Pesti Hírlap, 1890. április (12. évfolyam, 90-118. szám)

1890-04-08 / 96. szám

Budapest, 1890. XII. évf. 96. 14053.I szám. Kedd, április 8. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre . 1 . V. 7 » — » Negyedévre C , 3 » 60 » Egy hóra. ? . . 1 * 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken S kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 7. sz. földszint, hová az elő­fizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési Iroda, Budapesten, nádor­ utca 7. sz., L emelet, hová a lap szellemi részét illető' minden közlemény intézendő'. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalbe­n vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Páros­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Nemzeti párt. Az ellenzéki verklibe egy új nótát tettek; ezt fogják most már hajtani a meddig a Dunár­ keringő sorsára nem jut. Egy darabig mindenki csak ezt fújja s akkor annyira lejáratják, hogy ki kell venni a verkliből s helyette valami mást kell kitalálni. Látjuk és halljuk röpiratban, újságban és szóbeszédben, hogy most „nemzeti pártra“ van szüksége Magyarországnak s egy ilyen párt, ha megalakul, mindenre képes lesz, első­sorban az ország kormányzására, mivel mindenki tudja, hogy Magyarország most­­ kormány nélkül le­beg, mint Ádám az űrben. A boldogító eszmét most húsvétra a mér­sékelt ellenzék torpedó­gyárából lancírozták; nem először történt, de még mindig nem akar fölrobbanni. Talán két évvel ezelőtt hallottunk először ilyesmit, Apponyi Albert grófnak egyik nagy parlamenti beszédjéből, melyben nemes hazafiui vér lüktetett, valaki azt a végkövetke­zést vonta, hogy most Apponyi egy „nemzeti párt“-nak az alapjait vetette meg. Az „eszmét“ nem hurcolta senki a Gol­­gothára. Mindazáltal még aznap kiszenvedett s eltemettetett a feledés sziklasirjába. Közel két évig feküdt ott. Tegnapelőtt, nagyszombat nap­ján azonban kegyes asszonyok járultak oda a mérsékelt ellenzékből s meg akarták kenni jó­­szagu publicisztikai kenőcsökkel. Azonban már megtörtént a csoda. Mint a húsvéti lapokban ol­vassuk, a koporsó födele föl volt törve és az eszme — föltámadott! Sőt már meg is jelent tüzes nyelvek alak­jában s mint halljuk, a mérsékelt ellenzéki apostolokat annyira fölvilágosította, hogy alá­írási ívekkel is járnak körül s a képviselők közt erősen térítenek az uj hitre. Az egész dolog úgy megy, hogy most, mikor már Tisza nincs többé s a szabadelvű párt, de még a szélsőbaloldal is tele van kép­zeletbeli repedésekkel, az egyedül üdvözítő és kompakt mérsékelt ellenzéken kitűzték a „nem­zeti párt“ lobogóját abban a hitben, hogy ehhez fognak csatlakozni a kormánypártból is, a szél­sőbalról is mindazon erősen nemzeti hangulatú képviselők és töredékek, akik vagy többet akar­nának mint Szapáry Gyula gr., vagy pedig kevesebbet mint Irányi Dániel és P­o­s­o­n­y­i Géza, de abban az egyben megegyeznek, hogy a hazát nagyon kell szeretni, jobban mint Ausztriát. Ebből azután ki fog kerülni a nem­zeti párt, Magyarország legnagyobb politikai pártja, melynek jelszava lesz a nemzeti állam, a nemzeti szellemű hadsereg, a magyar forrás­sal bíró bankügy ; szóval minden nemzeti lesz benne, ami csak lehet s olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet. Sok szép szó, sok magas gondolat. S mégis : a politikai charlataneria, ameddig emlé­kezetünk elér, egyszer sem vetett még ilyen téveszmét a közönség közé. Az egész zászlóbontásnak t. i. egy oly előföltétele van, a­melyet minden magyar em­bernek vissza kell utasítania, még­pedig behu­nyott szemmel. Egy „nemzeti párt“, akármily alakban akarják azt szervezni, föltételezi, hogy parlamenti pártjaink vagy ezek töredékei közt vannak olyanok, a­kik a magyar nemzeti eszmének, vagy a­mint újabban és hidegeb­ben kifejezik: a magyar állameszmének nem igazi barátjai. Mert hiszen máskülönben kik volnának azok, a kikkel ez a párt harcra akar szállani s a kik ellenében elveit érvényre akarná emelni ? Szerencsére — ha néhány hallgatag szász képviselőt leszámítunk — ilyenek nem ülnek többé a képviselőház padjain. S szerencsére minden közügyeink között, a­melyek fölött ösz­­sze szoktunk veszekedni, egyedül a nemzeti irány és a nemzeti eszme előhaladása az, a­mi fö­lött veszekednünk soha sem lehetett, mivel abban örvendetes egyértelműség uralkodott a pártok kö­zött s ilyen uralkodik ma is. Pártjaink, hála istennek, nincsenek abban a helyzetben, hogy őket nemzeti érzés és haza­á­fiasság dolgában klasszifikálni lehetne. Ellenben veszedelmes és eleve is kárhozatos egy olyan politikai játék, mely a nemzeti eszme lo­bogóját, még nem tudjuk, milyen politikai törek­vések számára akarja lefoglalni s ezen imposz­­tura segítségével azt a harci kiáltást akarja a nemzet kebelébe bevinni, hogy itt vannak olyan pártok és képviselők is, a­kik — nem nem­zetiek. Nem kisebb az ily jelszavaknak politikai veszedelme sem. A „nemzeti“ jelszó, a­mennyi­ben nem harácsoltatik el a pártpolitika számára, a magyar állami öntudatnak és hazafiasságnak közös kifejezése; olyan mint a háromszínű lo­bogó. De mint pártpolitikai jelszó, nem lehet az egyéb, mint egy rettenetesen bő zsák, a­melybe belefér minden: az ultramontanizmus ép úgy, mint a radikalizmus, a reakció mint a liberalizmus, a hitbizomány, mint a korlátlan birtokdarabolás. S az, a­ki ily jelszó alakjában akar pártpolitikát űzni, kell, hogy annak az ör­döggel is valami köze legyen, már csak azért is, mert ha az állampolgárt a maga politikai zsák­jára rászavaztatja, a szavazó polgár soha sem tudja, hogy mire szavazott, mivel abban minden benne foglaltatik s még azonfelül is valami. Magyarországon egyébként sokkal nagyobb a politikai érettség, hogysem a jelszavakkal való ekkora visszaélésnek valaki komolyan fel­ülne. S magunk sem hihetjük, hogy a mérsékelt ellenzék komolyabb köreiben valaki a sze­rencsésen föltámasztott „nemzeti párt“ gondola­tának propagandát akarna csinálni. A pártok minálunk vagy a közjogi kérdé­sek szerint, vagy a liberalizmus és konzervati­vizmus kérdései szerint rendezkednek. Ha a po­litikai eszmék mozgalma új irányt talál magának venni, azt el tudjuk képzelni mi is, hogy egy napon a „nemzeti liberalizmus“ és a „nemzeti konzervativizmus“ lobogói közé külön és határo­zott törekvésekkel bíró új pártok sorakoznak; de azt semmiképen el nem képzelhetjük, hogy egy külön „nemzeti párt“ nem hogy kormány­párttá vagy ellenzékké, de akár csak egy új párttöredékké is kinőhesse magát! Ha pedig — a­mit csak kuriózum gyanánt teszünk a végére — arról volna szó, hogy a szabadelvű párt örökségére, rettenetes éretlen­­lenséggel spekulálva vetették föl némelyek a „nemzeti párt“ eszméjét s az alatt akármilyen, de mindenesetre a hatalom birtokában levő pártot értenek, akkor annak legjobb kritikáját egy szélsőbaloldali képviselő mondta, a­kit imént szintén hívtak a nemzeti pártba: — Jó, jó! Hanem előbb mondjátok meg, hogy mekkora fókát fogok kapni? Lapunk mai száma 8 oldalt tartalmaz. Belpolitikai hírek. — ápr. 7. Minisztereink Bécsben. Bécsből távírják nekünk mai kelettel. Gróf Szapáry miniszterelnök tegnap jelen volt az aranygyapjú-ünnepélyen és azután ő felsége által kihallgatáson fogadtatott. Dél­után a miniszterelnök hosszabb ideig tanácskozott gróf Kálnoky külügyminiszterrel és Szögyény osz­tályfőnökkel. — Ma a miniszterelnököt Károly ha­jós és Rainer főhercegek fogadták. A miniszterel­nök holnap estig marad Bécsben. — Szilágyi igaz­ságügyminiszter ma a futárvonattal rövid tartózko­dásra ide érkezett. Hír szerint ő felségének jelentést fog tenni a képviselőházban legközelebb beterjesz­tendő törvényjavaslatokról, köztük a királyi tábla decentralizációjáról. Ő felsége holnap este Mün­chenbe utazik, honnan szombaton tér vissza. Képviselők választóik között, Nagy­­somkaton nagy lelkesedéssel fogadták a 9 havi tá­vollét után választói körébe érkezett gr. Tefeld Géza volt belügyminisztert s a kér. orsz. képviselőjét. — Szentkirályi Albert, mezőtúri orsz. képviselő, teg­nap Mezőtúrra érkezett és délután a városháza előtti téren elmondta beszámoló beszédét, melyben a fúzió­ról is megemlékezett és még a kormánypártnál is jobban leszidta a mérsékelt ellenzéket, szánalomra méltó elv nélküli pártnak nevezve azt. A beszámoló képviselőt a több száz főnyi hallgatóság megéljenezte. Nagy derültséget keltett egy gatyás Károlyi Gábor talpraesett közbeszólása, melylyel a szónokot majd­nem zavarba hozta. A kérvényekkel megtámadott képviselő választások bírálatáról szóló törvényjavaslat a Nemzet hire szerint már elkészült s az igazságügy­miniszter közelebb fog vele foglalkozni. Külpolitikai hirek. — ápr. 7. Vilmos császár búcsúja Bismarcktól. A moszkvai „Vjedomosti“ berlini levelezője eddig isme­retlen adatokat mond el Bismarck hercegnek II. Vilmos császárnál való búcsú-fogadtatásáról, mely adatokat egy, a német udvarhoz közel álló egyéniségtől kapta. Az adatok valóságáért a felelős­séget természetesen az orosz lap viseli. Bismarck herceg a palotába a császár által megálla­pított időben ment. Vilmos császár azonban nem volt még ott. Csak negyed óra múlva hajtott a pa­lotához kocsija. Bismarck teljes húsz percet várako­zott az előszobában; e várakozás közben ezt mondta a szolgálattevő szárnysegédnek: — Bizony, bizony, az embernek hozzá kell törődnie mindenhez. Életemben sohasem antichambii­­roztam, még a beteg császárnál sem; hát evvel is meg kell ismerkednem.“ (Az orosz lap Bismarck e megjegyzéseit és még néhányat ezenkívül német nyelven citálja.) Midőn a császár megérkezett, hozzá hivatták Bismarck herceget. Bismarck a szoba bejáratánál megállt és jelentette, hogy megjelent, hogy mint a német hadsereg új tábornagya bemutassa magát. A­ császár kezét nyújtotta neki, felszólítván, hogy fog­laljon helyet, ezt mondá: — Hallottam, hogy az önnek adományozott lauenburgi hercegi címet vissza akarja utasítani. — Igen, felség.

Next