Pesti Hírlap, 1887. február (9. évfolyam, 31-58. szám)
1887-02-14 / 44. szám
Budapest, 1887.________________________PC. évf. 44. (2922.) szám. Hétfő, február 14. .. . , Szerkesztési iroda: Hírtekt, Budapektstor-utca 7.I. emelet, -------- Hirdetések Kiadóhivatal: /1Ísí®zSaX b kiadóhivatalban vétetnek fel Budapest,nádor-utca 7.S’’..,földszint, T\/’'VT TfTPTTX" A T TVT l T\TT A tv ■ ) Francziaország részére pedig hová az előfizetések és a lap PlJ I, I I I f\ A f Is A Pl Íj A Poi0IiK * • ?o:NES & ClE- ^áris" szétküldésére vonatkozó jelszó- A vUXAlikiU. J. 1X1.1. 1.UX1.1. ■ Lan, di bois, rue du Faubourg tanulások intézendők. Montmartre. A budapesti egyetem. Tagadhatlanul gyenge oldala Magyarország első egyetemének, hogy nem egy rendes tanári székében oly férfiú ül, aki még soha egy helüt sem irt, vagy ha itt is, még nem tett közzé jelentékeny búvárlati eredményt, vagy legalább önálló tudományos munkát azon szakmából, amelyből kollégiumot tart és examinál korlátlan hatalommal államvizsgákon meg tudom szigorlatokon. Árnyat vet ez első tanintézetünkre, mert lenyomja némi tekintetben azt jóval kisebb kulturállamok egyetemeinek európaszerte elismert színvonala alá. Tudják ezt a képviselőházban is, ahol holnap kezdik meg a közoktatási vitát, csakhogy nem fejezték ki még ezt kellő szabatossággal és a tényleges állapot konkrét mozzanatainak megfelelő helyszínelési tájékozottsággal. Egyetemi tanáraink, akik a házban ülnek, úgy látszik, nemeslelkű tekintetek által érzik magukat lekötve a kollégialitás irányában. Egyéb tudományos képzettségű szónokaink többnyire specialisták, akik nem elegyednek bele a szakmájukon túllévő vita anyagába. Ékesszavú parlamenti néptribunjaink végül félre hagyják magukat vajmi gyakran vezettetni többé-kevésbé egyoldalú, sőt célzatos fülbesúgások által. És így a vita az egyetemi közoktatásügy politikájával szemben nem egy tekintetben marad azon követelmények színvonala alatt, amelyeket különben a tudomány szükségletei, érdekei hazánk törvényhozó testülete irányában teljes joggal támaszthatnának. A publicistika tiszte megadni e kényes pontra nézve is a tárgyilagos fölvilágosítást. Ez értelemben bízvást elmondhatjuk, hogy a budapesti egyetem tanárai legnagyobbrészt jó szakerők. Van köztük néhány kitűnőség is, akikhez szerencsét kívánhatunk nemzetünknek. Budencz József, Vámbéry Ármin, Goldziher Ignác európai hírű nyelvészek; Wenczel Gusztáv, Hajnik Imre magas érdemű jogtudósok; Salamon Ferenc a nemzet egyik első történetírója; Hunfalvy János első tudományos földrajzírónk; Hantken Miksa, Szabó József legkitűnőbb geológjaink; Than Károly elsőrangú vegyészünk; Lenhossék, Mihalkovics, Margó oly anthropologiai, illetőleg embryologiai és összehasonlító bonctani szakbúvárok, akiket nagyrabecsül a külföld is. Hunyady Jenő legnagyobb mathematikusunk Bajár Gergely óta. Torma Károlyt tekintélynek ismeri el a római epigraphika terén maga Mommsen is. Kautz Gyula pedig megbecsülhetetlen szolgálatokat tett a közgazdaságtani szakirodalom terén, mint európai látkörű lankadatlan úttörő a magyarságnak. Ugyanezt lehet mondani Henszlmann Imréről, Jendrassikról, Thanhofferről is a maguk szakmájukban. Apáthy István kereskedelmi kodifikátorunk szintén jelentékeny számot tesz, így Hoffmann Pál, Balogh Kálmán szintén. Másfelől az ifjabb tanári nemzedék is örvendetes haladást jelez a legkülönbözőbb szaktudományokban : Láng Lajos, Thewrewk Emil, Ábel Jenő, Pulszky Ágost, Vécsey Tamás, Krenner, König, Wartha, Ballagi Aladár, Frölich, Fodor stb., megannyi nevek, amelyekre teljes önérzettel hivatkozhatik a magyar tudományosság. Egyetemi tanárok a nemzetnek legkitűnőbb aesthetikusai is: Beöthy Zsolt és Gyulai Pál. Egyetemi tanárok az oly kiváló orvosok is, mint Kovács József, Poor, Korányi Frigyes, Navratyl Imre, Schwimmer stb. Szóval vannak tanári kitűnőségeink a budapesti egyetemen eléggé nagy számmal arra, hogy emelt fővel járhassunk a tudomány csarnokaiban, ha idegen nemzet fia vetődik hozzánk és legelső tanintézetünk tudományos foka felől kérdezősködik. Ámde amit nagyjában véve elmondhatunk az egyetemről, mint ilyenről, nem mondhatjuk el azt a ránk magyarokra nézve még mindig legfontosabb fakultásról, a jogi és államtudományi fakultásról. Nem mintha e fakultás tanárai is legnagyobbrészt nem megannyi kitűnő szakerők lennének, de csak azért, mert ezen fakultásban épen azon elemek élvezik a legnagyobb tekintélyt és sütik rá ennek folytán a saját énjök bélyegét, amely elemek a maguk nimbusát nem tudományos érdemeknek köszönhetik. Németországon s egyálalán ma már az egész művest Európában csak oly embert szeretnek látni az egyetemek rendes tanszékeiben, akik folytonos szakirodalmi munkálkodásuk által szemlátomást kitűntek a jelesebb rendkívüli tanárok közül, holott a rendkívüli tanárok közé is csak oly magántanárokat szoktak kinevezni csupán, akik jelentékeny névre tettek már először szert önálló szaktudományi búvárlataik által. És még az előléptetések mind e tudományos biztosítékai mellett is megkövetelik a rendes tanártól, hogy folytonos szakirodalmi működés által tartsa a szaktudományos világot azon meggyőződésben, hogy képes lépést tartani az egyre haladó tudománynyal, sőt képes azt öregbíteni, előbbre is vinni élte utolsó leheletéig. Mennyivel inkább megkövetelhetjük tehát mi a budapesti egyetem azon tanáraitól, hogy írjanak, akik csak úgy szállottak alá a maguk parlamenti sikereinek magaslatáról a tanszékbe anélkül, hogy szakirodalmi munkásságuk által csak valaha is kimutatták volna,hogy bíznak azon szakmában, amelyet előadnak, a mai kor igényeinek megfelelő szakbavárlati kvalifikációval. Hisz ha valaki pénzügyminiszter volt, azelőtt pedig honvédelmi államtitkár, azelőtt pedig a hegeli filozófia tanára, valamelyik különben igen derék vidéki kollégiumon — ez azért még csak nem kvalifikáció arra, hogy az alkotmánypolitika rendes tanszékében évek hosszú során át autokratozkodjék anélkül, hogy még ma is csak egy pillantással is elárulná, hogy valaha is írni szándékoznék az alkotmánypolitikáról. Pedig ha nem fog írni, hát akkor is hogy fogják a szakavatottak neki elhinni, hogy méltó vetélytársa a politikai tudományban, pl. Kautz Gyulának, akinek művei nélkül a magyar szakirodalom még ma is csonka lenne; avagy Szilágyi Dezsőnek, aki ha nem irt is még eddigelé nagyobb szabású szakműveket, de legalább tett már tanulmányutakat a végre, hogy a magyar közigazgatástani szakirodalmat egy monumentális munkával mihamarabb megajándékozhassa, és akinek parlamenti beszédeiből is meggyőződhetik minden avatott az ő szaktudományos képzettségének rendkívül jeles voltáról? Valóban, azon egyetemi tanár tudományossága fölött, aki nem ír, nem is gyakorolhat senki sem ellenőrzést, sem szaktudományi kritikát, ha csak nem a saját hallgatói. Nagy számmal lehetnek ugyan az ily nemire rendes tanárnak is hallgatói. Mégpedig azért, mert ő examinál az államvizsgákon és szigorlatokon, tehát meg fog alatta bukni mindaz, aki nem az ő előadásából, tehát kollégiumából merítette a maga ismereteit, miután oly könyv nem létezik, amelyből, még ha más tanártól hallgatta volna is az illető tantárgyat, magának ezen nem is a rendes tanár eszejárása felől az államvizsgára való tekintetből, tüzetes tájékozást szerezhetne. Ámde az ilyesmi ma már egy kulturállam egyetemi politikájának célja aligha lehet. Mindenki felelős a modern államban, csak épen a budapesti egyetem nem-ire rendes tanárai legyenek fölmentve mindazon felelősség alól, amelylyel ők a szaktudományos világnak tartoznak? Csak épen őket ne lehessen ellenőrizni, miután a saját tudományuk valódi értékét röstellik megismertetni a szakavatottakkal irodalmi munkálatok alakjában? Nem szeretném, ha valaki félreértené szavaimat. Épen a tehetségek felelősek. És épen ezért kell, hogy a jelen közoktatásügyi budgetvita alkalmából is megmondja valaki az egyenes igazságot. Szüksége van ez őszinte szóra az egyetemnek, mert a példa ragadós, kivált ha az adja, aki rangban legelső. De szüksége van ezen őszinte szara a hazának is, mert csakis egy ily leplezetlen figyelmeztetéssel lehet tán még várva várt üdvös irodalmi működésre serkenteni, fölrázva őt sajnos lethargiájából. Az egyetemi építkezések kérdése is vitát fog bizonyára támasztani a képviselőházban. Annyi tény, hogy hiányzik a pénz és előttünk egy óriási válság. Jó lenne, ha kerülne mindezek dacára új, nagyobb mérvű építkezésekre is. De ha nem kerülne, ne hagyja elriasztatni azért magát a buzgó közoktatásügyi miniszter. Helyezze el egyelőre ezeket a póttermeket kellő mérvű magánhelyiségekben. Meg lehet azokat a kollégiumokat tartani bérelt helyiségekben is. A lényeget nézzük első sorban! Egy akadémiai tag. Belpolitikai hirek. — febr. 13. A szabadelvű párt választási előkészítő bizottsága ma tartotta alakuló ülését. Elnöknek b. Podmaniczky Frigyes, jegyzőknek Rakovszky István és Molnár Viktor választottak meg. Mai számunk 8 oldalt és előfizetőink számára külön zenemellékletet tartalmaz.