Pesti Hírlap, 1883. május (5. évfolyam, 120-149. szám)

1883-05-28 / 146. szám

Budapest, 1883. V. évf. S4S ( 538) szám. Hát Fő, május 28 •UH——————i——»—n—o—i ■mi inwiiim—— !■ ."innm­iw — i—»■—'■■■' ■»■wwn. '""V. WUHi'W«MKmwinBnURt^l«Wmiui.MMin MiiaMULn 11,1 " Előfizetést i­a*: ... . „ SserSesszés! Iro&i: _ ,­­__ 09 wm Bttnapeiten, aaaor-TttCa 7. n., I- esaww ^ || H •*«“im.............K trt- «wsk. pm TTWAT MAPTT AP rVt7^.:- • rUHUKAL INArlLAr. jO. Hue Notreftamfc de«* Victoiz*«. A harmadik örül. A­mikor az osztrák németek uralkodtak Ausztriában, veszekedtek velünk. Otthon nem volt bajuk, kerestek nálunk. Ellenezték a 67-iki kiegyezést s a 78-idikit. Magyarországot Ausz­tria provinciájának tekintették. Soha sem gyűlöl­ködött velünk a bécsi sajtó annyit, mint Auers­perg kormányának idejében. Az előtt pedig Schmerling eszköze volt az osztrák németség s a bécsi sajtó. A sadovai csata előtt akár­hány­szor fenyegették Magyarországot, hogy ismét fegyverrel hódítják meg. A csehek nem voltak nagyobb barátaink, mint a németek. Még a közös elnyomatás idején sem szövetkeztek velünk. Inkább segítettek el­­nyomni bennünket. A dualizmust ép úgy elle­nezték, mint a németek. Irigykedtek, hogy Ma­gyarország koronáz, Csehország pedig nem. Ho­henwart idejében készek voltak a Magyarország elleni szövetkezésre. Izgatták szláv nemzetisé­geinket. Rákényszerítették felvidéki tótjainkra a cseh irodalmi nyelvet. A tót pánszlávizmus pan­­tohemizmus volt. Sőt bármint jár Magyarország kedvében most Rieger, pártol minden magyar ügyet a prágai „Politik“, a csehek aspirációja nem csak Ausztria közjogába, hanem egyszer­smind Magyarország területi épségébe ütközik. A tót, megyékkel, Trencsénnel, Liptóval, Árvával, Turóccal ki akarják egészíteni Szvatopluk biro­dalmát. Csupa bűnlajstrom az, a­mit Ausztria két fő nemzetiségének fejére olvashatunk. Há­lára nem kötelezett egyik sem bennünket. Akár­melyik kerülne határozott túlsúlyba, az Magyar­­ország ellen fordulna. A németek javíthatlan centralisták. A csehek f­ederalisták. Ha azok uralkodnának Ausztriában korlátlanul, gazdasági centralizá­ciójukkal, gyarmatpolitikájukkal ölnének bennün­ket. Ha a csehek, s átalában a szlávok teljesen félre tudnák szorítani a németeket, megcsinál­nák Lajtántúl a foederalizmust, nálunk a ma­gyar állameszme nyakára hoznák a nemzetiségi követeléseket. A vitatkozó felek egyikéért sincs tehát okunk lelkesedni. Rossz politikát követnek azon budapesti lapok, melyek a németekkel, valamint amelyek a csehekkel barátkoznak. Nincs érde­künkben előmozdítani akár a németek, akár a csehek diadalát , mert mind a kettőnek mi ad­­nák meg az árát. Amíg egymással civódnak, versenyeznek az uralomért, addig békét hagynak nekünk, sőt kedvünkben járnak. A két veszekedő közt a harmadik : Ma­gyarország örül. Ha a német-szláv viszály 1878 előtt következik be, a gazdasági kiegyezés egé­szen másként üt ki. Taaffeval meg lehetett csi­nálni az osztrák államvasút szétválasztását,, meg lehet csinálni a dunagőzhajózási társaság dua­lizmusát is. Auersperggel nem lehetett volna, s nem lehetne megcsinálni egyiket sem. De Rie­­gerrel sem, ha a szlávok döntő sikert vívnának ki a németek felett. Mihelyt hatalmasok volná­nak, eszükbe jutna, hogy a cseheknek közös gazdasági érdekük van a németekkel. A külön magyar bank, külön magyar vámterület kérdé­seiben ők is ellenünk fordulnának. Prága, Brünn, s a többi cseh-morva gyárvárosok ép úgy pia­cuknak tekintik Magyarországot, mint Bécs, Grác, Klagenfurt. Pedig nekünk az az érdekünk, hogy gaz­daságilag minél inkább emancipálják Magyaror­szágot Ausztria fölénye alól. Jogot nem adtunk fel 1878-ban semmit. Öt év múlva követelhetünk külön bankot, önálló vámterületet. Sem a néme­tek, sem a csehek nem fogják megadni, ha erő­sek lesznek s kezükben tartják a hatalmat. A helyes politika tehát a mi részünkről csak az lehet, ha az osztrák dolgokba be nem avatko­zunk, pártállást nem foglalunk. Szabadon en­gedjük működni azon tényezőket, melyek végre is a mi malmunkra hajtják a vizet. Arról bizonyosak lehetünk, hogy sem a németek nem fogják megenni a cseheket, sem viszont. A csehek most csak azt teszik a néme­tekkel, a­mit ezek tettek azelőtt velük. Kom­plikált alkotmányszerkezetet hoztak be, mely amíg ők voltak a kormányrúdnál, biztosította nekik a többséget úgy a bécsi reichsrathban, mint a tartománygyűlésekben. Ez magyarázta meg, hogy a cseh tartománygyűlésben né­met többség volt, jóllehet a német la­kosság Csehország lakosságának csak egy har­madrészét teszi. Behozták a sajtórendtartásba az objektív eljárást, hogy a nemzetiségi lapo­kat elnyomhassák, úgy történt. Amíg a néme­tek kezében volt a hatalom, addig csak a „Po­­litik“-ot, s más nemzetiségi lapokat rendszabá­lyozták meg. A kocka azonban fordult. A cse­hek jutottak a hatalom birtokába. Most a „Neue Freie Presse“-t foglaltatja le az ál­lamügyészség. A cseh tartomány­gyűlést fel­oszlatták, s július 5-ére új választásokat, ren­deltek el. S ugyanazon komplikált alkotmány­szervezet, a csehek által kezelve, a német több­séget törpe minoritássá fogja változtatni. De azért az osztrák­ németség sokkal hatalmasabb tényező Ausztriában, hogy sem a csehek a bi­rodalmi tanácsban is a törpe kisebbségek sor­sára juttathatnák. Nála van a kultúra s vagyon túlnyomó része. Számra nézve is nagyobbak, mint bármelyik nemzetiség külön véve. Viszont azonban a németek többé nem nyomhatják el, még ha kormányra kerülnek sem, annyira a szlávokat, hogy Magyarország ellen való fordu­­ásra elég erősek lennének. _________ a ..PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Egy jó fiatal poéta. (A „P­e­s­t­i Hírlap“ eredeti tárcája.) Irta: Scarron. Ha a vicispánságból marad ki az ember, rendesen gáncsolja az u­tó­dj­á­t, de ha az át­­kaparóságtól szabadul meg, rendesen dicséri azt, aki ő utána csinálja azt a munkát. Hát, én is dicsérem a magam utódját, aki pedig nem más, mint Pósa Lajos. De van is ő benne annyi sok dicsérni való, hogy még akkor sem szidhatnám, ha a vicispán­ságból csapott volna le. De ő ezt nem tette, amint hogy nem is tehette szegény, mert én nem voltam vicispán, az én kedves vice szülőföldemen Sze­geden , hanem csak közvéleményt csináltam ott mint vidéki újságíró. Az pedig igaz, hogy nem nagy dolog, ha­nem nem is kis dolog. Ötven embernek írni nem valami lelke­sítő — s kivált ha az az ötven ember mind meg van elégedve a királyi biztossal. De azért mégis ellenzéki dolgot kell írni. Tessék itt aztán okosnak lenni! ** De vannak előnyei is a szegedi újságírás­nak. Ha az embernek nem akarózik írni, és ha van valami mondani­valója, hát lecsaphatja a tollat, bemehet a Stróbl kávéházba, az összes előfizetők ott ülnek a márvány asztalok mellett­,­­ elmondja nekik élőszóval. Nem kell ahhoz val­­­lami nagy teketória! A derék Pósa Lajos mindig utánam jött min­denüvé. Utánam született a világra, utánam járt egy évvel az iskolába Bátyiban, ugyanazon padban ült, most pedig ugyanannál az asztalnál írta előttem fekvő verskötetét,, a­mely asztalnál én körmölgettem. Bizonyosra lehet venni, hogy esztendőre meg már a mostani helyemen fogja írni a Scarron-tárcákat. Ezen okokat így előadva, természetesnek fogja találni akárki, hogy különösebben érdek­lődöm iránta, mint más eleven poéta iránt szoktam. Az ő kötete, az első verskötet, melyet díj­talanul olvastam el. Eddig mindig csak a legvér­­mesebb ígéretek bírtak rá ilyesmire. És nem bántam meg. Ez a kötet hazavitt engem a mi csendes vidékünkre, melyről a pa­radicsomhoz vették a mustrát. Pósa is in­nen való. Olyan vidék ez, hogy nehéz itt nem lenni poétának. Tehát, nem is érdem. Minden poézist lehel. Zúg a szabadkai erdő, hallik az osgyáni harang, kár hogy elrontja a hangját Rima locso­gása, amint füzes szegélye közt tovasuhan. Illat párolog ki a földből s a füvek összebeszéltek a virágokkal ezen a helyen, hogy egyikből se nőj­­jön kevesebb. Ha Tisza Kálmán itt született, volna, még ő is lyrai verseket ima­ma és Salamon Ferenc közölné a Budapesti Közlönyben. Tompa itt szedte benyomásait, Adorján az elfelejtett nagytehetségű költő itt lakott, Tóth Ede is addig köhécselt, míg kiköhögte „Falu Rosszát.“ Ezek mindnyájan hallották a kis Balog folyócska csörgését. Most pedig itt van Pósa. Azaz hogy itt volt ő már ezelőtt is, de önök nem akarják észrevenni. Ez már a harmadik kötete. S valóban olyan, mint a kis Balog folyó, hol megdagad, hol megapad. Az első kötetét tetszéssel fogadta a sajtó. A másodiknál egé­szen elfogyott a dicséret. Ekkor fogta magát, s irt egy harmadikat, mely joggal megköveteli az elismerést. Ez a harmadik kötete van most előttem kinyitva. Endrényi Lajosnál jelent meg Szegeden. Na­gyon díszes kiállításban, s tartalmát néhány bal­­ladaszerü darab teszi, melyek közt legkiválóbb mind formára, mint tartalomra nézve „Fekete Borbála.“ Azután az „Apró történetek“ jönnek, tele friss, üde költészettel, olyan könnyedén papírra vetve, mintha odalehelte volna a tehetséges költő lelke. Ezekből mintegy kóstolónak közöljük a kö­vetkezőt : Boldog a gőzkocsi, egyhangún zakatol Hegyre föl, völgybe le, Zengedez a madár, mosolyog a tarka Virágok serege, Egy kis ház ablakán, zöldelő fák közül, Fehér kendő lobog , A kocsivezető szive örömében Oly hangosan dobog. ___________■ Mai számunk 12 oldalt tartalmaz.

Next