Pesti Hírlap, 1888. január (10. évfolyam, 1-31. szám)
1888-01-13 / 13. szám
Budapest, 1888. X. évf. 13. (3250.) szám. Péntek, január 13-Előfizetési . ) Egész évre . . . 11 Ért — kr. Félévre .... 70 — * Negyedévre . . 3 » 60 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest nádi-utca 7. sz., földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők.Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utca 7. sz I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Partiban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. A Dunáról, Pozsony alól ma hajnalkor elindult a jég, ellenben Váctól kezdve Bajáig tömör jégpáncél fedi meg a Dunát. Ne beszéljünk hát egy napig arról, hogy mit tervez és mit forral Oroszország, hanem lássuk, mily veszély fenyeget a félig zajló, félig befagyott folyam részéről. Nem lehet tagadni: van némi analógia a mostani s azon helyzet között, mely pusztító árvizekről szomorúan emlékezetes években állott fönn a Dunán. A veszedelem a Duna mentén mindig akkor volt legnagyobb, midőn a felülről gyorsan beállt olvadás következtében elindult jég az alsó folyóvidéken még szilárd jégburkot talált maga előtt. A földuzzadt folyam árja nem találván gyors lefolyásra, átlépte a partokat, mérhetsen rombolást és kárt okozván Komáromtól Bajáig. Elég emlékeztetni az 1838-as katasztrófára, mely hasonló jégviszonyok között következett be és Pest legnagyobb részét romhalmazzá változtatta. Ezúttal a helyzet bizonyos tekintetben hasonlít az akkorihoz. Az olvadás most is a felső Duna vidékén következett be előbb. Meleg nyugati szelek megmozdították a felső Duna, sőt mellékfolyói egy részének jégkérgét. Bécs exponált városrészei egy pillanatig árvízveszélyben forogtak, nemkülönben Pozsony is. De a veszedelem e városoknál a jég akadálytalan elindulása következtében megszűnt. Mi fog azonban történni nálunk? A Duna vízállása nem rohamosan bár, de következetesen emelkedik, holott messze délig még mozdulatlan a jégburok. Szerencsére a viszonyok, ha hasonlítanak is előbbi árvizes évek viszonyaihoz, nem azonosak. Alg tizennégy napja ugyanis, hogy a Duna a fővároson aluli zátonyosabb folyamrészekben beállott s ennyi idő alatt nem képezhetett az időjárás oly vastag jégtorlaszokat, mint 1838-ban, mikor a Dunán száz napig állott a jég s a folyam a zátonyosabb helyeken fenékig befagyott. Akkor a Duna a Gellérthegyen alól gránitfalakkal látszott eltorlaszoltnak s a viz néhány hüvelyk hijján március 17-én 30 lábnyi magasra duzzadt föl. A legmagasabb vizállás, melyet a Dunán valaha észleltek. Képzelhető, mily romboló hatalommal zúdult a földuzzasztott folyam vize az akkori Pest utcáiba, melyeknek niveauja a sempont fölött tiz—huszonkét láb között váltakozott. Ezúttal nemcsak a jég nem oly tömör, mint egyéb árvizes években, de a fővárost oly védművek oltalmazzák, melyek 26—27 lábnyi vízállás esetére való tekintettel készültek. Azonkívül a Ferenc-és Józsefváros egy részét kivéve, a pesti városrészek talaja feltöltések következtében jelentékenyen emelkedett. A legkedvezőtlenebb körülmények között is tehát ma egy 1838-iki katasztrófa elképzelhettem úgy, amint a viszonyok ma állanak, azt kell várnunk, hogy a felső jég megindulása által földuzzasztott folyam el fogja hordani a fővárosunk mellett és alól még álló jeget is. Csak egy, az alsó vidéken hirtelenül bekövetkező erős fagy rosszabbíthatná lényegesen a helyzetet. S ez esetben aligha kerülhetnék ki a vízállás oly emelkedését, hogy teljesen jogosult volna árvízveszélyről beszélni. Budapest főváros tanácsa minden eshetőségre való tekintettel ma megalakította a központi árvízbizottságot. Ezt jól tette, de közönségünk azt is szeretné hallani, váljon a kültelki védművek kifogástalan karban vannak-e? Láttuk 1876-ban,hogy a gátak alacsonysága és rossz állapota miatt a lipótvárosi kültelkek viz alá kerültek s az áradat egész a városligetig nyomult. Nem feledtük el a rettenetes harcot, melyet a főváros akkor a bősz elemmel vívott, a nélkül, hogy meg tudta volna akadályozni az óbudai és újlaki katasztrófát. S csak hajszálon függött, hogy a pesti városrészek egy része hasonló sorsra nem jutott. Veszélyről vagy épenséggel imminens veszélyről a fővárosra nézve ez idő szerint még nem lehet szó. De még nem érkezett ide a felső jég és szeszélyes időjárásunk mellett nem lehet tudni, mi fog történni a legközelebbi huszonnégy órában. Az árvízbizottságnak s vele a tanácsnak tehát a legrosszabb eshetőséggel is kell számolnia. Azzal, hogy a megérkező felső jég szilárdul találja az alsó Duna jegét. Ne halaszszák tehát a nálunk bevett régi praxis szerint az elővigyázati intézkedéseket az utolsó pillanatra, hanem keltsék föl lakosságunkban a biztonság érzetét azáltal, hogy eleve megtesznek mindent a főváros védelme érdekében. 1i „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Honvágy. (Egy katonatiszt naplójából.) „Mit? Önök ezt emberfajtának hívják? Nevetséges. Ezek agyagbábok, a kik maguk öntözik magukat könypatakokkal s azután szétfolynak, mint a kása.“ A kapitány úr nagy léptekkel ment végig a kaszárnyaudvaron és rendkívül barátságtalan pillantásokat vetett az újoncokra, akik, nyílt sorokban álltak ott, hogy az első katonai oktatásban részesüljenek. Én hallgatva haladtam mellette. Értettem felebbvalóm kedvetlenségét, akit egy stájer ezredtől csak nemrég helyeztek át csapattestünkhöz. Ott a hegyek magas termetű, széles válla fiai, elpusztíthatatlan kedélyükkel, jó humorukkal és természetes katonai hajlamaikkal és itt afelső Dnyesztervidék e gyönge, rosszul táplált és mélabús szülöttei — a különbség oly feltűnő és oly kevéssé örvendetes volt, hogy az élénk hadfi szemét könnyen sérthette és epéjét felkavarhatta. Hallgatásomat rosszra magyarázta. „Persze, ön teljesen meg van elégedve ezzel az — igazán pompás! — ezzel az „emberfajtával“, melyet már évek óta gyúr s azt hiszi, csodát mivelt, ha egy ilyen újonc el tudja sülni a puskáját anélkül, hogy térdei összecsuklanának. Látna csak egy ilyen kamaszt a stájer hegyekből, az aztán igazán egy darab katona, akit lehet ráncigálni, anélkül, hogy az ember mindjárt megijedjen, hogy valami baja támadhat. Azt mondom önnek, ha néha úgy kedvem szerint odacsördítettem a fickók közé, úgy álltak előttem, mint a fal, orruk se biccent meg s mégis, ha elérkezett az evés ideje, úgy neki estek, hogy öröm volt nézni. Ha itt rontanék egyszer igy neki, azt hiszem, a fél század nem tudna enni, a másik fele pedig felakasztaná magát az ablakpárkányra.“ Egy altiszt egy újonc által kisérve hozzám lépett s jelentette, hogy lehetetlen ezzel a legénynyel a legegyszerűbb katonai fogalmakat megértetni, mert az esze mintha mindig messze járna és se hallani, se felfogni nem akar semmit. Az újonc felé fordultam. Reszkető térdekkel állott előttem ama sápadt, hitvány legények egyike, a minek keleti Galiciában minden korcsma előtt és minden eke mögött találhatók. Vizenyős kék szemeivel félénken nézett rám és keskeny, szőrtelen ajkai mögött hallhatólag öszszeverődtek fogai. „Beteg vagy, Laskievics ?“ szóltam az újonchoz anyanyelvén, mely a szabályellenes tegezést a fölebbvaló érintkezésében az alattvalóval, szokásossá teszi. „Nem, uram“, válaszolták halkan a vértelen ajkak. „Hát mért nem figyelsz? Tanítód panaszkodik rád.“ „Figyelni fogok, uram.“ Elhivattam egyik legjobb altisztemet, aki magasabb intelligenciával több nyugodtságot és elnézést is mutatott az alárendeltjeivel való bánásmódban s átadtam neki a reszkető újoncot azzal a megbízással, hogy különösen enyhén bánjék vele. Azután elbocsátottam az embereket. Hatalmas bajszát sodorva és kardját csörtetve kapitányom türelmetlenül nézte végig a jelenetet. Midőn ismét hozzáléptem, nem tartotta vissza többé kedvetlenségét. „Nem avatkozom az ön szolgálatába, ments isten. Hiszen ön jobban ismeri ezeket az agyagkatonákat, mint én. De hogy azt a figyelmetlen mamlaszt rendre sem utasítja s még hozzá annak a kóficnak, Piskov káplárnak szakaszába állítja be, az épenséggel nem tetszik nekem.“ „Ha a kapitány úr parancsolja-------*“ „Jut eszembe! Tegyen, a mi tetszik és a hogyan tetszik.“ „Kapitány úr, attól tartok, hogy ezzel a szegény ördöggel nem fogunk boldogulni. Évek óta nem láttam újoncot, akit a szerencsétlen honvágy annyira elfogott volna, mint ezt a Laskiewiczet.“ Fölebbvalóm egy pillanatig vizsga szemmel nézett rám, azután hangosan fölnevetett. „Honvágy, mondja ön ? Ez nem rossz ! Egy egészen új betegség, teljes életemben semmit se hallottam róla. No, akkor küldje csak mindjárt az orvoshoz emberét.“ Hallgattam. Mit is használt volna, ha annak az embernek, aki újoncaink sajátos lényét egyáltalán nem ismerte, hosszasan magyarázgattam volna, hogy a huzulok és néhány galíciai telepítvényes német kivételével minden egyes újonc hetekig, sőt hónapokig küzd egy oly honvágygyal, melyet mi nem tudunk megérteni ; mit használt volna, ha az évenkint ismétlődő öngyilkosságokból kimutattam volna, hogy ez a honvágy tényleg azonosnak tartandó egy borzasztó betegséggel, mely gyönge újoncokat bizton leteper. Ilyesmit kell, hogy magunk tapasztaltunk és megfigyeltünk legyen, hogy még Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz. Belpolitikai hírek, — jan. 12. Az államköltségvetési előirányzatnak általánosságban való elfogadása az országgyűlési szabadelvű párt által a kormány iránti bizalmi kérdésnek tekintetvén, a párt ez idén sem fogja értéket