Pesti Hírlap, 1888. november (10. évfolyam, 302-331. szám)
1888-11-01 / 302. szám
Budapest, 1888 30 évf. 302. (3539.) szám. Csütörtök, november 1. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 fit — fér. Félévre . . 7 . — » Negyedévre 7. . 3 » 50 » Egy hóra. ... 1 * 20 » Egyed, szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest náldi-utca 7. ss„töltet, hová az előfizetések és a lan szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Bajesten, nádor utca 7. sz., S emelet hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Párosban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. A halál. A holnap nem az élőké, hanem a halottaké. Az emberi érzelem és gondolat elszakad néhány órára most az élet nagy mozgásától és a sirok felé fordul. Koszorút tesz övéi hamvai fölé s meggyujtja a kegyelet lángját nemcsak a sirdombok fölött, hanem a saját bensejében is Megfelel az emberi természetnek, hogy legyen néha egy nap, a mikor a halál gondolata vegyen erőt mindnyájunk fölött. Mikor összemérjük egész belső világunkat, örömeinket, feltörő reményeinket, izgató szenvedélyeinket, elbizottságunkat, dölyfinket, erényeinket és hitványságainkat a „végesség“ nagyon is pozitív gondolatával. Mikor szembeállítjuk a számunkra jutott parányi időt a végtelenség nyomasztó gondolatával s akár a hit, akár a bölcseség fénye mellett, de megkeressük magunkban azt a fölemelő nagy elvet, amely összekapcsolja múlékony gyarlóságunkat az örökkévalóság mythoszával, melyet, ha fölfogni nem is tudunk, de kényszerítő morális erejét egyformán érezzük. Az emberi élet nagy közössége fekszik a halál gondolatában. Miben sem vagyunk egymással annyira egyenlők mint ebben. S boldog, aki önmagával annyira tisztába tud jönni, hogy nem dönti félelembe, hanem fölemeli lelkét az a nehéz pillanat, mikor az elmúlás örvényeibe tekint. Hiszen a halál, — így szól a nagy angol moralista, — nem rettenetes, de sőt fenséges valóság. Az örökkévalóság egybeolvadása ez az idővel. Az örökkévalóság ragyog belőle, keresztül az időn. És mi az ember ? Csak egy óráig tart és máris szétmorzsolódik. S mégis, a létezésben és egy hivő ember cselekedeteiben már van valami, a mi nem tartozik az időnek ezen halandóságához; van valami, a mi legyőzi az időt s a mi létezik és létezni fog, még akkor is, mikor már maga az idő sem lesz többé. Valóban, a halál gondolata az emberi lelkiismeret szívét érinti meg ; jobban, mint bármely más földi, gondolat. Ez a gondolat az, mely a vallásos lélek előtt föltárja a túlvilág óriási mythoszát, a maga rettenetes büntetéseivel és kimondhatatlanul boldog jutalmaival, amelyek a végtelenségből intenek fel é s a megtisztulásra és erényre kényszerítve kényszerítik. S ez a gondolat az, mely ellenállhatlan erővel ragadja meg az ingatag kételyt vagy a merő hitetlenséget és arra kényszeríti, hogy önmagában féltő gondossággal kutassa föl a morált, a hűséget és becsületességet, melynek ha nincs is túlvilági jutalma és büntetése, mégis legbensőbb mozgató központját képezi az ő földi létezésének is. Sokféle hitet, meggyőződést, kételyt követhetünk ; élhetünk sokféle erkölcs, előítélet, szokás, cél és vagyon szerint, de egyikünk sem vonhatja ki magát azon megdöbbentő és tisztító hatás alól, melyet reá az elkerülhetetlen elmúlás és feloszlás bizonyosságának gondolata gyakorol. S nagy okunk van hinni, hogy erre a tisztító hatásra a mi társadalmunk és korunk gyermekeinek igen nagy szükségük van. Hibánk már az is, hogy korunkban és hazánkban a műveltség nincsen áthatva a gondolkozás, a bölcselet mélyebb szellemétől. Az emberi lét legnagyobb és legmélyebb eszméivel művelt osztályaink nem foglalkoznak. Annál kevésbé képesek fölismerni a jóság és erkölcsösség szigorúbb törvényeit. Maga a vallás is csodálatosan elsekélyesedett. Sokan elhagyták a templomot, mivel imádságaikból kiköltözött a hit igazi mélysége, de az elveszített mélységet nem tudták saját lelkiismeretükben újra föltalálni. Hozzávaló gondolataik sem voltak. Az egyház püspökei ismételve panaszkodnak pásztorleveleikben a vallási közömbösség és a közmorál sülyedése miatt. A gazdagság dölyfe, a siker elbizottsága, az eszközök erkölcstelensége és a szegénység gonosz indulatai — mondják, — virágzásuk korát élik. S az egyháznak ebben nagy igazsága van. A kétely és hitetlenség betört a templomokba s szétrombolta a moralitás régi oltárait a lelkekben; de sem a tudományban, sem a bölcseségben, sem a szeretetben, sem a lelkiismeretben nem tudott magának uj alkotásokat teremteni. A régi oltárok elpusztítva az újak fölépítése nélkül. A művelt lelkek ezer számra tévelyegnek az isteni és emberi erkölcs dogmái között. Amazt elhagyták, talán öntudatlanul; ámezt sekélyes tudásukkal nem tudják megtalálni. S megjelennek köztünk a gőg, az erőszakosság, a kapzsiság lelketlen alakjai, akik nem tartoznak sem a vallási, sem a morális bölcselet felekezetéhez s meg lévén fosztva az emberi lét legmagasabb szépségétől, a lelkiismerettől, egy bomladozó, gyűlölködő, szeretetlen s már-már csakis a rideg erő törvényei által együvé tartott társadalom eltorzult képét adják. Magyarországon ma nem virágzanak a szebb és nemesebb emberi tulajdonságok. Az életnek nincs meg azon derültebb, jóleső kellemessége, mely a lelkiismeret egészségével, tisztaságával jár. S ha kinek élveznie adatott, az alacsonyabb élvezet után a lélek kimerülését és elhanyatlását érzi. Nincs meg a derűs életfölfogás a középrendü társaskörökben sem. De nincs meg még ott sem, ahol vagyon, rang és az u. n. köztisztelet veszi körül a családot és az egyént. Maga a vagyon is alá van vetve a moralitás ingadozásainak s nyugtalan, könynyen szétfoszló jelleget mutat. A lelkiismeretekben zavar és bizonytalanság dühöng s gyöngévé A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Doktor Ferenczi. — A ,,Pepi Hirlap eredeti tárcája. — Vannak rá esetek, hogy a történelem megdézsmálja a regék mézét, de nagy ritkaság az, hogy a rege a komoly valósághoz forduljon anyagért. S mégis megtörténhetnék most. Olvasom édesdeden, olvasom a Deák beszédjeit, magyarok szellemi harcát s diadalmát, Deák látogatását a királynál. Szemhéjam letapad, leteszem a könyvet, sokáig elmerengek rajta, s azzal az irigységgel sóhajtok fel, amit csak a meseiró érezhet ilyenkor? „De kár, hogy mindez megtörtént, kigondolt mesének is elég jó volna“. Kukoricafosztókon, vagy kandallótűznél ködös téli estén olyan pompásan lehetne elmesélni. Lássuk csak, hogy venné az ki magát. Megverték a királyt, hadait szétszórta a burkus ellenség; ügyetlen tábornokok a dolgát elrontották. Busult is a király egész háznépével, hogy mitévő legyen. Míg végtére eszébe jutott, hogy él az ő egyik országában egy nagyon okos ember, Deák Ferenc. Azzal kellene beszélni, hogy tanácsot adjon. Legott hivatja a király kancellárját. — Hamar kerestesse meg nekem kegyelmed az öreg Deákot, bármerre lenne is. Köszöntetem szépen, fáradjon fel Bécsbe egy vagy két jó szóra. Nosza a kancellár titkárját meneszti : — Eredj édes szagam Szegedy György ezzel a levéllel Puszta-Szent-Lászlóra. Köszönti a király az öreg Deákot, jöjjön fel hozzája. Elindul Szegedy, a sebes gőz szárnyán, se étele, se itala addig, mig a haza bölcsére rá nem talál. Otthon ülvén Deák, mogorva homlokkal gondoktól sötéten, mint hajdan ősz Toldy, midőn kopogtatnak az ajtón odakünn. Épen öreg este van már. Belép az idegen. — Jó estét öreg bátya! —■ Jó estét kis öcsém. Mi járatban volnál ? — A királytól jövök, üzenetet hoztam. — No hát kerülj beljebb, mit üzen a király ? Átadja a levelet Szegedy, olvassa az Öreg az ákom-bákomat s hatalmas homloka még egyre sötétebb. — Azt kívánják, hogy Bécsbe menjek — mondja a környezetének. Elindulok reggel. Másnap útra keltek, de az öreg be se ment Bécsbe, elvált társától Bécsújhelyen. — Te csak menj öcsém egyenest. És mondd meg a kancellárnak, hogy engem mindjárt reggel fogadjon ő felsége, mert én sietek haza. — Hát bátyám hol lesz ? — Én a személyvonaton bemegyek Meidlingba és ott halok meg valami vendéglőben. Úgy kell annak megtörténni. Még te is csak estére tudod meg otthon, hogy hová értesíts. Doktor Ferenczi név alatt fogok sürgönyözni. Szegedy Bécsbe ért és rohant a kancellárhoz. — Jön ? kérdé lihegve a hatalmas kancellár. — Itt van. — Hol? — Hiszen ha én azt tudnám. Csak azt tudom, hogy korán reggel akar a királylyal beszélni, mert siet haza. A kancellár rohant a királyhoz. — Jön? kérdé élénken a király. — Itt van. — Hol? — Hiszen ha én azt tudnám. Csak azt tudom, hogy korán reggel akar felségeddel beszélni, mert siet haza. Német miniszterek sápadtan hallgatják, hogy micsoda alattvaló lehet az, aki királylyal korán reggel akar beszélni. A király azonban jó kedvvel feleli: — Hát jól van. Keljünk fel egyszer hamarabb. Jöjjön korán reggel. Megviszi Szegedy Deáknak ezt a hírt. Otthon már a sürgöny, hogy merre keresse : Meidling külvárosban a Hase vendégében. Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.