Pesti Hírlap, 1888. június (10. évfolyam, 151-180. szám)
1888-06-01 / 151. szám
1888. junius 1.PESTI HÍRLAP irodalom nem egy terméke, amely a bemutatásra igényt tarthat. Számítanunk kell arra is, hogy az eredeti operairodalom nem lesz örökké olyan meddő, mint eddig volt. Ily körülmények közt tehát az évenkinti 2 új zenemű bemutatását legfeljebb a teendők minimumának fogadhatjuk el, de semmi esetre sem maximumának. * (A népszínházban) holnap pénteken d. u. 6 órakor tartják meg a „Sztrogoff Mihály alja“ főpróbáját. * (A „Theater an der Wien“) évadja tegnap ért véget a „Cigánybáró“ 165-ik előadásával, mely zsúfolt ház előtt folyt le. * (Zene-ünnepély Stuttgartban.) Württemberg fővárosában jun. 20—22-én nagy zene-ünnepélyt terveznek. A rendező bizottság élén Herman szász-weimari herceg áll. Közreműködésbe megnyerték Joachim hegedű-, Klengel gordonka- és D’Albert zongoraművészeket. Brahms részvételére is számítanak. A zenekar száz tagnál nagyobb lesz s az öszszes stuttgarti dalegyletek 500 tagú énekkarrá tömörülnek. Az első napon Haendl „Józsua“ oratóriumát, a harmadik napon Schumann „Paradicsom és peri“-jét adják elő. * (Saint Saens) hat hétig időzött Algírban, honnan közelebb „Ascanio“ befejezett partitúrájával tért vissza Párisba. Új műve a párisi nagy operában kerül színre. * (Nemzetközi Gretehén.) Fokström Alma, a legújabb svéd csalogány, legközelebb a francia Gounod által zenésított német Margitot olaszul fogja énekelni a rigai orosz színpadon. Ezt rendkívülinek találják külföldön, pedig nálunk az ilyesmi „mindennapi történet.“ * (A Vastagh család) műterméből egypár érdekes festmény kerül ki már a napokban. A müncheni kiállításra indul egy bájos arckép, egy budapesti család kedves kis leányának pompás képe, melyet Vastagh György festett. Vastagh Géza egy folyó partján pihenő kacsa-csoporttal fog szintén a müncheni kiállításon szerepelni. Az oroszlán festmények és vázlatok közt, még a szobrász állványnak is jut hely, ifj. Vastagh György Zala tanítványa most mintázza Fenyvessy Ferenc, továbbá egy budapesti körökben ismert ifjú hölgy mellképét. * (A „Magyar művészek“) most megjelent 5-ik füzete Joanovcs Pált, a nálunk kevéssé ismert fiatal művészt, a montenegrói és albániai élet geniális ábrázolóját mutatja be. A füzetben közölt vázlatok és képmutatványok megannyi érdekes és karakterisztikus jelenetek Kelet életéből. A festő kész képei közül sikerült másolatokban négyet mutat be a vállalat: a „Vak guszár“-t, a „Játékosokkal, a budapesti nemzeti kaszinó tulajdonát képező „Szomorú viszontlátás“-t s a kompozíció tekintetében talán valamennyinél érdekesebb „Fegyvertánc“ot. A füzet önálló melléklete az „Oktatás a vívásban“ című szép fénymetszet. A művész életrajzát Szana Tamás, a vállalat szerkesztője írta. * (Új zenemű) Zipser és König kiadásában megjelent: „Cleopatra“-keringő, szerző Ivánovics is. * (Magyar kir. opera.) Kettős bucsúzás volt ma az operaszínházban. Bellinatini Gemma k. a. mini Sába királynője befejezte itteni vendégszereplését. Brouik Ferenc pedig mint Aszad szerződésének lejártával utolsószor lépett föl. Bellincioni Gemma k. a.-t idejövetelekor a közönség hidegen fogadta , de a fiatal művésznő az ő rokonszenves megjelenésével, nem mindennapi képességével, különösen pedig igazi művészi temperamentumával csakhamar ki tudta vívni a közönség és a sajtó elismerését és nagy terjedelmű szerepkörével, valamint feltétlen megbízhatóságával az operai műsornak egyik legszilárdabb oszlopát képezte. Bucsu föllépését egy kis indispozíció megzavarta. A művésznő kénytelen volt a kerti jelenet nagy áriáját és a harmadik felvonásban Salamonnal való duettjét kihagyni, amiért a rendező útján a közönség elnézését is kérte. De ez nem lesz képes elhomarosítani azt a jó emléket, melyet a kedves művésznő itteni sikeres szereplése folytán maga után hagy. A távozó művésznő pompás két bokrétát kapott, de reméljük, hogy különben is kedves emléket fog innen magával vinni. Broulik Ferenc ugyan nem kapott sem virágot, sem koszorút (pedig megérdemelte volna), de azért a közönség tőle talán még szívélyesebben búcsúzott el. A mikor kilépett, hosszantartó taps fogadta, mely az előadást percekre megakasztotta és mely minden énekszáma után újult erővel kitört. A művész pedig azzal hálálta meg a meleg ovációt, hogy olyan szépen énekelt, mintha csak szándékosan meg akarta volna nehezíteni nekünk a búcsút. Valóban nem tudjuk elképzelni, ki fogja majd az ő helyét pótolni s azért még az utolsó órában figyelmeztetjük operánk intéző köreit, ne hagyják ezt a jeles erőt távozni. Ne hagyják távozni különösen most, amikor már körülbelül bizonyos, hogy Perottira a jövő télen nem számíthatunk, mert megtörténhetik hogy később drága pénzért sem kapnak a mi igényeinknek megfelelő tenoristát. Sulamithot Reich Irma kisasszony énekelte és ma ép oly bágyadt volt, mint az utóbbi alkalmakkor . Intonációjának bizonytalansága elárulta, milyen megerőltetésébe kerül az éneklés; orgánumának színtelen, beteges és a magasban éles timbreje pedig őszinte részvétet keltett bennünk. Kordin Mariska k. a. gyönyörűen énekelte Aszaróth dalát. Ney, Ódry és Takács kitűnő bariton-triást képeztek. Közönség szép számmal volt jelen a mai előadáson, mely az utolsó volt ebben az évadban. Az operaszínház kapui ezúttal olyan körülmények között zárulnak be, hogy valóban nem minden aggodalom nélkül kell kérdeznünk: várjon mit hoz majd a jövő? A „Jó szív“ a nemzeti színházban. Aki a mai félig üres házat látta a nemzeti színházban, könnyen azt képzelhette, — főleg ha pesszimisztikus hajlamai vannak — hogy a „jó szív, kiveszett az emberekből, pedig csak a türelem veszett ki. „Jó szív itt, jó szív ott, jó szív mindenütt“ ezt hallja a közönség már hetek óta úton-útfélen s nem csoda, ha ez a jótékonyság, mely dobszóval hirdeti magát, végre is (hogy erősebb kifejezést ne használjunk) unottá vált a józanabb gondolkozásunk előtt, akármilyen nagy és jó szívük legyen is. Ez az egész ,,jó szív“ parádé csak megerősíti a rossz szíveket ama véleményükben, milyen hiú az emberiség, amely csak akkor gyakorol jót, ha ezt reklámmal, nyilvános szerepléssel, „hecc“-cel teheti. Jókainak ma előadott egyfelvonásos vígjátéka — így van elkeresztelve a színlapon; mi inkább dialogizált humoreszknek mondanék — szintén ilyen reklám egy „jószívű ember“ mellett. A jószívű ember, — akit Újházi Jókai maszkjával személyesített kitűnő utánzó tehetséggel — kora reggel hálókabátban szobájában ül és azon töpreng, mit írjon a „Jó szív" színügyi bizottsága részére. A cseléd egy tót leány, akit Vizváriné jól eltalált akcentussal játszott, egymásután jelenti be ferdítve (ami valamikor élszárába ment) a korai látogatókat. Mind tanácsot, protekciót, gyámolitást jönnek kérni a „jó szivü“ embertől s ez valóban segít is valamennyin. Felvonulnak: a negyvennyolcadiki ismerős, (Nád ay, erőltetett, nem sikerült alakítás) egy hivatalt kereső ifjú (Benedek), egy ifjú, a ki feleséget (Mihályfi), és egy leány, aki férjet keres (Csillag Teréz), egy hat személyből álló csángó-bizottság, egy kritikus, (Vízvári, utánozva ama bizonyos kritikust) két titkos drámaíró, (Gyenes és Szigeti Imre) egy régi ideál, (Felekiné) egy legyezős honleány (Helvey L.), egy apa, aki három „művésznő“ leányát hozza el, hogy a „jó szív“ előadásán részt vegyenek, egy fotográfus és egy repülőgép feltaláló. Ezekből az alakokból van a „vígjáték“ összefoldozva. A kéregetők mind ott maradnak a jószívü költő nyakán, ők adva az eszmét darabjához, írja is sorba, amint jönnek a személyeket. Egy negyvennyolcadikismerős, egy kritikus, egy titkos drámaíró stb. Végre a repülőgép (a színpadon egy kormányozható léghajót látunk) megszalasztja a díszes kompániát ■ csak a kritikus marad. Jön a színigazgató is, kérdezni, kész-e már a darab. „Sőt már el is játszottuk“ — válaszol a költő és a függöny legördül. Külön kell fölemlítenünk Újházit, aki mint „jószívű ember“ hangban, maszkban, beszédben, mozdulatokban kitűnően utánozta Jókait. Igazán „wie er sich raeuspert, wie erpuckt, hat er ihn glücklich abgeguckt“. De hát mit jelent ez a játék a nemzeti színházban ? Talán ez is a „jó szív“ ártatlan tréfáihoz tartozik ? Dicsérettel említjük fel A sz t a 11 e r I. kisasszonyt is, (a szinioskolától), a ki csinosan énekelt el egy barcarolét. A függöny legördülte után zajosan hívták a szerzőt, aki erre egy első ermeleti páholyból hajtogatta magát a közönség előtt. Ezután számosan ott hagyták a színházat, úgy, hogy a hangversenyt még sokkal kisebb számú közönség hallgatta végig. _____________3__ A hangversenyben részt vett az országos m. kir. zene- és színművészeti akadémia „a capella“ énekkara, kellő precizitással vegyes karokat adva elő Koessier János akadémiai tanár vezetése alatt. Popper Dávid és Hubay Jenő maguktól adtak elő zenedarabokat, általános tetszés mellett. Gyászhir szivar- és pipázó atyánkfiai számára. (A dohány- és szivarárak fölemelése.) Perleberg úr (milyen ártatlanul hangzik ez a veszedelmes név!) a pénzügyminisztérium elnöki osztálya részéről ma délután egy nyomtatványnyal lepett meg bennünket, mely a végletekig el fogja keseríteni Magyarország összes dohányzó polgárait. A Perleberg úr nyomtatványa valóságos államcsíny minden békés pipás és szivarozó ember ellen, anélkül, hogy védekezhetnénk ellene. Képzeljék a szíves olvasók, nem egyéb ez a rettentő nyomtatvány, mint fölemelt árjegyzéke az összes szivar-és dohánynemekneki Fölemelve és pedig akkép, hogy a fölemelt árak már holnap, a június elsejével felderülő napvilággal életbe lépnek. Megdöbbenve, konszernálva, föllázadva forgattuk a lapokat, melyekről szomorúan integettek a 8 krajcárról 9 krajcárra emelt regalitások, a 8 krajcáros trabukók, a 7 krajcáros britanikák, százezer vérben forgó bakaszem villant el lelki szemeink előtt, midőn elénk tűnt az öt krajcárról hatodfél krajcárra avanzsirozott virginiai; hallottuk a takarékos családapák ajkairól e vészes jajkiáltást: Nincs többé négyes szivar! —■ midőn szemünkbe tűnt a Cuba E. szivarnak 4-ről 5 krajcárra való fölcsapatása! Nincs, nincs megkegyelmezve senkinek, semminek, belföldi gyártmányok, külföldi gyártmányok, specialitások, az Upman, Villar, Carolina, Romeo et Julieta, s a többi neme a valódi havannáknak mindannyian belekerültek a nagy áremelésbe, még a demokratikus rövid szivar is, melyet ezentúl a trafikok harmadfél krajcáron vesztegetnek. És nemcsak a szivarok, a pipa-dohányok is hasonló sorsban részesültek. És mindez már a holnap reggel megnyíló trafikokban kifizettetik a publikummal. Hallatlan! Perleberg úr a hirdetményt vérfagyasztó furfanggal csak a május hó utolsó napjának utolsó óráiban közölte a sajtóval s nekünk nincs többé módunkban odakiáltani a gyanútlanul ünneplő közönségnek, félreverva a vészharangokat: „Föl, föl Árpád népe, rohand meg a trafikokat, lásd el magad olcsó szivarokkal, dohánynyal ezen az utolsó boldog délutánon!“ Nincs módunkban, mert lapunk csak holnap reggel jelenik meg, amikor már reánk virradt a szomorú drágaság. — Mentsük meg legalább Budapestet! Adjunk külön lapot! rivalgának a szerkesztőség forradalmi szellemű dohányosai. — Nem lehet! A szedők a Disznóidnál mulatnak. — Rettentő, hogy kezünkben a holnapi nap nagy titka és szegény olvasóinkat bele kell bocsátanunk a veszedelembe! Bánatosan tehát, de csak magunk szedhettük le a tejfölt az utolsó délutánról. És az utolsó olcsó szivarokat sziva megindultan néztünk alá a szerkesztőség ablakaiból az alany gyanútlanul sétáló közönségre, melynek még nincs arról fogalma, mi vár rá holnap. Összeszorult szívvel láttuk, mily közönyösen haladnak el a trafikok mellett az emberek, akik holnap keserűen fogják megbánni e könnyelműséget. Akik holnap szidni fogják valószínűleg — a francia pénzügyminisztert, hogy Tisza urnák kedvében járjanak. Pedig jó magyarom, nyugodj meg sorsodban, szívd békén a fölemelt áru szivarokat s emeljen föl téged is az a tudat, hogy ezeket sziva fizeted — a Männlicher-puskákat. Megszomorított szíveinkből az a sóhaj száll még sorsunk kormányosai felé, hogy áldozataink fejében ne csak egyre tökéletesebb fegyvereket adjanak kezünkbe, hanem jobb szivarokat is, mint eddig !