Pesti Hírlap, 1888. augusztus (10. évfolyam, 212-241. szám)
1888-08-01 / 212. szám
Budapest, 1888. X. évf. 212. (344.) szám. Szerda, augusztus 1. Előfizetési árak: : Egész évre . . . 14 írt — kr. Félévre 7. . E 7 » — » Negyedévre B • 3 » 50 * Egy hóra. 3 . . 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest nádor utca 7. sz. földszint. hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utca 7. sz. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. ‘ A Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel.': Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Párisban, 31 bis, rue du Faubourg- Montmartre. Hivatalos sikkasztások. Nehéz orcapirulás nélkül foglalkozni azzal az undok rákfenével, mely maholnap úgy fog már szerepelni a külföld előtt is, mintha a magyar közigazgatásnak velejáró, organikus tartozéka volna. Alig múlik el év, hogy valami országra szóló skandalum ki ne sülne a hivatalos pénzek kezelése körül. Szörény, Torontál, Krassó megyék nyitották meg a sort, e kiválóan nemzetiségi országrészek, a hol csak a pontos, becsületes adminisztráció s a gyors és olcsó igazságszolgáltatás volna az egyedüli mód tiszteletet és rokonszenvet szerezni a magyar állameszmének s a hol néhány lelketlen ember üzelme, kellő ellenőrzés hiányában, minduntalan talál alkalmat annak kompromittálására, aminek épen ápolása végett ruházták föl hivatali tekintélylyel s tisztességes fizetéssel. Győr, Nyitra következtek a soron, mely utóbbi helyen csaknem az egész tisztikar benne volt a drágalátos üzelemben. Csongrád megye hasonnevű városában, ha jól tudjuk, két évtized óta nem tud tisztába jönni a számadások ügye . Szentesen az idén ítélték el a város árva pénztárnokát hivatalos pénzeknek rendszeresen űzött sikkasztása miatt. Most Pest megye, az ország első vármegyéje, a mintamegye van ismét soron a félegyházi eset miatt, melyet már lapunk ismertetett. És ez így megy sorra: az egyik botrányt még nem feledtük el s már sarkában van a második. Hová lesz az ország egy ilyen közigazgatással, mely mellett az ily esetek nem hogy lehetségesek, mert lehetségesek egyebütt is,— hanem pláne napirenden vannak s bizonyára még megdöbbentőbb számmal merülnének föl, ha egy erélyes belügyér fáradságot venne magának utána járni a dolognak s meglepné és alaposan megvizsgáltatná egyik-másik törvényhatóság, város, község pénztárát, mint ahogy azt az igazságügyminiszter a bíróságokkal teszi. Az ilyen esetek sűrűsége csak azt bizonyítja, hogy közigazgatásunk minden ágazatában gyökeres reformra szorul. Erről azonban hiába prédikálunk. S beérnek vele, ha a beteg adminisztrációnak legalább a legbetegebb részeit orvosolnák valahogy. Tisza Kálmán belügyminisztersége idejében maga beismerte, hogy közigazgatási szervezetünknek a pénzkezelés a legsebezhetőbb oldala. S már 1879-ben fölhívta a vármegyéket, hogy vegyék revizió alá a pénzkezelésre vonatkozó szabályrendeleteiket s alakítsák át úgy, hogy az ellenőrzés sikeresebb legyen. Már akkor fölvettetett a kérdés, ha váljon észszerű és célszerű dolog-e egy technikai kérdésben, aminő a pénzkezelés, az egyes megyékre bízni az elhatározást, hogy mindenik a maga gusztusa szerint, a többitől eltérőleg kezelhesse a közpénzeket? Hiszen igaz, hogy minden megyének a legsajátabb érdeke a tiszta, pontos, becsületes pénzkezelés, de nagy kérdés, hogy mindenik eltalálja-e az alkalmas formát, mely aztán megteremti azt a szabatos és megbízható kontrolt, amelyre törekedni kell. A mostani pénzkezelésnek az alapja a személybe vetett bizalom, mely igen jó lehetett abban az időben, a mikor csak igen kevés pénzt kezeltek s a mikor a „bene possessionatus“ gentry viselte a közhivatalokat ingyen, gavallérosan, úgy, hogy ha szükség volt reá, a magáéból pótolta a hiányt. Ma mások az idők, mások a viszonyok, mások az emberek. A hivatalnok ma ritkán gazdag, független vagyoni állású ember, s a hivatal nem a jól rendezett anyagi viszonyok tartozéka, sőt megfordítva: arra szolgál, hogy zilált vagyoni helyzetet segítsen általa rendbehozni az illető, vagy ami még gyakoribb eset, megéljen utána. Sok helyütt befészkelte magát a szédelgés, a demoralizáció az u. n. uralkodó osztályokba is s a tisztviselő személyi tulajdonai nem nyújtanak többé elegendő biztosítékot arra nézve, hogy minden körülmény között tiszta kezű marad. . / . ............ . . ! " . Ez a kor nem a személyekben, hanem az intézményekben gyökerező, állandó és változhatatlan garanciákat követel, olyanokat, amelyek ne csak azt tegyék lehetetlenné, hogy a lelkiismeretlen tisztviselő megkárosítsa a közvagyont, hanem melyek őt még a saját maga gyöngesége ellen is védjék, előre kizárván minden visszaélés lehetőségét, amennyire ez emberileg lehető. Egységes elveken alapuló s mindenütt egyenlően alkalmazandó reformra van tehát szükség a megyei, városi és községi pénzkezelés körül. E reformot törvényhozásilag kellene megalkotni, mert azt egymástól eltérő helyhatósági statútumokkal megteremteni nem lehet. A mai pénzkezelés hibáit és hiányait tapasztalatból ismerő szakférfiak véleményének meghallgatásával kellene megalkotni az idevágó törvényjavaslatot, melynek koncepciójánál nem volna szabad visszariadni a merészebbeknek látszó újításoktól sem. Egy volt megyei alispán, utóbb képviselő, úgy az országgyűlésen, mint publicisztikailag is szellőztette azt az eszmét, nem kellene-e a A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Most az egyszer a divatról. *— A ,,Pes ti Hirlap‘ eredeti tárcája. — Egy szeretetreméltó hölgyismerősöm bocsátotta rendelkezésemre a következő, rendkívül előkelő kézből származó levelet. Páris, jul. 26. Kedves barátnőm ! Gyászfátyolozott hangon tudatom veled a nagy veszélyt, mely bennünket és a világbékét fenyegeti ádáz, nyitó forradalommal. Képzeld csak, ki akarják végezni a hosszú derekakat, melyeken önfeláldozó szeretettel csüggünk és divatba akarják hozni a rövid derekakat! . . . Hiába tiltakozik ez ellen termeteink karcsúsága. A divat kérlelhetetlen. Az övét a mellig kell majd felvezetnünk s a ruhaaljat a derékra kapcsolnunk . . . Brrr Hja, a divat örökös szabálya az állhatatlanság, ítélj csak magad. Tavasz elején még bizonyára nem találkozott oly jellemes nő, kinek öltözéke alatt fehér (!) alsó szoknya lett volna, ha mindjárt Belgium összes maline és Franciaország összes valencienne-csipkéivel is lett volna az díszítve. Nos és most? Meg vagyok győződve, hogy egyikünk sem menne végig az utcán oly nővel, aki elég könnyelmű, hogy rózsaszínű vagy kék surahaljat viseljen. Nemde ? Egyedüli vigaszunkat a díszes övék képezik. Minap egynéhány igen kecseset láttam a gróf Pumpernickel német diplomata neje által rendezett nyári mulatságon. Valóságos écharpe-okat, melyek majd elől, majd oldalt, vagy hátul köttetnek meg. Promeneuse du Grand-Bouevard marquisné például egy tartar-sauce-színű becses asztalterítőt viselt kecses derekán. De la Friponniére báróné csombékokra kötött apró vörös serviettekkel övezte körül magát, ami ízléses Pierrot-gallérjához igen jól illett. Grognon hercegné pedig hímzett fürdőlepedőt csavart taille-ja köré és szerfelett ízléses elrendezéssel liliomokat és sárgarépákat váltakozva dugott eredeti övébe, ami általánosan örvendetes feltűnést keltett. A vörös szín határozottan az, mely jelenleg a legnagyobb kedveltségnek örvend, mert tudvalevőleg ez a szin hat legjótékonyabban az éles, napsugaras világítás által bántott szemidegekre. Azonkívül ez az a szin, mely eklatánsan hat a férfiakra is. Hogy a vörös öltözék ne legyen feltűnő, fekete kertyüket, harisnyákat és cipőket kell hozzá viselni és, ha csak lehetséges, halványvörös hajat. A szemöldök szintén fekete legyen. Ami a kalapot illeti, ez fekete szalma vagy lószőr legyen, vörös virágokkal díszítve. A Bavardaise vicomtesse birtokán megtartott kirándulás alkalmával Harly Burly lord felesége viselte a legeredetibb, de egyszersmind legválasztékosabb ízlésű kalapot. Ez a kalap megfordított és félretaposott bocskort ábrázolt apró vereshagymákkal, gyöngyvirágokkal és varangyosbákákkal díszítve. Általában a kalapok kissé fantasztikus formákat mutatnak és lehetetlen csak egyet is felmutatni, mely a többiek előnyére vagy hátrányára lenne, mely a többieket ízléses összeállitás tekintetében túlszárnyalná. Nem szabad megfeledkeznem Mata- Fuegos spanyol grófné kalapjáról sem, melyről a trouville-i fürdőből kaptam tegnap távirati leírást. Ezen korszakalkotó fej dísz egy kivájt fél-görögdinnye alakjával bir. A tetejébe aranyozott pávától van dugva. Ezen tollat apró természetes madárfészkek veszik körül, melyekből kitömött verébfiak kandikálnak ki nyitott csőreikkel, mintha csak az anyáikat várnák. A fészkek alját egy gilisztákból alakított monogramm disziti. A kalap széleiről békanyál csüng le, meglehetősen sűrű fátyolt képezve. Ezen kalap mintáját mielőbb megküldöm neked és nem kételkedem, hogy nálatok otthon is nemsokára felkapják a lady Harry-Burly által teremtett és az utánzásra annyira méltó divatot. Fiatal leányoknak nem ajánlhatom eléggé az u. n. „ernyő-kalapok‘‘-at, melyek megérdemelt közkedveltségnek örvendenek. E kalapok kifordított ernyőhöz hasonlítanak; minden egyes Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.