Pesti Hírlap, 1888. november (10. évfolyam, 302-331. szám)
1888-11-21 / 322. szám
Budapest, 1888. X. évf. 322. (3559.) szám. Szerda, november 21. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre . .. 70 — » Negyedévre ?. . 8 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Bikpest nMormca 7. sz. földszint, hová az előfizetések és a lan szétküldésére vonatkozó felszínramlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, Fndor-utca 7. sz. L emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Parisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. A vádlottak padjáról. Sajátságos dolgoknak van összetalálkozásuk némelykor egy és ugyanazon napon az újságban. Ma például a lap túlsó rovataiban megtalálja az ember a következőket: Két budapesti detektív nagy izzadásban üli meg a vádlottak padját. Megvesztegetés miatt szorongatja őket a közvádló s egy csomó panaszom Mindketten a börtön felé lovagolnak. A budapesti VII. ker. elöljáróságnak egyik írnokát, Kaszap Gézát, 14 ezer írton fölül való sikkasztás miatt ugyancsak ma ítélte el a kir. tábla is 3 évi börtönre. Békés Gyulán a közvádló vádolja a bíróság előtt Friedrich Mihály fölfüggesztett városkapitányt és Papp Gábor városi csendőrbiztost; az elsőt 3 megvesztegetés, 16 hivatali sikkasztás, csalás, zsarolás, hivatali hatalommal való visszaélés és személyes szabadság megsértése miatt; az utóbbit pedig 5 zsarolás, hamis tanúszerzés és bűnpalástolás miatt. Végül pedig Pozsonyban a vármegye főjegyzőjét, Masát Antalt, ugyancsak ma fosztották meg hivatalától fegyelmi uton, hosszasan űzött tivornyázó és erkölcstelen életmódja miatt. Ha egy külföldi utazó veszi kezébe a mai lapokat s abból akar tájékozódni hazánk közigazgatási és kulturális állapotai felöl, no annak ugyan nem támad egyéb gondolata, mint hogy kibújtasson egyenest a vasútra s az első vonattal iparkodjék kifelé ebből az országból, ahol a hivatalos auktoritás olyan lábakon áll, mint ahogy ezek a véletlenül összetalálkozott hírek demonstrálják. Mi persze, akik itthon vagyunk s akik benne élünk a magunk légkörében, nem gondolkozunk ilyen tájékozatlan módon. Mi természetesnek, sőt valljuk meg, örvendetesnek találjuk az ilyen tüneményt. S ha mégis van bennünk nyugtalanság a hivatalbeli egyének ilyen tömeges kriminális üldözésének láttára, akkor nem azok miatt nyugtalankodunk, akiket most megfenyítenek, hanem azok miatt, akiket még meg kellene fenyíteni. Mert valóban önáltatás és fölösleges kíméletesség volna, ha annyi sikkasztás, kötelességszegés és hivatalbeli botrány után is, mint amennyit látnunk és hallanunk adatott, röviden ki nem mondanánk, hogy hivatalos világunkban nagy bajok vannak, az autonóm és rendőri hivataloskodásban pedig nagy mértékű korrupció terjedt el és van elterjedőben ma is. Az ország hivatalnok-serege az utolsó időben rengetegül megszaporodott. A statisztika gondosan kitér ugyan az elől, hogy az ország kenyerének fogyasztóiról számadatokat közöljön , de az utolsó 10—15 év alatt berendezett számos új hivatal létszámszaporítása és egyéb intézkedés sejtetni engedi a valót. Nem állhatunk már messzeFranciaországtól, ahol minden 20 ember közt nem kevesebb mint 4 olyan ember van, aki az állam, departement vagy község nevében „igazgat.“ Minekünk is meg van ez az igazgatási mániánk. S meg van az a szerencsétlenségünk is, ami Franciaországnak nincs meg, hogy a közhivatali pályára nincs pragmatikusan előkészítő rendszerünk s a magyar hivatali alkalaz élet filozófiáját, minden virtuózkodása és technikai tökélye dacára se lesz nagy festő soha. A képnek is nemcsak gyönyörködtetőleg, hanem oktatólag is kell hozzánk szólni. Mert azt, hogy a valóság reprodukálása öncél legyen a festőnél, nem ismerhetjük el, bár sok híres mesternél tényleg nem látunk egyebet. De Munkácsy minden képén nemcsak hangulat dereng, hanem ennél is több: eszme. Nézzük az „Egy pillanatnyi fölhevülés“-t. Sötétes terem egy asztallal, melyen boros kancsó, egy felfordult serleg stb. mutatják, hogy itt nemrég vígan iszogattak. Háttal az asztal felé egy komor tekintetű férfi áll, kezében vízerrel. Sötéten mered maga elé ; nem tudni: rémület, szánalom, megbánás szállta-e meg, vagy mindez együttvéve. Előtte egy fekete ruhás férfi fekszik hosszában elterülve a kockás padlón. Arca félre van fordítva. Kiterjesztett s kissé szétvetett lábai előtt egy vitéz hever. Sejtjük a helyzetet. Ez a két férfi — talán két jó barát — gondűző pohárcsengés mellett vígan borozgatott. Hogy történt, hogy nem, — a konkrét eset itt nem érdekel; mindenki tetszés szerint elképzelheti — a két jóbarát valami felett összetűzött s fölhevült állapotukban egymásra rontottak. Fegyver volt náluk, megverekedtek. Az egyik életével fizetett a „pillanatnyi fölhevü- lés“-ért, a másik, a komoran maga elé néző pedig — kijózanodott hirtelen haragjának mámorából. íme, egy részlet az élet filozófiájából! Ez már nemcsak hangulat, hanem tartalom is, sőt ennél is több: idea. Milyen csekélységek, mily előre nem látott vakesetekdöntenek sokszor életünk boldogsága, sőt maga életünk fölött. mr" aBBaas-g- i N-.éi«.ijgaagaBia mazottak nagyobb kontingense ma is úgy terem — hála a vármegyének, — mint a lósóska az árokparton. Annál is inkább így, mivel az atyafiság, a komaság, a protekció s utolsó időben, — igaz a mi igaz, — a jó kortes-szolgálat is több jogot adott a hivatalra, mint az értelmi fok, a jó erkölcs és a gondos iskolázottság. Itt van tehát egy óriási hivatalnoksereg, melynek ujoncozása nem egészen a közérdek követelései szerint folyik s melynek egy igen fontos osztálya a községi igazgatásban, — hála ismét a vármegyének, — csaknem minden ellenőrzés nélkül teszi boldoggá a föld népét. Mindenesetre teljes tisztelettel adózunk akár állami, akár autonóm tisztviselőink intelligens, becsületes és mellette sanyarúan fizetett zöme iránt. De az állami alkalmazottak java jobbára a maga elszigetelt hivatalszobájában, vagy magas birói székén ül, míg a közszolgálatban levők azon része, mely a közönséggel és néppel érintkezik, — bizony az igen sok helyütt nem a java. Lesznek mindenesetre, akik megütődnek egy ily, többé-kevésbé általános vélemény fölött; de mikor a közéletben a visszaélések és hivatali bűntettek tipikusan jelennek meg s mikor az állampogárok nem protegált része valósággal görnyed a közigazgatás súlya alatt, akkor a publicistikának kötelessége kimondani, hogy általános jellegű nagy bajok dúlnak a hivatalos életben s hogy elérkezett az idő a közérdek hatalmas apparátusának, az államnak közbelépésére. Mindenesetre tág és rideg mező tárul föl ennél a pontnál. Az államosítás nagy kérdése. Erős pesszimizmus szól hozzánk erről a képről, de talán épen azért olyan igaz, olyan ékesszóló ! A festményen a már leírt részleteken kívül még egy berohanó férfi látható s egy részvétteljes női arc, — a Munkácsy híres izgalmas arcai közül való — mely szerencsésen enyhíti annak komorságát, pesszimizmusát. Technikailag az ,,Egy pillanatnyi fölhevülés“ szintén Munkácsy java-alkotásai közé tartozik. A távlat mesteri, a levegő világítása jobb, mint Munkácsy legtöbb képén. A kedélyre és fantáziára erősen ható színharmónia mesteri módon járul hozzá a kép hangulatához. A világosság oldalt hatol be egy ablak üvegén át. Ami a fekvő áldozatot illeti, ez annyi élethűséggel van festve, hogy ha nem tudnók, hogy meg van halva, szinte várnak, mikor fordul felénk. Jobb karja csak a könyökig nyugszik a padon, félkarja néhány centiméternyire a levegőben van s amint a beható világosság a kéz árnyékát ráveti a padozatra, szinte szeretnők megfogni azt a kezet, hogy meggyőződjünk, meleg-e még. És a staffage-alakok, a padozat, az asztal alatt elterülő szőnyeg is mind az Isten és nem a reklám kegyelméből nagy mesterre vallanak. Benczúr Gyula, a kitűnő arcképfestő, erről a tárlatról se hiányzik. Képei ma is közfigyelem tárgyát képezik, bár legújabb időben erős és veszedelmes versenytársa akadt Horovitz Lipótban. Visszaemlékezve előbbi megjegyzéseinkre, melyeket a festmények belső tartalmáról mondtunk el, úgy találjuk, hogy Horovitz képeiben több a tartalom. Benczúr Gyula mesterien festi az emberi arcot, a húst, r ti TiF Tn—mvr míii^aTrn-Ti ^Tn'Biiiiiii--- A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Őszi tárlat. —' A „Pesti Hirlap‘* eredeti tárcája. — (22.) Munkácsy Mhály egyik legművészibb alkotása is látható az idei őszi tárlat másodk sorozatán. Ha ennél többet se tudnánk mondani a kiállítás ajánlására, már ez magában érdemessé tenné, hogy megtül többen látogassák. Mert látni egy oly képet, mely Munkácsy művei közt is előkelő helyet foglal el, fölér azzal a bizonytalan élvezettel, melyet az u. n. „tehetséges" festők három-négy temet megtöltő vásznai okoznak. Munkácsyt a mi szemünkben számos európai hírnevű pályatársa fölé helyezi az az érdeme, hogy minden alkotásán, a magyar népéletből vett ifjúkori festményeitől kezdve a Jézus-képekig és az „Egy pillanatnyi fölhevülés“-ig, a mostani tárlat gyöngyéig, nemcsak ábrázoló, hanem kifejező művész is. Nincs műve, amelyben ne volna tanulság, tartalom, amely a gyönyörködtetéssel ne egyesítené az oktatás etnikai hatását. És a divattól független, az utókorra is átszálló művészet itt kezdődik. Igaz, hogy a festőnek sokkal kevésbé áll hatalmában az eszmék kifejezése, mint a költőnek, de azért a kép se legyen üres és tartalmatlan. Hiába fest valaki virtuóz élethűséggel lovakat és embereket, havat és tengert, vizet és szárazföldet; hiába mester a színhatásban, a távlat és levegő festésében , ha az élet és természete magában véve semmitmondó jelenségeibe bele nem festi Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.