Pesti Hírlap, 1889. január (11. évfolyam, 1-31. szám)
1889-01-13 / 13. szám
Budapest, 1889. XI. évi 13. (3610.) szám. Vasárnap, január 13. Előfizetési árak: Egész évre . . . 1-1 frt — kr. Félévre . 7. . 7 » — » Negyedévre R. 3 » 50 » Egy hóra. . . . 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest nádor-utca 7. ss„ füldszlat. hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felerdínálások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Biaiesisa, aador-utca 7. sz., L emelet. hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig Jaim F. Jokes & Cie. Párosban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Tisza és pártja. Midőn a régi balközép tizenhárom év előtt a Deák-párttal a szabadelvűség jelszava alatt fuzionált, a Deák-párt konzervatív töredéke báró Sennyey Pál és gróf Apponyi Albert vezérlete alatt az ellenzéki padokra ment át. Báró Wenckheim Béla volt még egy darabig kormányelnök, de Tisza Kálmán mindjárt átvette a vezérszerepet. Erős kézzel fogta meg a gyeplőt s azóta nem is bocsájtotta ki. Tudta ő, hogy a többség nálunk megkívánja a vezérletet s hogy a Deák-párt azért járta le magát leginkább, mivel miniszterei rettegtek a felelősségtől, a párttól kivánták meg az irányadást, nem bíztak magukban s a pénzügyi bizottság előtt kapituláltak. Nagy feladat sulyosodott az új pártra s annak vezérére. Amint Tisza Kálmán a kormányelnöki bársonyszékbe ült, bekövetkezett a kereskedelmi szerződésnek tíz évre szóló megkötése Ausztriával s a bank szabadalmának megújítása. A kormányelnök csakhamar meggyőződött, hogy mind azt, a mit jogosnak és méltányosnak tartott, Bécsben egész terjedelmében kivívni nem képes. Be is adta lemondását, melyet a korona el nem fogadott s erre megtörtént egy tűrhető kompromisszum. Azonban némely tagja a pártnak ennek dacára elhagyta azt. Következett a bosnyák háború, melylyel a nemzet nem rokonszenvezett, de a kormányelnök túl tudta ezen terjeszkedési politikát is az országgyűlés többségével fogadtatni, mire a pártnak ismét több kiváló tagja ment át az ellenzékhez. Azonban a hidegvér és az öntudatos eljárás, a minden nehézségeket ügyesen hol kiegyenlítő, hol megkerülő okosság, melyet a kormányelnök ezen nehéz körülmények közt tanúsított, megszerezték neki úgy a koronának, mint a nemzet többségének bizalmát, mert ez szereti, ha érzi a kormány kezét, midőn tudja, hogy ennek célja a haza üdvössége. Még ha boszankodik is néha, mégis követi a vezért, kinek erélyében és hazafiságában bízik. Tisza Kálmánnak többsége azóta választásról-választásra mindig növekedett. Sokan azok közül, akik a pártot elhagyták, ismét visszacsatlakoztak hozzá s a kormánypárt jóformán Tisza-párttá vált. Egy évtized megváltoztatta az ellenzéket is, amint ezt ismételt névváltoztatása is bizonyítja. Vannak kérdések, amelyekben épen nem konzervatív, de azért mindig Tisza-ellenes, olyannyira, hogy vezérelvének látszik az ismeretes : „Takarodjál, hogy helyedbe ülhessek“. Az öt éves országgyűlésre megejtett választások még nagyobb többséget küldtek Tisza Kálmánnak az országházba, mint az előbbiek, de kevésbé engedelmest, mint elődjei voltak. Megszavazta ugyan a fogyasztási adók emelését, de amint a regále megváltása került szóba, Erdély és a nagy urak megbokrosodtak és megemlékezve őseik ismeretes szavairól: „vitam et sanguinem sed avenam non“ ők most nagyobb porciót követeltek az avenából. Nehogy tehát az egyenetlenség a kormánypártba befurakodjék, Tisza Kálmán ez egyszer engedett, mert még személyes tekintélyénél is nagyobbra veszi a pártnak tömörültségét s szerencsétlenségnek tartaná, ha az, úgy mint Berlinben vagy Bécsben, különféle töredékre oszolnék, mert igy kormányképességét elvesztené. Azon tekintély, melyet Magyarország Bécsben s a külföldön kivívott magának, főleg azon alapszik, hogy tudják, miként a kormányelnök mindig képes szavát beváltani és mindazt megtartani, amit ígér. S ennek következtében Tisza szava az államférfiaknál nem nyom kevesebbet, mint Kálnokyé, holott gróf Taallét nem említi senki, mivel ez csak a különböző töredékekkel folytatott folytonos alkudozások által szerezhet magának többséget esetről-esetre. Most ismét hallunk egyenetlenségről a kormánypártban, mégpedig oly kérdésben, melyben a kormányelnök lekötötte magát. A vita a pártértekezletben oly komoly, hogy Tisza állását köti a benyújtott törvényjavaslat kifogásolt pontjaihoz, de mégis azon van, hogy az elégedetlenek aggodalmait megnyugtassa, hogy a párt kormányképességén csorba ne üttessék. Ezt ő világosan kijelentette és elhatározását kifejezte, „hogy gyenge kártyával nem játszik“. A kormánypárt „tarokkozó“ párt. Érti tehát, hogy Tisza evvel csak annyit akart kifejezni, hogy politikájában biztos alapon jár el s a véletlennek minél kisebb helyet enged. Pulszky Ferenc: A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA, A nevelő úr. A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Valaha kispap volt. De mikor a szeminárium sovány kosztján jól teleszivta már magát idealizmussal, akkor kiugrott a reverendából és fölcsapott filozófusnak. A tanárjelöltségig vitte, midőn az ádáz sors arra kényszerítette, hogy beálljon nevelőnek Schwarz Mór fővárosi gabonaügynök tehetséges gyermekei mellé. Pedig Barnabás szívében az ifjúság virágos tavasza illatozott. Bohó sejtések kavarogtak fejében és tarka, kedves tündér álmokat álmodott még akkor is, amidőn ébren volt. Ilyen volt Pados Barnabás, az összehasonlító nyelvészet tanárságának jelöltje, aki szabadröptű eszméket viselt keblében és zseniálisan lengő nyakkendőt a gallérján. A haja ép olyan hosszú volt, mint amilyen rövid a nadrágja. Elvei pedig egyenesebbek a cipői sarkainál. Schwarzer gyermekeit közösen nevelte Wieserrhold Amalasuntha kisasszonynyal, akibe valamikor szerelmes volt. A kisasszony azonban észak-német volt és émelygősen szőke és azonkívül nem is viszonozta Barnabás tropikus civil érzelmeit. Ezen nő katonai kincstári műveltséggel birt és rajongott a katonatisztekért. Az egyenruhákat igen jól tudta megkülömböztetni és a helyőrségi tüzértisztek körében — akik közt különös közkedveltségnek örvendett — csak egy vélemény uralkodott felőle: „Ah, die Wiesenhold, famoses Weib . . . recht schneidig . . . und dabei aerarisch gebildet!“. . . Emellett Amalasuntha kisasszony igen sokat evett, mely körülmény lassan kint kigyógyította Barnabást az ő szerelmi mámorából. És csakugyan, tessék elhinni, nem is való ideálnak az a nő, aki háromszor szokott szedni minden tálból . . . Hanem azért mégis csak tátongó űrt hagyott hátra Amalasuntha kisasszony a Barnabás szívében. Be kellett azt tölteni minél előbb. Mert Barnabás költői természete úgy rászorult az eszményre, mint az éltető nedűre és napsugárra a virág. Ideál után vágyódott, ideál után minden áron. Szerelmes volt ő ismét, csak azt az egyet nem tudta még, hogy kibe. Napsugaras derű ragyogott fel álmaiban és a rózsaszínű ködből, hulló virágok és röpködő szalagok közül pajkos leányarcok mosolyogtak feléje és ő visszamosolygott reájuk és a távolból halló, érzelgős dallamok hallatszottak és Barnabás sírt a gyönyörűségtől és nevetett kéjes fájdalmában . . . Végre megkönyörült az ő lelkes szolgáján Ámor, a világ hatalmas kis isten. Egy szép napon, séta közben, megpillantotta Barnabás a rég várt ideált. Az Erzsébetién sétatéren történt. Kedvderítő napsugár mosolygott le a földre, mely téli leplet öltött. A lombtalan fákon vidám verébsereg csicseregte az állatvédegylet dicséretét . . . Mint egy látomány, úgy lebegett Barnabás előtt egy csinosarcú, karcsú leányka, aki kecses kokettériával emelte föl ruháját és egy nagy mappát vitt a karmantyúján. Erre a mappára pedig az a sokat jelentő szó volt írva hogy: „Másik.“ Ez a kis leány pedig elmosolyodott a szembejövő Barnabás epedő, szinte áhitatos nézésén. Barnabást elhódította ez a pajkos mosolygás. Igen, ilyennek képzelte őt álmaiban... Ó, mennyire eltörpült emellett Amalasuntha kisasszony ! . . . Barnabás rögtön megfordult és követni készült a gyors léptekkel haladó hölgyet. Igen ám, de emellett megfeledkezett arról az öt kisfiúról, tanítványairól, akik sehogysem akartak szépen párosával sétálni, hanem folyton dulakodtak egymással és világcsúfjára felváltva pityeregtek. Ez a rakoncátlan kis csapat egyáltalában nem mutatkozott hajlandónak az ideál után sietni, úgy látszik, még hiányoztak benne az ideálisabb hajlamok. — Miért szalad a nevelő úr? Mi nem akarunk szaladni, nevelő úr! Hiába nógatta őket szép szavakkal és sürgető sétapálcával Barnabás. Legcsökönyösebb volt a kis Móric. Ez hirtelen megállott és embertcsődítő bőgésre fakadva azt kiabálta: — Én nem megyek tovább arra ... Én fázok ... Én haza akarok menni a mamához... — Nem hallgat mindjárt, adta kölyke... ? Barnabást fojtogatta a düh. A tovalebbenő ideál pedig ezalatt jó lesz- Lapunk mai száma 20 oldalt tartalmaz. A hangulat. Péchy Tamás, kinek már szinte hozzá idomult arca a funerátorsághoz (majd mindennap jelentvén halálhírt) ma a bokrétás vőfélybottal jöhetett volna be a terembe, mert lakodalmi hírnek lett tudatósa. „Ős Budavárának tavaszszal született piruló rózsája“ Mária Valéria főhercegkisasszony eljegyeztetett Ferenc Salvator főherceggel. — Helyes! — bólingatott fejével Nopcsa Elek. A Ház minden részéből „éljen“ hangzott.