Pesti Hírlap, 1888. november (10. évfolyam, 302-331. szám)

1888-11-21 / 322. szám

Budapest, 1888. X. évf. 322. (3559.) szám. Szerda, november 21. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre . .. 7­0 — » Negyedévre ?. . 8 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Bik­pest nMor­mca 7. sz. földszint, hová az előfizetések és a lan szétküldésére vonatkozó felszín­ra­mlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, Fndor-utca 7. sz. L emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Paris­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. A vádlottak padjáról. Sajátságos dolgoknak van összetalálkozá­suk némelykor egy és ugyanazon napon az újságban. Ma például a lap túlsó rovataiban meg­találja az ember a következőket: Két budapesti detektív nagy izzadásban üli meg a vádlottak padját. Megvesztegetés miatt szorongatja őket a közvádló s egy csomó pa­naszom Mindketten a börtön felé lovagolnak. A budapesti VII. ker. elöljáróságnak egyik írnokát, Kaszap Gézát, 14 ezer írton fölül való sikkasztás miatt ugyancsak ma ítélte el a kir. tábla is 3 évi börtönre. Békés­ Gyulán a közvádló vádolja a bíró­ság előtt Friedrich Mihály fölfüggesztett város­kapitányt és Papp Gábor városi csendőrbiztost; az elsőt 3 megvesztegetés, 16 hivatali sikkasz­tás, csalás, zsarolás, hivatali hatalommal való visszaélés és személyes szabadság megsértése miatt; az utóbbit pedig 5 zsarolás, hamis ta­­núszerzés és bűnpalástolás miatt. Végül pedig Pozsonyban a vármegye fő­jegyzőjét, Masát Antalt, ugyancsak ma fosz­tották meg hivatalától fegyelmi uton, hossza­san űzött tivornyázó és erkölcstelen életmódja miatt. Ha egy külföldi utazó veszi kezébe a mai lapokat s abból akar tájékozódni hazánk köz­­igazgatási és kulturális állapotai felöl, no annak ugyan nem támad egyéb gondolata, mint hogy kibújtasson egyenest a vasútra s az első vonat­tal iparkodjék kifelé ebből az országból, ahol a hivatalos auktoritás olyan lábakon áll, mint a­hogy ezek a véletlenül összetalálkozott hírek demonstrálják. Mi persze, akik itthon vagyunk s akik benne élünk a magunk légkörében, nem gon­dolkozunk ilyen tájékozatlan módon. Mi termé­szetesnek, sőt valljuk meg, örvendetesnek talál­juk az ilyen tüneményt. S ha még­is van ben­nünk nyugtalanság a hivatalbeli egyének ilyen tömeges kriminális üldözésének láttára, akkor nem azok miatt nyugtalankodunk, akiket most megfenyítenek, hanem azok miatt, akiket még meg kellene fenyíteni. Mert valóban önáltatás és fölösleges kíméletesség volna, ha annyi sikkasztás, köte­lességszegés és hivatalbeli botrány után is, mint a­mennyit látnunk és hallanunk adatott, rövi­den ki nem mondanánk, hogy hivatalos vilá­gunkban nagy bajok vannak, az autonóm és rendőri hivataloskodásban pedig nagy mértékű korrupció terjedt el és van elterjedőben ma is. Az ország hivatalnok-serege az utolsó időben rengetegül megszaporodott. A statisztika gondosan kitér ugyan az elől, hogy az ország kenyerének fogyasztóiról számadatokat közöl­jön , de az utolsó 10—15 év alatt berendezett számos új hivatal létszámszaporítása és egyéb intézkedés sejtetni engedi a valót. Nem állha­tunk már messze­­Franciaországtól, a­hol min­den 20 ember közt nem kevesebb mint 4 olyan ember van, a­ki az állam, departement vagy község nevében „igazgat.“ Minekünk is meg van ez az igazgatási mániánk. S meg van az a szerencsétlenségünk is, a­mi Franciaországnak nincs meg, hogy a közhivatali pályára nincs pragmatikusan előké­szítő rendszerünk s a magyar hivatali alkal­az élet filozófiáját, minden virtuózkodása és technikai tökélye dacára se lesz nagy festő soha. A képnek is nemcsak gyönyörködtet­őleg, hanem oktatólag is kell hozzánk szólni. Mert azt, hogy a valóság reprodukálása öncél legyen a festőnél, nem ismerhetjük el, bár sok híres mesternél tényleg nem látunk egyebet. De Mun­kácsy minden képén nemcsak hangulat dereng, hanem ennél is több: eszme. Nézzük az „Egy pillanatnyi fölhevülés“-t. Sötétes terem egy asztallal, melyen boros kan­csó, egy felfordult serleg stb. mutatják, hogy itt nemrég vígan iszogattak. Háttal az asztal felé egy komor tekintetű férfi áll, kezében ví­­zerrel. Sötéten mered maga elé ; nem tudni: rémület, szánalom, megbánás szállta-e meg, vagy mindez együttvéve. Előtte egy fekete ruhás férfi fekszik hosszában elterülve a kockás pad­lón. Arca félre van fordítva. Kiterjesztett s kissé szétvetett lábai előtt egy vitéz hever. Sejtjük a helyzetet. Ez a két férfi — talán két jó barát — gondűző pohárcsengés mellett vígan borozgatott. Hogy történt, hogy nem, — a konkrét eset itt nem érdekel; mindenki tetszés szerint elképzelheti — a két jóbarát valami felett összetűzött s fölhevült állapotukban egymásra rontottak. Fegyver volt náluk, megverekedtek. Az egyik életével fizetett a „pillanatnyi fölhevü- lés“-ért, a másik, a komoran maga elé néző pedig — kijózanodott hirtelen haragjának mámo­­rából. íme, egy részlet az élet filozófiájából! Ez már nemcsak hangulat,­­ hanem tartalom is, sőt ennél is több: idea. Milyen csekélységek, mily előre nem látott vakesetek­­döntenek sokszor életünk boldogsága, sőt maga életünk fölött. mr" aBBaas-g- i N-.éi«.ijgaagaBia mazottak nagyobb kontingense ma is úgy te­rem — hála a vármegyének, — mint a ló­sóska az árokparton. Annál is inkább így, mi­vel az atyafiság, a komaság, a protekció s utolsó időben, — igaz a mi igaz, — a jó kortes-szolgálat is több jogot adott a hivatalra, mint az értelmi fok, a jó erkölcs és a gondos iskolázottság. Itt van tehát egy óriási hivatalnoksereg, melynek ujoncozása nem egészen a közérdek követelései szerint folyik s melynek egy igen fontos osztálya a községi igazgatásban, — hála ismét a vármegyének, — csaknem minden ellenőrzés nélkül teszi boldoggá a föld népét. Mindenesetre teljes tisztelettel adózunk akár állami, akár autonóm tisztviselőink intelli­gens, becsületes és mellette sanyarúan fizetett zöme iránt. De az állami alkalmazottak java jobbára a maga elszigetelt hivatalszobájában, vagy magas birói székén ül, míg a közszolgá­latban levők azon része, mely a közönséggel és néppel érintkezik, — bizony az igen sok helyütt nem a java. Lesznek mindenesetre, a­kik megütődnek egy ily, többé-kevésbé általános vélemény fölött; de mikor a közéletben a visszaélések és hivatali bűntettek tipikusan jelennek meg s mikor az állampo­gárok nem protegált része valósággal görnyed a közigazgatás súlya alatt, akkor a publicistikának kötelessége kimondani, hogy ál­talános jellegű nagy bajok dúlnak a hi­vatalos életben s hogy elérkezett az idő a köz­érdek hatalmas apparátusának, az államnak közbelépésére. Mindenesetre tág és rideg mező tárul föl ennél a pontnál. Az államosítás nagy kérdése. Erős pesszimizmus szól hozzánk erről a kép­ről, de talán épen azért olyan igaz, olyan ékes­­szóló ! A festményen a már leírt részleteken kí­vül még egy berohanó férfi látható s egy rész­vétteljes női arc, — a Munkácsy híres izgal­mas arcai közül való — mely szerencsésen eny­­híti annak komorságát, pesszimizmusát. Technikailag az ,,Egy pillanatnyi fölhevü­­­lés“ szintén Munkácsy java-alkotásai közé tar­tozik. A távlat mesteri, a levegő világítása jobb, mint Munkácsy legtöbb képén. A kedélyre és fantáziára erősen ható színharmónia mesteri módon járul hozzá a kép hangulatához. A vi­lágosság oldalt hatol be egy ablak üvegén át. A­mi a fekvő áldozatot illeti, ez annyi élethű­­séggel van festve, hogy ha nem tudnók, hogy meg van halva, szinte várnak, mikor fordul felénk. Jobb karja csak a könyökig nyugszik a pad­on, félkarja néhány centiméternyire a le­vegőben van s a­mint a beható világosság a kéz árnyékát ráveti a padozatra, szinte szeret­­nők megfogni azt a kezet, hogy meggyőződ­jünk, meleg-e még. És a staffage-alakok, a pa­dozat, az asztal alatt elterülő szőnyeg is mind az Isten és nem a reklám kegyelméből nagy mesterre vallanak. Benczúr Gyula, a kitűnő arcképfestő, erről a tárlatról se hiányzik. Képei ma is köz­figyelem tárgyát képezik, bár legújabb időben erős és veszedelmes versenytársa akadt Ho­­r­o­v­i­t­z Lipótban. Visszaemlékezve előbbi megjegyzéseinkre, melyeket a festmények belső tartalmáról mondtunk el, úgy találjuk, hogy Horovitz képeiben több a tartalom. Benczúr Gyula mesterien festi az emberi arcot, a húst, r ti TiF Tn—m­vr míii^aTrn-Ti ^Tn'Bii­iiiii---­ A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Őszi tárlat. —' A „Pesti Hirla­p‘* eredeti tárcája. — (22.) Munkácsy M­hály egyik legművészibb alkotása is látható az idei őszi tárlat másodk sorozatán. Ha ennél többet se tudnánk mon­dani a kiállítás ajánlására, már ez magában érdemessé tenné, hogy megtül többen látogas­sák. Mert látni egy oly képet, mely Munkácsy művei közt is előkelő helyet foglal el, fölér azzal a bizonytalan élvezettel, melyet az u. n. „tehetséges"­ festők három-négy temet meg­töltő vásznai okoznak. Munkácsyt a mi szemünkben számos európai hírnevű pályatársa fölé helyezi az az érdeme, hogy minden alkotásán, a magyar népéletből vett ifjúkori festményeitől kezdve a Jézus-képekig és az „Egy pillanatnyi fölhevü­­lés“-ig, a mostani tárlat gyöngyéig, nemcsak ábrázoló, hanem kifejező művész is. Nincs műve, a­melyben ne volna tanulság, tar­talom, a­mely a gyönyörködtetéssel ne egyesí­tené az oktatás etnikai hatását. És a divattól független, az utókorra is átszálló művészet itt kezdődik. Igaz, hogy a festőnek sokkal kevésbé áll hatalmában az esz­mék kifejezése, mint a költőnek, de azért a kép se legyen üres és tartalmatlan. Hiába fest valaki virtuóz élethűséggel lovakat és embere­ket, havat és tengert, vizet és szárazföldet; hiába mester a színhatásban, a távlat és levegő festésében , ha az élet és természet­e magában véve semmitmondó jelenségeibe bele nem festi Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.

Next