Pesti Hírlap, 1886. július (8. évfolyam, 180-210. szám)
1886-07-01 / 180. szám
Budapest, 1886. Vili. évf. 180. (2697) szám. Csütörtök, j.ius. Előfizetési árak: ______ _ __ Szerkesztési irodia: 8 LHirdetések a TM ■ f'M. ■ . a kiadóhivatalban vétetnek fel. Budapest, nador-utca 7. SZ., földszint, 'DAT THUT/' AT AT A FITT A Fi Francziaország részére pedig hová az előfizetések és a lap P U K N A HN A F . ' egyedül: RUDOLF MOSSE-nél szétküldésére vonatkozó jelszó- M v-“-»-a axxxra J.W.XA J.JUU.1X Párisban, 40, Rue Notredame tamulások intézendők. N^wYYV des Victoires. Német-, Angol-, Olasz- és Franciaország. Az osztrák, a német és az angol parlament csaknem ugyanazon időben tartotta zárülését mint a magyar. Ezek közül legkisebb hatáskörrel bír a német, mert a német császár, Ságnak van ugyan alkotmánya, de nincs parlamentarizmusa. A többség beleegyezése nélkül nem lehet ugyan törvényt hozni, de a miniszter nem függ a többségtől s annak bizalmától, a császár nevezi ki, a császár bocsátja el, tekintet nélkül a parlament többségére, melynek különben is a külpolitikához és a sereghez minél kevesebb szava van. Egész hatásköre csak oda terjed, hogy esetleg az elébe terjesztett törvényjavaslatot nem szavazza meg. A német parlament jelenleg is főleg azáltal tüntette ki magát, hogy a szeszmonopóliumot nem akarta megszavazni, sőt a kormány második előterjesztését is a szesznek oly mértékben való megadóztatásáról, hogy az kétszáz millió márkát jövedelmezzen, végképen megbuktatta. Bismarck hercegnek nincs e tekintetben szerencsés keze, három év előtt nem tudta keresztül vinni a dohánymonopóliumot, most szintén úgy járt a szeszmonopóliummal, szava az európai koncertben döntő, de diktátori szokásai kárba vesznek a német parlamentben. Gladstonenak nem volt több szerencséje Angolországban mint Bismarcknak Németországban ; kedvenc törvényjavaslatát, Izlandnak külön parlamentjét még elvben sem bírta elfogadtatni az angol parlament által. El is oszlatta azt legelső ülésszaka után, úgy, hogy egy év alatt kétszer történnek meg az általános választások Angolországban, ami eddigelé példátlan eset a parlamentarizmus történetében. Gladstone mesés tevékenységet fejt ki a mostani választási hadjáratban, mindennap tart beszédeket a népgyűlésekben, még a vasúti kocsiból is szól a népnek, s az indóházak népgyűlések színhelyévé válnak. Ellenei szemére vetik azon diktátori szerepet, melyet magára öltött, hogy a csalatkozhatlanság hangján ajánljon oly politikát, melyet egy pár év előtt maga is kárhoztatott. A nagy kérdés, mely az angol választók előtt áll, abban pontosul össze: akarják-e a régi alkotmányukat a föderalizmus elveihez alkalmazni, vagy megmaradnak a régi alkotmány mellett. Ezen kérdés felett hasonloit meg a régi szabadelvű párt, ez okozza a legnagyobb izgalmat az egész országban s bontja fel a régi pártviszonyokat. Olaszországban az országgyűlés az új választások után épen most alakult meg. Depretis már tíz év óta miniszter, azelőtt mint a mérsékelt ellenzéknek vezérszónoka erősen támadta meg az úgynevezett konzorteriát, vagyis azon konzervatív többséget, mely főleg piemonti és toskanai elemekből állott és Cavour, Ricasoli és Ratazzi idejében a kormánynak mindig főtámasza volt. Amint Depress miniszterré lett, átlátta, hogy szükségképen vagy a radikálisokkal vagy a konzervatívokkel kell szövetkeznie, ha állandó többségre akar számítani. Ő tehát inkább a konzervativokhez hajlott, ezt az olaszok transformismusnak nevezték el s a radikális ellenzék személyesen támadta meg folyvást a szerintük elvét megtagadó miniszterelnököt, kinek többsége volt ugyan, de benne mégsem bizhatott tökéletesen, mert találkoztak minden kérdésnél oly kormánypártiak is, kik ellenkező véleményüknek kifejezést adtak. Depretis röstelte az ily ingadozó alapot s feloszlatta a parlamentet. Az új választások megadták ugyan neki a kívánt többséget, de az olasz nem tud beleszokni a mameluk szerepébe, a többség nem elég tömör, nincs fegyelmezve, nem ismeri a klubéletet, hol a kártya s társalgás összegyúrja a különböző elemeket, úgy, hogy nem válik belőle kófic. Már az elnökség és bizottságok választásánál tapasztalt fegyelemhiány következtében Depretis avval nyitotta meg az ülésszakot, hogy magának bizalmat szavaztatott s ekkor csakugyan hetven voks többsége volt, minek következtében reméli, hogy képes lesz tömör pártot alakítani. Az olasz ellenzék szintén érzi a koncentráció szükségét, azelőtt öttagú bizottságra bízta az ügyvezetést, most beleegyezett abba, hogy Cairoli legyen a pártelnök, de azért mégis ötfelé hasadt, csak úgy mint azelőtt, csak egy közös eszme tartja össze, az ellenszenv, melyet minden árnyalata Depretis személye ellen érez. Franciaországban a monarchisták nagy lármát ütnek a praetendensek száműzetéséből, de a nép közönyösen veszi ezt. Freycinet állása erősbödött, ezt tartja még az ellenzék is, ámbár ezen állapotnak tartósságát tagadja. Hasonló helyzetben, mint Depretis, Freycinet inkább a radikálisokkal tart, mert tudja, hogy Franciaországban az igazi forradalmárok, éppen az úgynevezett konzervativok, amennyiben a monarchiát vissza akarják állítani s e cél elérésére semmi eszköztől vissza nem riadnak. Képes lesz-e a francia államférfi a radikalizmus lejtőjén megvetni a lábát, úgy, hogy a forradalmi ár által el ne ragadtassák, ez már a gyanú. írta: Scarron. — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Azon vettem észre magamat, hogy az utcámban minden ember süvegelni kezd, a környékbeli szatócsok, szabók kézdörzsölgetve jönnek ki boltajtaikba, meghajolni, ha arra megyek, a házmesterem megnagyságol, a kávéházban, amelybe járok, engem kínál meg legelőbb a kávés a burnótszelencéjéből, egyszóval az egész világ előzékenyebb irányomban, mint azelőtt. De hát mi az ördög történhetett velem ? Miért növekedtem meg így egyszerre az emberek szemében ? Töprenkedve siettem a redakcióba és átnéztem az egész havi „Budapesti Közlönyt“, hogy azalatt, mig én távol voltam, nem-e kaptam bolondjába valami Ferenc József-rendet ? Mert csak ilyes valami rugtathatta fel annyira a tekintélyemet. De a „Budapesti Közlönyében nem volt rólam semmi. Talán nem is lesz soha , pedig váltig kérem az én kedves bátyámat Salamon Ferencet, tegyen be már egyszer valaminek a ciceró betűs rovatjába, dehogy teszi, dehogy, pedig csak egy tollvonásába kerülne s lehetne irántam jó indulattal, mert én tulajdonképen az ő becses lapjában kezdtem a nyilvános pályafutásomat. Itt jelent meg a nevem először nyomtatásban. T. i. abban a petit betűs rovatban, ahol a végrehajtások vannak. Az én tisztelt Salamon Ferenc bátyám azonban azt szokta erre a kívánságomra mondani: — Mindennek megvan a maga formája öcsém. A melyik név itt elől jön ciceró betűkkel az még bejuthat valamikor hátul a petitbe, aminthogy rendesen bele is jut, de amely nevet itt egyszer petitből szednek hátul, az már nehezen juthat ebben az életben elől a ciceróba. Elismervén ezen okoskodás filozofikus alaposságát, ezennel örökre lemondok a Ferenc- József-rendről s nyugodt lélekkel folytatom tovább a történetemet. Hát mondom, most még kevésbé birtam kiokoskodni, mitől lettem én olyan nagyon tisztelt egyéniség egyszerre ? Mert az elutazásom előtt még a kutya sem törődött velem. De nini, önök azt sem tudják, hogy egyáltalán elutaztam, hát mindenekelőtt röviden meg kell mondanom, hogy az elbeszélendő történet arra az időpontra esik, mikor a tiszaeszlári ügy tárgyalása után hazajöttem Nyíregyházáról, ahonnan néhány tárcát is írtam akkoriban a tárgyalás menetéről a Pesti Hírlapba. Napok jöttek, múltak s még mindig átláthatón homály fedte a nagy változást, melyen keresztül mentem az ismerőseim szemében s mely azóta is sok föltűnő jelben nyilvánult. Végre, mint minden homálynak, ennek is szét kellett foszlania. Egy nagy robusztus alak nyitott be a redakcióba egy délután, óriás, csontos fej, izmos vállakon, vernyeges körszakái és apró erekkel átfutott kék szemek. A padló rengett a léptei alatt, amint a szerkesztőségi szobákon átment. A tollak percegése megszűnt egy percre, az pedig itt nagy ritkaság, ahol senki sem kiváncsi semmire, ami természetes is, mert mi már azt is tudjuk, amit az egész világ csak holnap fog megtudni. Hanem a nagy drabális ember mégis föltűnt. Szemei lomhán fürkésztek szerte, míg végre engem pillantott meg egy asztalnál. Felém jött és a vállamra tette súlyos tenyerét. — Ösmersz ? — kérdé nyersen. A hangjáról ráismertem. — Klopinszky! — kiáltám. — Igen, Klopinszky István vagyok. Terringette, csakhogy megtaláltalak . . . Huh! huh! De kutya meleg van. Hm. Hát ez az a redakció ? — Ez! — Hát ti írjátok azt a sok okos dolgot, hm ! — Már bizony mi. — Az a pápaszemű is ? — Az is. — Mit ir az? — szólt, fitymálva nézegetvén a cingár legénykét. — A külföldet. — Az bírálja Bismarckot ? — Az. — Azzal a termettel! — kiáltó csodálkozva. — Hm, mégis furcsa. Sehogy sem tudott megnyugodni, idegenül nézegetett szét, míg végre megakadt egy a falra függesztett táblácskán, melyen ez áll: „Látogatók figyelmébe. Az idő pénz !“ odabökött a nagy bütykös kezével. — Micsoda? Ez nekem szól? Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.