Pesti Hírlap, 1887. július (9. évfolyam, 179-209. szám)
1887-07-01 / 179. szám
Budapest, 1887. ____________________IX évf. 179. (3057.) szám. _________Péntek, latina I. 1 * 1—1‘ iäzOTÄeszi®s»n!roaa: ^ ^^Deste^^aor^!^ 7^s^Lenaisu Kiadóhivatal: a kiadóhivatalban vétetnek fel. Bttdajest náloratoa 7. SS., MSZIK, ‘ XN/’'vt TTTT/ A T TVT A TYTT A Tt \ Franraiaország részére pedig hová az előfizetések és a lap FUjLl I Il\AI IN AF JUL AF«v) l0fW & v?MES & ^ far“' Szétküldésére vonatkozó félsz» 1 VLUIUIXU 1U1A UJX11 ban, 31 bis, rue du Faubourg tamlások intézendő. Montmartre. Kérjük tisztelt vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfizetést ideijel során megújítani szíveskedjenek, mert különben a lap küldése félbeszakítást szenvedhet A jelen év jellege. A jelen év jellege a háborúval való fenyegetés, mégpedig nem annyira Francia-, vagy Oroszország részéről, mert ezek folyvást hirdetik békés indulatukat, sőt tettleg is bebizonyítják, hogy nincs szándékuk alkalmat keresni a béke megtörésére — mint inkább Bismarck herceg s a félhivatalos sajtó részéről, mert, ezek rémítgetik szakadatlanul az udvarokat, a parlamenteket s a tőzsdét fenyegető hírekkel. Mindjárt az év kezdetén avval ijesztette a német kancellár a világot, hogy a francia háború kikerülhetetlen, ha a német parlament meg nem szavazza hét évre a németországi állandó sereg megszaporítását. Ez volt a presszió, mely megszerezte neki a rég óhajtott többséget a német parlamenti választásoknál. Még a pápát is rá tudta venni, hogy latba vesse tekintélyét a protestáns császár és kancellár érdekében. A kúria pedig szívesen megragadta az alkalmat, hogy a hatalmas császárság belügyeibe beleavatkozhassék, és egy oly praecedenst alkothasson, minő ellen a világi hatalmasságok századok óta tiltakoztak. Alig szűnt meg ezen első veszedelem, alig deteg a német parlament többsége a ist, és máris előtérbe nyomult a bál. A kancellár orgánumai gyanúsítgatsz kormányt, hogy az szakítani akarurópai nagyhatalmak szövetségével, s názták, hogy a porosz kormány szeme előtt tartotta mindig az orosz érdekeket. Helyre is állt ismét a régi barátság, de közbejött megint a Schnaebele-ügy, mely természetesen mélyen megsértette a francia nemzet önérzetét. Bismarck sietett ez egyszer ezen kellemetlen kérdés kiegyenlítésére, és eljárása csakugyan bebizonyította, hogy a francia rendőri hivatalnok elfogatása német területen, — hová német hivatalnok csalogatta — mérvadó hatóságok tudta nélkül történt, s a herceg nem is késett a francia rendőrtisztet tüstént szabadlábra helyezni; de a félhivatalos sajtó minden alkalommal megújította megjegyzését, hogy mindaddig, míg Boulanger tábornok áll a francia hadügyminisztérium élén, a háború veszedelme nem szünhetik meg, és hogy a német kormány ugyanazért nem adhat hitelt a francia köztársaság békés nyilatkozatainak. Végre megbukott Boulanger is, de a félhivatalos német sajtó hangja mégsem szelídült meg, folyvást feljajdult, hogy a csőcselék Párisban tüntet, ha Wagner-féle operát adnak elő, hogy a kormány nem mer ezen tüntetések ellen erélyesen fellépni s inkább kieszközli, hogy a színházigazgató letegye a Lohengrint a műsorról. Német részről pedig nem szűnt meg a kihívás : az elszászi gazdag patríciust Köchlint és társait hűtlenségi perbe fogják Lipcsében azért, hogy a francia hazafi ligába beállt, mely már régóta szemet szúrt Bismarcknak, mindamellett, hogy ezen lármás társulat még csak annyi befolyással sem bir, hogy elnökét Deroulédet megválasztassa képviselőnek. Az összes európai közvélemény megbotránkozott ezen folytonos provokációkon s a német kormány már késznek látszott az elitéltek megkegyelmezése által véget vetni ezen ellenszenves ügynek. Csakhogy a hazafi liga Párisban a társulat ülésében keserű szavakkal bélyegezte meg a német főtörvényszék eljárását, mely már a Schnaebele-ügyben is túlterjeszkedett törvényes hatáskörén, midőn egy hazájában, külföldön tartózkodó külországi hivatalnokot perbe fogott s elítélt. A német kormány ezen kifakadásokat elégséges ürügynek tartotta a megkegyelmezés kérdésének elutasítására. Az ily eljárás természetesen megszünteti mindenütt a biztonság érzetét s nemcsak a nagyhatalmasságok, hanem a kisebb országok is folyton fegyverkeznek s gondoskodnak védelmükről. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy az európai kormányok a szárazföldi és tengeri haderőre négyezer millió franknál többet költenek évenként, amint azt Leroy Beaulieu az államok budgetjéből a francia Economisteben kimutatta, holott a nevelésre nem szánnak többet hatszáz milliónál. Az államadósságok kamatja egész Európában ez alatt ötödfélezer millió frankot nyel el minden évben. Az ily állapotok csakugyan tarthatatlanok, ideje volna már, hogy az államférfiak az állandó seregek létszámának aránylagos leszállítását fontolóra vennék. Pulszky Ferenc. ■n m ”v#nsr. * a • p—a—i——fi—i————wpp——a— $TI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. A báli zongorajátszó. 1 órakor javában folyt a tánc. Mvert por a csillárok világításánál úgy les, mint a megaranyozott pára, amelyik táncoló párok mintegy ragadós ittasságtól elkamnav keringtek. Fiatal emberek, akiknek alig fedzett az álluk, kipirult arccal, az elgyűrődött inggallérral, piszkos, áttyüvel vadul rohantak végig a teríte ht a kiszabadult lovak, nekimenve mindkivek a ki utjokba jött, letaposva a lábait akik a teremben köröskörül ültek. Az idősebb kímélték magukat, gyakran néztek akörbe és minduntalan pihentek, nehogy öltő alkuk iédetlenségbe jöjjön. Közbe a legnagyob talitásokat beszélték és nagyokat nevették hozzá. A nők korukhoz képest mulattak, foroglacskodtak és annak tudatában, hogy nélkül gyönyörrel élvezték a mulékony felíró t, melyet bálban a szépség és a termévár biztosítanak. Valamennyien boldoátszottak. Villogó szemekkel, ragyogó■, alig nyitott ajakkal, pihegő kebellel ringat*^ ’is a zene ütemei szerint és hallgatták a férfiak köznapi bókjait. Az egyik sarokban, zöld növényzet közt ült Lauredant a zongoránál és játszott négyeseket, keringőket, polkákat, mazurkákat. Szeme révetegen tekintett végig a bálon, mely valóban gyönyörű látványt nyújtott. Milyen lelkesültség, mennyi vigság, milyen élénk élet! Mint egy kaleidoszkópban röpültek el mellette az egymáshoz simuló párok, amelyeknek a zongora fölött csak a fejüket látta: most egy szép nyak, most egy nemes arcél, most egy fehér váll, most egy aranyszőke, majd egy hollófekete fej, most ragyogó ékszerek, majd lebegő szalagok. És mialatt ezt a keringő, ragyogó, örömtől sugárzó, a mulatságot egész odaadással élvező tömeget nézte, mialatt ujjai gépiesen és ösztönszerűleg futottak végig a billentyűkön, Laurédant elmélázott. Szeme keresztülhatolva a falakon, a sötét éjen, merően egy pontra volt szegezve, mint egy hypnotizálté. * A Battignolles külváros Noiret utcájában egyik ház negyedik emeletén kis lakás van. Ebben az órában a légszesz már el van oltva, az ablakok sötétek, a ház csöndes, minden nyugszik. A hálószobában egy nő látszik aludni a széles acaton-ágyon, melyet nyilván a zsibárusnál vásároltak. A kandallóban kevés szén ég; az asztalon éjjeli lámpa pislog; fölötte egy csészében árpalé melegszik. Milyen rendetlenség van ebben a szobában, a melyben félhomály dereng és a melynek levegője nehéz és sűrű a szellőzés hiányától. Ah! istenem, Lauréciant oly későn jött haza, hogy alig volt ideje megebédelni és felöltözködni ; el kellett sietnie, nem volt ideje rendet csinálni. Egy kis sódart és sajtot evett az asztal egyik sarkán, az orvosságos üvegek közt ; utána egy pohár bort ivott és maga főzte a kávét, hogy elűzze az álmot, mert a héten már négy estélyen játszott és két-három óra tájban szempillái akarata ellenére lecsukódtak. Azután kénytelen volt egy kicsit a beteggel is foglalkozni. * j:~_TfT jTTJtTTV»«»»^ Szegény Márta! Milyen nagy a láza ma este! Milyen jó lett volna itt maradni mellette, rendbe hozni a szobát, beszélgetni, felolvasni kedvenc költőiből, vagy játszani valamit Beethoven, Brahms, Mendelssohn, Chopin, Schumann, isteni műveiből, amelyek elfeledtetik a szenvedést! De nem, meg kell keresni a mindennapi kenyeret, hogy legyen miből fizetni a patikát, az orvost, a kis Renée dajkáját, a kis Renéét, akitől vérző szívvel kellett megválni, mert anyja nem volt képes őt táplálni. Lauredant gyorsan felöltözködik. Tíz órára várják egy közjegyzőhöz a Grenelle utcába, ahol bált adnak; sietnie kell, ha nem akar elkésni. Egy negyed óra alatt elkészül: keményített inge, fehér nyakkendője, kivágott mellénye, fekete frakkja, lakkcipője, mind rendben van; fölvette libériáját, ezt az ünneplő libériát, amely eszébe juttatja sikereit a konzervatóriumban és ezzel együtt első csalódásait és hervadt reményeit. Dicsőség, siker, szerencse, művészet: mind elfújta a szél, mind megsemmisítette a való, az ő vak kérlelhetetlenségével. — Gyorsabban! gyorsabban! — kiáltja neki egy táncos. A zongorázó fölrázva álmodozásából, gyorsítja a tempót. Következik egy keringő. Ez az ő keringője! Mivel soha sem volt pénze, hogy kinyomássá, egyszer legalább szeretné látni, milyen hatást gyakorol a közönségre. Hirtelen támadt neki ez a gondolata, Schubert „Divertissement á la Hongraise“ című bájos szerzeményének stíljében van írva ez az ifjúkori műve; csupa eredetiség, üdeség, csupa költői báj és szenvedély, elragadó költemény, amelynek ihletett dal Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz. Belpolitikai hírek. — június 30. Tisza miniszterelnök Tarkovicin államtitkár kíséretében — mint értesülünk — ma este két napra Bécsbe utazott és vasárnap reggel tér vissza. — Gesztre a miniszterelnök valószínűleg csak egy pár nappal később utazik. — Báró Orczy miniszter szintén Bécsbe utazott ma.