lépett kitűzött célja mellett Herman Ottó, az egylet megalkotója, lelke, két keze, tartott népszerű felolvasást a vigadó kistermében az állatvilág jogairól. Ma ismét végig sajgott a keblekben az a fájó érzet, mely önkénytelen lep meg, ha elnyomottak sorsa tárul elénk, bár most nem szegény szerecsen rabszolgákról, vagy leigázott képekről volt szó, hanem az állatokról, melyeket, vagy most már — legalább a fölolvasás hatása alatt — kiket nem is holmi délamerikai durva ültetvényes, vagy vérszopó muszka kormányzó, kikre csak a távolból vicsorgathatjuk fogainkat, feszitnek kínpadra, hanem itt köztünk, szemünk láttára, sőt a mi közreműködésünkkel gyötrenek halálra önkénytelenül avagy részakaratból. Herman Ottó — hogy ugymondjam — a szivét markolta meg a hallgatóságnak s szorította össze fájóan, kegyetlenül. Ha még sokáig pedzi a szegény kolibrik szomorú sorát, melyeket a hölgyek kalapjai díszítésére százezerenkint gyilkolnak le, valahány asszony abban a zsúfolt tágas teremben volt, mind sírva fakad a úgy tépi le kalapjáról a madártollat. De volt is látszata a fellobogó lángnak. A felolvasás befejezte után valóságos tolongás támadt a teremben felállított titkári asztal körül, mindenki be akart iratkozni az egyletbe, és se szeri, se száma a hány gyűjtőivel okkupált, különösen a hallgatóság szebbik fele, az ívkezelőtől. * Zajos taps fogadta Herman Ottót, a mint az emelvényre lépett. Az eszme — kezdő szavait — melynek szószólójául vállalkozott, a legjobb s legnemesebb eszme, melynek terjesztői, agitátorai az évtized legnagyobb jellemei — bár még általában nincs elismerve. Oly korban, mint a mienk, melyben az önzés az uralkodó, sok szép nemes eszme nem tud felszínre vergődni. De még a különben nemes lelkű emberek is hidegen fogadják. Valóságosan megdöbbentette egy kitűnő nő, De Gerando Antonia levele, melyben azt kérdé, vájjon az állatok védelme helyett nem az emberekről kellene-e inkább gondoskodnunk. Az előadó sokat tépelődött e szavakon, mert nagyon jó ismerőse a kunyhók nyomorának, de végül arra az eredményre jutott, hogy e két eszme kiegészíti egymást. Aki az állat iránt érző szívvel viseltetik, embertársait sem fogja elhanyagolni. Egy dúsgazdag angol lady óriási vagyonát az állatok megvédésére hagyta, mert mint monda, az emberek őt mindig megcsalták, az állatok soha. Mi minden van e rövid szavakban kifejezve ! Szóló meg se kísérli ecsetelni azt a keserűséget, boldogtaanságot, mely a főrangú nő szivét eltöltheté, mikor e szavakra fakadt. De tény, hogy bizonyos szentimentalizmus vesz erőt az ember lelkén, még ha nem oly érzelmekkel tekinti is az állatokat, mint azon egész irodalom emberei, kiknek műveiben az állatok hűsége ezer és ezer változatban van megírva. Azt, amit a sötét középkorban az inquizitorok tettek, midőn lelkiismereti vélemény miatt olajban sütötték meg az embereket s a műtét alatt a kínzott ,eltorzult arcvonásait festő rögzítő papírra, hogy későbbis gyönyörködhessenek a hóhérok áldozatuk kínjaiban, az állatokkal ma is megteszik. A rákot elevenen sütik a pirosra, a kacagó gyermekek gyönyörködnek a szegény állat kétségbeesett ficttándozásain, csak a festő hiányzik, ki e képet megörökítse. Az irgnizíció szolgái szi■ jat hasítottak a daliquens hátába, a szakácsnőt pedig gondosan úgy élnék, hogy a potyka éljen, midőn a konyhakés alá kerü, s élő állapotban szedik le visszafelé pikkelyeit. Az előadót rendkívül érdekelte az, mint gondolkodtak a régi magyar természetrajzírók az állatoknak az emberekhez való viszonyáról. Fel is olvas néhány citátumot az „Egy nemes Vadkert“ című múlt századbeli könyvből, melynek írója szerint az állatok és pedig nemcsak a házi, hanem a szabad természetben élő kisebb nagyobb állatok, mint a maguk körében hasznos egyének, kíméletet érdemelnek. — Mennyivel inkább kötelessége hangsúlyozni ezt a mai nemzedéknek, mely a kultúra magasabb színvonalán álló korban él! Az állatok szolgálatait nemcsak önző, számító, hanem magasabb szempontból kell méltatnunk. Az előadó az állatok jogait főleg természeti és társadalmi szempontból fejtegette. Terünk és időnk nem engedi, hogy a gyönyörű részletekkel teli előadást teljes egészében papírra vessük. Mint értesülünk — és kívánatos is — a felolvasás önálló füzetben is megjelen, akkor lesz módja olvasóinknak tüzetesebben megismerkedni vele. Most csak egy-két megragadó epizódot mutatunk be. Minden, még a legapróbb állatban is ki van fejlődve az értelmi, sőt az érzelmi tehetség is. Szoros különbséget e tekintetben ember és állat közt vonni nem lehet. Némelyek az állatok érzelmi képességét ösztönnek tartják. De ez nem az. A természetbe kell kimenni, hogy szemlélődhessünk. A szóló nem az egyes, általánosan ismert példákat sorolja elő, hanem leszáll a kezdetlegesebb, ephemer állatokhoz. Ha tavaszkor a s szabadba megyünk, kis földszinti pókokat találunk, mellyek testén kis zacskó függ. Ha e zacskót levesszük, a kis állat nyugtalanul ezökdös ide-oda s szorgosan keres valamit a földön. Keresi a zacskót, mert ebben vannak s petéi, jövetdő kicsinyei. Ha a petékben a pók-embryó kifejlődik, átrágja a zacskó falát s 70—80 kis állat bu a napvilágra. Az anyapók kisdedeit hátára veszi, sőt ha onnan le is száljanak, hosszú szállal magához kötve tartja őket, hogy felügyelhessen rájuk. Ha e kis pókok közül egyet-kettőt valaki, ha van szive hozzá, megöl, az anyapók nyugtalanul szökdösve órákig keresi fiait. Egy más megragadó kép. Hogy mily nagy a kis, ephemer állatokban, eltűnő kis agyuk s érzékszerveik mellett is mondjuk ki bátran, a szülői szeretet, eklatáns bizonyítéka, hogy parányi életideje alatt mindegyik oly nagy gonddal biztosítja utódainak sorsát. Az éjjeli pille, midőn alkalmas helyet talált, hova petéit lerakhatja, lábaival az apró, puha pihéket testéről lekaparja s befödi velök a petéket. S midőn már teljesen kimerült a nagy munkában, ott, a peték felett meghal. Hisz ez anyai szeretet. S mind e képek arra vezetnek, hogy az ember csak akkor igazán értelmes lény, ha kivetkőzvén a megszokott előítéletekből, környezete iránt fogékony szívvel viseltetik s nem csak az önzés szava után indul. És ez eszme bírta rá korunk legnemesebb embereit, hogy megindítsák az állatvédelem iránti mozgalmat, ami már egyes államokban, mint Angliában, hatalmas alapon nyugszik. Egy francia író rendkívül meghatólag írta le az állatok, a munka mártírjainak sorsát s fájdalmasan sajánl fel a miatt, hogy az emberek mily iszonyú bánásmódban részesítik azon állatokat, melyek elsősorban segítették elő a művelődés, a kultúra megalapításában. Valóban, minél inkább közeledik az ember a városokhoz, főleg a metropolisokhoz, annál inkább közönyösek az állatok irányában az emberek. Az alföldi tanyán a magyar gazda, mint a nép mondja, „megbecsüli a jószágot,“ de a városokban türelmesen nézzük, mint kínozzák őket. A világvárosok hölgyeinek viszonya az állatokhoz, ki van tüntetve kalapjaikon. Irtóztatóan sok kis kolibrit pusztítanak el, hogy a hölgyek kalapjain ingyonbingjon az a szemkápráztató, tarka dísz. Szóló ezerszeres bocsánatot kér a hölgyektől, de kénytelen kimondani, hogy kedves lelkükön sok vád szárad az állatok kintatása miatt. Csak egy kis körültekintés meggyőz arról, menynyire szolgálnak bennünket minden tekintetben az állatok. S az egyetlen viszontszolgálat az, hogy óvjuk meg őket a könyörtelen bánásmódtól. De ezt ne hatóságilag tegyük, hanem erélyes közbelépéssel. Sokat a közbelépéstől a rendesen várható gorombaság tart vissza. Hát bizony a kocsisok gorombák, meggyőződött erről a magyar király is, ki rx Albrecht után egy lovait kegyetlenül ütlegelő kocsist — kiszállván fogatából — az állatkínzásért meg-szólított s e szavakat nyerte válaszul: „Mi közel az urnák ehhez!“ Még vigasztalás az, hogy német nyelven. De annak, a ki állatvédő akar lenni, nem szabad egy kis gorombaságtól visszarettenni. A másik panasz az, hogy a rendőrség szintén goromba, ha felszólítják segédkezésre. Szóló tapasztalásból győződött meg, hogy tapintatos bánásmóddal célt lehet érni velük. Az állatvédő egyesület megalakult s a tagok mindegyikének, ha valósággal akarnak valamit tenni, buzgalommal kell fellépni. Nem elég a társaság s az ő magisztrátusa, hanem az ügyért buzgólkodó, sőt rajongó hívek tevékenységére van szükség. Szóló meg van győződve, ha a mészáros urak s a tisztelt kofatanács, mely most gúzsba kötve, egymásra gyömöszölve kiállítja a jószágot, megérti, hogy a hús jobb és súlyt is nyer, ha az állattal kíméletesen bánnak, követik a jó szót. Jelenleg a nyilvános kerteket nem őrökkel védik, hanem táblácskákat szegeznek ki, melyen a művelt közönség az ütevények megvédésére van felszólítva. Az állatok oltalmazására is ily táblácskákat kellene minden utcasarkon kifüggeszteni. Herman Ottó avval végző szellemes felolvasását, hogy az eszme legnagyobb biztosítékát abban látja, hogy a förtelmes rossz idő dacára is ily szép számmal jelent meg a közönség. S ezért az ügy érdekében köszönetet mond. Zajos, megújuló taps jutalmazta a szellemes felolvasót. — krd. PESTI BISLII FŐVÁROSI ÜGYEK. — A főv. választásokhoz A VII. kerületi függetlenségi párt folyó évi december 3 ikán délelőtt 11 órakor (VII. kerület, István tér 14. szám alatt) értekezletet tart, melyre a fővárosi képviselő bizottságba a párt egy tagot fog kijelölni. — Ugyanott kedden, dec. 6-én esti 7 órakor a főváros kerületeinek bizalmi férfiai ülést tartanak a fővárosi virilisták névjegyzékének megállapítása céljából. — a budapest- erzsébetvárosi klubbal egyesült középkereskedők és iparosok, továbbá a szabadelvű és függetlenségi párt híveinek csoportjaiból álló községi párt tegnap este a klub új helyiségeinek beszentelése alkalmából fényes ünnepélyt tartott. A klub díszített termei zsúfolásig megteltek a választókkal, midőn esti 8 és fél órakor a párt fővárosi bizottsági jelöltjei, Degen Titusz plébános és Szentmihályi István curiai bíró választóik körében megjelentek. A jelenlévők zajos éljenzéssel fogadták őket. Dr. Schülhoff Géza pártelnök meleg szavakkal üdvözölte a jelölteket. A beszédremind a két jelölt válaszolt, köszönetet mondva a bizalomért , biztosítva a választókat arról, hogy ha megválasztatnak, mindig a főváros és a kerület érdekeit fogják szem előtt tartani. Szólották még dr. Szabolcsy, Batizfalvy, Lefkovics, Weitzenfeld, Kohn Ignác, Braun J. Fromm Antal, Weisz tanár, Brezsmayer Gotfried s többen. A kedélyes összejövetel éjfél után ért véget. Az italmérési jogot január elseje óta Budapesten csak oly egyének szerezhetik meg a kik helybeli illetőségűek. Ezek 125 frton kapják a korcsmáltatást s melléje 30 frtért válthatnak korlátolt pálinkamérési jogot is. Vannak régi korcsmárosok a kik az elöljáróságtól nem szerezhették meg pálinkamérési engedélyüket, mert nem helybeli illetőségűek, de azért mérik az italt. A tanács szorgos vizsgálatotrendelt el s a napokban azt foganatosítani is fogják s ha a jogosulatlanságot konstatálják, erős bírságot mérnek az illetőre. Jó lesz tehát kinek-kinek a helybeli illetőségét megszerezni. — A városligetben levő mutatványosok az uj színházi díjszabály alá nem lévén vonhatók, a közgyűlés utasítása folytán Alker G. tanácsnok mérsékelt dijszabbályt dolgozott ki, melyet most bemutatott a tanácsnak. EGYLETEK és INTÉZETEK. — Am. tad akadémia II. osztálya dec. 4-én, hétfőn délután 5 órakor ülést tart, melynek tárgyai : 1. Henszlmann Imre r. t. előadása a székesfehérvári ásatások eredményeiről. 2. Schwarcz Gyula 1.. értekezése: „A miniszteri felelősség elmélete az európai alkotmánytörténetemben.“ Mircse János jelentése Posthumus István hercegnek, III. Endre király atyjánakVelencében fölfedezett végrendeletéről. A budapesti tornaegylet fé évi december hó 7 én esti fél 7 órakor saját csarnokában (I. Krisztinaváros) disztornázást rendez. A műsor a következő : 1. Felvonulás. Futás közben kígyó és ellenvonulás. Közgyakorlatok. 2. Buzogány gyakorlatok. 3. Szergyakorlatok, lovon, bakon, mászás, magas ugrás. 4. Iskola gyakorlatok a korláton. 5. Szabadornázás a nyújtón. 6. Versenytornázás. 7. Verseny magas ugrás. 8. Dijak kiosztása. A „legrégibb magyar asztaltársulat“ a józsefvárosi 3. számú iskolaszéknek 11 fztot küldött át a szegény gyermekek felruházására. Az iskolaszéki elnökség a társulathoz intézett levelében melegen köszöni meg az adományt. — Munkás-gyűlés lesz holnap dec.. 3-án a Gambrimm-csarnok helyiségében. Napirendre van kitűzve . A munkás kérdés és annak megoldása továbbá a sajtó. A gyűlés d. u. 2 órakor veszi kezdetét. A m. athletikai klub bálbizottsága 1882. évi december hó 5-én, kedden tartja, alakulási gyűlését a nemzeti lovarda termében délután 5 órakor.