Pesti Hírlap, 1890. október (12. évfolyam, 270-300. szám)

1890-10-09 / 278. szám

Valutarendezés. Wekerle az első pénzügyminiszter, a­kit a bársonyszékbe nem a parlament nevelt, hanem a bik­ó. Igazi ,,self made man“, a ki végig küzdötte, magát a hivatali hierarchia minden rangfokozatán s a financiális tudományoknak nemcsak elméletét ismeri, hanem tiszta áttekin­tése és teljes jártassága van a pénzügyi kérdé­sek gyakorlati kezelésében is. A genie, a­mely őt a financier alkotó ké­pességeivel ruházta fel, a gyakorlati élet ügyke­zelésében szerzett tapasztalataival tette terméke­nyebbé. A nagy koncepciók teremtő erejéhez így járul nála a kitartó munka árán szerzett szakképzettség is, a­mely amatőr kísérletezések he­lyett rendszeres nyomokon halad s a szakember tekintélyével cselekszik. Alighogy a pénzügyi egyensúly reményte­len munkáját bevégezte, új eszmét dob a fel­színre, mely a magyar közgazdasági viszonyok megszilárdulását fogja maga után vonni. Ez a valuta­rendezés s egyben az ezüstrendszer átvál­toztatása aranyra. Midőn az alkotmányos élet kezdetén e nemzet rohamosan kezdette kifejteni minden té­ren erejét, a százados hiányok pótlására nem volt elég anyagi erőnk s a rohamos haladás nyomában járó kimerülés financiális helyzetünk zavarait vonta maga után. Éveken keresztül csak azzal foglalkozott azután a törvényhozás, hogy a pénzügyi bukást megakadályozza, a­melynek katasztrófája lépten-nyomon lenyegétért. Sőt Magyarország hitele egy időben már annyira megingott, hogy még folyó­kiadásait is csak határidőre kötött váltókölcsön­­nel fedezhette. Államháztartásunk rendezése ez időben már oly sürgető szükség gyanánt lépett fel, hogy még politikai pártállásunk képét is teljesen megvál­toztatta. Pártokat egyesített az egyensúly helyre­állításának gondolata, de a pénzügyi rendezés, a­mely annyi jeles erőt megemésztett, csak azóta kezdett a kibontakozás biztos útján haladni, mióta Wekerle vette kezébe az államháztartás vezetésének gyeplőjét. Természetes, hogy a csodák hatalmával ő sem rendelkezett. Semmiből világokat nem te­remthetett. Hogy a pénzügyi szituációt rendez­hesse, a nemzet fokozottabb áldozatkészségét kellett igénybe vennie, é­s az egyensúly hely­reállítását csak újabb terhek emelésével érhette el. De Wekerle genieje épen e módszer alkalma­zásának gyengéd és tapintatos applikációjában nyilvánult. A már létező terhek intenzívebb kihasz­nálása, a gazdasági tényezők emelésével új jö­vedelmi források megnyitása, s az újabb m meg­­terheltetésnek oly térre való átvitele, melyek a gazdasági fejlődés életszerveit keresztül nem metszik — ezek képezték az ő domináns eszmé­jét sikeres pénzügyi politikájában. S a számítás beütött oly fényes eredmény­űvel, a­melyre pár évvel ezelőtt még gondolni sem mertünk volna. Egy új, ismeretlen szóval gazdagodott a parlamenti terminológia —­ s ez a szó a fölösleg. De Wekerlenek nemcsak ereje, hanem bátorsága is van a merész alkotásokhoz. Alighogy konszolidálta financiális helyzetünket, figyelmét egy másik nagy horderejű kérdés ra­gadta meg, melyre évtizedeken keresztül még legmerészebb álmainkban sem gondoltunk. Ez a valuta rendezése. A pénzügyminiszter gondjait nemcsak a terhek fokozása vette egyoldalúlag igénybe, ha­nem arról is gondolkodott, hogy hogyan fokozza a nemzet teherviselési képességét, a­mely végre is nem kimeríthetlen; hogy a nemzet közgazda­­sági viszonyainak emelésével állandóan biztosítsa azt a jövedelmi forrást, a­melyet az államélet felhasznál, hogy belőle intézményeit táplálhassa. Magyarország, mely par excellence agrikul­­tur-állam, legelső­sorban is arra szorul, hogy a termelő közönség érdekeiről gondoskodjanak. Már pedig épen a termelő közönség szenvedte a legnagyobb kárát annak, hogy az arany agró változása folytán a külföldre szállított termeszt­­mények ára folyton ingadozott s a gazdaközön­ség védtelenül volt kiszolgáltatva a leglelketlenebb börzespekulációknak. De a kereskedők kalkulu­sait is folyton zavarta az agró ingadozása, mert határidőre kötött üzleteikben teljesen a véletlen­től függtek. Gazdasági és kereskedelmi érdekeink köve­telték tehát, hogy pénzünk valódi értékét helyre­állítsuk s egyben a külföld arany valuta rend­szerét lehetőleg elfogadjuk s igy az arany és a „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Ki a nyomorult?*) — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Vétkezett, meglakolt érette! Elhagyta titkon a szülői házat s a téli idő fagyában indult útnak, hogy feltalálja őt, a kit leveleivel feltalálni nem tudott. Lábairól foszlani kezdett a durva bőrcipő, a­melynek kérges hasadékain beszivárgott a ha­vas sár. Szakadozott kendőjét szorosabban fogta össze testén, hogy kékült, fagyos tagjait védje a hideg ellen. Az éhségtől kimerülve, a hidegtől meggyö­törve érkezett a fővárosba. Eljött felkeresni azt, a­ki ott hagyta a szégyenbe, a nyomorba, a gyalázatba . . . Nem, nem lehet a jó isten oly kegyet­len, hogy feltalálni ne segítené! Oh, mennyire meg lesz lepetve, midőn viszontlátja ? Hogy bo­rul eléje átölelni térdeit s felengesztelni csókjai­val testének fagyát ? Meleg csókjaival felszántja szemének könyeit s lemossa a szégyenfoltot homlokáról, midőn büszkén fogja a világ előtt a magáénak vallani őt, a meg­vetettet. Hiszen ezt mind megigérte egykor és ezt mind kötelessége teljesíteni most! Oh bizonyára ott fogja meglepni csendes szobájában, midőn kifáradva a napi munkában, kényes szemekkel gondol a távolban szenvedőre, a kinek minden gondolatja csak ő reá irányult. Mily jól estek lelkének e gondolatok. Hogy elsimult szivének látóhatárán az a sötét vihar, mely elbóritással fenyegette őt. Kisirt szemeivel bágyadtan néz a sötét éj­szakába s kiválaszt az ismeretlen utcák tömegé­ből egyet, hogy cél nélkül törjön előre. Jól érzi ő maga is, hogy lehetetlen tovább kibírni a meg­tört test fáradalmait s félénken tekint szét maga körül, hogy egy barátságos hajlék emberszere­­tetét igénybe vegye. Oh de itt minden olyan fagyos, olyan visz­­szataszító! A kimért, egyenes utcák, a hideg már­ványnyal diszített magas épületek s a rideg, szenvtelen arcok kutató tekintete mind oly visz­­szautasítók. Görcsösen szorítja ökölbe dermedt kezeit, elfojtja csukló zokogását és szótlanul rohan tovább. Ujtja a város elhagyatottabb részébe vezeti őt. Mintha itt lelke megkönnyebbülne attól a súlyos tehertől, mely a tömör, magas épületek alatt összezúzással fenyegette. Ezek az alacsony, egyszerű hajlékok több barátságot és szeretetet ígérnek nyújtani. A szögleten egy üvegajtó nyílik az utcára, melynek színes üvegablakán széles hullámokban özönlik ki a fény. A megtört sugarak küzdenek a sötétség nehéz rétegeivel s összefolynak ho­mályba vesző körvonalaival. Arra tart egyenesen. Az emelkedettebb ajtóhoz lépcsők vezetnek fel s felmászik a ned­ves, síkos köveken, hogy benyissa a szoba ajtaját. Meglepetve hátrált. A szegényes külsőre valló ház szobája ragyogott a keresett­ fény­től, a sértő csillogástól. Buja cifraság min­denfelé ! Sima selyemmel bevont kerevetek, puha párnaszékek, szindás, lágy szőnyegek és sűrűen egymás mellé rakott tükrök csillogása, melyek százszorosan verték vissza a gázlángok sápadt fényét. Kábító fény mindenütt s összbenyomásuk mégis oly visszataszító. Reszkető hangon kér bocsánatot. Arca lán­gol a szégyentől, midőn könyörögni kezd. Nem akar többet, csak éjjeli szállást. Megvonja magát bárhol, oh, csak ne űzzék vissza, mert dermedt tagjai nem bírják elviselni a hű­vös éjszakát. Nem tudta folytatni tovább. Egy száraz köhécselő nő­alak közeledett feléje. A vézna öreg kutató szemeinek szúró tekintetével telje­sen elnémitá. Ez az arc nem volt bizalomra gerjesztő. Sovány bőre kiálló arccsontjain feszült meg s csillogó szemei odatapadtak a leány kuszárt alakjára. — Hm . . . hm . . . tehát szállást kere­sünk, így szokott ez lenni. Koldulni nem sza­bad, — élni kell. Én is csak igy voltam . . . bolond, a ki éhen hal! Oly félelmesen hangzottak ezek az össze­függéstelen szavak a tágas, ragyogó teremben. A káprázatos fény és a nyomor cinikus tagla­lása oly sértően ellentmondók. Visszafojtott lélekzettel hallgatta a leány ezeket az értelmetlen szavakat. Az öreg látva félénk habozását, melléje lépdelt s száraz kezei­vel barátságosan fogta meg a leány karját. — Megfáztál ? Látom! Igazad van. Nem, vagy te kutya, miért fagynál meg az utca szé­lén ? Könnyű ott becsületesnek lenni, a hol m­ai éhezünk! . . . Élsz, a hogy élsz . . . Kinek mi, gondja rá ?­ Vén korunkban úgyis mindegy. *) Mutatvány a szerzőnek sajtó alá rendezendő „Rajzok a fővárosi életből“ című munkájából. XII. évf. 278. (4233.) szám. Budapest, ISSO. Csütörtök, október 9.’ Előfizetési árak­: Egész évre . . . 14 frt — ra. Félévre 7 » — » Negyedévre II . 3 » 50 b Egy hóra. ... 1 * 20 s Egyes szám­ helyben 4 kg. Vidéken 5 kr. Százalék nam adatot. Kiadóhivatal: Budapest, Inlar-mca is. Jösszre, hová az a­lőfizetések és a kis szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők. POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési Iroda: gsdaptsien, nádor-utca 7.u. I. aaesti, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cis. Páris­­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. Lapunk mai száma 16 oldalt tartalmaz.

Next