Pesti Hírlap, 1883. szeptember (5. évfolyam, 241-269. szám)
1883-09-11 / 250. szám
PESTI HÍRLAP, 1883. szeptember 11 a szikla Az osztrák ziláltsággal szemben állt a mi egységünk. A lajtántuli gyengeséggel a mi erőnk. És ma mi tartunk féken egy nemzetségi tartományt a fegyver élével. Nálunk tisztítja ki a szurony a lázongó utcát. Intő jel, melylyel mindenkinek számolni kell. Legfőbb ideje, hogy megmentsük az anyagi és erkölcsi rendet. Mindenkinek hazafias kötelessége belbékénk visszaállítására közre hatni, hogy erősek lehessünk kifelé. A szó és a toll hatalmával meg kell újra teremtenünk társadalmi egységünket, melyet a rossz szenvedélyek leromboltak A politikai szószéket és sajtót támogatnia kell az egyházi szószéknek és sajtónak. Kovács Zsigmond veszprémi püspök példájának nem szabad utánzás nélkül maradni. És ha minden politikai, egyházi és társadalmi tényező megteszi kötelességét, belső egységünk csakhamar újból megszilárdul. Akkor azután nyugodtan várhatjuk a bekövetkezendő eseményeket. Beksics Gusztáv: Minisztertanács volt ma délután, mely — mint értesülünk — elsősorban a horvát kérdéssel foglalkozott. Képviselői beszámoló: Thaly Kálmán országgyűlési képviselő Debrecenben tegnap délelőtt tartotta meg választói előtt beszámoló beszédét. A hadsereg köréből. A hadsereg rendeleti lapjának ma kiadott száma egy legfelső elhatározást közöl, melynél fogva Schmecer Károly vezérőrnagy a 39. gyalogdandár parancsnoka saját kérelmére átvétetett a nyugállományba s ez alkalommal sok évi és ellenség előtt is tanúsított szolgálatai elismeréséül a vaskoronarend III. osztályú jelvényeivel tüntettetett ki. II. József császár emlékszobrát az osztrák városok sorra felállítják közhelyeiken. Tegnap Deutsch Landspergen és Wegstädteben (Csehország) lepleztek le, még pedig tüntető ünnepélyességgel hasonló szobrot. Az előbbi helyen Grazból is sokan vettek részt. Az ünnepi beszédet dr. Magg képviselő tartotta. Az utóbbi helyen a város jobbára nagynémet fekete-vörös-sárga zászlókkal volt fölékesítve s az ünnepi lakoma nem múlott el botrány nélkül. Egy hevesfejü cseh vendég összeszidta a német gyülekezetét, mire kidobták. S ha a szép szó nem használt, egy-egy húszast sem sajnáltak odanyomni a parancsnokló hajdú markába. Egyszóval hetven vén asszony ült a két hosszú szekéren mikor a kanyargós hegyi után nagy zsivaj és sikoltozások között a vár felé húzta őket nagy türelemmel a négy-négy szép fehér ökör. Az utolsó szekér után maga a szolgabiró ügetett lóháton. Mikor a menet beért a várudvarra, kiszaladt Balassa az ambitusra, s összecsapta a két kezét ijedten. — Spektabilis ! — hebegő a szolgabiróhoz — Mi legyen ez ? — Bocsánatot kérek méltóságos uram, — de nem kaptunk szebbeket. . . — Kit, mit? Megbolondult kend spektabilis ? — Hát kérem alásan, hiszen azt tetszett parancsolni .... — Én? — Igenis . . ! egy szóval se tetszett említeni, hogy szépek legyenek. Az öreg báró elértette most a tévedés okát s elkezdett szívből kacagni. — Nem asszonyokat kértem, balgák kendtek, hanem kavicsokat, de ha már itt vannak, isten neki, tartsunk nekik egy bált legalább. Mig a vén asszonyok bálja tartott fenn a várban, azalatt ott lenn a kékköviek közt elterjedt a félreértés hire — minélfogva népgyűlés jött össze, melyben elhatározták, menjen fel egy deputáció Balassához nyomban, hogy ha már igy van, hát csak tartsa ott az asszonyokat, neki ajándékozzák . . . . . . Mert hát az egész városból mind ott voltak az anyósok. POLITIKAI SZEMLE. Berlinből megerősítik azt a hírt, hogy Bratianu román kormányelnök gasteini értekezései Bismarck rggel Románia csatlakozását a közép-európai szövetséghez lényegesen előmozdították. A legjobb forrásból arról biztosítnak — írja a N. Fr. Presse berlini levelezője — hogy a szövetség Románia és Németország közt megkötöttnek tekinthető. Írásbeli megállapodások még nem jöttek ugyan létre, de élőszóval megbeszéltettek az európai politika mindazon eshetőségei, melyeknél Románia magatartása szóba jöhet. Valamint Olaszországnak Németországhoz csatlakozása alkalmával ki volt kötve az előbbi államnak legális kiegyezése Ausztria-Magyarországgal s ez az olasz királyi párnak Bécsbe utazásában nyert kifejezést, úgy most is Románia csatlakozását ennek politikai békekötése Ausztria-Magyarországgal előzte meg. Az Olaszországgal való szerződés, mint annak idején tárgyalva volt, nyílt békeszövetség jellegével bír, amennyiben a támadás és védelem közt éles megkülönböztetést tesz ; az esetre, ha a szerződő felek egyike vagy ketteje offensív célú háborút visel, a másik kettő nem köteles segélyére lenni, de a casus foederis mindnyájukra azonnal bekövetkezik, ha a szövetségesek egyikét egy vagy több hatalom megtámadja. Hasonló alapon történik Románia csatlakozása is, ami a békehelyzetet politikai ügy mint stratégiai tekintetben minden körülmények közt jelentékenyen szilárdítja. Hartington, angol hadügyminiszter, közelebb a sheffieldi késések évi lakomáján a reá mondott felköszöntőre hosszabb beszéddel válaszolt, szólva a bel- és külpolitikáról. Kiváló figyelmet érdemel, hogy a miniszter nagyon békülékeny hangon szólt Franciaország és tengerentúli vállalatai felől Franciaországnak — mondá egyebek közt — sok baja van ; a magunk érdekében kívánnunk kell, hogy kevesebb legyen. Khinához való viszonya olyan, mely méltán aggodalmakat kelthet mindazokban, kik Anglia kereskedelmi java iránt érdeklődnek. De a tonkingi és madagaskári bonyodalmak mellett, az északafrikai partvidék alig rendezett viszonyai mellett s az Európa felett lebegő folytonos zavarok és aggodalmak között senki sem hiheti, hogy Franciaország csak egy pillanatig is kívánna velünk vagy szomszédai valamelyikével kikötni. Ha a Figaro jól van értesülve, úgy a Khina és Franciaország közt megkötendő egyezménynek Cseng Marquis és Challemel-Lacour által most tárgyalt főpontjai ezek. Franciaország kötelezi magát, hogy védnökségét a Khinával határos területen a vörös folyó deltájára és a vörös folyóra korlátozza; 2. Khina beleegyezik, hogy az európai kereskedelemnek az egész vörös folyó megnyittassék, de a franciák uralma Laokaiban végződik; 3. Laokai város (Yünnan khinai tartomány délnyugati határán) az egyetlen pont, melyen kereskedés Khina délnyugati részével folytatható ; az anami hajók az ott felállított vámon túl nem mehetnek ; 4. minden más ponton zárva marad a határ s egy vonal, mely Langson tonkingi tartomány hegységének északi lejtőjét követi, semlegesiti a völgyet, mely Khina felé húzódik ; 5. ez a földterület tonkingi törvénykezés alá helyeztetik s anami segély csapatok ott csak helyőrséget képezhetnek, idegenek ellenben le nem telepedhetnek ; 6. Khina védelmezi Tonkingot a fekete zászlósok beütései ellen, kik előtt a határt elzárja s kiket le fog fegyverezni . Khina azonkívül kötelezi magát, hogy a hajózást megakadályozza azokon a folyókon, melyek francia területre szakadnak. Ami Anamot illeti, Khina oly feltétel alatt kész elismerni a hitei szerződést, hogy Franciaország viszont elismeri Khina fenhatóságát Anam királyság felett, mely fenhatóság azonban csak abból fog állani, hogy az anami uralkodók trónralépéskor bemutatják hódolatukat, s ez esetben Khina még arról is lemond, hogy az anami új uralkodónak tőle kelljen megerősittetnie. Don Carlos e helyen már jelzett levele, melyben a francia trón iránti igényéről lemond, a Gazette de Francéban jelent meg s szept. - tól Görzből van keltezve. Don Carlos levelét Nocedalhoz intézte Madridba. Az irat igy hangzik : Éppen most adtuk meg igen szeretett nagybátyámnak a végtisztességet s a vallási szertartás az összes jelenlevő gyülekezet fájdalmas érzései közt ment véghez. Soha még élénkebben nem éreztem, mint e szörnyű napon ama feloldhatatlan kötelék erejét, mely engem drága Spanyolországhoz fűz Egyedül ehhez tartozom s ehhez fogok a jövőben is tartozni. Drága barátaim ismerik érzelmeimet s azok előtt, de a te közvetítéseddel akarom újabban ismeretessé tenni érzelmeimet. Carlos: A spanyol király utazása. (Beszélgetés a spanyol királylyal.) A „Times“ párisi tudósítója e hó 6 án estel 8 órakor a párisi nyugati vasút indóházában meginterviewálta a francia fővárosból elutazó spanyol királyt. Ez érdekes interviewról hosszú, részletes sürgönyt olvasunk a nevezett lapban, melyből a következőket emeljük ki: A tudósító múlt csütörtökön délután 4 órakor véletlenül találkozott három londoni barátjával, kiknek estel fél 8 órakor találkát adott az Avenue de l’Operában lévő vendéglőbe, hová rögtön el is ment, hogy chambre séparée t biztosítson vendégei számára. Öt órakor találkozott de la Vega de Armijo marquis spanyol külügyminiszterrel, ki Alfonz a királyt külföldi útján kiséri. Mielőtt elbúcsúzott volna a marquistól, ez azt mondta neki: „A király tudta, hogy beszélni fogok önnel és nagyon szeretné még látni, mielőtt elutazik. „És hol találkozhatom a királylyal“ ? kérdé a tudósító, örömmel ragadva meg a kínálkozó alkalmat. — „Ez bizony nem épen könnyű“ — válaszolta marquis. — „A király épen most ment el valahová Montpensier herceggel. Előbb látogatást fog tenni a szászwasmári nagyhercegnél, onnan egyenesen ebédre megy és igy nem tudok más alkalmat, mint ha megvárja az indóháznál“ Megjegyzendő, hogy a király 8 órára ígérkezett ott lenni, hogy a 8 óra 30 perckor induló vonattal elutazzék. Most az volt a kérdés, mikép szabaduljon meg estére meghívott barátjaitól. E célból táviratilag odarendelte a vendéglőbe két másik barátját esti 7 órára és ott bemutatta őket londoni vendégeinek. Midőn már mint jó ismerősök asztalhoz ültek, a tudósító hirtelen eltűnt, kocsiba vetette magát és épen néhány perccel a spanyol király előtt érkezett meg az indóházban. A váróteremben, mely ez alkalomra csinosan ki volt díszítve, vagy 50 előkelő tagja a párisi spanyol gyarmatnak várakozott a fiatal királyra. Alfonzo király könyv utazó ruhában jelent meg és kerek nemezkalapot, valamint a „Temps' és a „Liberté“ példányait tartva kezében, lépett a váróterembe, hol egyenesen Medina Celi hercegnő felé ment, kezet nyújtva neki. Morphy gróf, a király magántitkára, kinézett, várjon rendben van-e már a szalon kocsi, de la Vega marquis izgatottan járt csoportról csoportra, míg a háttérben egy csapat rendőr tartotta vissza az előre tolakodó kiváncsiakat. „Felséged igen érdekes utazásra készül, mely bőven fog tárgyat szolgáltatni a hírlapoknak“ jegyeztem meg a fiatal királynak, midőn kezet nyújtott. „Igaza van, felelt Al fonzok „sokat fognak beszélni róla, s épen most jövök egy másik utazásról, mely helyenként igen fájó érzelmeket ébresztett bennem.“ A spanyol király valenciai útjára célozott, hol eléje tárult a Spanyolországot minden pillanatban újból fenyegető forradalom. Néhány percnyi beszélgetés után a tudósító kikísérte a királyt a szalonkocsihoz. Alfonzo belépett, néhány pillanatra megjelent az ablaknál, azután elrobogott vele a gyorsvonat. Vega marquis régóta sürgette ez utazást, azt tartván, hogy „jó lesz Alfonzo királynak személyesen megismerkednie az uralkodókkal, egyenrangú barátjaival.“ Az utazás azonban tényleg csak Montpensier hercegnek Moszkvából történt visszaérkezése után lett elhatározva. A herceg ugyanis mint a spanyol király képviselője vett részt a moszkvai koronázásban és de Casa Fuerte marquis társaságában Berlinen keresztül rokognba utazván vissza, épen átöltözködött, midőn bejelentették nála a német trónörököst. Ez időtől kezdve kiváló figyelem tárgyai voltak a spanyol küldöttek, kiket sorban meghívogattak a császár, a koronaherceg és az udvar más tagjai, mind feltűnő barátsággal halmozva el a spanyol vendégeket. A német császár szokatlan szívélyességgel kérdezősködött a spanyol király hogyléte felől, és a spanyol fölkelő mozgalmak elnyomása után oly benső barátságról tanúskodó üdvözlő táviratot küldött neki, hogy Alfonzo király ezek után semmiképen sem