Pesti Hírlap, 1890. október (12. évfolyam, 270-300. szám)
1890-10-09 / 278. szám
Valutarendezés. Wekerle az első pénzügyminiszter, akit a bársonyszékbe nem a parlament nevelt, hanem a bikó. Igazi ,,self made man“, a ki végig küzdötte, magát a hivatali hierarchia minden rangfokozatán s a financiális tudományoknak nemcsak elméletét ismeri, hanem tiszta áttekintése és teljes jártassága van a pénzügyi kérdések gyakorlati kezelésében is. A genie, amely őt a financier alkotó képességeivel ruházta fel, a gyakorlati élet ügykezelésében szerzett tapasztalataival tette termékenyebbé. A nagy koncepciók teremtő erejéhez így járul nála a kitartó munka árán szerzett szakképzettség is, amely amatőr kísérletezések helyett rendszeres nyomokon halad s a szakember tekintélyével cselekszik. Alighogy a pénzügyi egyensúly reménytelen munkáját bevégezte, új eszmét dob a felszínre, mely a magyar közgazdasági viszonyok megszilárdulását fogja maga után vonni. Ez a valutarendezés s egyben az ezüstrendszer átváltoztatása aranyra. Midőn az alkotmányos élet kezdetén e nemzet rohamosan kezdette kifejteni minden téren erejét, a százados hiányok pótlására nem volt elég anyagi erőnk s a rohamos haladás nyomában járó kimerülés financiális helyzetünk zavarait vonta maga után. Éveken keresztül csak azzal foglalkozott azután a törvényhozás, hogy a pénzügyi bukást megakadályozza, amelynek katasztrófája lépten-nyomon lenyegétért. Sőt Magyarország hitele egy időben már annyira megingott, hogy még folyókiadásait is csak határidőre kötött váltókölcsönnel fedezhette. Államháztartásunk rendezése ez időben már oly sürgető szükség gyanánt lépett fel, hogy még politikai pártállásunk képét is teljesen megváltoztatta. Pártokat egyesített az egyensúly helyreállításának gondolata, de a pénzügyi rendezés, amely annyi jeles erőt megemésztett, csak azóta kezdett a kibontakozás biztos útján haladni, mióta Wekerle vette kezébe az államháztartás vezetésének gyeplőjét. Természetes, hogy a csodák hatalmával ő sem rendelkezett. Semmiből világokat nem teremthetett. Hogy a pénzügyi szituációt rendezhesse, a nemzet fokozottabb áldozatkészségét kellett igénybe vennie, és az egyensúly helyreállítását csak újabb terhek emelésével érhette el. De Wekerle genieje épen e módszer alkalmazásának gyengéd és tapintatos applikációjában nyilvánult. A már létező terhek intenzívebb kihasználása, a gazdasági tényezők emelésével új jövedelmi források megnyitása, s az újabb m megterheltetésnek oly térre való átvitele, melyek a gazdasági fejlődés életszerveit keresztül nem metszik — ezek képezték az ő domináns eszméjét sikeres pénzügyi politikájában. S a számítás beütött oly fényes eredményűvel, amelyre pár évvel ezelőtt még gondolni sem mertünk volna. Egy új, ismeretlen szóval gazdagodott a parlamenti terminológia — s ez a szó a fölösleg. De Wekerlenek nemcsak ereje, hanem bátorsága is van a merész alkotásokhoz. Alighogy konszolidálta financiális helyzetünket, figyelmét egy másik nagy horderejű kérdés ragadta meg, melyre évtizedeken keresztül még legmerészebb álmainkban sem gondoltunk. Ez a valuta rendezése. A pénzügyminiszter gondjait nemcsak a terhek fokozása vette egyoldalúlag igénybe, hanem arról is gondolkodott, hogy hogyan fokozza a nemzet teherviselési képességét, amely végre is nem kimeríthetlen; hogy a nemzet közgazdasági viszonyainak emelésével állandóan biztosítsa azt a jövedelmi forrást, amelyet az államélet felhasznál, hogy belőle intézményeit táplálhassa. Magyarország, mely par excellence agrikultur-állam, legelsősorban is arra szorul, hogy a termelő közönség érdekeiről gondoskodjanak. Már pedig épen a termelő közönség szenvedte a legnagyobb kárát annak, hogy az arany agró változása folytán a külföldre szállított termesztmények ára folyton ingadozott s a gazdaközönség védtelenül volt kiszolgáltatva a leglelketlenebb börzespekulációknak. De a kereskedők kalkulusait is folyton zavarta az agró ingadozása, mert határidőre kötött üzleteikben teljesen a véletlentől függtek. Gazdasági és kereskedelmi érdekeink követelték tehát, hogy pénzünk valódi értékét helyreállítsuk s egyben a külföld arany valuta rendszerét lehetőleg elfogadjuk s igy az arany és a „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Ki a nyomorult?*) — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Vétkezett, meglakolt érette! Elhagyta titkon a szülői házat s a téli idő fagyában indult útnak, hogy feltalálja őt, a kit leveleivel feltalálni nem tudott. Lábairól foszlani kezdett a durva bőrcipő, amelynek kérges hasadékain beszivárgott a havas sár. Szakadozott kendőjét szorosabban fogta össze testén, hogy kékült, fagyos tagjait védje a hideg ellen. Az éhségtől kimerülve, a hidegtől meggyötörve érkezett a fővárosba. Eljött felkeresni azt, aki ott hagyta a szégyenbe, a nyomorba, a gyalázatba . . . Nem, nem lehet a jó isten oly kegyetlen, hogy feltalálni ne segítené! Oh, mennyire meg lesz lepetve, midőn viszontlátja ? Hogy borul eléje átölelni térdeit s felengesztelni csókjaival testének fagyát ? Meleg csókjaival felszántja szemének könyeit s lemossa a szégyenfoltot homlokáról, midőn büszkén fogja a világ előtt a magáénak vallani őt, a megvetettet. Hiszen ezt mind megigérte egykor és ezt mind kötelessége teljesíteni most! Oh bizonyára ott fogja meglepni csendes szobájában, midőn kifáradva a napi munkában, kényes szemekkel gondol a távolban szenvedőre, a kinek minden gondolatja csak ő reá irányult. Mily jól estek lelkének e gondolatok. Hogy elsimult szivének látóhatárán az a sötét vihar, mely elbóritással fenyegette őt. Kisirt szemeivel bágyadtan néz a sötét éjszakába s kiválaszt az ismeretlen utcák tömegéből egyet, hogy cél nélkül törjön előre. Jól érzi ő maga is, hogy lehetetlen tovább kibírni a megtört test fáradalmait s félénken tekint szét maga körül, hogy egy barátságos hajlék emberszeretetét igénybe vegye. Oh de itt minden olyan fagyos, olyan viszszataszító! A kimért, egyenes utcák, a hideg márványnyal diszített magas épületek s a rideg, szenvtelen arcok kutató tekintete mind oly viszszautasítók. Görcsösen szorítja ökölbe dermedt kezeit, elfojtja csukló zokogását és szótlanul rohan tovább. Ujtja a város elhagyatottabb részébe vezeti őt. Mintha itt lelke megkönnyebbülne attól a súlyos tehertől, mely a tömör, magas épületek alatt összezúzással fenyegette. Ezek az alacsony, egyszerű hajlékok több barátságot és szeretetet ígérnek nyújtani. A szögleten egy üvegajtó nyílik az utcára, melynek színes üvegablakán széles hullámokban özönlik ki a fény. A megtört sugarak küzdenek a sötétség nehéz rétegeivel s összefolynak homályba vesző körvonalaival. Arra tart egyenesen. Az emelkedettebb ajtóhoz lépcsők vezetnek fel s felmászik a nedves, síkos köveken, hogy benyissa a szoba ajtaját. Meglepetve hátrált. A szegényes külsőre valló ház szobája ragyogott a keresett fénytől, a sértő csillogástól. Buja cifraság mindenfelé ! Sima selyemmel bevont kerevetek, puha párnaszékek, szindás, lágy szőnyegek és sűrűen egymás mellé rakott tükrök csillogása, melyek százszorosan verték vissza a gázlángok sápadt fényét. Kábító fény mindenütt s összbenyomásuk mégis oly visszataszító. Reszkető hangon kér bocsánatot. Arca lángol a szégyentől, midőn könyörögni kezd. Nem akar többet, csak éjjeli szállást. Megvonja magát bárhol, oh, csak ne űzzék vissza, mert dermedt tagjai nem bírják elviselni a hűvös éjszakát. Nem tudta folytatni tovább. Egy száraz köhécselő nőalak közeledett feléje. A vézna öreg kutató szemeinek szúró tekintetével teljesen elnémitá. Ez az arc nem volt bizalomra gerjesztő. Sovány bőre kiálló arccsontjain feszült meg s csillogó szemei odatapadtak a leány kuszárt alakjára. — Hm . . . hm . . . tehát szállást keresünk, így szokott ez lenni. Koldulni nem szabad, — élni kell. Én is csak igy voltam . . . bolond, a ki éhen hal! Oly félelmesen hangzottak ezek az összefüggéstelen szavak a tágas, ragyogó teremben. A káprázatos fény és a nyomor cinikus taglalása oly sértően ellentmondók. Visszafojtott lélekzettel hallgatta a leány ezeket az értelmetlen szavakat. Az öreg látva félénk habozását, melléje lépdelt s száraz kezeivel barátságosan fogta meg a leány karját. — Megfáztál ? Látom! Igazad van. Nem, vagy te kutya, miért fagynál meg az utca szélén ? Könnyű ott becsületesnek lenni, a hol mai éhezünk! . . . Élsz, a hogy élsz . . . Kinek mi, gondja rá ? Vén korunkban úgyis mindegy. *) Mutatvány a szerzőnek sajtó alá rendezendő „Rajzok a fővárosi életből“ című munkájából. XII. évf. 278. (4233.) szám. Budapest, ISSO. Csütörtök, október 9.’ Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — ra. Félévre 7 » — » Negyedévre II . 3 » 50 b Egy hóra. ... 1 * 20 s Egyes szám helyben 4 kg. Vidéken 5 kr. Százalék nam adatot. Kiadóhivatal: Budapest, Inlar-mca is. Jösszre, hová az alőfizetések és a kis szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési Iroda: gsdaptsien, nádor-utca 7.u. I. aaesti, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cis. Párisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.