Pesti Hírlap, 1885. július (7. évfolyam, 178-208. szám)
1885-07-01 / 178. szám
dapest, 1885- v»l, M. 178. (23381 tzán Szerda, július 1 Előfizetési árak: _____ Szerkesztési iroda. .VíSZ évre u frt — kr B|B ■ ■ Budapesten, nádor-utca 7. sí.. L emelet, Félévre . .' .' 7 . ^ m | fl _ hová a lap szetterei részét Negyedévre . . 3 . 50 » « 11 B«D UBBS B ■ fii ff f|flB ff B dlető minden közlemény Egy hóra. ... 19 20 » WB& fl STB Ej fl g iHI If A ín intézendő. fpS 11 nlKLAr Százalék nem adatik. B HW fl ■ ■ ■■■■■ni Hirf^esek Kiadóhivatal: ^—rTTT—*. a kiadóhivatalban vétetnek fel Budapest, nádor utca 7. Sí., foldsiint, T\/"\T TrpTT/ l T kt * tntt a r'v Francziaország részére pedig hová az előfizetések és a lap K1 III II K A I NAH Ar .) egyedül: RUDOLF MOSSE-nél szétküldésére vonatkozó felszín^•*■11 I liVIUI. XlxXA J.UXXI Párisban, 40, Rue Notredame tamulások intézendők. des Victoires. Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az előfizetést mielőbb megújítani szíveskedjenek, mert különben a lap szétküldése rájuk nézve oly kellemetlen félbeszakítást szenvedhet. Magyarország és Románia. Mindennek van határa. Kellene tehát lennie Románia merényleteinek is. Ha mi volnánk a kis duodec állam, maroknyi lakossággal, s Románia volna egy nagy monarchia egyenjogú állama, akkor sem tűrhetnek tovább, mit Románia minduntalan elkövet ellenünk. A legújabb határsértés nem elszigetelt tény, csak illusztrálja keleti határszélünk viszonyait. Zathureczky Gyula orsz. képviselő erdeje a határon innét 8 kilométerre fekszik s román katonák mégis raboltak, erőszakoskodtak ott. Hasonló esetek minduntalan ismétlődnek. Tervszerűség nyilatkozik ezekben és nem véletlenség. Románia folyton ellop egy-egy darab földet a magyar birodalomtól. Határvonalát mindig előretolja Erdély rovására. Mit akar? Elsősorban azt akarja, hogy a román lakosságot szaporítsa Erdélyben. Ez a lakosság valóban a határhegyekről mindinkább leszáll a völgyekbe; már Háromszék, tehát e kiválóan székely megye síkságát is fenyegeti. Másodsorban, ha lehet, e terjeszkedés által hatalmába szeretné keríteni a szorosokat, hogy aztán utóbb Erdély keleti kapui mind román kézre kerüljenek. Vagyis ugyanezen kapuk, melyek kulcsát most mi tartjuk, s akkor nyitunk be Romániába, mikor nekünk tetszik, ránk csukódjanak. Románia megerősítené azokat, s így ő akkor törhetne ránk, mikor neki tetszenék, mi pedig nem előzhetnők meg támadását. Be lennénk zárva, több, befalazva. Erdély akkor nem erősségünk, hanem gyengeségünk volna. Nem fellegvárunk, hanem veszedelmünk. Szorosaink román kézbe jutása egyértelmű volna Erdély elvesztésével. Vagyis oly fontos dologról van szó, amiért háborút szokás viselni, ha a kérdést másként nem lehet megoldani. De, ismételjük, e célzat csak hátsó gondolatát képezheti a románoknak, s ezek közt is csak az előrelátóknak. A nagy tömeg szeme előtt nem lebeg egyéb a puszta boszantásnál. Zaklatni akarja Magyarországot. Ki akarja mutatni gyűlöletét. A havasi medve vicsorítja a fogát csak azért, hogy fogait mutassa. Igaz, mi is iparkodunk visszaboszantani Romániát. A mi vámjainkon iparkodunk visszaadni a kölcsönt, amiért Predeálban a románok minden képzelhető nehézségeket gördítenek a Romániába menő sikulus elé. De ez nem megoldási mód; az eféle kölcsönös boszantás csak tovább fokozhatja a haragot és elkeseredést, s nem orvosolja a bajt. Határozott, világos és tiszta politikát kell követni Romániával szemben. És pedig kétféle irányban. Először is a határvonalat jól el kell látni katonasággal. Ha azután a román portyázók mégis betörnek, közéjök kell lövetni annak rendje módja szerint. Majd kitűnik akkor tud e visszafelé szaladni a plevnai csizma. És ha egyszer a románok látják, hogy határunk jól van őrizve, elmegy a kedvük miden további kísérlettől. A nemzetközi akció nem ér itt semmit. A diplomácia nagyon is keztyüs kezű és lassú. Flagrans sértésekre a legjobb válasz a flagrans elégtételvevés. Bevégzett tényt kell csinálni. A betörőket úgy kell fogadni, mint akik rablási szándékkal magánházba akarnak betörni. Amit így a román portyázók kapnak, az övék lesz, birtokon belül felebbezhetnek a diplomáciához. A határkérdés azonban Romániával való viszálykodásunknak csak egyik oldala. A fő ok abban rejlik, hogy Románia meg akarja szerezni Erdélyt. Ez az aspiráció, úgy látszik belecsepegett kábító mákony gyanánt a román nép vérébe. Ezért nem lehet közöttünk békesség. Nekünk semmi bajunk sem vona Romániával. Akárhányszor barátságot, sőt szövetséget kínáltunk neki az oroszszal szemben. Nem akarjuk meghódítani Romániát, eszünkbe sem jut Nagy Lajos birodalmának visszaállítása ; a mi barátság és szövetség ajánlatunk tehát egészen őszinte lehetett. Haszon is háromlik vala abból Romániára. A román nép még jobban el van szigetelve a szláv özönben, mint a magyar faj. Nem csak közvetlen szomszéda a szláv nagyhatalomnak, hanem egyszersmind annak hadiútja. Az orosz hadseregnek, balkáni expedícióira mindig Románián át kell mennie. Ha pedig egyszer Oroszország hódítani fog a Balkán-félszigeten, feltétlen szükséges lesz, hogy Romániát bekebelezze. Feltétlen szükséges azért, mert csak így nyerhet területi folytonosságot. És ha Oroszország el tudott bánni 7 millió lengyellel, annál könnyebben elbánik 4 millió románnal. Íme, Románia jövője, ha Oroszország győz keleten. E jövővel szemben Romániának szükségkép monarchiánkhoz kellene csatlakoznia. Azon nagyhatalomhoz, melynek legfőbb érdeke, hogy a Balkán-félsziget a cár hatalma alá ne kerüljön. Ezért gondoltuk, reméltük, hogy a román nép megérti saját érdekeit, felismeri érdekeink kölcsönös találkozását. Ebben bízva, tűrtünk sok kellemetlenséget. Tűrtük a bukaresti A „PESTI HÍRLAP* TÁRCÁJA. A II. Muzeum régiségtárának ez idei gyarapodása. — A Pesti Hirlap eredeti tárcája. — Közművelődési intézeteink közt még mindig legnépszerűbb a magyar nemzeti muzeum. A földmivelő nép, ha vidékről a fővárosba jő, ritkán mulasztja el látogatását, szt. István napján az egyházi körjárat után a múzeumba is zarándokol, ez a régi hagyomány, ide jár minden iskolás gyerek sőt a kiállítás idejében folyvást megtelnek a termek úgy, hogy a látogatók száma naponta hol megközelíti, hol meghaladja az ezeret. Régibb időben sokan megemlékeztek a múzeumról végrendeletekben csak úgy mint az akadémiáról és a nemzeti színházról, ezek voltak a valósággal nemzeti intézetek, de mióta a kormány a Múzeumot bevette költségvetésébe s rendes dotatióval ellátta, mely ha nem is felel meg szükségeinek, mégsem akasztja meg folytonos fejlődését, csak az Akadémia szerepel a végrendeletekben, a Múzeum kimarad belőlük, de az emberek mégis szívesen behozzák a leleteket, melyek időnként napfényre kerülnek s hol pénzért, hol ingyen odaadják a régiségtárnak, melynek hite elterjedett az egész országban. így történik, hogy gyűjteményeink folyvást gyarapodnak s magára vonják a szakemberek figyelmét az egész tudományos világban. *':”tán Magyarország volt a népek országok Ázsiából Európába vándoroltak, több nálunk a kincs és értékes sírlelet, mint a szomszéd lengyeleknél és németeknél. Ottan hírlapokba teszik már, ha valahol öt-hat bronzeszközt, vésőt vagy sarlót ásnak fel, vagy valami népvándorlási sírra akadnak, holott nálunk az ily tárgyak nagyobb mennyiségben fordulnak elő s igen gyakran megtalálják útjukat a magyar nemzeti múzeumba. Ritkán múlik el egy hét, hogy nem hoznának oda holmi kővésőt, őskori bronz-szerszámot vagy római emléket s régi érmet, de ezen mindennapi kisebb szaporodáson kívül mindig találkoznak lelkes hazafiak, kik nagyobb leletekkel, sőt sokszor valódi kincsekkel gazdagítják ezen nemzeti intézetet. Ez idén gr. Apponyi Sándor volt az első, ki egy nagy nevezetességű őskori bronzlelettel örvendeztette meg a régiségtárt. Kurdon, Tolna vármegyében, a Kapos partjában, gyerekek találtak egy nagy bronzedényt, egy méternél magasabbat s abban és mellette összesen tizennégy etruszk listát, minek Francia, Német- sőt Angolországban is néha találtatnak s melyek bizonyítják, hogy már az őskori időkben a római foglalás előtt nem hiányzott a kereskedelmi összeköttetés Olaszországgal. Hazánkban ez volt az első eset, hogy ilynemű cista került napfényre, még pedig oly nagy számmal minő Olaszországon kívül sehol sem találtatott. Amint gr. Apponyi Sándor a leletről értesült, mindjárt érdeklődött iránta, összevásároltatta a lelet tárgyait s pontosan kipuhatolta annak minden körülményeit. Ajándékából jutott kilenc ily cista s nagy rézedény a múzeumba, más után még egy került szintén oda. Ez mindenesetre egyike a legjelentékenyebb őskori leleteknek hazánkban s a muzeum őskori kincsei közt kiváló helyet foglal el. Számban, de nem értékben s érdekben vetélkedik vele egy pozsonyvármegyei lelet, százhuszonkét darab sima nyakperec bronzból, melyeket Delhaes István bécsi festész és régiséggyűjtő, ki nem feledkezik meg arról, hogy hazánkban született, a múzeumnak ajándékozott. Kohner Károly egy huszonnégy darabból álló, csinos népvándorlási sirleletet, mely hevesvármegyei birtokán, a palotás-sz. iványi pusztán, ásatott fel, a múzeumnak ajándékozott, bronzszil végeket s övdiszitéseket, minek ezen kornak férfi sírjaiban nem ritkán fordulnak elő. Püspök-Sz.Erzsébeten is bukkantak egy népvándorlási sirmezőre, de ez legnagyobbrészt már fel volt dúlva és kirabolva, csak egy sir volt egészen ép, melyben a halott felett eltemetett ló bizonyítja a kimultnak előkelőségét. A ló zabláját és kengyelvasát s a vitéz gazdag bronzérét Csáky Zsigmond néptanító megmentette s felküldte. Szendrőládon Borsod vármegyében Zsóry Gusztáv főszolgabírónak tudomására jött egy őskori bronzlelet, tokos vésők, lándfacsucsok, ép és törött sarlók, karperecek s egy csinos spirális melldisz; mindez egy nagy durva agyagedénybe volt elrejtve, melyet a találók mindjárt összetörtek s a tárgyak egy részét széthordták. A szolgabiró a leletet amennyire lehetett összeszedte s Melczer Gyulának az alispánnak beje- Upvnk »al néma 14 «kiált tartalmai