Pesti Hírlap, 1885. április (7. évfolyam, 90-118. szám)
1885-04-01 / 90. szám
Ittdapest, 1885. VII. évf. 90. (2248) sím. Szerda, április Előfizetési árak: ész évre . . . 14 írt — kr. -lévre .... 7 » — » egyedévre . . . ■ 50 egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Mapest, nádor-utca 7. sí, földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. ÉS Pesti Hirlap POLITIKAI NAPILA Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utca 7. sz. 1. emelíi, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak eh Kéziratok vissza nem adatnak Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel Francziaország részére pedig egyedül: RUDOLF MOSSE-nél Parisban, 40, Rue Notredame des Victoires. Kérjük t. előfizetőinket, hogy előfizetésüket idején megújítani szíveskedjenek, nehogy a lap megküldésében rájuk nézve oly kellemetlen fennakadás történjék. ____________ Bukott kormány. Negrier tábornok sebesült meg és Ferry esett el a khinaik golyójától. A francia ellenzéknek szövetségese lett a mennyei birodalom, tetten szövetkezve megbuktatták a kormányt. Másutt, ha a hadsereg csatát veszt, az ellenzék is inkább támogatja a kormányt, ha ez nem oka a vereségnek , mert a kormányválság csak gyengíti az államot, ideiglenesen felfüggeszti az erőkifejtés hatályosságát. Gladstone szintén oka volt a khartumi katasztrófának s még sem bukott meg. A hős Gordon véres árnya jogosan vádolhatta, s Gladstone mégis kormányon maradt. Ferry nem kezdte a Khinával folytatott háborút, úgy örökölte azt. Hogy nagyobb erélyt nem fejtett ki, ennek oka nagyobbrészt a radikális ellenzék, mely a khinai háborút háborúskodásra használta fel a kormány ellen. A francia csapatok súlyos veresége csak arra képezhet vala okot, hogy a kamara megszavazza a háborút forma szerint, és nagyban megszavazza a háború költségeit. De mikor Franciaországról van szó, aránylag még nagy szerencsének tekinthető, hogy a tonkingi katasztrófa csak Ferry bukását idézte fel. Katasztrófát is idézhetett volna fel Párisban. A külváros tömegei már-már megmozdultak. A csatavesztések Franciaországban nemcsak kormányválságot, hanem egyszersmind rendszerek bukását szokták felidézni. Ahol egy, legfölebb három város uralkodik szellemével, sőt szinte fizikai hatalmával az ország felett, s a városok proletariátusa mindig kész a forradalomra, ott a legkisebb ok is elég a nagy átalakulásokra. Páris nagy tűzakna, minden szikra felrobathatja. Ily körülmények közt szerencse, hogy Ferry megy, s a lármás tömegek megelének csak ekkora áldozattal. Ferry utóda tehet ugyan többet, mint tett ez. Légi több katonát és több pénzt küld Tonking ezt Ferry is megtehette volna. Mert a legjobb kamara és a legforrongóbb utca sem imponál a klinaiaknak, akik világéletükben nost először kerülnek a hősiesség hírébe. A kínai mindig erőtlen testalkatú és gyáva volt. Iár a spanyolok is érintkeztek velük, s ez érintkezés eredménye gyanánt ment át a spanyol nyévbe azon kifejezés: bátor, mint egy kínai, ami gyávát jelent. És valóban Palikao expedíciója megerőstette a régi felfogást. Egy maroknyi erővel sakkban tudta tartani a mennyei birodalmat, mely pedig nem kevesebb, mint 400 millió lakossággá bir. És íme a bátor francia sereg vereséget szenvedett. Igaz, hogy túlerő verte meg, de khinai hadsereg. A francia fegyvereken ilyen csorba még nem esett. De nem lehet tagadni, hogy a khinai hadsereg Palikao óta lényegesen átalakult. Khina Oroszország ellen készült háborúra Kurdzsa miatt. E célból alaposan reorganizálta seregét. Egészen európai módon szervezte azt, európai iskolákban képeztette tisztjeit, európai gyárakból hozta fegyvereit. A legutóbbi reformok következtében Khina oly hadsereggel bir, mely a béke lábon 100 ezer, háború esetén egy milió főre emelhető. Ily hadsereggel, mely modern fegyverekkel van felszerelve, s a modern haditudomány szerint vezetve, csekély expedíciók nem boldogulhatnak. Khina ellen formaszerint való háborút kell viselni, formaszerint való hadsereggel. Ezt nem gondolták meg a francia politikusok, midőn a tonkingi kalandba rohantak. Azt hitték még a Palikao-időből való Khinával van dolguk. Csalatkoztak. E csalatkozásnak legegyszerűbb következménye volna Tonking kiürítése és a francia hadcsapatok utolsó maradványainak is hazaszállítása. De a francia nemzet sokkal hiúbb és becsvágyóbb, hogy sem ily megalázkodásra elszánná magát. Akkor azonban Franciaország egy nagy és költséges háború előtt áll. Eddig Csak expedíciót küldött távol keletre, most háborút fog viselni. Ez történik, s a khinai viszály el fogja nyitni Ferry utódját is. Valószínű, hogy végre is az újra redivivus Ferry-kabinet fejezi be a khinai háborút. Ránk nézve meglehetős közönyös az egész francia politika. Ha saját gazdasági érdekeinket tekintjük, akkor szinte kívánnunk kell, hogy Franciaország minél mélyebben merüljön a khinai ügybe. Gabonánkra vámot vetett Franciaország, nem sejtve, hogy tán egy nagy háború előestéjén áll. Igaz, hogy a Tonkingban működő hadsereg számára nem Párisban fogják sütni a profintot, sem a cipót, így tehát a magyar gabna nem megy nagyobb mérvben Franciaországba, mint eddig, sőt a vámok miatt oly mérvben sem, de India kevesebbet fog Európa felé exportálni, mert talál közeli piacot Tonkingban. És mert Anglia s Oroszország közt is kitörhet a háború Afghanistánban, sőt esetleg Európában , nemcsak India versenyétől szabadulhatunk kétszeresen, hanem az orosz búza konkurenciájától is. Ha tehát csak saját zsebérdekeinket tartanák szem előtt, szinte óhajtanak, hogy mind a két háború bekövetkezzék. Franciaországnak Khina elleni háborúja bekövetkezik mindenesetre s ebből nem igen támadhat európai konfliktus. Az angol-orosz viszály azonban, ha európai há sak !SZiemebb .yo- A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Hogy magyarosodott meg az öreg Johann Wolff? — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Mikor iskolába jártam Miskolcon, lakott ott velünk átellenben az Avas alatt egy Wolff nevezetű rézöntő, aki nagy nevezetessége volt abban az időben Miskolc városának. Arról volt tudniillik nevezetes, hogy egy szót sem tudott magyarul. Pedig már húsz év óta adófizető polgára a „csiszlik városnak.“ Hallatlan az, hogy egyetlen szó sem ragadt rá. Ami sok, még a rosszban is imponál az embereknek. Egész kedélyes alakká nőtte ki magát ezzel. Egy ilyen begyepesedett német fej nem bolondság. Az öreget nem bántotta már a németségéért senki, csak a német feliratú cégtábláját (melyet egy ezüst és egy aranyszínű mozsár díszített) hajigálták, piszkították be az utcai suhancok igen gyakran. Egypárszor ellopták, megégették, de ő azért csak megint német cégtáblát csináltatott, hiába intette folyvást a magisztrátus, hogy „ugyanugyan minek kötekedik a közvéleménynyel?“ amire Wolff apó azt jegyezte meg az akkori polgármesternek : — Nekem a cégtáblám arra való, hogy én magam olvassam, nem a közvélemény. Mert amikor én éjjel kibotorkálok a „Koronából“, hogy találhassak én máskép haza, ha a cégtáblán nincs felírva, hol lakom. Nekem a cégtábla arra való. S valóban olyan szamár volt az öreg Wolff, hogy e nélkül talán soha sem bírta volna felismerni a saját házát. Mikép lehessen aztán ilyen embertől kivárni, hogy az a magyar nyelvet eltanulja ? Esze ágában sem volt: annyira nem fogott azon a magyar szó, a magyar levegő, mintha egy negyedórát sem töltött volna Magyarországon. Ilyen passzív resistenciát élő ember még soha sem tanúsított irántunk ! „Isten neki, — gondolták magukban a miskolciak — egy némettel vagy több, vagy kevesebb, úgy sem sokat lendít az mi rajtunk, hadd legyen a városnak egy ilyen unikuma is... Hagyni kell az öreget, hadd haljon meg már ebben az állapotban. Legalább legyen a temetőben is egy német feliratú sírkövünk ! Ki tudja mire lesz jó valamikor ? Azonban mi nem történt az öreggel ? Valami földesúr Zemplénből rézkilincseket és holmi gépekhez való rézhistóriákat csináltatott nála, s az öreg olyan ügyesen csinálta meg e tárgyakat, hogy a megrendelő örömében neki ajándékozta a tajtékpipáját. Wolff apó nagyon megörvendett a jószágnak, s hogy ő neki most olyan pipája van, amit a koronabeli sörivó kompánia nem győzött megbámulni és irigyelni, fölébresztette benne a hiúságot. Megtanult dohányozni. — De már az ilyen pipához bojt is dukál apó — mondok neki. Bojt nélkül nem ér az semmit. Az öreg rákötötte másnap a nemzetiszinű bojtot. — Aztán ebből csak magyar dohányt lehet ám színi. Szerzett hát magának magyar dohányt, természetes per sundam bundám — hazafias után. Noiszen csak az kellett, hogy megkóstolja a nemzeti bűnt. • A fináncok megszagolták a dohányt és Wolff gazdával nagy bírságot fizettettek. A nemzeti bűn is melegített valami keveset a vérén, de a nemzeti büntetés felforralta. Dühösen ment az este a „Koronába“ s a csendes kis szürke németnek villogtak a szemei a mikor mondta: — Mikor kergeti már ki ez az ország ezeket a németeket ? — Hova beszél Wolff papa? Hisz akkor magát is kikergetnék. — Engem ? Hát nem vagyok én miskolci polgár ? — Jó, jó, papa, de azért mégse lármázzon, hogy mikor kergetjük el a németet, mert zsandár vagy polkár járhat az ablak alatt és meghallja. — Nem félek én senkitől. Azért is lármázok. Sőt nemcsak lármázok, hanem megmutatom, hogy nem beszélek a levegőbe: én ma Lapunk mai száma 14 oldalt tartalmaz.