Pesti Hírlap, 1884. május (6. évfolyam, 121-151. szám)

1884-05-28 / 147. szám

Budapest, 1884. \­. évf. 147„ , 1946.­ szám. Szerda, május 28 Előfizetési árak: Szerkesztési iro«S&: ffljfai éra..................... . 14 fri — ks gg fern Budapestet, nádor-utca 7. ti., t WMvre...........................7 „ — f fig nitti kora a lap szellemi részét illető xeu*4a8 ..................2 , id . Ill 5J pSSBjjjjjja BMaBjEB I 111 Hl JSgfc kelemény intézendő.n\j£j .....................j ^ ^ ^^Bérmentetlen levelek euk­­án*.«* A JllftjlH) á és N ilá * |Éfj Éli jljl fii ll| fÉi iff ÍlÉj j|j| Budapest, nádor­ utca 7. szám. lágy képes lappal együtt: BB ®B ■■ Sül Hi H mBrwtL «tétére vonatkozó felszólamlások m «flu évre....................2« firt. ____ tézendők. 1 ■ POLITIKAI NAPILAP. »»í2ő^sk£« Qiaxaitx ma aaattx. A 1Aaxja lx ■ , •■ v ..-&>/ Rudolf Mos«E-néi pajíiü-u* __________________________________________________________________ éé, Hue Notredame des Vietoúre*. A megvert Gladstone. Nincs kormányelnök, akit annyiszor lesza­vaztak, vagy diplomáciáiig annyiszor megver­tek volna, mint Gladstonet. De egyszersmind nincs kormányelnök, aki ennyi vereség után oly szilárdan megállott volna, szintén mint Gladstone. Ebben a vén emberben Tisza Kálmán szívóssága, Bright tudománya és Gambetta ékes­szólása egyesül. Nem csoda tehát, hogy nehezen tudják megőrölni a politika malomkövei. De van még szerencséje is, mint Tisza Kálmánnak : ellenfeleinek gyengesége. Ha lord Beaconsfield még élne, Gladstone nem érte vol­na meg az egyiptomi kérdésben szenvedett leg­újabb végleges vereségét. Megbukott volna már akkor, midőn a tél el-kebi­i nap következ­ményeit, a szigetpolitika és a császári politika közti habozása miatt le nem vonta. Nagy ellen­felének heve lesodorja vala annál bizonyosab­ban az elnöki polcról a szudáni botrányok kez­detén. A Franciaország és Anglia közt Egyip­tomra nézve létrejött egyezmény pedig egyáltalán lehetetlen leendett. Vagy ha Gladstone megköti azt, Beaconsfield a rohamoszlopba sorakozó közvélemény élén egy lökéssel letaszította vol­na helyéről a szabadelvű kormányelnököt. De hát Beaconsfield nem él. Csak a Salis­bury- és Northcote-fajta politikusok állnak Glad­­stoneval szemben, ép úgy, mint nálunk Ap­­ponyi és Szilágyi vezetik a mérsékelt ellenzéket. Ily ellenfelek, nem csuda, ha nem képesek meg­buktatni Gladstonet, bár ez egyik hibát a másik után követi el a külpolitikában. Salisbury hó­bortos, Northcote kis kaliberű ember. Az an­gol konzervatívok híjával vannak a kellő vezetésnek. Egyátalán az angol arisztokrácia megszűnt jelentékeny államférfiakat termelni, s pedig nem­csak az újabb időben, hanem már régen. A degenerálás egy század óta szemmel látható so­raiban, melyeket azelőtt a legnagyobb nagysá­gok képeztek. Már a múlt század végétől min­den jelentékeny államférfiút vagy a köznemes­ségből, vagy a polgárok sorából vette. A negy­venes években, miután Robert Peel szakított vele, épen annyira jutott, hogy egy parvenut, Disraelit kellett a legbüszkébb aristokrácia ve­zérévé tennie. Az igaz, hogy minden kitűnőség Angliában nagy címhez és vagyonhoz jut, s kü­lönösen az aristokrácia iparkodik magát felfris­síteni a más társadalmi osztályokból származó tehetségekkel. Marlborourgtól kezdve Pitten, Wellingt­onon át egész Disraeliig minden nagy hadvezér lorddá, vagy legalább gazdag emberré, legtöbbnyire mind a kettővé lett. Jelenleg azonban már a tehetségek nem mennek az aristokrácia táborába. A polgárság hatalmasabb és gazdagabb, hogysem fényeseb­ben ne jutalmazhatná vagyontalan tehetségeit magánál a koronánál és az aristokráciánál. Különben is a demokratikus eszmék sokkal in­kább előrehaladtak Angliában, mint a kontinens­ről látszik s hogysem a demokrácia büszkesé­geit a tory aristokrácia megnyerhetné, így zsúfo­lódott össze minden nagy tehetség a wigh és a radikális párton. Gladstone, Bright, Chamberlain, Dil­ke stb. mind a liberalizmus szolgálatában állnak. Nem csuda azután, ha az elárvult konzerva­tívok nem tudnak a közvéleményre hatni, vagy épen azt magukkal ragadni. Gladstone egyébiránt most­ fogja szívóssá­gának és rendíthetlenségének legnagyobb próbá­ját állni. A Franciaországgal kötött szerződés egy­szerűen feladja Anglia érdekeit ellenszolgálmá­­nyok nélkül. Az egyiptomi és szudáni harctere­ken hasztalan omlott az angol vér. Ha Anglia kötel­ezi magát, hogy két év alatt kiüríti Egyip­tomot, s elismeri a hatalmak kollektív intézke­dési jogát, akkor rosszabb állapotba jut, mint volt az egyiptomi háború előtt. A francia köztársaság diadalmaskodott, Ferry e szerződés által megszilárdította állását, mert mindent visszanyert, a­mit Freydinet el­vesztett. De az a kérdés, mit szól mindehhez az angol közvélemény? Felháborodott haragja nem sodorja-e el Gladstonet a szerződéssel együtt. Egyébiránt nem szabad azt hinni, mintha Gladstone Anglia iránti közönyből lépett volna e szerződésre. Magatartása mögött a szigetpoli­tika rejlik, melynek hívei talán többséget, vagy mindenesetre igen jelentékeny számot képeznek Angliában. E politika nem akar hódítani, mert e hódítás vérbe és pénzbe kerül, Anglia pedig, mint egy nagy kereskedelmi cég, csak nyere­ségre akar dolgozni. Az angol gazdasági fölény­nek, úgy hiszik az inzulárisok, nincs szüksége fegyveres hatalomra. Elfeledik ugyan, hogy ha Indiát nem őriznék az angol vámőrök, s a ke­reskedelem ott szabad, az angol monopólium nyomásától mentes volna, a nagy angol keres­kedelmi Bábelnek nem egy oszlopa össze­dőlne. Mégis tény, hogy a szigetpolitika mindég nagyobb tért hódít. Cobdent, aki e politikának első nagynevű hirdetője volt, még kinevette az angolok többsége, mikorr ez a krími háború el­len izgatva elvében támadta meg a háborút, s kimondta, hogy a hadsereg s a kolóniák arra valók, miszerint az aristokrácia másodszülött fiainak helyük legyen. John Bull akkor még vere­kedő kedvében volt, Cobden még népszerűségét is elvesztette, melyet a gabonavám eltörlése ér­dekében kifejtett izgatás által szerzett. Eszméi azonban hatottak később. Az inzuláris politika teljes fejlődésében van s tán végleg legyőzi az imperiális politikát. Nagyobb lesz-e Anglia a sziget­ politika mellett, vagy inkább le fog hanyatlani ? E távoli kérdésnél van közelebbi: túléli-e a Gladstone-kabinet azon válságot, melyet felidé­zett ? A közel­jövő meg fog felelni az utóbbi kérdésre, míg az elsőre csak a századok felelhetnek. Argra Pequenna. Imént említettük, hogy a gyarmatokkal bíró hatalmak féltékenységét fölkelte­ni alkalmas az a hír, mely szerint dr. Nachtigal­­­a Möve nevű német ágyúnaszáddal azért megy­­ Angra- Pequennába, hogy a brémai Lüderitz­­cég által vásárolt parti területen kitűzze a német lobogót. Ez ügyben most a Nordd. Alig. Zeitung angol és német nyelven közli Bismarck hg. sürgönyét, melyet Lippert fok­városi német konzulhoz április 24-én inté­zett s mely igy hangzik: „Lüderitz úr közlései szerint a gyarmati hatóságok kétkednek abban, vájjon az ő szerzeményei az Orange folyótól észak­ra igényt tarthatnak-e német védelemre, jelentse ki hivatalosan, hogy ő (Lüderitz) és telepítvényei a német birodalom védelme alatt állnak. Bismarc­k.“ A Nordd. Alig. Ztg. megjegyzése, hogy „ez ügyben egyéb nem történt,“ nem oldja meg azt a kérdést, váljon Németország ama terület felett souveraini­­tást akar-e szerezni magának, holott ezt Anglia ma­gának tulajdonítja. A szerb skupstina. Nisből máj. 26 -rőt je­lentik. A szerb belügyminiszter a sajtóról, a köz­ségi törvényről s az egyesülési és gyülekezési jog­ról terjesztett javaslatokat a skupstina elé.­­ A hadügyminiszter a belgrádi katonai akadémia újjá­szervezéséről adott be javaslatot.­­ A külügy­miniszter a Párisban megkötött iparvédelmi egyez­ményt nyújtotta be. A skupstina tegnapi ülésén zajos vita folyt le az igazoló bizottság amaz indítványa felett, me­ly hat ellenzéki képviselő választásá­nak megsemmisítésére vonatkozik. Az indítvány ellen általában öt ellenzéki szónok beszélt, míg Novák Milosevics pópa érdekében, kinek vá­lasztása csak formahibák miatt volna meg­semmisítendő, négy haladó képviselő szó­lalt fel. Viszont az indítvány mellett tíz kép­viselő tört lándját. Az ellenzéki szónokok heves kifakadások közt támadták meg a kormányt és az igazoló bizottságot; azt mondták, hogy 80 kép­viselőt a kormány rendőrileg rekvirált, míg az el­lenzékieket mindenféle parlamenti műfogással el­­távolítni igyekszik. Egy képviselőtől az elnök meg­vonta a szót. Végre is a többség elfogadta az iga­zoló bizottság indítványát A francia alkotmányrevízió. Alig hogy Ferry beterjesztette a képviselőkamrában az alkot­mány revízióra vonatkozó javaslatát, már ellenjavas­latok is merülnek fel. A F­­­o­q­u­e­t által készített ellenjavaslat főbb pontjai ezek: 1) a szenátus általános szavazás útján választassák; 2) szűnjék meg a feloszlatás jog, vagy legalább a szenátus intervenciója e jog gyakorlásánál; 3) legyenek a ka­marák permanensek, maguk szabván meg az ülés­szakok időpontját és tartamát; 4) a köztársasági elnök hivataloskodásának ideje öt évre szállíttassék alá. — A kormány revízió javaslata, mint már em­lítettük, nem nagy lelkesedést kelt Francia­­országban. Amerikai követ és trónkövetelő. A párisi sajtó egy része vasárnap óta azzal az ünnepélylyel fog­lalkozik, melyet e hó 15-én Morton amerikai követ rendezett a párisi gróf tiszteletére s megrótja, hogy Morton, mint követ, ily demonstrációt engedett a pre­­tendens javára. A „Telegraph“ szerint a lapok elfer­dítették a tényállást. Morton azért hívta meg a párisi grófot, mert a szecessió-háború alatt együtt harcolt vele Amerikában. Most a Telegraphe értesülésével szemben így adják elő a történteket: Az ame­rikai követ az ünnepélyt együtt rendezte Mackayné, a dúsgazdag amerikai nővel, a­ki a klerikális roya­lista párt híve. Az ünnepélyre csaknem kivétel nél­kül a praetendens legbuzgóbb hívei nyertek meghí­vást. A párisi grófot királyt megillető tiszteletben részesítették az ünnepély alatt, egész este mint ural­kodóval bántak vele, sőt felköszöntőt is mondtak a királyra. A francia kormánynak nem igen van ínyére a dolog, mindazáttal nem veszik komolyan az esetet, mert ismeretes, hogy az amerikaiak Európá­ban szeretik magasrangú személyek iránt kifejezni tiszteletüket Mai számunk 14 oldalt tartalmaz.

Next