Pesti Hírlap, 1888. október (10. évfolyam, 271-301. szám)

1888-10-09 / 279. szám

Budapest, 1888. Előfizetési árak: Egész évre . . . a frt — kr. Félévre . 7 » — » Negyedévre .. . 3 » 50 » Egy hóra.­­ . . 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest táb­r­atca 7. ss„ földszint, hová az előfizetések és a lap Szétküldésére vonatkozó jelszó« ’,amiások intézendők. X. évf. 279. (3516.) szám. POLITIKAI NAPILAP. Kedd. Október 9. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor-utca 7. sz. L emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel Francziaország részére pedig John F. Jones & Cin. Párá­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Megint Strossmayer. Ideje volna, hogy egyszer már vége sza­kadjon annak az ízetlen komédiának, mely egy mindenesetre ravasz s bizonyos körülmények között veszedelmessé is válható, de máskülön­ben nyilván valamely elmehibában szenvedő izgága püspöknek glorifikálásából valóságos spor­tot űz. Azt lehetett remé­nünk, hogy am sz­erélyes rendreutasítás után, melyben ő felsége Stross­­mayert Belo­váron részesítő, ez az úr minden időkre csendes emberré változott s lesz gondja rá, hogy Kievbe küldött qualifikálhatatlan sür­gönyből ezentúl minél kevesebbet beszéljen a világ s ne gondoljon azokra a következmé­nyekre, melyek a haza- és egyház-árulással határos ily ténynek máskülönben természetes okozatai lehetnének. Nem úgy történt, mint azt egy józan el­méről föltehetni hittük. Strossmayer a római szentszékhez intézett egy levelében újra napi­rendre hozta a dolgot, azt akarván elhitetni, hogy ő ,,Oroszországnak világtörténelmi ma­gasztos hivatása­ alatt nem az orosz politikai hatalomnak, nem is a keleti orthodox egyház­nak az egész szláv világra kiterjedését értette, hanem értette azt, hogy a hatalmas birodalom az ő nyolcvan milliónyi népével visszatér a római katholika egyház kebelébe. Ez a levél, mely nem tanúskodik egyéb­ből, mint arról, hogy írója oly butának tartja az egész világot, hogy még ilyesmit is elhihet, megjelent a „Kölnische Zeitungéban minden értelmes olvasó megbotránkozására. A közlés hitelessége illetékes helyről, határozott alakban meg nem cáfoltatott. A diakovári püspökhöz közel álló egy hírlap apokryphnek jelentette ki ugyan, de erre a Köln. Ztg. közzétette annak a kisérő levélnek a szövegét, melylyel a kérdé­ses közlemény hozzá beküldetett s mely kisérő levélnek aláírója Vuchetich diakovári püspöki titkár. És erre cáfolat mindeddig nem érkezett, azt kell tehát föltenni, hogy Strossmayer csak­ugyan megírta a pápához azt a levelet, melyet a nevezett német újság közölt. Egy közleményből olvastuk közelebb, hogy úgy Héderváry-Khuen bán, mint Tisza Kálmán miniszterelnök kijelentették volna egy magán­­beszélgetés alkalmával, miszerint teljesen meg vannak elégedve azzal az elégtétellel, melyet a pánszláv püspök eljárásával szemben ő felsége a király Belováron szerzett s nem látják szük­ségét a Strossmayer ellen indítandó további el­járásnak. Mi magunk is teljesen egyetértünk ezzel a fölfogással, a­mennyiben az a múltra s neveze­tesen arra a famózus táviratra vonatkozik. Nem kívánatos a magunk érdekében sem, hogy irán­tunk ellenséges eszméknek mártyrokat kreálgas­­sunk. Ő felsége megtalálta a leghelyesebbnek gondolható módját az ily existenciákkal való elbánásnak. De itt most már nem a múltról van a szó, hanem a jövőről. Látni való ugyanis, hogy ez esetben nem volt foganatja a dorgáló királyi szavaknak. A renitens püspök a­helyett, hogy csendesen meglapulna a vett lecke után, föl­emeli fejét s kedvét látszik keresni abban, hogy oly színben tűnjék föl ügyfelei előtt, mint va­lami igaz ember, a­kivel méltatlanul bántak, de a­kit ez az elbánás nem tántorít el az „igaz ügy“ szolgálatától s annak ezután is oly buzgó apostola lesz, mint eddig róla. Kedvét látszik találni abban, hogy őt egy állam koronás fejével valami egyenrangú forma nagyságnak tekintsék, a­kinek külön szaba­dalma van úgy beszélni uralkodójával, a mint alattvaló a fejedelmével büntetlenül még nem beszélt soha. Egész legendákat köröztet magáról s nagy bátorságáról, melyeknek mind csak az a céljuk, hogy valami túlvilági nimbusz káprázatos fényé­vel vegyék személyét körül s kimutassák, hogy ő vele szemben még a koronás király is mily kisszerű alak. Legújabban egykori panigyristája, a pán­szláv érzületü belga publicista, Laveleye Emil ereszt meg védelmére cikket az angol Pali Mail Gazetteben, melyben a király és Strossmayer püspök között olyan szóváltások foglaltatnak, hogy valódiságuk esetén a legvastagabb felség­­sértést involválnák. Szerencsére oly képtelensé­gek, hogy költött voltuk első pillanatra is szembe szökik. Laveleye előre bocsátván, a­mi talán nem is oly valótlanság, hogy Strossmayert nem Belováron rótta meg először a király, Diakovár püspöke. Írja, mosr a középkor óta Boszniának is püspöke s az „episcopus bosniensis“ címet ma is viseli. A magyar kormány azonban nem akarta, hogy a megszállott tartományok egy túlzó horvát pap egyházi jurisdik­ciója alatt ha­gyassanak. Kieszközölte tehát Rómában, hogy Bosznia a diakovári egyházmegyétől elkülöníttes­­sék s egy magyar-barát főpap alá helyeztessék. Ha így történt, jól történt. A magyar kor­mánynak teljes jogában állt így eljárnia, a­mint — Szinte egymás hátán — jegyzé meg a férj. — Ebből szeti a cselédséget, a házmes­tert. Férje mindent elér bíróságoknál, te ne­ked a legjobb pereid elvesznek. Ma­holnap be­zárhatod az irodádat. — Valamit csakugyan ki kell gondol­nunk Ilma! Hogy ennek a valaminek a kigondolása biztosabban történjék, akkorra épen hazaértek. Hidegek voltak a nagy szobák, mintha egész éjjel zárva nyitva lettek volna ajtók, ablakok. A leánykák egy ágyba bújtak, hogy egy kis meleget kapjanak egymás forró tiszta vérétől. Füstölgő, bűzös lámpa vetett reájuk gyér világot. Ah milyen szép három gyermek leányka! Takard be anyjuk, csókold meg apjuk, — védd jó istene a kicsinyeknek! — Feküdj le Ilma ! — már úgy is reggel lesz mindjárt, én nem fekszem le. Egy pár ki­­látásos perem van, próbálok velük valamit. Van-e pénzed ? nekem egyetlen krajcárom sincs. A férj irodájába ment, s úgy, a mint haza­ért — prémes téli kabátjában levetette szagát egy karosszékbe. Sötét volt, el lehetett volna még jót aludni, ha engedte volna az agy, mely mint a gép járt fölebb, alább, hajtva a lázas vért arra a nyikorgó malomra, melynek neve élet, kenyér, hiúság. Nyolc, kiterj év ! Mennyi remény, mennyi tündér-álom, mennyi boldogság foszlott el azóta. — Melyik ördög verte a fejembe, hogy A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Meg van a madár. Elbeszélés. Irta: Tolnai Lajos. *) — a ,,P e s t i n i r l­a p‘­ eredeti tárcája.­­*! Már a harmadik negyedik mellékutcán is végighaladtak dr. Birtalan Bertalan ügyvéd úrék, úgy hogy szinte azt lehetett volna gondolni, hogy így csatangolják keresztül az egész hosszú hideg januárius éjszakát, s reggelig nem is mennek haza a Deák­ térre, mert mit is keres­senek oly fényes fővárosi lakáson, melyet sze­gény embernek képtelenség fizetni, és hogy ki ne veszszen a forgalomból, mégis kötelesség tartani. —• Szemtelenség ! — pattogtató, mint a ropogó havat, a fáradt fiatal szép úri hölgy. Megértette a magas déli termetű, elegán­san öltözött férj, hogy e kemény szó mire vo­natkozik, és sietett válaszával: — Aljasság! Minő küzdelem folyhatott a lélek mélyén, mikor majd egy órai szótalan ut után a csor­dultig telt pohárnak első kicsorrant csöppje ilyen! — Mekkora társaság — — Szedett-vedett nép — igyekezett a férj elkeseredett hitvestársát vigasztalni. — Csúf egy asszony ! *1 Mutatvány szerzőnél: Sajtó alatt levő „A mai Magyarország“ Iima kétkötetes beszély­­gyüjteményéből. — Istennő vagy hozzá képest Ilma. — Egy béka nem lehet kiállhatatlanabb — óh! Hogy szökik ugrik a fertelmes. És már vén is. A feleség férje karjába öltötte karját. Az egyetértés a néptelen utcákat hirtelen megnépesíti, és a komor kedélyt derült világ­­nézletre hangolja. Fiatal gavallérok, opera, operette és nép­dal töredékeket dudorászva, fütyörészve dü­­löngtek el bátor, mámoros, édes pillantásokkal mellettük. Négyen, öten lehettek, szép sudár -‘­jak, viruló arcok. — Ismered őket Berti ? A férj bár nem ismert közülök egyet is, mert ne szolgált volna a kedvetlen asszonynak azzal hogy: igen. — Kik? — Gazdag kereskedők, bankhivatalnokok. Ezeké a világ, a szerencse madara ezeknek fütyül. — Három leányod növekszik, nem tudom, majd azoknak ki fütyül. Irodádat bezárhatod. — No­­gy, igen ! — Míg szép voltam, mindenkit kizártál. •— Most még szebb vagy. — Látszik, mert senki se jó felénk. — Fog jönni. A férj fejében őrült gondolatok kóvályogtak. — Láttad, Patak Trézsi hogy udvaroltat magának? Etéle ah, itala ah, t­eája — ah és még szava is. Rettenetes — oly hitvány silányságokra hogy annyi légy rohanjon. Megol­vastam, éten harmincketten voltunk, harminc­­ketten. Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.

Next