Pesti Hírlap, 1882. december (4. évfolyam, 331-359. szám)

1882-12-03 / 333. szám

1888 december 3 nem lesz talán érdektelen röviden elmondani a madagaskariak Páriából történt rögtönös elutazásának valódi okát. A francia kormány ugyanis, mint olvasóink tudják, különféle követelésekkel állottak elő, melyek­nek elfogadását egyenesen kierőszakolni akarták a küldöttségtől. A követelések közt legsértőbb volt az, mely Franciaország protektorátusát akarta ráoktrojálni Madagaszkárra. A küldöttség igazi gentleman módjára viselte magát a francia kormány követeléseivel szemben, megadták a méltányossággal megférő minden engedményt, de a protektorátusra vonatkozólag kijelentették, hogy ily nagyfontosságú ügyben nem határozhatnak külön megha­talmazás nélkül. A franciák mind követelőbbek lettek s végre a legdurvább módon intéztek hozzájuk ultimátu­mot, és midőn a madagasztaliak erre elég udvariasan ugyan, de határozott nemmel feleltek, a francia kor­mány azt követelte tőlök, hogy vegyék le a lakásuk előtt kitűzött madagaszkári lobogót. A küldöttség til­­takozott e követelés ellen, de az mit sem használt, sőt a franciák végre a szálloda szolgaszemélyzetével vetet­ték le a lobogót. E durva inzultálás után, melyet a madagaszka­­riak egyenes kiutasításnak tekintettek, a küldöttség tagjai még az­nap este gyorsvonattal elindultak Páriá­ból s Londonba utaztak, hol egyelőre — mert annyi idejök sem volt, hogy hivatalosan tudassák megérkezé­süket — a Charing­cross szállodában vettek lakást. Remélhetni, hogy a londoni miniszterek kíméletesebben fognak bánni madaszkari vendégeikkel. Az állat joga. (Herman Ottó felolvasása.) Az­ ifjú állat­védő egyesület sorompóba lépett ki­­tűzött célja mellett Herman Ottó, az egylet meg­alkotója, lelke, két­ keze, tartott népszerű felolvasást a vigadó kistermében az állatvilág jogairól. Ma ismét végig sajgott a keblekben az a fájó érzet, mely ön­­kénytelen lep meg, ha elnyomottak sorsa tárul elénk, bár most nem szegény szerecsen rabszolgákról, vagy leigázott k­épekről volt szó, hanem az állatokról, me­lyeket, vagy most már — legalább a fölolvasás hatása alatt — kiket nem is holmi délamerikai durva ültetvényes, vagy vérszopó muszka kormányzó, kikre csak a távolból vicsorgathatjuk fogainkat, feszitnek kínpadra, hanem itt köztünk, szemünk láttára, sőt a mi közreműködésünkkel gyötrenek halálra önkénytelenül avagy részakaratból. Herman Ottó — hogy ugymondjam — a szivét markolta meg a hallgatóságnak s szorította össze fá­­jóan, kegyetlenül. Ha még sokáig pedzi a szegény ko­librik szomorú sorát, melyeket a hölgyek kalapjai díszí­tésére százezerenkint gyilkolnak le, valahány asszony abban a zsúfolt tágas teremben volt, mind sírva fakad a úgy tépi le kalapjáról a madártollat. De volt is lát­szata a fellobogó lángnak. A felolvasás befejezte után valóságos tolongás támadt a teremben felállított titkári asztal körül, mindenki be akart iratkozni az egyletbe, és se szeri, se száma a hány gyűjtő­ivel okkupált, kü­lönösen a hallgatóság szebbik fele, az ívkezelőtől. * Zajos taps fogadta Herman Ottót, a mint az emelvényre lépett. Az eszme — kezdő szavait — melynek szószóló­jául vállalkozott, a legjobb s legnemesebb eszme, melynek terjesztői, agitátorai az évtized legnagyobb jellemei — bár még általában nincs elismerve. Oly korban, mint a mienk, melyben az önzés az uralkodó, sok szép nemes eszme nem tud felszínre vergődni. De még a különben nemes lelkű emberek is hidegen fo­gadják. Valóságosan megdöbbentette egy kitűnő nő, De Gerando Antonia levele, melyben azt kérdé, vájjon az állatok védelme helyett nem az emberekről kellene-e inkább gondoskodnunk. Az előadó sokat tépelődött e szavakon, mert nagyon jó ismerőse a kunyhók nyomo­rának, de végül arra az eredményre jutott, hogy e két eszme kiegészíti egymást. A­ki az állat iránt érző szívvel viseltetik, embertársait sem fogja elhanya­golni. Egy dúsgazdag angol lady óriási vagyonát az állatok megvédésére hagyta, mert mint monda, az em­berek őt mindig megcsalták, az állatok soha. Mi minden van e rövid szavakban kifejezve ! Szóló meg se kísérli ecsetelni azt a keserűséget, bol­­dogtaanságot, mely a főrangú nő szivét eltöltheté, mi­kor e szavakra fakadt. De tény, hogy bizonyos szen­­timentalizmus vesz erőt az ember lelkén, még ha nem oly érzelmekkel tekinti is az állatokat, mint azon egész irodalom emberei, kiknek műveiben az állatok hűsége ezer és ezer változatban van megírva. Azt, a­mit a sötét középkorban az inquizitorok tettek, midőn lelkiismereti vélemény miatt olajban sü­tötték meg az embereket s a műtét alatt a kínzott ,eltorzult arcvonásait festő rögzítő papírra, hogy később­­is gyönyörködhessenek a hóhérok áldozatuk kínjaiban, az állatokkal ma is megteszik. A rákot elevenen sütik a pirosra, a kacagó gyermekek gyönyörködnek a szegény állat kétségbeesett ficttándozásain, csak a festő hiány­­­­zik, ki e képet megörökítse. Az irgnizíció szolgái szi­­■ jat hasítottak a daliquens hátába, a szakácsnőt pedig gondosan úgy élnék, hogy a potyka éljen, midőn a konyhakés alá kerü, s élő állapotban szedik le vissza­felé pikkelyeit. Az előadót rendkívül érdekelte az, mint gondol­kodtak a régi magyar természetrajzírók az állatoknak az emberekhez való viszonyáról. Fel is olvas néhány citátumot az „Egy nemes Vadkert“ című múlt század­beli könyvből, melynek írója szerint az állatok és pedig nemcsak a házi, hanem a szabad természetben élő kisebb nagyobb állatok, mint a maguk körében hasznos egyé­nek, kíméletet érdemelnek. — Mennyivel inkább köte­lessége hangsúlyozni ezt a mai nemzedéknek, mely a kultúra magasabb színvonalán álló korban él! Az álla­tok szolgálatait nemcsak önző, számító, hanem maga­­sabb szempontból kell méltatnunk. Az előadó az állatok jogait főleg természeti és társadalmi szempontból fejtegette. Terünk és időnk nem engedi, hogy a gyöny­örű részletekkel teli előadást teljes egészében papírra ves­sük. Mint értesülünk — és kívánatos is — a felolvasás önálló füzetben is megjelen, akkor lesz módja olvasóink­nak tüzetesebben megismerkedni vele. Most csak egy-két megragadó epizódot mutatunk be. Minden, még a legapróbb állatban is ki van fej­lődve az értelmi, sőt az érzelmi tehet­ség is. Szoros különbséget e tekintetben ember és állat közt vonni nem lehet. Némelyek az állatok érzelmi képességét ösz­tönnek tartják. De ez nem az. A természetbe kell kimenni, hogy szemlélődhessünk. A szóló nem az egyes,­­ általánosan ismert példákat sorolja elő, hanem leszáll­­ a kezdetlegesebb, ephemer állatokhoz. Ha tavaszkor a s szabadba megyünk, kis földszinti pókokat találunk, me­­l­lyek testén kis zacskó függ. Ha e zacskót levesszük, a­­ kis állat nyugtalanul ezökdös ide-oda s szorgosan keres valamit a földön. Keresi a zacskót, mert ebben vannak s petéi, jövet­dő kicsinyei. Ha a petékben a pók-embryó kifejlődik, átrágja a zacskó falát s 70—80 kis állat bu a napvilágra. Az anyapók kisdedeit hátára veszi, sőt ha onnan le is száljanak, hosszú szállal magához kötve tartja őket, hogy felügyelhessen rájuk. Ha e kis pókok közül egyet-kettőt valaki, ha van szive hozzá, megöl, az anyapók nyugtalanul szökdösve órákig keresi fiait. Egy más megragadó kép. Hogy mily nagy a kis, ephemer állatokban, eltűnő kis agyuk s érzékszerveik mellett is mondjuk ki bátran, a szülői szeretet, eklatáns bizonyítéka, hogy parányi életideje alatt mindegyik oly nagy gonddal biztosítja utódainak sorsát. Az éjjeli pille, midőn alkalmas helyet talált, hova petéit lerakhatja, lábaival az apró, puha pihéket testéről lekaparja s be­­födi velök a petéket. S midőn már teljesen kimerült a nagy munkában, ott, a peték felett meghal. Hisz ez anyai szeretet. S mind e képek arra vezetnek, hogy az ember csak akkor igazán értelmes lény, ha kivetkőzvén a megszokott előítéletekből, környezete iránt fogékony szívvel viseltetik s nem csak az önzés szava után indul. És ez eszme bírta rá korunk legnemesebb embe­reit, hogy megindítsák az állatvédelem iránti mozgalmat, a­mi már egyes államokban, mint Angliában, hatalmas alapon nyugszik. Egy francia író rendkívül meghatólag írta le az állatok, a munka mártírjainak sorsát s fájdalmasan saj­ánl fel a miatt, hogy az emberek mily iszonyú bánás­­módban részesítik azon állatokat, melyek első­sorban segítették elő a művelődés, a kultúra megalapítá­sában. Valóban, minél inkább közeledik az ember a városokhoz, főleg a metropolisokhoz, annál inkább kö­zönyösek az állatok irányában az emberek. Az alföldi tanyán a magyar gazda, mint a nép mondja, „megbe­csüli a jószágot,“ de a városokban türelmesen nézzük, mint kínozzák őket. A világvárosok hölgyeinek viszonya az állatok­hoz, ki van tüntetve kalapjaikon. Irtóztatóan sok kis kolibrit pusztítanak el, hogy a hölgyek kalapjain ingyon­­bingjon az a szemkápráztató, tarka dísz. Szóló ezersze­res bocsánatot kér a hölgyektől, de kénytelen kimon­dani, hogy kedves lelkükön sok vád szárad az állatok kintatása miatt. Csak egy kis körültekintés meggyőz arról, meny­nyire szolgálnak bennünket minden tekintetben az ál­latok. S az egyetlen viszontszolgálat az, hogy óvjuk meg őket a könyörtelen bánás­módtól. De ezt ne hatóságilag tegyük, hanem erélyes közbelépéssel. Sokat a közbelépéstől a rendesen várható gorom­­baság tart vissza. Hát bizony a kocsisok gorombák, meggyőződött erről a magyar király is, ki rx Albrecht után egy lovait kegyetlenül ütlegelő­­ kocsist — kiszállván fogatából — az állatkínzásért meg-­­­szólított s e szavakat nyerte válaszul: „Mi közel az urnák ehhez!“ Még vigasztalás az, hogy német nyelven. De annak, a ki állatvédő akar lenni, nem szabad egy kis gorombaságtól visszarettenni. A másik panasz az, hogy a rendőrség szintén goromba, ha felszólítják segédkezésre. Szóló tapaszta­lásból győződött meg, hogy tapintatos bánásmóddal célt lehet érni velük. Az állatvédő egyesület megalakult s a tagok mindegyikének, ha valósággal akarnak valamit tenni, buzgalommal kell fellépni. Nem elég a társaság s az ő magisztrátusa, hanem az ügyért buzgólkodó, sőt rajongó hívek tevékenységére van szükség. Szóló meg van győződve, ha a mészáros urak s a tisztelt kofatanács, mely most gúzsba kötve, egy­másra gyömöszölve kiállítja a jószágot, megérti, hogy a hús jobb és súlyt is nyer, ha az állattal kíméletesen bánnak, követik a jó szót. Jelenleg a nyilvános kerteket nem őrökkel vé­dik, hanem táblácskákat szegeznek ki, melyen a művelt közönség az üte­vények megvédésére van felszólítva. Az állatok oltalmazására is ily táblácskákat kellene minden utcasarkon kifüggeszteni. Herman Ottó avval végző szellemes felol­vasását, hogy az eszme legnagyobb biztosítékát abban látja, hogy a förtelmes rossz idő dacára is ily szép számmal jelent meg a közönség. S ezért az ügy érde­kében köszönetet mond. Zajos, megújuló taps jutalmazta a szellemes fel­olvasót. — k­rd. PESTI BISLII FŐVÁROSI ÜGYEK. — A főv. választásokhoz A VII. kerületi függetlenségi párt folyó évi december 3 ikán délelőtt 11 órakor (VII. kerület, István tér 14. szám alatt) érte­kezletet tart, melyre a fővárosi képviselő bizottságba a párt egy tagot fog kijelölni. — Ugyanott kedden, dec. 6-én esti 7 órakor a főváros kerületeinek bizalmi férfiai ülést tartanak a fővárosi virilisták névjegyzékének megállapítása céljából. — a budapest- erzsébet­városi klubbal egyesült k­özépkereskedők és iparo­sok, továbbá a szabadelvű és függetlenségi párt híveinek csoportjaiból álló községi párt tegnap este a klub új helyiségeinek beszentelése alkalmából fényes ünnepélyt tartott. A klub díszített termei zsúfolásig megteltek a választókkal, midőn esti 8 és fél órakor a párt fővá­rosi bizottsági jelöltjei, Degen Titusz plébános és Szentmihályi István curiai bíró választóik körében megjelentek. A jelenlévők zajos éljenzéssel fogadták őket. Dr. Schülhoff Géza párt­elnök meleg szavakkal üdvözölte a jelölteket.­­ A beszédre­­mind a két jelölt válaszolt, köszönetet mondva a bizalomért , biztosítva a választókat arról, hogy ha megválasztatnak, mindig a főváros és a kerü­let érdekeit fogják szem előtt tartani. Szólották még dr. Szabolcsy, Batizfalvy, Lefkovics, Weitzenfeld, Kohn Ignác, Braun J. Fromm Antal, Weisz tanár, Brezsmayer Gotfried s többen. A kedélyes összejövetel éjfél után ért véget.­­ Az italmérési jogot január elseje óta Budapesten csak oly egyének szerezhetik meg a kik helybeli illetőségűek. Ezek 125 frton kapják a korcsmáltatást s melléje 30 frtért válthatnak korlátolt pálinkamérési jogot is. Vannak régi korcsmárosok a kik az elöljáróságtól nem szerezhették meg pálinkamérési engedélyüket, mert nem helybeli illetőségűek, de azért mérik az italt. A tanács szorgos­ vizsgálatot­­rendelt el s a napokban azt foganatosítani is fogják s ha a jogosulatlanságot konstatálják, erős bírságot mérnek az illetőre. Jó lesz tehát kinek-kinek a helybeli illetőségét megszerezni. — A városligetben levő mutatvá­nyosok az uj színházi díjszabály alá nem lévén von­hatók, a közgyűlés utasítása folytán Alker G. tanács­nok mérsékelt dijszabbályt dolgozott ki, melyet most bemutatott a tanácsnak. EGYLETEK és INTÉZETEK. — Am. tad akadémia II. osztálya dec. 4-én, hétfőn délután 5 órakor ülést tart, melynek tárgyai : 1. Henszlmann Imre r. t. előadása a székes­fehérvári ásatások eredményeiről. 2. Schwarcz Gyula 1.­­. értekezése: „A miniszteri felelősség elmélete az európai alkotmánytörténetemben.“ Mircse János jelen­tése Posthumus István hercegnek, III. Endre király aty­jának­­Velencében fölfedezett végrendeletéről. A budapesti tornaegylet f­­é évi december hó 7 én esti fél 7 órakor saját csar­nokában (I. Krisztinaváros) disztornázást rendez. A mű­sor a következő : 1. Felvonulás. Futás közben kígyó és ellenvonulás. Közgyakorlatok. 2. Buzogány gyakorla­tok. 3. Szergyakorlatok, lovon, bakon, mászás, magas ugrás. 4. Iskola gyakorlatok a korláton. 5. Szabad­or­­názás a nyújtón. 6. Versenytornázás. 7. Verseny magas ugrás. 8. Dijak kiosztása.­­ A „legrégibb magyar asz­taltársulat“ a józsefvárosi 3. számú iskola­széknek 11 fztot küldött át a szegény gyermekek fel­ruházására. Az iskolaszéki elnökség a társulathoz inté­zett levelében melegen köszöni meg az adományt. — Munkás-gyűlés lesz holnap dec.. 3-án a Gambrimm-csarnok helyiségében. Napirendre van kitűzve . A munkás kérdés és annak megoldása továbbá a sajtó. A gyűlés d. u. 2 órakor veszi kezdetét.­­ A m. athletikai klub bál­bizottsága 1882. évi december hó 5-én, kedden tartja, alakulási gyűlését a nemzeti lovarda termében délután 5 órakor.

Next