Pesti Hírlap, 1885. március (7. évfolyam, 59-89. szám)

1885-03-26 / 84. szám

Pesti Hírlap Safopast, 1885. VII. évf. 84. (2242) szám. Csütörtök, március 26. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre .... 7 » — » Negyedévre . . 3 † 50 » Egy hóra. ... 1­­ 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 1■ sí., löu­sztít, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP.#1) Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor­ utca 7. sí., I. emelet, hová a lap szellemi részét illető­ minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig egyedül: RUDOLF MOSSE-nál Párisban, 40, Rue Notredame des Victoires. A »FÜSTI HÍRLAP* TÁRCA­JA. Ne nyitogassuk a történelmet. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája.— Két nemes vitéznek a nevét kapta fel a hit ő felsége, Rákóczy Ferenc Urunk kuruc ha­daiból. Pedig ugyancsak azóta sem volt a dicsőségnek alkalma, hogy olyan magas cenzus­sal dolgozzék. Ikertestvérek voltak Imre és Gábor, (a családi nevüket elhallgatom) mind akettő vakmerő lovag volt, harcban szerencsés, haditanácsban bölcs, de különösen Imrét bálványozták a kato­nái. Legendáik szerint nem fogta a golyó s a kard elvesztette élét ha a testéhez ért. Nem is esett semmi baja, egész 1707-ig. Sitkénél azonban a Rabutin ellen vívott csatá­ban belefúródott egy kartács a lábába. S most már vége lett volna a legendának ha Imre vitéz nem sajnálja vala a villany­ózó hittől megfosztani a kurucokat. Eltagadta a sebet, azért fekszik ágyban, hiresztelé, mert a csizma törte fel a lábát, s a mikor felgyógyult azután is mindég azzal sántított, hogy a sárga csizma szorítja. (így keverik rossz hírbe minden­féle bolondságért a csizmadiákat.) Hanem sántán is épen olyan vitéz volt s diadalról diadalra szált hires hóka paripáján, melyet az irigy Bezerédy „remetének“ keresz­telt el. Nem érte azt többé sem csak még egyszer — de azt már nem lehetett eltagadni. A Gábor bátyja átment a labancokhoz — Ez a seb halálos volt neki. Tízezer aranyat ígért Gábornak a bécsi udvar és bárói rangot. Elárulta ezért az összegért a hazát, pedig Gábornak is volt egy szent­ amulett a nyakában ezzel a visszafelé is olvasható körirattal: „Sá­tor Arepo tenet Opera Rotas“ a kuruc­ asszo­­nyok azt hitték, az ilyesmi megóvja a férjeiket a kisértetbe jövéstől. Imre Kassán vette a meggyalázó hirt s maga sietett azt jelenteni a fejedelemnek. Rákóczy az arcát a tenyerébe temette. — A legjobb két vitézem voltatok! — só­hajtott szomorúan. — Én magam harcolok ezentúl kettő he­lyett ! Valóban kettő helyett harcolt, hét csatát nyert egyvégbe, pedig már akkor rossz pénz volt a „pro libertate“. Károlyi Sándor nem messze járt már Majthénytől. Azonban a gyanakvó Bercsényi, a­kit hó­bortos jósa a híres Koncz Márton izgatott Imre ellen, nem győzte leveleiben figyelmeztetni a fejedelmet, hogy Imre is árulásra készül. A fejedelem nem hitte el egészen, hanem mégis megidézte Sáros-Patakra s ilyen nagylelkű modus vivendit gondolt ki: „Ha megjelenik, akkor nem bűnös, tehát nem nyakaztatom le ; ha pedig meg nem jelenik, akkor azért nem nyakaztatom le, mert nincs a kezeim közt.“ Imre már tudta mit jelenthet az audien­­dum és nem tette az egyiket sem, sem ő nem ment sem pedig nem dacolt, hanem átment újra a Dunántúlra és addig kereste a labancokat, mig megtalálta a testvérét, dandárját szétverte, őt magát elfogta és vasba verve küldte Sárospa­takra, üzenvén hű emberétől, Bozó Mihálytól, hogy ő maga is nemsokára elmegy s kérve kéri a fejedelmet ne ölesse meg a bátyját, hanem csak fogságban tartsa. „Nekem is, neki is apró gyermekei vannak, — h­a a levelében — az kiknek gyámolra van szüksége.“ Útközben azonban kiszabadították Bozó uram kezéből Gábort a labancok, a kíséretet lemészárolták, csak ő maga menekült meg s futott egyenesen Sáros-Patakra. Lön tehát, midőn két hét múltán a sem­mit nem gyanitó Imre is Sárospatakra érkezett, hogy ott a fejedelmi várban legott foglyul ej­tették. A haditanács összeült s belépett a vádló — Bozó Mihály. Bozó Mihály azt vallotta, hogy Imre csak játékot űzött a fejedelemmel, elfogatta bátyját s vason küldte Patakra, de értesité a labanco­kat merre kisérik, hogy kiszabadítsák útközben. Furfanggal akarta még egy darabig áltatni a fejedelmet hűségéről. Ki tudja miféle céljai voltak vele ? Imre mindent tagadott — de a hangulat ellene volt s némileg a látszat is. A haditanács halálra ítélte a legjobb ku­ruc vitézt s le is fejezték Sáros-Patakon 1708- ban december 18-án. Vérbe mártott fejét magasra emelte a hóhér és megmutatta a népnek : „így járnak mindazok, akik az haza ellen vétkezzenek.“ Noha látta a nép a hősnek fejétől elvá­lasztott testét, alig nehány hét múlva azon hír kezdett, izgatott lázongást keltve szárnyalni. Lapunk mai száma 12 oldalt tartalmaz. „■».­.««-r.... .............. A reformált főrendiház, Rothschildhoz eljött egyszer egyik isme­rőse s közölt vele egy üzleti tervet. Hosszasan előadta minden részletét, kimutatta, hogy ez biz­tos nyereséggel jár s felkérte, hogy vegye ezen ügyet kezébe; lehetetlen hogy az ne menne jól, hisz a közönség át fogja látni, hogy a nyereség biztos. Erre Rothschild azt felelte: ha az idők olyak, hogy a dolgok mennek, akkor minden megyen, legyen az akár jó, akár rossz, mikor pedig nem mennek, akkor semmi sem megy, még ha legjobb volna is. Így áll ez a politikában is, vannak idők, midőn minden könnyen keresztülvihető s bár­mely reform ellen alig van valami kifogás, van­nak ismét oly idők, midőn a miniszter leghűbb emberei is akadékoskodnak és nehézségeket csi­nálnak, a miniszter pedig kénytelen módosítani eredeti javaslatát s kompromisszumokat fo­gadni el. Így járt Tisza Kálmán a felsőházi reform­mal. Voltak idők, midőn azt minden nehézség nélkül elfogadtathatta volna a méltóságos főren­dekkel a nélkül, hogy komoly ellenzéssel talál­kozzék. Most ellenben mindenkinek támadt skrupulusa ; még azok is, kik politikával nem foglalkoznak s megszokták, hogy mindig a kor­mánynyal szavazzanak, most egyszerre megrö­könyödtek. Már akkor, midőn a miniszteri törvényja­vaslat még csak a képviselőházban volt s ő ott súlyt fektetett arra, hogy az változatlanul fogadtassák el, a főrendek közt szervezkedett egy ellenzék ad hoc, s amint tegnap az egyik szónok előadta, már kétszázhuszon felül voltak, akik magukat lekötelezték, hogy felhívásra a végleges szavazásnál meg fognak jelenni. Az eredmény kétesnek látszott. A főren­deknek eljárása, számuknál fogva, kiszámít­hatatlan, ezt tapasztaltuk a zsidó­ házasság kér­désében is, mely valóságos vallási fanatizmust gerjesztett, holott azt végtére még a Vatikánban is tényleg, habár csak kivételesen, de mégis elismerték. A miniszterelnök már a képviselőházban kijelentette, hogy nagyobb engedményekre kész, de csak a főrendekkel szemközt, s nem a kép­viselőháznak; vagyis, hogy beleegyez, ha a javas­lat konzervatívebb színezetet kap, de abba nem, hogy az liberálisabbá váljék. E szerint a döntő pillanatban a főrendiházban alakuló ellenzéknek vezéreivel a hármas bizottságban alkudozásba lépett, úgy, hogy azok a kompromisszumot meg­kötötték s a véres kardot az országba körül hordatni elmulasztották. — Azok, akiknek úgy is kényelmetlen lett volna feljönni, belenyugod­tak, hogy otthon várják be sorsukat, mert a főrendiház reformja kevésbé érdekelte őket, mint tavaly a zsidóházasság; az intransigensek pedig, akik mégis feljöttek, szidták vezéreiket, hogy őket előbb fellovalták, később elhagyták és el­árulták. Az eredmény ismeretes. A kompromisszum úgy amint abba a kormányelnök belenyugodott, roppant többséget nyert, bizonyságul, hogy a legbüszkébb s legkonzervatívebb főrendek is csakúgy elismerik Tisza Kálmán személyiségé­gének döntő befolyását, mint a képviselőház többsége, melynek tekintélyét némileg feláldozta, midőn készségesen beleegyezett azon határoza­tok gyökeres módosításába, melyeknek változat­lan elfogadását a képviselőktől követelte. Ezen eljárás elkedvetlenítette ugyan barátain­­k egyikét másikát, de barátok közt sokat szoktak elengedni. Ilyen csekélységek, mint a­milyen te­kintélyük feláldozása, nem fogják megzavarni a régi kedélyes viszonyt, s a képviselőház több­sége készségesen el fogja fogadni a főrendek minden módosítását, a híres kompromisszum értelmében. Eszerint a főrendiház ezentúl csakugyan tekintélyesebb lehetne, mint eddig volt, ámbár csaknem kizárólag a nagy földbirtokot fogja képviselni, mellékesen kisebb birtokot, a protes­táns egyházak érdekeit, sőt elvétve még szak­­tudományt és adminisztratív tapasztalást is. Ily alakban hatalmas konzervatív ellen­súlyul szolgálhatna a képviselő­háznak, ha ko­molyan venné feladatát s törvényhozási jogait mindig gyakorolná. Ezt azonban a kiegyezés óta egyáltalában nem tette s főleg azáltal vesztette el tekintélyét, hogy habár közel 900 tagból ál­lott, mindig nehéz volt az ülésekre harm­inc ta­got összeszedni. Most a 900 leolvad felére, sőt talán har­madára is, de a megmaradottak mind függetle­nek, valóságos nagy urak, a­kik súlylyal bír­hatnak, ha tekintélyüket érvényesítenék. Alig fogunk azonban csalatkozni, ha biz­tosnak veszszük, hogy ezt nem fogják tenni, hi­szen kényelmesebbek, mint hogy az ülésekbe el­járnának s azért ezentúl is, mint azelőtt, ne­héz lesz annyi főrendi tagot összehozni, hogy határozatképesek legyenek, sőt gyakran meg fog történni, hogy a kormány által ki­nevezett harminc tag döntő szerepet fog játszani a negyedfélszáz vagy négyszáz közt, akik jövőben is csak úgy fognak tá­­vollétök által tündökölni, amint azt eddig tett

Next