Pesti Hírlap, 1883. szeptember (5. évfolyam, 241-269. szám)

1883-09-11 / 250. szám

­ PESTI HÍRLAP, 1883. szeptember 11 a szikla Az osztrák ziláltsággal szemben állt a mi egységünk. A lajtántuli gyengeséggel a mi erőnk. És ma mi tartunk féken egy nemzetségi tartományt a fegyver élével. Nálunk tisztítja ki a szurony a lázongó utcát. Intő jel, melylyel mindenkinek számolni kell. Legfőbb ideje, hogy megmentsük az anyagi és erkölcsi rendet. Mindenkinek haza­fias kötelessége belbékénk vissza­ál­l­í­t­á­s­á­r­a k­öz­r­e h­a­t­ni, hogy erő­sek lehessünk kifelé. A szó és a toll hatalmával meg kell újra teremtenünk társadal­mi egységünket, melyet a rossz szenvedélyek le­romboltak A politikai szószéket és sajtót támo­gatnia kell az egyházi szószéknek és sajtónak. Kovács Zsigmond veszprémi püspök példá­jának nem szabad utánzás nélkül maradni. És ha minden politikai, egyházi és társa­dalmi tényező megteszi kötelességét, belső egy­ségünk csakhamar újból megszilárdul. Akkor azután nyugodtan várhatjuk a bekövetkezendő eseményeket. Beksics Gusztáv: Minisztertanács volt ma délután, mely — mint értesülünk — első­sorban a horvát kér­déssel foglalkozott. Képviselői beszámoló: Thaly Kálmán or­szággyűlési képviselő Debrecenben tegnap délelőtt tartotta meg választói előtt beszámoló beszédét. A hadsereg köréből. A hadsereg rendeleti lapjának ma kiadott száma egy legfelső elhatáro­zást közöl, melynél fogva Schmecer Károly vezér­őrnagy a 39. gyalogdandár parancsnoka saját ké­relmére átvétetett a nyugállományba s ez alkalom­mal sok évi és ellenség előtt is tanúsított szolgá­latai elismeréséül a vaskoronarend III. osztályú jelvényeivel tüntettetett ki. II. József császár emlékszobrát az osztrák városok sorra felállítják közhelyeiken. Tegnap Deutsch Landspergen és Wegstädteben (Csehország) lepleztek le, még pedig tüntető ünnepélyességgel hasonló szobrot. Az előbbi helyen Grazból is sokan vettek részt. Az ünnepi beszédet dr. Magg képvi­selő tartotta.­­ Az utóbbi helyen a város jobbára nagynémet fekete-vörös-sárga zászlókkal volt föl­­ékesítve s az ünnepi lakoma nem múlott el botrány nélkül. Egy hevesfejü cseh vendég összeszidta a német gyülekezetét, mire kidobták. S ha a szép szó nem használt, egy-egy húszast sem sajnáltak odanyomni a parancsnokló hajdú markába. Egyszóval hetven vén asszony ült a két hosszú szekéren mikor a kanyargós hegyi után nagy zsivaj és sikoltozások között a vár felé húzta őket nagy türelemmel a négy-négy szép fehér ökör. Az utolsó szekér után maga a szolgabiró ügetett lóháton. Mikor a menet beért a várudvarra, kisza­ladt Balassa az ambitusra, s összecsapta a két kezét ijedten. — Spektabilis ! — hebegő a szolgabiróhoz — Mi legyen ez ? — Bocsánatot kérek méltóságos uram, — de nem kaptunk szebbeket. . . — Kit, mit? Megbolondult kend spekta­bilis ? — Hát kérem alásan, hiszen azt tetszett parancsolni .... — Én? — Igenis . . ! egy szóval se tetszett emlí­teni, hogy szépek legyenek. Az öreg báró elértette most a tévedés okát s elkezdett szívből kacagni. — Nem asszonyokat kértem, balgák kend­­tek, hanem kavicsokat, de ha már itt vannak, isten neki, tartsunk nekik egy bált legalább. Mig a vén asszonyok bálja tartott fenn a várban, azalatt ott lenn a kékköviek közt elter­jedt a félreértés hire — minélfogva népgyűlés jött össze, melyben elhatározták, menjen fel egy deputáció Balassához nyomban, hogy ha már igy van, hát csak tartsa ott az asszonyokat, neki ajándékozzák . . . . . . Mert hát az egész városból mind ott­­ voltak az anyósok. POLITIKAI SZEMLE. Berlinből megerősítik azt a hírt, hogy B­r­a­t­i­a­n­u román kormányelnök g­a­s­t­e­i­n­i értekezései Bismarck rggel Romá­nia csatlakozását a közép-európai szövetséghez lényegesen előmozdították. A legjobb forrásból arról biztosítnak — írja a N. Fr. Presse berlini levelezője — hogy a szö­vetség Románia és Németország közt megkö­töttnek tekinthető. Írásbeli megállapodások még nem jöttek ugyan létre, de élőszóval megbeszél­tettek az európai politika mindazon eshetőségei, melyeknél Románia magatartása szóba jöhet. Valamint Olaszországnak Németországhoz csat­lakozása alkalmával ki volt kötve az előbbi államnak legális kiegyezése Ausztria-Magyar­­országgal s ez az olasz királyi párnak Bécsbe utazásában nyert kifejezést, úgy most is Románia csatlakozását ennek politikai békekö­tése Ausztria-Magyarországgal előzte meg. Az Olaszországgal való szerződés, mint annak ide­jén tárgyalva volt, nyílt békeszövetség jellegével bír, amennyiben a támadás és véde­lem közt éles megkülönböztetést tesz ; az esetre, ha a szerződő felek egyike vagy ketteje offensív célú háborút visel, a másik kettő nem köteles segélyére lenni, de a casus foederis mindnyájuk­ra azonnal bekövetkezik, ha a szövetségesek egyikét egy vagy több hatalom megtámadja. Hasonló alapon történik Románia csatlakozása is, ami a béke­helyzetet po­litikai ügy mint stratégiai tekintetben minden körülmények közt jelentékenyen szilárdítja. Hartington, angol hadügyminiszter, közelebb a sheffieldi késések évi lakomá­ján a reá mondott felköszöntőre hosszabb beszéddel válaszolt, szólva a bel- és kül­politikáról. Kiváló figyelmet érdemel, hogy a miniszter nagyon békülékeny hangon szólt Fran­ciaország és tengerentúli vállalatai felől Fran­ciaországnak — mondá egyebek közt — sok baja van ; a magunk érdekében kívánnunk kell, hogy kevesebb legyen. Khinához való viszonya olyan, mely méltán aggodalmakat kelthet mind­azokban, kik Anglia kereskedelmi java iránt ér­deklődnek. De a tonkingi és madagaskári bo­nyodalmak mellett, az északafrikai partvidék alig rendezett viszonyai mellett s az Európa fe­lett lebegő folytonos zavarok és aggodalmak között senki sem hiheti, hogy Franciaország csak egy pillanatig is kívánna velünk vagy szomszédai valamelyikével kikötni. Ha a Figaro jól van értesülve, úgy a Khina és Franciaország közt megkö­tendő egyezménynek Cseng Marquis és Challe­­mel-Lacour által most tárgyalt főpontjai ezek­­. Franciaország kötelezi magát, hogy védnök­ségét a Khinával határos területen a vörös fo­lyó deltájára és a vörös folyóra korlátozza; 2. Khina beleegyezik, hogy az európai kereskede­lemnek az egész vörös folyó megnyittassék, de a franciák uralma Laokaiban végződik; 3. Laokai város (Yünnan khinai tar­tomány délnyugati határán) az egyetlen pont, melyen kereskedés Khina délnyugati ré­szével folytatható ; az anami hajók az ott fel­állított vámon túl nem mehetnek ; 4. minden más ponton zárva marad a határ s egy vo­nal, mely Langson tonkingi tartomány hegysé­gének északi lejtőjét követi, semlegesiti a völ­gyet, mely Khina felé húzódik ; 5. ez a föld­terület tonkingi törvénykezés alá helyeztetik s anami segély csapatok ott csak helyőrséget képezhetnek, idegenek ellenben le nem teleped­hetnek ; 6. Khina védelmezi Tonkingot a fekete zászlósok beütései ellen, kik előtt a ha­tárt elzárja s kiket le fog fegyverezni . Khina azonkívül kötelezi magát, hogy a hajózást meg­akadályozza azokon a folyókon, melyek francia területre szakadnak. Ami Anamot illeti, Khina oly feltétel alatt kész elismerni a hitei szerző­dést, hogy Franciaország viszont e­l­­ismeri Khina fenhatóságát Anam királyság felett, mely fenhatóság azonban csak abból fog állani, hogy az anami uralkodók trónralépéskor bemutatják hódolatukat, s ez esetben Khina még arról is lemond, hogy az anami új uralkodónak tőle kelljen megerősit­­tetnie. Don Carlos e helyen már jelzett le­vele, melyben a francia trón iránti igényéről lemond, a Gazette de Francéban jelent meg s szept. - tól Görzből van keltezve. Don Carlos levelét Nocedalhoz intézte Madridba. Az irat igy hangzik : Éppen most adtuk meg igen sze­retett nagybátyámnak a végtisztességet s a val­lási szertartás az összes jelenlevő gyülekezet fájdalmas érzései közt ment véghez. Soha még élénkebben nem éreztem, mint e szörnyű na­pon ama feloldhatatlan kötelék erejét, mely en­gem drága Spanyolországhoz fűz Egyedül ehhez tartozom s ehhez fogok a jövőben is tartozni. Drága barátaim ismerik érzelmeimet s azok előtt, de a te közvetítéseddel akarom újabban ismeretessé tenni érzelmeimet. Carlos: A spanyol király utazása. (Beszélgetés a spanyol királylya­l.) A „Times“ párisi tudósítója e hó 6 án estel­ 8 órakor a párisi nyugati vasút indóházában meg­­interviewálta a francia fővárosból elutazó spanyol királyt. Ez érdekes interviewról hosszú, részletes sürgönyt olvasunk a nevezett lapban, melyből a kö­vetkezőket emeljük ki: A tudósító múlt csütörtökön délután 4 óra­kor véletlenül találkozott három londoni barátjával, kiknek estel­ fél 8 órakor találkát adott az Avenue de l’Operában lévő vendéglőbe, hová rögtön el is ment, hogy chambre séparée t biztosítson vendégei számára. Öt órakor találkozott de la Vega de Armijo marquis spanyol külügyminiszterrel, ki Al­f­o­n­z a királyt külföldi útján kiséri. Mielőtt elbúcsúzott volna a marquistól, ez azt mondta neki: „A király tudta, hogy beszélni fogok önnel és nagyon szeretné még látni, mielőtt elutazik.­ „És hol találkozhatom a királylyal“ ? kérdé a tudósító, örömmel ragadva meg a kínálkozó alkal­mat. — „Ez bizony nem épen könnyű“ — vála­szolt­a marquis. — „A király épen most ment el valahová Montpensier herceggel. Előbb láto­gatást fog tenni a szászwasmári nagyherceg­nél, onnan egyenesen ebédre megy és igy nem tu­dok más alkalmat, mint ha megvárja az indóház­­nál­“ Megjegyzendő, hogy a király 8 órára ígérke­zett ott lenni, hogy a 8 óra 30 perckor induló vo­nattal elutazzék. Most az volt a kérdés, mikép szabaduljon meg estére meghívott barátjaitól. E célból távirati­lag odarendelte a vendéglőbe két másik barátját esti 7 órára és ott bemutatta őket londoni vendé­geinek. Midőn már mint jó ismerősök asztalhoz ültek, a tudósító hirtelen eltűnt, kocsiba vetette magát és épen néhány perccel a spanyol király előtt érkezett meg az indóházban. A váróteremben, mely ez alkalomra csinosan ki volt díszítve, vagy 50 előkelő tagja a párisi spanyol gyarmatnak várakozott a fiatal királyra. Al­f­o­n­z­o király könyv utazó ruhában jelent meg és kerek nemezkalapot, valamint a „Temps'­ és a „Liberté“ példányait tartva kezében, lépett a váró­terembe, hol egyenesen Medina C­e­l­i herc­egnő felé ment, kezet nyújtva neki. Morphy gróf, a király magántitkára, kinézett, várjon rendben van-e már a szalon kocsi, de la Vega marquis izgatot­tan járt csoportról csoportra, míg a háttérben egy csapat rendőr tartotta vissza az előre tolakodó ki­váncsiakat. „Felséged igen érdekes utazásra készül, mely bőven fog tárgyat szolgáltatni a hírlapoknak“ je­gyeztem meg­­ a fiatal királynak, midőn kezet nyújtott. „Igaza van, felelt Al f­o­n­z­o­k „sokat fog­nak beszélni róla, s épen most jövök egy másik utazásról, mely helyenként igen fájó érzelmeket éb­resztett bennem.“ A spanyol király valenciai útjára célozott, hol eléje tárult a Spanyolországot minden pillanatban újból fenyegető forradalom. Néhány perc­nyi beszélgetés után a tudósító kikísérte a királyt a szalon­kocsihoz. Alfonzo belépett, néhány pilla­natra megjelent az ablaknál, azután elrobogott vele a gyorsvonat. Vega marquis régóta sürgette ez utazást, azt tartván, hogy „jó lesz Alfonzo királynak személyesen megismerkednie az uralkodókkal, egyenrangú barátjaival.“ Az utazás azonban tényleg csak Montpensier hercegnek Moszkvából tör­tént visszaérkezése után lett elhatározva. A herceg ugyanis mint a spanyol király képviselője vett részt a moszkvai koronázásban és de Casa Fuerte marquis társaságában Berlinen keresztül rokognba utazván vissza, épen átöltözködött, midőn bejelen­tették nála a német trónörököst. Ez időtől kezdve kiváló figyelem tárgyai voltak a spanyol küldöttek, kiket sorban meghívogattak a császár, a koronaher­ceg és az udvar más tagjai, mind feltűnő barátság­gal halmozva el a spanyol vendégeket. A német császár szokatlan szívélyességgel kérdezősködött a spanyol király hogyléte felől, és a spanyol fölkelő mozgalmak elnyomása után oly benső barátságról tanúskodó üdvözlő táviratot küldött neki, hogy A­l­f­o­n­z­o király ezek után semmiképen sem

Next