Pesti Hírlap, 1883. július (5. évfolyam, 180-210. szám)

1883-07-01 / 180. szám

1883 julius 1. PESTI HÍRLAP. Jel a szász igazságügyminiszternek Kra­­s­z­e­v­s­k­i ideiglenes szabadonbocsátásáért Bro­­hocki gróf úgy nyilatkozott, hogy ő annál in­kább sajnálja Kraszewski elfogatását, mert ez eset az orosz kormány javára szolgál és nehe­zíti a lengyelek és németek kívánatos kibékülé­sét. Ő (Brohocki) mindig arra ösztönözte Kra­­szewskit, mint Lengyelország legbefolyásosabb emberét, hogy intse a galíciai képviselő­ket és politikusokat A­usztria-Magyarország se­gítségének kieszközlésére arra a célra, hogy a régi lengyel tartományok elszakíttassanak Oroszor­szágtól és vagy az osztrák-magyar monarchiába kebeleztessenek, vagy oly állást nyerjenek, a­minő Magyarországé. Ausztria-Magyarországnak saját biztonsága és nagysága érdekében kellene háborút indítania Oroszország ellen, Trientet átengedni Olaszországnak, hogy ez állam nélkülözhetlen segítségét megnyerje. A szö­vetségesek diadalát biztosítja a nagyobb katonai erő, a­mely kísérni fogja a nagy múlttal bíró népnek szabadságá­ért és politikai életéért való küzdelmét.O­rosz­­ország meg akarja semmisíteni a lengyelek nemze­tiségét, hogy új hódítások után németországi és ausztria-magyarországi szlávokkal hasonló mó­don végezzen. De a megnagyobbodott és meg­erősödött Ausztria-Magyarország akadályozná a pánszláv és hódításra vágyó cárság elhaladá­sát, Európa pedig biztosítaná keleti határait az által, ha a lengyeleket elszakítaná Oroszország­tól. Kraszewski, midőn elfogadta ezeket az esz­méket, nem konspirált Németország ellen ; az ellene intézett vád tehát alaptalan. Dienheim- Brococki gróf Olaszországban honosított mér­nök és jól lehet értesülve a lengyelek szándé­kairól és törekvéseiről, nevezetesen az elfogott lengyel író terveiről. A londoni khinai követséghez S­han­ga­­­b­ó­l érkezett sürgöny megcáfolja azt a hírt, mintha a tonkingi kérdés békés megoldá­sára volna kilátás. Tricou francia meghatalma­zott oly durván viselte magát Li­ Hung-Shang alkirálylyal szemben, hogy ez egyszernél több­ször nem is kívánt találkozni vele, hanem visz­­szatért Csien-csinbe s egyáltalán nem remélli, hogy békés megegyezésre juthasson a francia meghatalmazottal, ha a napszámosok adómentességi ügyében is nekik kell tenni a puhatolódzásokat s egy közelebb meg­jelent igazságügyminiszteri rendelet értelmében a járásbíróságok által 20 — 25 órtig hozott marasztaló ítéletekben a végrehajtásokat is teljesíteniök kell. Ez alkalommal elhatározták az elöljárók, hogy ha más után nem segítenek rajtuk, kérvénynyel járulnak a tanács elé újabb erőszaporítás végett. Ezen mozga­lomról értesülvén az adófelügyelőség, bizalmas ér­tekezleten hajlandónak nyilatkozott segédkezet nyújtani a napszámosok adómentességének pu­hatolása ügyében nyújtandó könnyítéshez. Az adófelügyelőség egy újabb megbeszéléshez sa­ját képviselőjét is kiküldötte. A napszámos-adó­mentesség tárgyában ma volt a második értekezlet a régi városháza tanácstermében s ezen az adó­ügyi osztály által összehívott értekezleten az elöl­járók és jegyzőik majdnem teljes számban jelentek meg. Előre látható, hogy neszét vevén az adómentes­ségnek, 50—60 ezer ember fogja magát napszámosnak vallani be, bárminő foglalkozása van, már most ki­kutatni fejenkint az igazi kategóriát képtelenség. Kulcsot kelle tehát keresni ahhoz, hogy mely vallomás vehető előre is olyannak, a­melyre utólag felülvizs­gálni nem kell s a bevallót az adómentes lakosság körébe minden nagyobb skrupulus nélkül bevehetni s e mellett az elöljáróságok is a munka nagy ré­szétől szabaduljanak. Az értekezlet — összhangban az adófelügyelőség képviselőjével — némi eszme­csere után alapul elfogadta a minimális lakbér­tételt. Megállapítottak ugyanis minden kerületre — a kerületi lakbérviszonyok tekintetbe­­vételével — egy minimális összeget s ha annyit, vagy ennél kisebb összeget fizet a fél, ki magát napszámosnak nevezi — utánnézés nélkül vétetik föl az adó­mentesek sorába. Ily lakbér minimum pl. az I. ke­rületben 60 frt, a IV-ikben 100 frt, a VI ikban 120 frt, a VIII-ikban 120 frt stb. Az értekezlet e megállapodás folytán a további erőszaporítás kérel­mezését elejteni határozta. FŐVÁROSI ÜGYEK. — A kerületi elöljáróságok nem­régiben értekezletet tartottak, hogy dacára a mosta­nában nyert erőszaporitásoknak, nem bírnak megfe­lelni a reájuk nehezedő számos feladatnak akkor. Albert herceg a párbajkérdésről. (E­gy halálos párbaj üdvös következ­ményei Angliában.) Ebben a párbajos világban nem lesz érdekte­len emlékezetbe hozni, mint tanácskozott Viktória királynő néhai férje, Albert herceg, 1843-ban Wel­lington herceggel a párbajkérdés felett s mint tett végre oly javaslatokat, melyek következtében az an­gol hadseregben ma már csak igen ritkán fordul elő párbaj. A herceg életéről írott műben, mely 1876-ban jelent meg Gothában, olvassuk a következőket: Egy 1843. július 1-én vívott párbaj, melyben Fawcett ezredest sógora Monro hadnagy agyon­lőtte, kínos módon irányozta a közfigyelmet e kér­désre. Monro oly módon provokáltatott, hogy bár óhajtotta volna elkerülni, mégis párbajra kellett ha­tároznia magát, különben az akkor uralkodó fogal­mak szerint becsülete leendett veszélyeztetve. A tényleg bántalmazott félt, most mint bűntettest bé­lyegeznék meg, s tiszti pályája a szerencsétlen pár­baj kimenetele folytán, noha hasonló körülmények közt egyetlen tiszttársa sem térhetett volna ki előle, el volt rontva. Hasonló szerencsétlen esetek más körülmények közt kevesebb feltűnést okoztak, ez­úttal azonban a két párbajozó fél közt fennálló ro­konsági viszony miatt a párbaj szerencsétlen vége oly kínos benyomást okozott, hogy mindenki érezte, mikép eljött az ideje, tisztába jönni arra nézve, vájjon fentartható-e továbbra is oly rendszer, mely mellett valakit előbb inzultálnak s aztán még annak a veszélynek kell magát kitennie, hogy gyávának mondják, vagy agyonlőjjék, vagy épen bűntettes­nek bélyegezzék. Albert hg belátta, hogy első­sorban a had­sereg körében kell véget vetni a párbajozásnak. E célból tanácskozásra kérte Wellington herceget, s így találta, hogy a herceg már foglalkozott is e témával, de arra a meggyőződésre jutott, hogy mit em lehet csinálni, mert a közvéleményen kívül más . Az őrs 7. középiskolai tanár­­egyesületnek f. évi jul. 5., 6. és 7-én Ko­lozsváron tartandó közgyűlésén a vallás- és közok­tatásügyi minisztérium képviselővel Lövey Sándor miniszteri titkár bízatott meg. A középiskolai tanár­egylet közgyűlésén most lesz először a minisztérium hivatalosan képviselve. Egyúttal megjegyezzük, hogy az egyesületnek budapesti tagjai július 3 án az esti gyorsvonattal indulnak Kolozsvárra. — A buda-óbudai honvédegylet f. é. július hó 1-én, vasárnap délutáni 4 órakor a krisztinavárosi iskolaszék termében, mészáros-utca eszköztől nem vár segélyt. Albert lget ez nem elé­gítette ki. A közvélemény áramlata kétségkívül jó irányt kezdett venni, de még sok baj történhetett addig, míg ez az áramlat elég erős lesz, oly mé­lyen gyökerező rossz szokást elsodorni. Titoktartás­ra kötelezett becsületbíróságok intézményét hozta hát javaslatba, melynek ítélete alá legyenek kötele­sek a tisztek bocsátani becsületbeli ügyeiket. E bíróság tekintélyét emelendő, Albert hg azt is javasolta, hogy maga Wellington hg álljon an­nak élére s ha szükségesnek találtatnék, a maga közreműködését is felajánlotta. A herceg javaslatát a szárazföldi és tengeri haderő főnökei alapos megfontolás tárgyává tették. A tengernagyi hivatal lordjai, sok nehézségre való tekintetből, ellene nyilatkoztak. Sir George Murray, táborszernagy, feltétlenül ellenezte a tervet. Viszá­lyok — mondá — választott bíróság ítéletével nem egyenlíthetők ki s az ő nézete szerint a helyesen alkalmazott törvény is elegendő a baj orvoslására. Csakhogy nem is a viszályok kiegyenlítése volt a cél s a törvény, mint mindig kitűnt, képtelen volt az ártatlant megvédeni. „Kétségtelen — írja a herceg egy Wellington­­hoz 1844. jún. 13-án intézett levelében — hogy a hatalom a büntetésre megvan, de szinte jogtalannak látszik, élni e hatalommal, mig más védelemben a tisztek becsülete nem részesül. „Elvont értelemben a becsület sérthetetlen; oly kincs, melyet senki el nem vehet tőlünk s me­lyet még magunk sem sérthetünk meg. Egy har­madik személynek semminő tette meg nem foszt­hat bennünket attól. De van oly becsület is, mely egészen a világ ítéletére van alapítva, tehát mások­tól függ. Annak, a kinek (ily értelemben vett) be­csülete megsértetett, eszközzel kell bírnia, melynek segélyével megcsorbított kincsét visszaszerezhesse s a világ tiszteletét maga számára újra biztosíthassa. Régi időkben a kardra való hivatkozás volt ennek elismert eszköze. A civilizáció terjedésével azonban s a kereszténység befolyása alatt e kereszténytelen ketten is égtek az idén a színkörért. Manns­­berger, a leégett szíigazgató és Krecsányi. A fővá­rosi tanács úgy okoskodván, hogy eddig még min­den igazgató leégett a színkörben, méltányosnak tarta az égett embernek adni a színkört. De Manns­­bergernek csakugyan nem volt kedve esetleg má­sodszor is leégni, átengedte tehát a tért Krecsá­­nyinak. A vidéken is kitett eddig magáért, kitesz a fővárosban is, gondola. Beállított cifrán, fényesen, dalosan, volt pro­­log és görögtűz, de még nagyobb tűz az előadás­ban. Mindjárt észre lehetett venni, hogy különb tár­sulattal van dolgunk, mint a­milyenek a boldog em­lékezetű régiek voltak, és barbár szokást általában elítélték, törvényileg tiltották s szigorúan büntették; ám póteszközről nem gondoskodtak s igy a tiszt, kinek egész exis­­tenciája a becsületen alapszik, amaz alternativa elé állíttatott, hogy vagy a vallás és állam törvényét szegje meg s bűntettes legyen, vagy hogy becsületén szennyet hagyjon s kartársai becsülését elveszítse. Az igazság ezért azt kívánja tehát, hogy fontolóra vegyük, minő más eszköz volna létesítendő, ha az egyetlen eddig ismert eszköz alkalmazását a törvény egész szigorával eltiltja.“ A herceg elmondja ezután, hogy előtte köny­­nyűnek tetszik ezt az eszközt becsületbíróság vagy bíróságok alakjában nyújtani; megengedi azonban, hogy a mindkét (szárazföldi és tengeri) hadseregre egyaránt alkalmazható ily bíróságok szervezésének sok nehézsége van, csatlakozik tehát Wellington herceg nézetéhez, hogy legjobb lesz az ügyet a hadügyminiszter által a kabinet elé terjesztetni, mely aztán tanácscsal járuljon a királynő elé, így jártak is el. A kabinet úgy találta, hogy a becsületbírósá­gok felállítása sok gyakorlati nehézséggel jár. Ez eszmét elejtették tehát s azt határozták, hogy a kí­vánt reformot a haditörvény módosítása útján léte­sítik. E határozat alapján bocsátották ki 1844. ápril havában az úgynevezett „módosított cikkelye­ket,a­melyek a tisztességes ember jelleméhez illőt eljárásnak azt mondták ki, hogy az okozott bánta­­lomért vagy sértésért bocsánatot kérjen s késznek nyilatkozzék az okozott bántalmat jóvátenni, va­lamint a sértett fél kötelességévé tették a bocsá­natkérő vagy magyarázó nyilatkozatot szívesen fo­gadni. Albert hercegnek megvolt az az elégtétele, hogy a kérdést nem hiába bolygatta meg, mert az úgynevezett becsületbeli eljárások a katonai törvény e nyilatkozata által lehetetlenekké váltak. Párba­jokra ez idő óta alig lehetett gondolni EGYLETEK ÉS INTÉZETEK­ 3­ 5. sz. a. tisztújító közgyűlést fog tartani, melyre t. c. tagjai tisztelettel meghivatnak. — A budapesti szabósegédek betegsegélyző és önképző egylete által junius 3-án tartott ünnepélyen befolyt össze­sen 355 frt 39 kr, miből a kiadást levonva, az egylet céljaira maradt 156 forint 86 krajcár. A jótékony célra való tekintettel adakoztak: Légszesz­gyár igazgatóság 6 frt 9 kr, idősb Biró János 3 frt 60 kr, Török György 3 frt, Wittek György 3 frt, Fridrich 3 frt, Hercskó Gábor 2 frt, Spitzer és Krauth 2 frt, Schneider J. 2 frt, Offenheim 2 frt, Minorics 2 frt, Klein D. 2 frt, Gyurics Sámuel 2 frt 40 kr, Szepesi Gyula 1 frt 60 kr, N. N. 1 frt, Stempfen Lajos 20 kr, Mihálykövi 20 kr, Fink An­tal 2 frt, Horváth Pál 20 kr, Borbély J. 20 kr, Kiss Imre 20 kr, Wolfart 40 kr, Kaplanka Ágoston 40 kr, Hoffmann 20 kr, B. L. 1 frt, Novotni Károly 1 frt, H. J. 1 frt, Német Gábor 20 kr, Fehérváry János 20 kr, Za­kariás 2 frt, Govrik 2 frt, Bergman 50 kr, Koller Ferenc 1 frt, Mozer Ferencné 2 frt, Szabó Lajos 40 kr, idősb Wermann Frigyes 2 frt, szolgaszemély­zet segélyegylete 1 frt, Karácsonyi L.­­ 60, Mo­­naszterki utódai 1.60, Alter és társai 1.60, Fischer és Kohn 1.60, Ács és társa 1.60, Weisz V. 1.60, Koleszár 1.60, Keller és Zsitvai 1.60, Al­brecht 160, Janovicz utóda 1.60, Sziadorofszki 1.60, Weisz M. 1.60, Tóth József 1.60, Fabinyi 1.60, Szécsényi 1.60, Jankovics 1.60, Prátzinger János 1.60, Stefany 1­60, Imre F. 40 kr. Az adakozóknak az egylet választmánya köszönetét n­yilvánitja. SZÍNHÁZ, ZENE, KÉPZŐMŰVÉSZETI Az alaguton túlról. (K arckép a színkörből.)

Next