Pesti Hírlap, 1890. szeptember (12. évfolyam, 241-269. szám)

1890-09-11 / 250. szám

Budapest, 1890. XII. évf. 250. (4207.) szám. Csütörtök, szeptember II. Előfizetési árak: Egész évre . . . létért — kr. Félévre . i • . 7 » — » Negyedévre . . 3 » 50 » Egy hóra. ... 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Bitívesi, masriaca s., (cssiai hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési Iroda: Budapesten, nadornica 7. u.. 1. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Co. Párisban, 31 bis, une du Faubourg Montmartre. A király mondta: Királyunk lelkesült fogadtatása Nagyváradon megfelelt azon várakozásoknak, melyeknek egnapelőtt e helyen kifejezést adtunk. Az alattalói hűség, hódolat és szeretet e megkapó nyilvánulása minden diadalkapunál, kivilágításnál és zászlóerdőnél szebben és hatalmasabban tanúskodik azon kapocs szilárdságáról, mely Magyarországon korona és nemzet között álljön. E fogadtatás bensősége egygyel több bizonyíték arra, hogy a koronás királya iránti lojalitás vérré vált a magyarban, s hogy azon határtalan áldozatkészséget és ragaszkodást, mely egykor e nemzet részéről a „vitam et sanguinem“ történelmi fölkiáltásban nyert kifejezést, mindenkoron föl fogja lelni Magyarországban az alkotmányunkat tisztelő, koronás király. De tanúskodnak nagy mérvben ama kapocs erejéről azon kegyteljes válaszok is, melyeket a király a nála tisztelgő küldöttségeknek adott. Egyetlen egy válasz az, mely a királyi kegy nyilvánításán kívül határozott és sokatmondó várakozást is fejez ki. Egyetlenegy válasz az, mely a felség kegyelmét és jóakaratát azon „erős meggyőződésben“ biztosítja szívesen, hogy a király óhajtása teljesülni fog. E nagyjelentőségű választ a király a római katholikus klérus küldöttségének adta, melyet Schlauch Lőrinc nagyváradi püspök vezetett az uralkodó elé. „Nem kétlem — hangzanak a királyi szavak — hogy a római katholikus papság hagyoányos hűségével és hazafiságával, óhajtásomnak megfelelve, ezentúl is összhangzásban fogja tartani az egyház és az állam iránti kötelességeit vallásunk saját érdekében és az ország belső békéjének fentartására.“ Kegyteljes bekezdő és befejező mondatával együtt a királyi válasz alig nyilváníthatná gyengédebb módon nemtetszését azon agitáció fölött, melyet a klérus egy része jónak látott megindítani az elkérésztelések ügyében kiadott miniszteri rendelet ellen. De ha a válasz szövegezése még olyan „suaviter in modo“, lényegére nézve félreérthetlen határozottságú. Megértheti belőle mindenki, hogy a korona és a kormány álláspontja között — az ellenkező híresztelések dacára — nincs eltérés az elkeresztelők ügyében kiadott miniszteri rendeletre nézve. A király megbízik róm. kath. klérusunk hagyományos hűségében és hazafiságában, de ép azért úgy van meggyőződve, hogy a vallás érdekében s az ország belső békéjének szempontjából e klérus ezentúl is össze fogja tudni egyeztetni az egyház és az állam iránti kötelességeit. Méltó szavak Magyarország apostoli királyához, ki nem akarja csonkittatni a magyar kath. egyház jogait, de ép oly kevéssé nézheti el hallgatagon, hogy törvényes kormányának rendeletével szembe állítják a Vatikán akaratát kinek mély vallásossága és a katholikus egyház iránti nagy tisztelete dacára lehetetlen szó nélkül hagynia azt a megrovandó oppozíciót. Az országgyűlés e küzdelmei alatt történt, hogy az udvari párt Pozsony utcáin egy röpiratot dobált szét, hogy ezzel a nemességet megnyerje az örökösödés eszméjének. Ámaz udvari párti röpiratot olvasva, nem egy rokon ideát találunk benne azok közül, melylyel most a közös ügyeket védik. Mi csak Ausztriával lehetünk erősek. Ha saját nemzetbelit választanánk királynak, az romlásunkra szolgálna, mert a szomszéd nemzetek mind ellenségeink s egymagunkban nem állhatnánk ellent nekik, de még Ausztriának sem. Sőt, ha már volna is seregünk, hol vannak, kik a sereget vezérelnék, ki ért a magyarok közt ostromhoz vagy mezei ütközethez ? De különben is csak nevével bírunk a szabad királyválasztásnak, jobb, ha önként lemondunk róla, mint hogy később, mikor az uralkodóház leveri a törököt, kényszerítve tegyük meg. Erre válaszul jelent meg a „Siralmas Panasz“, melyet Kanyaró most kiadott, mint Zrínyi művét. Név nem volt rajta, de a köztudat a szerzőséget Zrínyinek tulajdonította, s a kiadó nyíltan annak jelenti ki. A hang kétségkívül Zrínyire vall k irálya is ugyanaz, melyben Zrínyi többi politikai munkái mozognak, bár itt-ott oly történelmi tévedések is kerülnek, milyenek Zrínyinél legalább is feltűnőek. A Siralmas Panasz sorra veszi ama röpirat minden pontját. Különösen azon állítás ellen kel ki lángoló haraggal, hogy a magyar magát nem tudja megoltalmazni s most is a német tartja. „Hiszen káromkodás ez nyilvánvaló igazság ellen!“ kiált föl, „Ki nem látja azt, hogy ennek írása merő cigányság és alattomban való német kívánságnak födele,“ melyet a klérus egy része az állammal szemben tanusit. A kultúrharc elkerülése érdekében, melyet magunk is perhorreskálunk mindaddig, mig az utolsó szükség nem kényszerítene rá, mély megelégedéssel veszünk tudomást a fölség válaszából. Mert mi is bízunk a magyar katholikus papság nagy többségének hazafiságában és sokszor igazolt józan, felvilágosult fölfogásában. Az a fanatikus hang, melyben a magyar ultramontánok szócsöve tetszeleg magának, nem a klérus többségének hangja. Az a „feszítsd föl“-féle dühöngés, mely minden jogot a r. k. egyháznak követel, és semmit sem akar megadni az államnak és a többi hitfelekezeteknek, csak egy törpe kisebbségnek vakbuzgósága. A r. k. papság nagy zöme se nem osztja, se nem követi azoknak doktrínáit, kik az egyházat, erőnek erejével harcba akarják vinni az állam ellen. Nem osztja és nem követi, mert magyar hazafisága megérteti vele, hogy aki Magyarország belső békéjének földulására törekedik, az árulója és megrontója egységünk és nemzeti erőnk érdekeinek. Minden tagja a magyar kath. klérusnak, ki hű királyához és hazájához, le fogja vonni a következtetéseket az uralkodó atyai intelméből. „Saját vallása“ és az „ország belső békéje“ érdekében adja meg az államnak, a mi az államé. A király mondta, és szavait megelégedéssel adják tovább az ország katolikusainak milliói, kik nem a Vatikán szolgái, hanem magyarok és szabadok. líJTTrriTf.iiiiT-hi.-t.mi i -...... - —•_ h „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA ~ A politikus Zrínyi. Ép most jutott kezünkbe gróf Zrínyi Miklósnak, a költőnek egy ismeretlen politikai munkája, mely alaposan megmagyarázza annak a nótának eredetét, mely így kezdődik: „Jaj de huncut . . . .“ A régi politikai iratot Kanyaró Ferenc kolozsvári tanár bocsátotta közre s ezzel fölelevenit egy régi s rendkívül érdekes eseményt az 1655-iki pozsonyi országgyűlés kulisszái közül, de még felvonul szemeink előtt a közjogi küzdelem hajdankora más személyekkel, más viszonyok közt, de csaknem ugyanazon jelszavakkal, mint most folyik. Az eset, mely ezt a ragyogó stylus viharnál harsogóbb hangú röpiratot szülte, sok tekintetben pendantja mostani közjogi harcainknak, tece a hatvanas évekéinek. Csakhogy egy lépéssel még előbb vagyunk és benne a küzdelem hajnalkorában. Nincs még szó personal-unióról, dualizmusról, hanem arról, adja-e meg a nemzet a Habsburg-háznak az örökösödési jogot. IV. Ferdinánd meghalt s az udvar abban a reménységben ringott, hogy az országgyűlés nemcsak uralkodóul fogadja el Ferdinánd öcscsét, Leopoldot, hanem az uralkodóház örökös voltát is kimondja. Wesselényi nádor, Lippai és a klérus e mellett voltak, ellenben Zrínyi Miklós, kit erős nemzeti érzelmeiért hagytak ki a nádorkandidációból is, tűzzel-vassal küzdött ellene. A terv meg is bukott, nagyrészt az ő agitációja folytán. . A „cigánysági ” célzás Szelepchényi nyitrai püspökre, később esztergomi érsekre, kit a pasquillus szerzőjéül gyanúsítottak. Cigány eredetűnek tartották. A diétán Szelepchényi a hevesebb követeket „bubukos Hungariae“-nek nevezhette, mire Székely abaúji követ „egyvalakinek cigány eredetével“ vágott vissza. Ezóta ragadt rajta. Ellenkezőleg, Zrínyi (vagy a neki tulajdonított röpirat) kimutatja, hogy a német nemcsak nem védi az országot, hanem még a magyar vezéreket is megakadályozza abban. „A fő végházainkat, városunkat a német vagy maga vesztette, vagy miatta vesztettük el.“ Budát, Kanizsát, Babocsát, Győrt („de azt visszavették szegény magyarok“) Szigeth végházát („kit erős vitéz bajnokunk, Zrínyi Miklós erős, de kevés vitézivel egész haláláig oltalmazott, s meg is tartotta volna azt, bár csak kevés segítséget küldött volna neki német királyunk; de az mint azt könnyen elmulatta és vontatta, úgy kevés gondja volt rá“), erős Esztergom várát, erős szép Egret stb. stb. mind a német vesztette el. . „És hogy ezek alatt a tutorok (a német vezérek) alatt is jobban nem oltalmazták magukat a magyarok, a sok királyi mandátum és tilalom cselekedte, hogy derekasan eleibe nem állottak az ellenségnek és dühösségét vissza nem verték; mert midőn cselekedtél is, mindjárt Crimeh laesae Maiestatis árulóknak kiáltották őket, a minthogy az Erdélyieket most is rebelliseknek és árulóknak tartják.“ Említi a maga eseteit (Zrínyiéit) is, kinek szintén sok baja volt a miatt, mert néha meg merészelte verni az ellenséget, ezért nem jelölték a nádorságra se. A magyarok Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.