Pesti Hírlap, 1889. október (11. évfolyam, 270-300. szám)
1889-10-01 / 270. szám
■ * ■ ■ --T ■ . - -»up ■■ -■ •........ Budapest, 1889. XI. évf. 270., (3867.) szám. Kedd, októberi. Előfizetési árért* Szerkesztési Iroda: . TM . smj. m m BiAiveltea, ládoi-utca 7.1. milt, Kiadóhivatal: ____ & kiadóhivatalban vétetnek fel. Budwest, Bavor-nica 7. Sí, földsxílt, rmuz AT it á tm-t a t\ Francziaország részére pedig hová az előfizetések és a lap PfiT TTTTf A T NAPIT AP 0 John F. Johes * Cm. Páriszétküldésére vonatkozó jelszó« A V/AjA 1 AivxTI 11 rt.1 lJU Jlx A ■ ban, 31 bis, rue du Faubourg tamlások intézendők. ’ \‘Montmartre. Kérjük azon t. vidéki előfizetőinket, kikek előfizetése e hó végével lejár, hogy az lőfizetési dijakat idejekorán szíveskedjenek beküldeni, különben a lap küldésében oly kellemetlen fennakadás állhat be. Megérkezett. Megérkezett s fenékig ürítheti az édes boszu poharát. Diadala teljes. A nép óriási tömegekben gyűlt fogadására segetverő zsmózássalfogadta. Nem csoda, ha megfakadtak szép szemében a meghatottság könyei. Azok olaj a lángra, ily pillanatokban rajongásig, őrülésig fokozzák a lelkesedést. Tudjuk Mária Terézia idejéből, aki szintén szép asszony volt abban az emlékezetes pillanatban. Fordultak ugyan elő jelenségek, amelyek a szép Natáliát kellemetlenül érinthették. Fogadására senki sem jelent meg a hivatalos személyek közül. Tehát nem úgy fogadják, mint királynét szokás. Először is hálát akart adni istenének, aki szerencsésen visszavezérelte Szerbia földére, — s im istennek háza zárva van, nem fogadja be. És ki záratta be ? Ugyanaz a Mihály metropolita, a ki ugyancsak ama cár kegyelmének köszönheti visszajöttét, melynek ő. Hogyan, hát már a természetes barát sem jóbarát ? Elhajtat a konak előtt. Még nem oly régen ő volt abban az első parancsoló. Ma is annak a falain belül van gyermeke, a király, de azt nem eresztik ki hozzá, hogy megölelje, még az ablakból sem inthet neki a kis kezével üdvözletet. Zord kapu zárva van, pedig máskor mindig hivogatólag zárva áll. Miért zárul be épen most, amikor ő érkezik ? Mily örömmel törne rajta keresztül is a nép, mintha sejtené titkos vágyát, csaknem meg is teszi. De fegyveres őr áll a kapuban s azon belül, ki tudja, még hányan! Azért csak elhajtat hát a magánlakásba, mely vendégszeretőleg fogadja magába. Várja a tisztelgőket. Jön is, mindjárt elsőnek, Persiani, az orosz követ. De az is csak öt percig időz nála, aztán távozik. Más nem jön senki. Sem Mihály, a metropolita, aki pedig útját egyengeté talán, sem a régensek, sem a miniszterek közül senki. A konok sem vesz megérkeztéről tudomást, pedig abban az ő fia lakik, a király. Végre jön egy levél. Abban az egyik régens tudósítja, hogy beszélni kíván vele, hogyan találkozhatik gyermekével ? Úgy, hogy az fogja őt meglátogatni a magánházban, mert őt nem fogadják a konokban. S a találkozáson jelen lesz a király nevelője és szárnysegéde, akiket a volt király rendelt mellé. Ezek lesznek a tanuk az anya és a fiú közti jeleneten, mely ennek dacára megható lesz bizonynyal. De nem lesz tartós, nem lesz veszedelmes, így rendelte ezt a volt király, akinek a távolból is ide nyúl a keze az ő anyai örömét megkeseríteni. Mindegy ! A cél azért el van érve: ő ide jöhetett s most már megkezdődhetik a játék életre-halálra. A királynéval van a nép rokonszenve, mit neki a hivatalos körök! Amikor szentföldi zarándoklásából Milán király erre járt, a hivatalos körök jelentek meg fogadásán, de hol maradt a nép? Most megfordítva van, meglássuk, melyik a hatalmasabb: a nép-e, vagy a hatalom jelen kezelői . Mert, úgy látszik, a szláv világban máris minden orosz mintára megy. Ott is van egy hivatalos és egy nem hivatalos Oroszország, mely ellentétben látszik lenni néha, de egy célra dolgozik. Miért ne lehetne itt is így: egy hivatalos s egy nem hivatalos Szerbia, mely tán egymással szemben áll, de a döntő pillanatban bizonynyal összefog. Egyelőre azonban még csak a szembeállásnál vagyunk. Ez eddig sikerült: a nép meg a népszerű kormány különvált a fogadásnál. Megválik nemsokára, melyik fogja kényszeríteni a másikat, hogy vele tartson? Eddig minden külső dolog arra mutat, hogy Natália bízhatik ügyében. Mondják ugyan, hogy vasárnap volt, amikor úgyis ünneplőt ölt és ácsorog a nép. Más napon nem lett volna a fogadtatás ilyen impozáns. Azt is mondják, hogy leginkább nők voltak jelen, azok demonstráltak, anyák, feleségek a szerencsétlen anya és boldogtalan feleség mellett s az egész női világ, mely el van nyomva keleten s mely Natália királynéban élő tiltakozást lát a férfiak és különösen a férjek zsarnoksága ellen. Azért a lelkesedés oly lángoló, e nélkül kevésbbé volna az. Vasárnap, asszonyok, a véletlen az egész s ez a véletlen is a nőnek, az anyának, az elűzött feleségnek szól csak, nem a királynénak. Natáliát itt senki nem fogadta ilyenül. Nem tudjuk, mennyire van igazuk, akik ily okoskodással vélik leszállítani Natália fogadtatásának jelentőségét. Tény, hogy tömérdek volt a nép, egetverő a lelkesedés, noha a fáklyászene elmaradt s a kivilágítás is fogyatékosnak mondatik. Hozzáveszik azt is, hogy az a Belgrád, mely még négy órakor az utolsó lábig talpon vala, hogy a királyné érkezését lássa, kilenc órakor már mélységesen aludt, mikor azt már itthon tudta. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA A gyermekek lélekzéséről. (Dr. Ónodi A. egyetemi m.-tanár fölolvasása.) A gyermeki szervezetnek egy természetes, világrahozott, nem később szerzett, megtanult fontos működéséről, az orrlégzésről kívánok egy kis tájékoztatót nyújtani. Feltűnő azon általános közöny, melyet az orr bajaival szemben sajnosan konstatálni lehet, és ezért célom, különösen az anyák figyelmét felhívni a zavart orrlégzés fontosságára és annak káros következményeire, melyek nemcsak a gyermek szervezetének további egészséges fejlődésében képeznek nem csekély akadályt, hanem még a későbbi, serdülő és felnőtt korban is nem egy testet és kedélytrontó, sőt komolyabb bajnak is képezik magvát. Amily sok szempontból lehet a kifejlett ember orráról egyet-mást megjegyezni, oly kevés az, amit a gyermek orráról mondhatunk. Miután az orr az emberi arc szembeszökő helyén emelkedik, természetes, hogy az arc kifejezésében elég fontos szerepe jut és a szellemi tulajdonságok és kedélyvilág nyilvánulásaival egyenes összefüggésbe hozatik. Ha a felnőttnél az orr alakjából, kifejlődéséből, a fiziognomisták szellemes találgatásainak lajstromára utalva, következtethetünk a könnyelműségre, a változékonyságra és nőiességre, a hiszékenységre és együgyüségre, az érzékiségre, merészségre, lustaságra, durvaságra és igy tovább ; ha nem tagadhatjuk, hogy néha az orr az emberi kedély bizonyos állapotainak tükre s hogy az a szenvedély, az akarat, a kedélymozgalmak változatos alakjaiba önkénytelenül is bevonatik; ha a közönséges beszéddel teljesen összeforrt csípős, gúnyos és nem egyszer találó mondások egész seregét is alkalmazhatjuk a felnőttek orrára; sőt az orralakulatokból egész határozottan következtethetünk a különböző népek magasabb műveltségére, a fajok magasabb kiválására, s ha mindent összevéve az orr oly általános sokoldalú jelentőségére gondolunk, valóban zavarban vagyunk, ha a gyermekek orráról kell valamit mondanunk. Az újszülöttek, a csecsemők orrai között általában kevés a feltűnő különbség, és az orr alakja egy ideig állandóan kicsiny, kedvesen kiemelkedő, a gyermek arc kellemes harmóniáját kiegészítő, nagyobbára az arcnak derült kifejezést kölcsönöz. S miután a drága csemeték szellemi világáról egy jó ideig sokat nem mondhatunk, természetes, hogy az orr is e tekintetben mint teljesen közömbös arcrész, csak arra való, hogy a legtöbb anyát idővel a legkeserűbb csalódásba ejtse; az a kicsiny kiemelkedő orr, mely a gyermekarcnak olyan kedves harmonikus jellegét adta, egyszerre rontja meg az anya illúzióját, boszantóan megnyúlik, megvastagszik, meghajlik, meglapul, eltompul, elgörbül és egészen megrontja az egykori kedves gyermekarc jóleső kifejezését. Így jut az orr a serdülő, felnőtt korban teljes kifejlődésre, midőn is általános pszichológiai vonatkozások fűződnek hozzá. De annál a kedves csecsemőnél, ha mosolyogni megtanult már, a gyermekorr az arc kellemes benyomását csak fokozza és ép úgy hozzájárul megduzzadásával és pirosságával a siró arc által keltett kellemetlen érzéshez. A mosolygó csemetéből a látó, az egyes dolgokat rögzítő, majd azok után kapaszkodó kedves teremtés, ha mozogni kezd és az oly várva-várt első szó, a „mama“ vagy „dada“ elhagyja piciny ajkait, akkor a szülők boldogsága határt nem ismer és lelkesedésében aligha fogja észrevenni egy is, várjon az első szó nátháján vagy orrhangzással került-e ki? Pedig ha a felnőtteknél általánosan tapasztalható azon kedvezőtlen tényre rámutatunk, melylyel az orrbajok komolyan alig vétetnek és könnyelműen a nátha nem aggasztó fogalma alá foglaltatnak, mennyivel inkább kell hangsúlyoznunk a csecsemőknél és a fejlődő kicsiny gyermekeknél az orr kiváló fontosságát és felhívnunk az állandó figyelmet a zavartalan orrlégzés szükségességére és részletes vagy teljes hiányának káros következményeire. Az orrüreg a lélekzési utak elejét képezi. Rendes körülmények között mindig csak az orron át veszünk lélekzetet és azonnal feltűnik, ha valaki a száján át kénytelen lélekzeni. Az orrlégzés mint természetszabta szükséglet a szervezetre fontos előnyökkel jár. Az orron át beszivott levegő az orrüregben tetemesen megmelegszik és pedig a megmelegedés nagysága a beszivott levegő és a test melegének hőkülönbözetétől függ. Mennél hidegebb a beszivott jég, annál jobban megmelegszik az orrban, így például, ha a küllég 0 alatt 8 fok, akkor a test rendes melege, azaz 370 mellett, a beszivott levegő az orrban Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.