Pesti Hírlap, 1884. január (6. évfolyam, 1-31. szám)
1884-01-14 / 14. szám
Budapest, 1384. V. évf. I*. (1813.) szám. Hétfő, január 14 Előstrotéai Araks Szerkesztési Iroda: sícrém.........................u Gr* — te. j&rtÁrftek ti* «■» «adipsnet, sáddotoi ?. is., I. «mM. ..................’ * * j ^ ^ h*r& a lap »«ellemi részét illat# mz*da» & shtTimHig éti »«női*“ *■* |j EEblI d 1 11 la H iS I Bü! «^8» t te»*« t&i7 képii lappal resKoifP SM »iS W* la Bö» BS HHhwS aBEB Vl ■# aá*er$ t#uatko*ti folasalaeanaek te* .............*• **• y^m7r^\ umTM...........................1# , ___ _ JMinl*t«sek ............. POLITIKAI NAPILAP (yjfjg>y äää». gtútálik tiaük. jX- * AAlXU. X > X». 1 I I 1-LXX * V/t öfty ./^ «UDOL.V líOSSIC-nél pEus-ta«, ---------- 4«, Kae Noferacuun* <Uk Ticfam. Mai számunk 12 oldalt tartalmaz. BPtTÍJLi XIUEUÜXIT" Xl=sa-!'i ■' ■ .j__________-pj-m Mit tesz az alsóház? A felsőház üzenete holnap visszaérkezik az alsóházba. Ez az üzenet azt adja tudtul a Mép képviselőinek, hogy a szabadelvű haladás ■em kell a magyar klerikálisoknak, feudálisoknak és osztrák kollegáiknak. Azt adja tudtul, hogy az osztrák invázió segítségével leszavaztatott a liberalizmus azon alakban, melyben annak kérdése felállittatott. Fekete-sárga szegélylyel, a Windischgrae- Seek és Schwarzenbergek pecsétjével kopogtat be a főrendek válasza. Miként fogadja az alsóház ? A parlamentnek saját méltósága is kockán van a liberalizmus mellett. A holt organizmus feléledt s az alsóház fölé akar nőni. A szabadelvű főurak erőfeszítése nem gátolhatta meg, hogy a sötét anachronizmus magához ragadja az aktuális politikát. Nem gátolhatta meg a korszellem sem, hogy az Ausztriából idegen légiót állító reakció szemébe kacagjon modern haladásunknak s mely azt képviseli, a parlamentnek és a középosztálynak. A felvilágosodottság és egyenlőség szelleme nem gátolhatta meg, hogy a magyar társadalom fejlődésének útján a pásztorbot és a lovagkorbács képezzen akadályt. A magyar alkotmányos szellem nem gátolhatta meg, hogy az osztrák fekete sereget magyar vezetők a főrendiházba csődítsék. Mit mond mindehhez az alsóház? Mit mondanak a nép képviselői? Attól, amit mondanak, függ a liberalizmus és az alsóház tekintélyének sorsa egyaránt. A liberalizmust meg lehetett sebezni, de ennek a sebnek van hegesztő írja. Az alsóház tekintélyét meg lehetett csorbítani, de ezt a csorbát ki lehet köszörülni. A parlament lehet ép úgy árnyékává a felsőháznak, mint eddig árnyéka volt ez az alsónak. De visszaszerezheti tekintélyét is. Inkább lehet a közvélemény központja, a nemzet szívkamarája, mint volt eddig. Nyilatkozatától függ, hogy egyik vagy másik lesz-e. Ellensúlyt kell adnia. Ezt várja tőle az ország. Ellensúlyt a klerikalizmussal és a feudalizmussal szemben. A papság nyíltan megkezdte akcióját a liberalizmus ellen. Közlönyei nem zaklathatták volna a közvéleményt, a magas klérus a felsőházban nem léphetett volna fel kevesebb tartózkodással, habár a papi javak elvételéről leendett szó. A magyar klérus a leggazdagabb a kontinensen. A főpapoknak fejedelmi javaik vannak. Nem akar senki e javakhoz nyúlni, melyeket a műveit nyugaton mindenütt sequestrált az állam. Élvezzék, költsék egyházfejedelmeink királyi jövedelmeiket. Még azért sem panaszkodik a magyar közvélemény (mily türelmes ez!) hogy Szent István szobrának költségeit éveken át nem lehetett összehozni; pedig hát a javadalmak túlnyomó része az első szent királytól származik. Azt a gúnyt is eltűri ez a türelmes közvélemény, hogy Budapestnek nincs egyetlen egy monumentális temploma. Hogy a lipótvárosi bazilika egy évtized óta romhalmaz, s oldalcsarnokaiban a mammontól sáfárkodtak el az építésére szükséges költségeket. Arról sem panaszkodunk, hogy a kath. egyház Budapest fővárost ignorálja. Nem csak a prímás, de még csak egy érsek, vagy püspök sem lakik itt. Ha a magas klérus csendesen viseli magát, vagy ha legalább nem lép gátlólag haladásunk elé, akkor senki sem beszél róla. Zavartalanul élhet fényben, gazdagságban. Oly kellemetlen célzásokat sem kell hallania, mint melyeket a tegnapi ülésen Gyürky Ábrahám igen talpra esetten tett a főrendiházban. S valóban a tapasztalat azt mutatja, hogy a gazdag klérus nem civódik az állammal. Az ultramontanizmus és a kultúrharc mindenütt csak ott jött létre, ahol az állam a klérust előbb szegénynyé, azután asketává tette. Ez a tapasztalat azonban meg van cáfolva. A senki által nem bántott, gazdag, fényes magyar klérus, anélkül, hogy asketa volna, provokálja az államot és a parlamentet. Fizetett lapjaiban felerőszakolja a kultúrharcot, melyet az állam kerül. Nincs-e szükség ezzel a fellépéssel szemben ellensúlyra? S nincs-e szükség ellensúlyra a feudalizmus szárnypróbálgatásával szemben is. A konzervatívok egy része nem tanult és nem feledett. S mert a régi, Apponyi Györgyféle konzervativizmusnak ma már nem csak sikere nem lehet, hanem értelme sem, a liberalizmust fel akarják tartóztatni útján. Sőt visszalépést akarnak. Ha a dikaszteriális rendszerhez nem térhetnek vissza, a parlamentarizmust akarják megrendszabályozni. S hogy ezt tehessék, meg kell előbb rendszabályozniok a szabadságot. Tizenhét esztendeig hallgattak. Most elérkezettnek látják idejüket. Ezért van szükség a parlament és a közvélemény határozott állásfoglalására. Ki kell nyilatkoztatnia mindkettőnek, hogy a liberalizmus és demokrácia kész elfogadni a védelmi harcot. Sőt ha szükséges, támadólag is fellép. És mert az összeütközést a házassági javaslat, ez a csekély ürügy provokálta, ki kell szélesbíteni az alapot. Beszédekben, programmokban ki kell fejteni a liberalizmus követelményeit. Hadd lássa az ultramontanizmus és feudalizmus, hogy a szabadelvűség és a demokrácia nem görnyed meg az ostorcsapás alatt, melyet rámértek. Sőt büszkén emeli fel fejét, hogy elégtételt szerezzen magának. És fog szerezni. Ezt kell megmondania, vagy legalább szavaiból kiéreztetnie az alsóháznak. i.«i A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Marie Pigeonnier. (Sarah Bernhardt válasza.) — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Páris, jan. 11. A Pesti Hírlap olvasói ismerik Sarah Barmim történetét; tudják, hogy Marie Colombier, az Odeon-theátre színésznője, körülbelől három héttel ezelőtt egy Sarah Bernhardt ellen írt gyalázatos regényt tett közzé, melyben előadja a nagy művésznő szerelmi kalandjait, magánviszonyait, kegyetlenül pelengérre állítja Sarah Bernhardt sokszor vitatott, de alapjában nagyon elismert nevét. — Sarah Bernhardt még mindig a nagy közönség kedvence, milyenhez Párisban ■hasonló nincs. — Bármit cselekedjék is, egyetlen fellépése eloszlatni képes a magánéletében felmerülő skandalumok árnyoldalait. Marie Colombier volt az első, ki néhány udvarlója közreműködésével fellebbenteni merte a magánélet fátyolát s bemutatta a nagy közönségnek Sarah Bernhardt különc magaviseletét első fellépésétől a mai napig. Colombier egykor Sarah legjobb barátnőihez tartozott és nem kételkedett senki, hogy mindaz, amit a gyalázatos regényben közölt, igaz, mert senki se ismerhette a nagy művésznő kalandos életét anyagira, mint meghitt barátnője. Ismeretes azon botrányos, de drastikus mód is, melylyel Sarah Colombier lakásán megboszulta magát; közölve volt miként vágott, tépett, tört a finom bútor és művészies berendezés közepette, s miként bújt el az exszínésznő a függöny mögé, tanúja lévén, miként hajtja végre Sarah Bernhardt vandalusi pusztítását lakásán. Egy néhány eredménytelen kihívás, a francia sajtó kíméletlen bírálata volt Colombier megjelent regényének jutalma. De a „Sarah Barnum“ című könyv már huszadik kiadását érte el s a mellett, hogy Sarah Bernhardt megkeserülte, Colombier még a nagy anyagi sikert is élvezi. Sarah nem elégedett meg a Colombiern állt bosszúval s Richepin barátjával, kinek Nanah Sahibját csak az imént adták legelőször a Porte Saint Martin színházában — hozzáfogott a munkához s rövid két hét alatt megírta elleniratát „Marie Pigeonnier“ cím alatt. Mikor Wolff Albert a Figaro hírneves munkatársa kíméletlenül megtámadta Colombiert gyalázatos regénye s nemtelen boszuja miatt, Colombier levelet közölt az összes francia újságokban, hogy „Sarah Barnum“ cím alatt nem Sarah Bernhardt rejlik s Hamala nem Damala, Perrinet nem Perrin, a Theatre frangais igazgatója, Larcey nem Larcey a Temps ismert színházi kritikusa. Szóval tagadta a regényben használt nevek azonosságát, melyekre pedig mindenki ráismert, mert hisz a legtöbbször csak egy betű lett megváltoztatva, mint például Bernhard Maurice helyett „Laurice“. Sarah Bernhardt hasonló fegyverrel élt. Mindenben utánozta Colombiert: munkája kezdetén nagy ritka betűkkel tiltakozik az ellen, hogy valaki „Maria Pigeonnier“ cím alatt Marie Colombiert keresse, mert ő csak egy általa ismert színésznő életének egyes pikáns mozzanataival akarja a közönséget mulattatni. Richepin költő írta a mű előszavát, hogy ebben se maradjon vissza Colombier könyvétől, mert azt Bonnetain eléggé ismert francia író látta el előszóval. — Richepin író, ki feltűnő költői tehetségén kívül még néhány év óta folytatott kalandoros élete miatt is oly gyors hírnévre tett szert, s ki csak a múlt héten, mikor „Nanah Sahib“ darabjának főhőse ,,Marais“ hirtelen megbetegedett, maga vállalta el a szerepet, írta tehát az előszót „Marie Pigeonnier“-hez. Mindössze annyit mond : „Asszonyom, önt ismeri az egész világ, művészete kritikán felül áll és én szerencsésnek tartom magam, hogy első munkája alá írhattam, ön szellemes, aszszonyom !“ Erre Sarah Bernhardt elkezdi története előadását ; két nő úgy látszik versenyez egymással, ki tud a másikról gyalázatosabban írni. És ha most tőlem azt kérdezné a tisztelt olvasó, hogy ki a nyertes, csak annyit tudnék felelni, hogy Sarah Bernhardt kitett magáért. Jobban sárba rántani ellenfélt nem lehetséges. Még ha a magyar közönséget érdekelné is, hogy Colombier Marie miképen tett szert pénzre, hírnévre és ismeretségre, miképen.