Pesti Hírlap, 1890. április (12. évfolyam, 90-118. szám)
1890-04-08 / 96. szám
Budapest, 1890. XII. évf. 96. 14053.I szám. Kedd, április 8. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre . 1 . V. 7 » — » Negyedévre C , 3 » 60 » Egy hóra. ? . . 1 * 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken S kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca 7. sz. földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési Iroda, Budapesten, nádor utca 7. sz., L emelet, hová a lap szellemi részét illető' minden közlemény intézendő'. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalben vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Párosban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Nemzeti párt. Az ellenzéki verklibe egy új nótát tettek; ezt fogják most már hajtani a meddig a Dunár keringő sorsára nem jut. Egy darabig mindenki csak ezt fújja s akkor annyira lejáratják, hogy ki kell venni a verkliből s helyette valami mást kell kitalálni. Látjuk és halljuk röpiratban, újságban és szóbeszédben, hogy most „nemzeti pártra“ van szüksége Magyarországnak s egy ilyen párt, ha megalakul, mindenre képes lesz, elsősorban az ország kormányzására, mivel mindenki tudja, hogy Magyarország most kormány nélkül lebeg, mint Ádám az űrben. A boldogító eszmét most húsvétra a mérsékelt ellenzék torpedógyárából lancírozták; nem először történt, de még mindig nem akar fölrobbanni. Talán két évvel ezelőtt hallottunk először ilyesmit, Apponyi Albert grófnak egyik nagy parlamenti beszédjéből, melyben nemes hazafiui vér lüktetett, valaki azt a végkövetkezést vonta, hogy most Apponyi egy „nemzeti párt“-nak az alapjait vetette meg. Az „eszmét“ nem hurcolta senki a Golgothára. Mindazáltal még aznap kiszenvedett s eltemettetett a feledés sziklasirjába. Közel két évig feküdt ott. Tegnapelőtt, nagyszombat napján azonban kegyes asszonyok járultak oda a mérsékelt ellenzékből s meg akarták kenni jószagu publicisztikai kenőcsökkel. Azonban már megtörtént a csoda. Mint a húsvéti lapokban olvassuk, a koporsó födele föl volt törve és az eszme — föltámadott! Sőt már meg is jelent tüzes nyelvek alakjában s mint halljuk, a mérsékelt ellenzéki apostolokat annyira fölvilágosította, hogy aláírási ívekkel is járnak körül s a képviselők közt erősen térítenek az uj hitre. Az egész dolog úgy megy, hogy most, mikor már Tisza nincs többé s a szabadelvű párt, de még a szélsőbaloldal is tele van képzeletbeli repedésekkel, az egyedül üdvözítő és kompakt mérsékelt ellenzéken kitűzték a „nemzeti párt“ lobogóját abban a hitben, hogy ehhez fognak csatlakozni a kormánypártból is, a szélsőbalról is mindazon erősen nemzeti hangulatú képviselők és töredékek, akik vagy többet akarnának mint Szapáry Gyula gr., vagy pedig kevesebbet mint Irányi Dániel és Posonyi Géza, de abban az egyben megegyeznek, hogy a hazát nagyon kell szeretni, jobban mint Ausztriát. Ebből azután ki fog kerülni a nemzeti párt, Magyarország legnagyobb politikai pártja, melynek jelszava lesz a nemzeti állam, a nemzeti szellemű hadsereg, a magyar forrással bíró bankügy ; szóval minden nemzeti lesz benne, ami csak lehet s olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet. Sok szép szó, sok magas gondolat. S mégis : a politikai charlataneria, ameddig emlékezetünk elér, egyszer sem vetett még ilyen téveszmét a közönség közé. Az egész zászlóbontásnak t. i. egy oly előföltétele van, amelyet minden magyar embernek vissza kell utasítania, mégpedig behunyott szemmel. Egy „nemzeti párt“, akármily alakban akarják azt szervezni, föltételezi, hogy parlamenti pártjaink vagy ezek töredékei közt vannak olyanok, akik a magyar nemzeti eszmének, vagy amint újabban és hidegebben kifejezik: a magyar állameszmének nem igazi barátjai. Mert hiszen máskülönben kik volnának azok, a kikkel ez a párt harcra akar szállani s a kik ellenében elveit érvényre akarná emelni ? Szerencsére — ha néhány hallgatag szász képviselőt leszámítunk — ilyenek nem ülnek többé a képviselőház padjain. S szerencsére minden közügyeink között, amelyek fölött öszsze szoktunk veszekedni, egyedül a nemzeti irány és a nemzeti eszme előhaladása az, ami fölött veszekednünk soha sem lehetett, mivel abban örvendetes egyértelműség uralkodott a pártok között s ilyen uralkodik ma is. Pártjaink, hála istennek, nincsenek abban a helyzetben, hogy őket nemzeti érzés és hazaáfiasság dolgában klasszifikálni lehetne. Ellenben veszedelmes és eleve is kárhozatos egy olyan politikai játék, mely a nemzeti eszme lobogóját, még nem tudjuk, milyen politikai törekvések számára akarja lefoglalni s ezen imposztura segítségével azt a harci kiáltást akarja a nemzet kebelébe bevinni, hogy itt vannak olyan pártok és képviselők is, akik — nem nemzetiek. Nem kisebb az ily jelszavaknak politikai veszedelme sem. A „nemzeti“ jelszó, amennyiben nem harácsoltatik el a pártpolitika számára, a magyar állami öntudatnak és hazafiasságnak közös kifejezése; olyan mint a háromszínű lobogó. De mint pártpolitikai jelszó, nem lehet az egyéb, mint egy rettenetesen bő zsák, amelybe belefér minden: az ultramontanizmus ép úgy, mint a radikalizmus, a reakció mint a liberalizmus, a hitbizomány, mint a korlátlan birtokdarabolás. S az, aki ily jelszó alakjában akar pártpolitikát űzni, kell, hogy annak az ördöggel is valami köze legyen, már csak azért is, mert ha az állampolgárt a maga politikai zsákjára rászavaztatja, a szavazó polgár soha sem tudja, hogy mire szavazott, mivel abban minden benne foglaltatik s még azonfelül is valami. Magyarországon egyébként sokkal nagyobb a politikai érettség, hogysem a jelszavakkal való ekkora visszaélésnek valaki komolyan felülne. S magunk sem hihetjük, hogy a mérsékelt ellenzék komolyabb köreiben valaki a szerencsésen föltámasztott „nemzeti párt“ gondolatának propagandát akarna csinálni. A pártok minálunk vagy a közjogi kérdések szerint, vagy a liberalizmus és konzervativizmus kérdései szerint rendezkednek. Ha a politikai eszmék mozgalma új irányt talál magának venni, azt el tudjuk képzelni mi is, hogy egy napon a „nemzeti liberalizmus“ és a „nemzeti konzervativizmus“ lobogói közé külön és határozott törekvésekkel bíró új pártok sorakoznak; de azt semmiképen el nem képzelhetjük, hogy egy külön „nemzeti párt“ nem hogy kormánypárttá vagy ellenzékké, de akár csak egy új párttöredékké is kinőhesse magát! Ha pedig — amit csak kuriózum gyanánt teszünk a végére — arról volna szó, hogy a szabadelvű párt örökségére, rettenetes éretlenlenséggel spekulálva vetették föl némelyek a „nemzeti párt“ eszméjét s az alatt akármilyen, de mindenesetre a hatalom birtokában levő pártot értenek, akkor annak legjobb kritikáját egy szélsőbaloldali képviselő mondta, akit imént szintén hívtak a nemzeti pártba: — Jó, jó! Hanem előbb mondjátok meg, hogy mekkora fókát fogok kapni? Lapunk mai száma 8 oldalt tartalmaz. Belpolitikai hírek. — ápr. 7. Minisztereink Bécsben. Bécsből távírják nekünk mai kelettel. Gróf Szapáry miniszterelnök tegnap jelen volt az aranygyapjú-ünnepélyen és azután ő felsége által kihallgatáson fogadtatott. Délután a miniszterelnök hosszabb ideig tanácskozott gróf Kálnoky külügyminiszterrel és Szögyény osztályfőnökkel. — Ma a miniszterelnököt Károly hajós és Rainer főhercegek fogadták. A miniszterelnök holnap estig marad Bécsben. — Szilágyi igazságügyminiszter ma a futárvonattal rövid tartózkodásra ide érkezett. Hír szerint ő felségének jelentést fog tenni a képviselőházban legközelebb beterjesztendő törvényjavaslatokról, köztük a királyi tábla decentralizációjáról. Ő felsége holnap este Münchenbe utazik, honnan szombaton tér vissza. Képviselők választóik között, Nagysomkaton nagy lelkesedéssel fogadták a 9 havi távollét után választói körébe érkezett gr. Tefeld Géza volt belügyminisztert s a kér. orsz. képviselőjét. — Szentkirályi Albert, mezőtúri orsz. képviselő, tegnap Mezőtúrra érkezett és délután a városháza előtti téren elmondta beszámoló beszédét, melyben a fúzióról is megemlékezett és még a kormánypártnál is jobban leszidta a mérsékelt ellenzéket, szánalomra méltó elv nélküli pártnak nevezve azt. A beszámoló képviselőt a több száz főnyi hallgatóság megéljenezte. Nagy derültséget keltett egy gatyás Károlyi Gábor talpraesett közbeszólása, melylyel a szónokot majdnem zavarba hozta. A kérvényekkel megtámadott képviselő választások bírálatáról szóló törvényjavaslat a Nemzet hire szerint már elkészült s az igazságügyminiszter közelebb fog vele foglalkozni. Külpolitikai hirek. — ápr. 7. Vilmos császár búcsúja Bismarcktól. A moszkvai „Vjedomosti“ berlini levelezője eddig ismeretlen adatokat mond el Bismarck hercegnek II. Vilmos császárnál való búcsú-fogadtatásáról, mely adatokat egy, a német udvarhoz közel álló egyéniségtől kapta. Az adatok valóságáért a felelősséget természetesen az orosz lap viseli. Bismarck herceg a palotába a császár által megállapított időben ment. Vilmos császár azonban nem volt még ott. Csak negyed óra múlva hajtott a palotához kocsija. Bismarck teljes húsz percet várakozott az előszobában; e várakozás közben ezt mondta a szolgálattevő szárnysegédnek: — Bizony, bizony, az embernek hozzá kell törődnie mindenhez. Életemben sohasem antichambiiroztam, még a beteg császárnál sem; hát evvel is meg kell ismerkednem.“ (Az orosz lap Bismarck e megjegyzéseit és még néhányat ezenkívül német nyelven citálja.) Midőn a császár megérkezett, hozzá hivatták Bismarck herceget. Bismarck a szoba bejáratánál megállt és jelentette, hogy megjelent, hogy mint a német hadsereg új tábornagya bemutassa magát. A császár kezét nyújtotta neki, felszólítván, hogy foglaljon helyet, ezt mondá: — Hallottam, hogy az önnek adományozott lauenburgi hercegi címet vissza akarja utasítani. — Igen, felség.