Pesti Hírlap, 1891. március (13. évfolyam, 59-88. szám)

1891-03-26 / 84. szám

Budapest, 1891. xm. évf. 84. (4399.) szám.­­ Csütörtök, március 28. Előfizetési árak: Egész évre . . . 14 frt — kr. Félévre .... 7 » — » Negyedévre V . 3 » 60 » Egy hóra. . . . 1­0 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor-utca ?. a. földszint. hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők. Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. \t|f t /X' . J . — —t f- r— —r Szerkesztési Iroda: Budapesten, nádor-utca 7. sz. L emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Páris­­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. A városok: Magyarország alkotmányosságának s úgy kulturális, mint politikai fejlődésének történeté­ben Szapáry Gyula gróf miniszterelnök na­­gyon előkelő helyet fog elfoglalni. Az ő kormá­nya a közigazgatás minden terén, úgy az igaz­ságügy, mint a kereskedelem és közlekedés, a közoktatás stb. ágaiban maradandó emlékeket alkot. Most ő személyesen a közigazgatást ala­kítja át. Ez utóbbi művével nagy felelősséget vállal s mellette nagy munkába kezdett. Kikerülhette volna a felelősséget, elhárít­hatta volna a munkát, ami mindenesetre kényel­mesebb leendett, mint magát egy nagy parla­mentáris harc s azzal járó izgalom esélyeinek tenni ki. úgy látszik azonban, Szapáry szereti a küzdelmet és el is készült reá, legalább a köz­­igazgatási bizottságban tartott beszédei készen­létre vallanak. Játszva erőtlenítette meg az el­lenvetéseket és egész könnyedséggel rakta össze a közigazgatás épületét hallgatói szeme láttára. Megmagyarázta az épület egyes osztályainak be­rendezési tervét, célját, feladatát, szóval tisz­tázta a helyzetet, egyszerűsítette a kérdést és megkönnyebbítette a tanácskozást. Habár nem is értünk a tisztelt miniszterel­nökkel minden kérdésre nézve egyet, de ez nem zárja ki, hogy mi is teljes elismerésünket ne nyilvánítsuk a munkálatnak mint egésznek átgon­doltsága, egyöntetűsége és általános értéke felett. Eltérő nézetben vagyunk a városok ál­lására nézve a közigazgatási organizmusban — némi eltérés van köztünk és a törvényjavaslat közt a közigazgatási bíróság alkotó elemeire vonatkozólag — és végül különbözik felfogásunk a tiszteletbeli szolgálat­­tételt illető rendelkezésekétől. A városi elemnek a vidéki elemmel való összehozatala kétségtelenül üdvös kölcsönhatást fog szülni, ha a vidék túlnyomó ereje a városi elemet nem paralizálja s fel nem szívná. De azon, még ma ismeretlen szervezet, melyet a váro­soknak adni szándékoznak, az fogja megállapí­tani azon önrendelkezési jog terjedelmét, melylyel a városok saját ügyeik vezetésénél birni fognak. És ha itt a vidéki elemnek, vagy az állami tisztviselőknek a szorosan vett városi ügyekre túl nagy befolyás engedtetik , ez alatt szenvedni fog­nak a városok és nem lesz haszna belőle a vidéknek. A mi ideánk szerint a városokat kellett volna az egész művelet központjává tenni s ak­kor rövid idő alatt városaink európaiasabbakká válnak s magukkal a vidéket is felemelték volna. Fájdalom, ez nem történt. Ez tán nem egészben a kormány akaratán, hanem az általá­nos értékhiányon múlt s miután egyelőre az adott alapon kell építenünk , elmondjuk eszméin­ket arra nézve, miként lehetne városainkat az új szervezetben legjobban értékesíteni ? A városok értelmisége csak az esetben nö­veli a szellemi fejlettség színvonalát és csak az esetben juttat magasabb szempontokat érvényre, ha a városi befolyást a törvényhozás támoga­tásban részesíti és az nem lesz az elnyomatás veszélyének kitéve. Nem tartom célravezetőnek azon részbeli beolvasztást sem, melyet a jelen törvény­­javaslat 202. §-ában tervez, midőn a rende­zett tanácsú városokat is — közös ér­dekeik tekintetében — a vidéki járási tanács hatásköre alá helyezi. A rendezett tanácsú városok már maga­sabb közigazgatási szervezettel bírnak és taná­csuk a polgármesterrel élén legalább is azon fokon áll, melyen a vidéki járás a maga fő­­szolgabirájával. Az általános műveltség pedig rendszerint magasabb fokon szokott állani a városokban s azért a javaslat nivellírozó törek­vései a városokra, melyek hazánkban különösen közművelődési misszióval is bírnak, komoly aggá­lyokra ad okot. Ennek elejét lehet és kell is venni. A törvényjavaslat által kitűzött célt el­érhetjük akkor is, ha város és járás közös érdekeiket vegyes küldöttségek­ben tárgyalják és egyetértés el nem érése esetén a kérdést a közigaz­gatási bizottság elhatározása alá­ terj­esz­tik. Nem tanácsos, de nem is igazságos, hogy a városok összeolvasztatván a vidékkel, túlter­­heltessenek oly költségek viselésével, melyek az önnálló fejlődés segédeszközeiben a városokat meggyöngítik. Mert hisz például az iskolák felállítása, a városi közegészség­ügy gondozása, a városok építkezése, csak akkor fog lendületes fejlődésnek indulni, ha anyagi erővel is bírnak ebbeli szükségeiket fedezni. Azt tartom, ez az állam jól felfogott érde­kével nem áll ellentétben , sőt annak elsőrendű szükségét képezi. Nem képzelhetek haladást, nem képzelhetek közművelődést, mely nem egy egész­séges városi rendszerre volna alapítva. De nem tudom az ország anyagi pénzügyi megerősödését sem képzelni önálló, szabad fej­lődési képességgel biró városok nélkül. A városok közgazdasági jelentőségét igen érdekesen illusztrálja a közigazgatási reformja­ * * A „PESTI HÍRLAP“ TAR­CAJA Brown úr fizetése. — Hihetetlen sikkasztási történet. — A newyorki Grand Central­ bank igazgatói befejezték ülésüket. A jól táplált, simára borotvált képű, elegáns öltözetű direktor urak már felöltőikhez nyúltak, hogy aztán a kinn váró fogatokhoz siessenek, mi­kor az elnök megszólalt: — Ah, kollega urak, majd megfeledkeztem.... Pénzt­árosunk, Brown John úr — hiszen isme­ritek talán — levelet nyújtott át nekem. . . . Hm, hol is van. . . . alighanem elvesztettem.... — Mit akar az a Brown ? — Fizetésemelést. . . . Nevetséges. . . . Nem is említeném, ha olyan fura indoklással nem támogatná kérelmét. . . . — Micsoda indokolással ? — Előadja, hogy az üzlet évről-évre növe­kedik, mind nagyobb és nagyobb összegeket kell kezelnie és azért­ növekszik a kísértés is, mely­nek ki van téve. . . .­­ — Ah! — Azt kívánja, hogy erre való tekintettel ne tegyük ki oly nagy veszélynek és legalább annyival javítsuk fizetését, hogy tisztességesebben élhessen meg családjával. — Nem rossz! — Azt hiszem, uraim, hogy nincs okunk a kérés teljesítésére. A néhány órai mechanikus munkát elég jól megfizetjük, és ha az az ember azt hiszi, hogy meg kell jutalmazni a becsületes­séget, hát majd figyelmeztetjük a büntető kódex megfelelő paragrafusaira. — Jó lesz, jó ! Lopás, sikkasztás ! — Azt­ is meg lehetne írni, hogy alárendelt állású emberhez nem is illik nagyszámú család. És Brown úr ily értelmű levelet talált más­nap az asztalán. Nem felejt rá. Végezte a dolgát úgy mint azelőtt, buzgón, lelkiismeretesen. Két-három hét múltán ismét üléseztek az igazgatók. Azon tanakodtak, hogyan lehetne legjobban értékesíteni a bank készpénzállományát. Alig kezdték az ülést, belép Brown. Még csak nem is kopogtatott. Az elnök elé terjesztett egy tr papirost, és távozott. Alig egy perccel később nagy zűrzavar támadt; a pénztárszoba ajtaja felnyílt és az elnök izgatottan kiáltja. — Brown, kérem ... — Jövök tüstént, feleli Brown nyugodtan. Kifizetett egy összeget; bevezette a könyvbe; itatós papirost tett rá, aztán az igazgatók elé ment. Egyszerre tízféle kérdés hangzott feléje: — Mit irt ide ? — Mit jelent ez ? •— Nem értjük ! — Komédiázik? Az elnök csöngetett. — Uraim, igy meg nem értjük egymást.. ? Hallja, Brown, ön azt írja nekem, hogy a kasz­­szában csak 9647 dollár és 80 cent van és hogy azonnal gondoskodjunk készpénzről, külön­ben megakadnak a kifizetések. — Ezt írtam... Jól megértette. — Megbolondult? — Igazat mondtam... A tegnapi kimuta­tás után 259,648 dollár volt készletben, ez tény... — És most ? Hova lett a negyed millió ? Hiszen el akarjuk helyezni. — Nem lehet... Észreveheti, hogy a negyedmillión kívül még húsz cent is hiányzik ... Lóvonaton adtam ki. .. — Lóvonaton ? — No igen, azon­ vittem el a pénzt. — Elvitte a negyedmilliót? — El... Biztonságba helyeztem. .. — Hogy értsem. — Elsikkasztottam... * — Megőrült.. . — Legyen nyugodt, elmém ép . .. Újból kijelentem, hogy elsikkasztottam a pénzt . . . A jajgatás nem használ . . . Ismétlem gondos­kodjanak készpénzről, mert különben eg­y óra múlva be kell szüntetni a fizetéseket. E­z kénytelen-kelletlen két direktor haza sie­tett, hogy pénzt hozzon. Általános megütközés uralkodott az igaz­gatók közt. Lapunk mai száma 8 oldalt tartalmaz.

Next