Pesti Hírlap, 1883. május (5. évfolyam, 120-149. szám)
1883-05-28 / 146. szám
Budapest, 1883. V. évf. S4S ( 538) szám. Hát Fő, május 28 •UH——————i——»—n—o—i ■mi inwiiim—— !■ ."innmiw — i—»■—'■■■' ■»■wwn. '""V. WUHi'W«MKmwinBnURt^l«Wmiui.MMin MiiaMULn 11,1 " Előfizetést ia*: ... . „ SserSesszés! Iro&i: _ ,__ 09 wm Bttnapeiten, aaaor-TttCa 7. n., I- esaww ^ || H •*«“im.............K trt- «wsk. pm TTWAT MAPTT AP rVt7^.:- • rUHUKAL INArlLAr. jO. Hue Notreftamfc de«* Victoiz*«. A harmadik örül. Amikor az osztrák németek uralkodtak Ausztriában, veszekedtek velünk. Otthon nem volt bajuk, kerestek nálunk. Ellenezték a 67-iki kiegyezést s a 78-idikit. Magyarországot Ausztria provinciájának tekintették. Soha sem gyűlölködött velünk a bécsi sajtó annyit, mint Auersperg kormányának idejében. Az előtt pedig Schmerling eszköze volt az osztrák németség s a bécsi sajtó. A sadovai csata előtt akárhányszor fenyegették Magyarországot, hogy ismét fegyverrel hódítják meg. A csehek nem voltak nagyobb barátaink, mint a németek. Még a közös elnyomatás idején sem szövetkeztek velünk. Inkább segítettek elnyomni bennünket. A dualizmust ép úgy ellenezték, mint a németek. Irigykedtek, hogy Magyarország koronáz, Csehország pedig nem. Hohenwart idejében készek voltak a Magyarország elleni szövetkezésre. Izgatták szláv nemzetiségeinket. Rákényszerítették felvidéki tótjainkra a cseh irodalmi nyelvet. A tót pánszlávizmus pantohemizmus volt. Sőt bármint jár Magyarország kedvében most Rieger, pártol minden magyar ügyet a prágai „Politik“, a csehek aspirációja nem csak Ausztria közjogába, hanem egyszersmind Magyarország területi épségébe ütközik. A tót, megyékkel, Trencsénnel, Liptóval, Árvával, Turóccal ki akarják egészíteni Szvatopluk birodalmát. Csupa bűnlajstrom az, amit Ausztria két fő nemzetiségének fejére olvashatunk. Hálára nem kötelezett egyik sem bennünket. Akármelyik kerülne határozott túlsúlyba, az Magyarország ellen fordulna. A németek javíthatlan centralisták. A csehek federalisták. Ha azok uralkodnának Ausztriában korlátlanul, gazdasági centralizációjukkal, gyarmatpolitikájukkal ölnének bennünket. Ha a csehek, s átalában a szlávok teljesen félre tudnák szorítani a németeket, megcsinálnák Lajtántúl a foederalizmust, nálunk a magyar állameszme nyakára hoznák a nemzetiségi követeléseket. A vitatkozó felek egyikéért sincs tehát okunk lelkesedni. Rossz politikát követnek azon budapesti lapok, melyek a németekkel, valamint amelyek a csehekkel barátkoznak. Nincs érdekünkben előmozdítani akár a németek, akár a csehek diadalát , mert mind a kettőnek mi adnák meg az árát. Amíg egymással civódnak, versenyeznek az uralomért, addig békét hagynak nekünk, sőt kedvünkben járnak. A két veszekedő közt a harmadik : Magyarország örül. Ha a német-szláv viszály 1878 előtt következik be, a gazdasági kiegyezés egészen másként üt ki. Taaffeval meg lehetett csinálni az osztrák államvasút szétválasztását,, meg lehet csinálni a dunagőzhajózási társaság dualizmusát is. Auersperggel nem lehetett volna, s nem lehetne megcsinálni egyiket sem. De Riegerrel sem, ha a szlávok döntő sikert vívnának ki a németek felett. Mihelyt hatalmasok volnának, eszükbe jutna, hogy a cseheknek közös gazdasági érdekük van a németekkel. A külön magyar bank, külön magyar vámterület kérdéseiben ők is ellenünk fordulnának. Prága, Brünn, s a többi cseh-morva gyárvárosok ép úgy piacuknak tekintik Magyarországot, mint Bécs, Grác, Klagenfurt. Pedig nekünk az az érdekünk, hogy gazdaságilag minél inkább emancipálják Magyarországot Ausztria fölénye alól. Jogot nem adtunk fel 1878-ban semmit. Öt év múlva követelhetünk külön bankot, önálló vámterületet. Sem a németek, sem a csehek nem fogják megadni, ha erősek lesznek s kezükben tartják a hatalmat. A helyes politika tehát a mi részünkről csak az lehet, ha az osztrák dolgokba be nem avatkozunk, pártállást nem foglalunk. Szabadon engedjük működni azon tényezőket, melyek végre is a mi malmunkra hajtják a vizet. Arról bizonyosak lehetünk, hogy sem a németek nem fogják megenni a cseheket, sem viszont. A csehek most csak azt teszik a németekkel, amit ezek tettek azelőtt velük. Komplikált alkotmányszerkezetet hoztak be, mely amíg ők voltak a kormányrúdnál, biztosította nekik a többséget úgy a bécsi reichsrathban, mint a tartománygyűlésekben. Ez magyarázta meg, hogy a cseh tartománygyűlésben német többség volt, jóllehet a német lakosság Csehország lakosságának csak egy harmadrészét teszi. Behozták a sajtórendtartásba az objektív eljárást, hogy a nemzetiségi lapokat elnyomhassák, úgy történt. Amíg a németek kezében volt a hatalom, addig csak a „Politik“-ot, s más nemzetiségi lapokat rendszabályozták meg. A kocka azonban fordult. A csehek jutottak a hatalom birtokába. Most a „Neue Freie Presse“-t foglaltatja le az államügyészség. A cseh tartománygyűlést feloszlatták, s július 5-ére új választásokat, rendeltek el. S ugyanazon komplikált alkotmányszervezet, a csehek által kezelve, a német többséget törpe minoritássá fogja változtatni. De azért az osztrák németség sokkal hatalmasabb tényező Ausztriában, hogy sem a csehek a birodalmi tanácsban is a törpe kisebbségek sorsára juttathatnák. Nála van a kultúra s vagyon túlnyomó része. Számra nézve is nagyobbak, mint bármelyik nemzetiség külön véve. Viszont azonban a németek többé nem nyomhatják el, még ha kormányra kerülnek sem, annyira a szlávokat, hogy Magyarország ellen való forduásra elég erősek lennének. _________ a ..PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Egy jó fiatal poéta. (A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája.) Irta: Scarron. Ha a vicispánságból marad ki az ember, rendesen gáncsolja az utódját, de ha az átkaparóságtól szabadul meg, rendesen dicséri azt, aki ő utána csinálja azt a munkát. Hát, én is dicsérem a magam utódját, aki pedig nem más, mint Pósa Lajos. De van is ő benne annyi sok dicsérni való, hogy még akkor sem szidhatnám, ha a vicispánságból csapott volna le. De ő ezt nem tette, amint hogy nem is tehette szegény, mert én nem voltam vicispán, az én kedves vice szülőföldemen Szegeden , hanem csak közvéleményt csináltam ott mint vidéki újságíró. Az pedig igaz, hogy nem nagy dolog, hanem nem is kis dolog. Ötven embernek írni nem valami lelkesítő — s kivált ha az az ötven ember mind meg van elégedve a királyi biztossal. De azért mégis ellenzéki dolgot kell írni. Tessék itt aztán okosnak lenni! ** De vannak előnyei is a szegedi újságírásnak. Ha az embernek nem akarózik írni, és ha van valami mondanivalója, hát lecsaphatja a tollat, bemehet a Stróbl kávéházba, az összes előfizetők ott ülnek a márvány asztalok mellett, elmondja nekik élőszóval. Nem kell ahhoz vallami nagy teketória! A derék Pósa Lajos mindig utánam jött mindenüvé. Utánam született a világra, utánam járt egy évvel az iskolába Bátyiban, ugyanazon padban ült, most pedig ugyanannál az asztalnál írta előttem fekvő verskötetét,, amely asztalnál én körmölgettem. Bizonyosra lehet venni, hogy esztendőre meg már a mostani helyemen fogja írni a Scarron-tárcákat. Ezen okokat így előadva, természetesnek fogja találni akárki, hogy különösebben érdeklődöm iránta, mint más eleven poéta iránt szoktam. Az ő kötete, az első verskötet, melyet díjtalanul olvastam el. Eddig mindig csak a legvérmesebb ígéretek bírtak rá ilyesmire. És nem bántam meg. Ez a kötet hazavitt engem a mi csendes vidékünkre, melyről a paradicsomhoz vették a mustrát. Pósa is innen való. Olyan vidék ez, hogy nehéz itt nem lenni poétának. Tehát, nem is érdem. Minden poézist lehel. Zúg a szabadkai erdő, hallik az osgyáni harang, kár hogy elrontja a hangját Rima locsogása, amint füzes szegélye közt tovasuhan. Illat párolog ki a földből s a füvek összebeszéltek a virágokkal ezen a helyen, hogy egyikből se nőjjön kevesebb. Ha Tisza Kálmán itt született, volna, még ő is lyrai verseket imama és Salamon Ferenc közölné a Budapesti Közlönyben. Tompa itt szedte benyomásait, Adorján az elfelejtett nagytehetségű költő itt lakott, Tóth Ede is addig köhécselt, míg kiköhögte „Falu Rosszát.“ Ezek mindnyájan hallották a kis Balog folyócska csörgését. Most pedig itt van Pósa. Azaz hogy itt volt ő már ezelőtt is, de önök nem akarják észrevenni. Ez már a harmadik kötete. S valóban olyan, mint a kis Balog folyó, hol megdagad, hol megapad. Az első kötetét tetszéssel fogadta a sajtó. A másodiknál egészen elfogyott a dicséret. Ekkor fogta magát, s irt egy harmadikat, mely joggal megköveteli az elismerést. Ez a harmadik kötete van most előttem kinyitva. Endrényi Lajosnál jelent meg Szegeden. Nagyon díszes kiállításban, s tartalmát néhány balladaszerü darab teszi, melyek közt legkiválóbb mind formára, mint tartalomra nézve „Fekete Borbála.“ Azután az „Apró történetek“ jönnek, tele friss, üde költészettel, olyan könnyedén papírra vetve, mintha odalehelte volna a tehetséges költő lelke. Ezekből mintegy kóstolónak közöljük a következőt : Boldog a gőzkocsi, egyhangún zakatol Hegyre föl, völgybe le, Zengedez a madár, mosolyog a tarka Virágok serege, Egy kis ház ablakán, zöldelő fák közül, Fehér kendő lobog , A kocsivezető szive örömében Oly hangosan dobog. ___________■ Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.