Pesti Hírlap, 1887. június (9. évfolyam, 149-178. szám)
1887-06-30 / 178. szám
Budapest, 1887. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre .... 7 » — » Negyedévre . • 3 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest Nádor utca 7. S2„ földszint, hová az előfizetések és a lap Szétküldésére vonatkozó felszó«» tamlások intézendő. POLITIKAI NAPILAP, V IX. évf. 178. (3056.) szám. Csütörtök, junius 30.»*rá v&lál. a* w «A&j . Budapesten, nádor utca 7. sz I. ekeret, »hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Parisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Kérjük tisztelt vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetést idejekorán megújítani szíveskedjenek, mert különben a lap küldése félbeszakitást szenvedhet. Szövőipar Magyarországon. Soha se tudtuk helyeselni, hogy az állam, melynek egészen más feladatai vannak, fölcsapjon akár iparosnak, akár földmívesnek, akár kereskedőnek s üzletekre adván magát, versenyre keljen a magánvállalkozással s azt legyőzvén, meg is ölje. Az állam sokkal mélyebb fenekű pénzeszsákból meríthet, mint bármi gazdag magánvállalkozó s ha rosszul megy az üzlet, könnyen pótolja a veszteséget egyéb jövedelmeiből s mégis fentartja kárral dolgozó üzletét, amit a magánember nem tehet. Az ily verseny tehát mindig veszedelmes s abban mindig a társadalmi erő marad a legyőzött az állam nagyobb erejével szemben. De amily kevéssé helyeselhető, hogy az állam konkurenciát csináljon a szindelyszöget kovácsoló cigánynak, hogy spirituszgyárak öszszevásárlása által beálljon pálinkafőzőnek, hogy állami eszközökből egész nagy iparágakat tartson üzemben, melyek mellett a társadalmi erővel dolgozók ne boldogulhassanak, ép annyira kívánatos, sőt nálunk elkerülhetetlenül szükséges, hogy az állam minden lehetőt megtegyen hiányzó iparágak meghonosítására és kifejlesztésére, ha erre a magánvállalkozásnak nincs elegendő kedve és ereje. Abban nálunk minden ember egyetért, hogy az agrikultúra egymagában nem fogja Magyarországot a modern államok sorába emelhetni, hogy okvetetlenül ipart kell teremtenünk, ha nem akarjuk, hogy a haladó világ áramlata összecsapjon fejünk fölött. Ezt maguk a kormánykörök is fönnen hirdetik s amit ez irányban Trefort miniszter kifejt, az agitációnak is beillik. Csodálatos, hogy ez lévén meggyőződése mindenkinek, a kormánykörök mégis annyira fáznak a külön vámterület vagy legalább a fogyasztási vámsorompó fölállításának gondolatától, holott az egyszer kétségtelen s ezt az ellenkezők sem tagadják, miszerint ez volna a legkönnyebb, legbiztosabb és legrövidebb útja a magyar nagy ipar megalkotásának, mert a külföldi nagy gyárosok, hogy a vámfizetést elkerüljék, a vám- vagy fogyasztási vonalon innen állítanák föl etablissementjaikat, melyek számára a magyar piacokat meg akarják tartani. De miután a külön vámterület fölállításának sorsa el van már döntve tiz esztendőre s az ipar megteremtésének ezt abiztos módját kiadtuk a kezünkből, ha mégis segíteni akarunk ipari hátramaradásunkon, más, noha kevésbbé sikeres eszközökhöz kell folyamodnunk. A törvényhozás adókedvezményekkel igyekezett újabb gyárak létesítését előmozdítani s az állami gépgyár által a kormány kezdetben inkább képzett gépészeket, mint gépeket akart produkálni s üzembe vette a vas- és bányaműveket. Ha az állam maga is állít gyárakat és kezd iparüzemeket, oly körülmények között, mint a mieink, ez nem kárhoztatandó föltétlenül. De szükséges, hogy azzal az intencióval tegye, miszerint ezeket a viszonyok kedvező alakulása mellett magánvállalkozásba bocsátja át, így hozzájárul az ipar megteremtéséhez, de nem tart fönn a szükségen fölül konkurrenciát a magánvállalkozásnak, sőt inkább ezt segíti lábra, mikor magától lábra kelni nem tud. S most hírlik is, hogy az állam magánbérbe akarja adni vagy pláne eladni vasműveit. De mikor a vasművekre már oly tömérdeket áldozott, valóban csodálkozni lehet, hogy a par excellence ipar, az ipar exponense: a szövőpadokon ugyanazok a képviselők fognak ülni. A szélső balon a radikális függetlenségi párt, melynek legkedveltebb szónokai Herman Ottó, Pázmándy (V), Irányi és Helfy. A balon a mérsékelt ellenzik (mely csak névleg az, lényegileg nem), a vélemények valóságos zagyvaléka („macédoine“), a melynek egyedüli célja Tisza megbuktatása. Élén áll Apponyi Albert gróf, aki nagytehetségü szónok, de eszme nélküli politikus (!) és szívvel lélekkel Loyola tanítványainak hive (!!). Mellettük ül az antiszemiták kicsiny phalanxa, a melynek vezére Istóczy, ihletett, ékesszóló apostol, alapjában véve becsületes lélek. Nem messze a pártonkivüliek Pulszkyval, a mindennemű szabadságnak rettenthetetlen bajnokával és Szilágyi Dezsővel (?), aki kétségkívül a parlament legnagyobb szónoka. Végre a középen és a jobboldalon a szabadelvű párt, nagy vezérével Tisza Kálmánnal Ez a párt egymaga a háznak kétharmadát képezi. Aránylag kevés kiváló férfiút számlál, de fegyelmezett és engedelmes, vakon követi a csodálatos ügyességű államférfit, aki közel tizenegy év óta kormányozza Magyarországot. Tisza parlamenta liter mindenható. Mellette van az ország nagy többsége és bírja a korona bizalmát. Ő nélkülözhetetlen, pótolhatatlan feje a kabinetnek: az a rendeltetése, hogy a vörös bőrtárcával a hóna alatt hagyja el a siralom ezen völgyét. Igazán szerencsés államférfiú, a miniszterek túlságos állhatatlanságának ezen idejében. És mégis folyton küzd a mindenféle termőipar meghonosítására épen semmit sem cselekedett. A szövőiparral szemben minden más iparág alárendelteim jelentőségű s bármennyire ki legyenek fejlődve valamely állam többi iparágai, az az állam iparilag mégis hátramarad, ha nincsen szövőipara. Hogy egy nemzet gazdaságában mekkora tényező a szövőipar, legjobban illusztrálja az a tény, hogy pl. Magyarország 30 millióval többet ad ki a külföldnek szövött árukért, mint amennyit művelés alatt álló összes földjeinek kataszteri tiszta jövedelme kitesz. A szövőipart Magyarországon lábra segíteni annál is inkább indokolt lett volna, mivel az ország mindama föltételekkel rendelkezik, melyek ennek az iparnak fölvirágozását lehetővé tennék. A magyar kender, a magyar len, a magyar gyapjú a legelső minőségűek közé tartozik, sőt a selyemtermelésnek is meg vannak a föltételei. Népünk ügyes, tanulékony s hogy az ország egyes vidékein mit tud a lakosság önmagától is produkálni e téren, azt megmutatták a házi szövőiparnak a kiállításokon bemutatott termékei. De a házi ipar nem versenyezhet a gyáriparral s létezése csak arra mutat, hogy gyáripart sem lenne nehéz fejlesztenünk. Hát az államnak nem utolsó mulasztásai közé tartozik, hogy a szövészeti nagyipar meghonosítására eddig semmit sem cselekedett. Most azt olvassuk, hogy magyar, de nagyobbrészt brünni posztógyárosokból alakult egy pénzcsoport, mely Szegeden posztógyárat akar állítani. Örömmel veszünk tudomást e szándékról s azt egy jobb jövő első tavaszi fecskéjének veszszük. Nincsen benne kétség, hogy a kezdeményezők meg fogják találni vállalkozásuk jutalmát s a jövedelmes példa hasonlóra fog bátorítani másokat is. Ha posztógyáraink elegendő számmal lesznek az országban, nem lesz szakszerű nehézségekkel. A legnagyobbak egyike kétségkívül az, amelyet neki az antiszemitizmus okoz. Magyarországban is, mint másutt, két neme van az antiszemitizmusnak: a harcoló és a nem harcoló. Azt lehet mondani, hogy Szent István koronájának minden keresztény alattvalója, beleértve magát a miniszterelnököt 13, nem harcoló antiszemita. Magyarok, szlávok, németek, románok stb. kedvük szerint szidják a zsidókat. Ennek az ellenszenvnek etnikai okai vannak — hiába tagadnák. Meg fog szűnni azon a napon, mely közelebb van, mint sokan gondolnák, a midőn a mélység, melyet a keresztény világ és a zsidó világ közt évszázadok ástak, egészen be lesz töltve. Térjünk át a harcoló antiszemitákra. Dacára hogy jóval kevesebben vannak, számuk mégis légióik zavarják meg néha Tisza álmát. Néhány éve nagy szerepet játszottak Tisza-Eszláron, Zala-Egerszegen, Pozsonyban, sőt Budapesten is. Most is beszéltetnek magukról Szerdahelyen és egyebütt. Minden jel arra mutat, hogy itt nem fognak megállni. Mi az, amit a harcoló antiszemiták a zsidóknak szemükre lobbantanak ? Az, hogy a keresztény lakosságot függő helyzetbe sodorják, hogy kizsákmányolják a szegény népet, hogy a közvagyont magukhoz ragadják és az országot tönkre teszik. Igazuk van-e ? Nincs-e igazuk ? Nézetünk szerint igazuk is van, nincs is. Kimagyarázzuk állításunkat. A létért való küzdelemben a magyarországi keresztények a zsidókkal szemben nagy hátrányban vannak. Emezek I.PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Az antiszemita Magyarország. „La Hongrie parlamentaire et antisémitique“ cím alatt a párisi „Gil Blas“ a következő érdekes cikket közli a magyarországi választásokról és az antiszemitizmusról: Az antiszemitizmus bizonyos fokig meghonosult Magyarországon. Minden esemény, mely a nemzet alsó rétegeit érinti, forrongásba és végre kitörésre hozza azokat. Különösen alkalmasak erre a parlamenti választások, melyek mindig nagyon élénken folynak. Tudvalevőleg pedig Árpád hazája közel két hónap óta benne van a választásokban. Nem szabad tehát csodálkoznunk, ha Bécsből és Budapestről némileg megriasztó sürgönyök érkeznek. Ez csak azt bizonyítja, hogy nincsen semmi új sem a nap alatt . . . sem a Duna partján. Minthogy Magyarországon a választások kisebb csoportokban történnek, rendszerint néhány hét telik el, amíg az eredmény teljesen ismeretes. Különben kevés jelentőséggel bír, hogy melyik párt hány szavazatot kapott. Aki csak felületesen is ismeri az ország politikai helyzetét, az tudja, hogy a nemzet mostani megkérdezése nem fogja észrevehetőig megváltoztatni a pártok arányát. Csekély különbséggel az új alsóház („Chambre hasse“) az lesz, ami a régi volt. Ugyanazokon a Lapunk mai száma 8 oldalt tartalmaz.