Pesti Hírlap, 1891. október (13. évfolyam, 269-299. szám)
1891-10-18 / 286. szám
Budapest, 1891. XHL évi 286. (4601.) szám. Előfizetési árak: Egész évre S( 2. £ 14 frt — kr. Félévre --'.’13 '.17' 70 — » Negyedévre.!^,' 3 »-50 » Egy hóra. . . Q 1 » 20 s Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, Nádor utca 7. sí, földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. E........ n Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Vasárnap, október 18. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utca 7. sz. L emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Párisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. hétfőn A „Pesti Hírlap“ következő száma okt. 19. — délben jelenik meg. Az offenziva, a parla-Mint napokkal ezelőtt jeleztük : menti háború itt van! Az indemnity-vitát — bármilyen csekély legyen is az alkalom — Apponyi Albert gróf fölhasználta s odavetette Szilágyi Dezső igazságügyminiszter elé is a rég lehúzva tartogatott keztyüt. Szilágyi legott fölvette. A két kiváló ember külön párbaja több volt, mint érdekes. Régi időkből származó ellentétek törtek egymásra uj sérelmekkel vegyülve s a ház elfojtott lélegzettel leste a viaskodást, mialatt balról epés, sőt durva közbeszólások, jobbról pedig a párt harsogó helyeslései és tüntetése kisérte a harc lefolyását, már a szerint, amint egyik vagy másik szónok röpítette ki legélesebb nyílvesszőit. Minden kikelt magából ezen a napon s minden szóba jött. Még Péchy Tamás elnök is elfeledkezett magáról s a vitát kivételesen rendben tartotta. Apponyi Albert gróf az indemnity-vita zárbeszédét használta föl, hogy a támadást megtegye s mindenki tartozik neki azzal az elismeréssel, hogy dialektikája rég nem ragyogott ilyen fényben. Veszendő ügyet a szónoklat ekkora művészi erejével s a páthosz ekkora nagyságával a magyar képviselőházban még nem védelmezett senki. Beszéde ismét három részre volt tagolva, mint a jászberényi. Az elsőben Szilágyi minisztert provokálta; a másodikban politikája irányeszméit tárta föl s bejelentette, hogy pártja a „nemzeti szabadelvű párt“ nevét veszi föl; végül a harmadikban szárnyaló páthoszba tört ki s egy pillanatra úgy látszott, mintha 20 éves egyetemi ifjaknak beszélne a politikai idealizmusról. Ahol nem volt elég goromba, ott jobbára Horánszky, Kaas és Csatár toldották meg érveit; különösen Horánszky, aki a minisztert „köpönyegforgatónak“ nevezte, ez pedig a „hypokrita“ szóval vágott vissza. Apponyi gr. beszédének politikai tartalmával azonban sokkal rövidebben lehet végezni, mint annak szépségeivel és érdekességeivel. Az igazságügyminiszternek szánt szemrehányásokon kívül egész beszéde két alapeszmény fordult meg ; az egyik az volt, hogy a nemzeti politika kizárólag az ő birtokukat képezi s az 1867. évi kiegyezést is a nemzeti intézmények fejlesztésére akarják magyarázni. A másik pedig az volt, hogy a kormány és többség csak egy „politikai társaság“, mely a szabadelvűség nevét bitorolja, minden szabadságot tönkre tesz, sőt a politikai eszmények helyére is a „konnexiókat“ és „érdekeket“ teszi. Ők ellenben mindent jobban tudnának csinálni s ugyanazért a párt a nemzeti szabadelvű párt nevét fogja fölvenni, mely már úgyis régen megilleti. A többség elszörnyüködve s izgatott nyugtalanság között hallgatta Apponyi gr. legújabb politikai eszméjét. A méltatlanvád, mely abban feküdt, hogy Apponyi gr. a nemzeti gondolatot a parlament többi pártjaitól, különösen a többségtől megtagadja, világosan a minden pártokon felül álló nemzeti eszme megsértése volt, bár mindenki természetesnek találta, hogy a mérsékelt ellenzék teljes tönkrejutása előtt kortes eszközök gyanánt még ezt is megpróbálja, ha nem használna-e ? Apponyi tényleg azzal fejezte be, hogy ügyüket a nemzet elé, tehát a választási urnák elé appellálják. Szilágyi Dezső igazságügyminiszter teljesen rögtönözve válaszolt Apponyinak s mindjárt azzal kezdte, hogy ha ütközet kell, ő most azonnal kész megütközni. Előbb hosszasan megsuhogtatta argumentumait a levegőben. Impozáns vérmérséklete, villámokat lövelő szemei jó ideig megdöbbenést terjesztettek a házban. Az ellenzéken az ugrásra készülő tigrishez hasonlítgatták s a kormány mögött attól tartottak, hogy a rája szórt méltatlanságok miatt végképen elveszti a maga fölött való uralmat. A félelmes expozícióból azonban egymásután bontakoztak ki a befejezett érvek s mindegyik súlyos csapás gyanánt zuhant le Apponyi Albert gr. fejére és azokra, a kik vele vannak. Genieje, mely ha kell, a kíméletlen gúnynyal is mesterileg tud bánni, szinte gyönyörködött a megsemmisítő antitézisekben. Mikor a nemzeti politika monopolizálása ellen tiltakozott s abban hegyezte ki érvét, hogy Apponyi csak azért akarja eltagadni a többségtől a szabadelvűséget és a nemzeti politikát, hogy helyébe nagylelkűen magát a járja, a többség padjain frenetikus tetszés és kacaj tört elő. A gúny több volt, mint találó. Még ennél is kínosabban esett a mérsékelt ellenzéknek az, mikor Szilágyi Dezső kimutatta, hogy Apponyi Albert gr. az 1867. évi kiegyezést — mely politikájának bevallott fix pontja volna — valahányszor a szélsőballal akarja magát megmenteni, mindig hajlandó ki- A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Az uj szőlőrész, a „nekropólisz“. JÓKAI MÓRTÓL. — A Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Haragodnak nagy voltában, miket küldesz még ránk, óh édes anyaföld ? Meglátták a mi szemeink a filloxérát (górcsövön keresztül), azután megismerkedtünk a peronoszpórával; ennek még jól meg sem tanultuk a nevét, már bekopogtatott hozzánk a bakr és nyomba jött utána a white-rot. Egyik gonoszabb nyavalya, mint a másik. S ime most egy újabb veszedelem fenyegeti a mi szőlőhegyeinket :a nekropólist. Az egész Gellérthegyen nincs már szőleje másnak, mint Kerkápolyinak, meg Molnár Istvánnak, az állami szőlőakadémia igazgatójának. Ők megvédelmezik a maguk enklávéit a sivatag közepette szénkéneggel, rézgáliccal, szuperfoszfáttal, chilisalétrommal s más efféle füst nélküli puskaporokkal, de most jön szegény fejükre a „nekropólisz!“ Mi védelmet találnak ez ellen ? Pulszky Karcsi fedezte föl ennek a nyavalyának a csiráit a temetőkben és az emlékszobrokban. Tudvalevő dolog, hogy ha egy rendes hétköznapi ember meghal, hát azt eltemetik s azzal jól van; de ha egy rendkívüli ember hal meg, egy híres államférfi, nevezetes költő, vagy kiváló serfőző, annak szobrot emelnek s akkor azt még egyszer agyonütik. Nem elég szegénynek, hogy életében a törvényjavaslataiért lehazaárulózták, a munkáiért agyonkritizálták, a malátáját kifogásolták; holta után a kőbe, ércbe vésett szobrának esnek neki s azon folytatják az ócsárlást. Ezen a bajon az én Károly barátom aként vél gyökeresen segíthetni, hogy valamennyi hires magyar embert felküld a Szent-Gellért hegyre szobrostul, epitáphiumostul együtt, temetkezni. Ott még van a számukra üres hely, a Kerkápolyi szőleje, meg az állami szőlőiskola. Ültessünk a helyébe nekropóliszt! Ez aztán a megfordított vandalizmus! Kivágni az eleven szőlőtőkéket és sírköveket ültetni a helyükbe! Hol van az a mauzóleum, mely egy jól megtelt pincével versenyezhet? Mikor én e tervet a külön lenyomatból elolvastam, a hideg borzongott végig a hátamon. Én észtül tavaszig mindennap a legfölségesebb kilátásban gyönyörködöm, a svábhegyi kertecském sonkájáról a szép Budapestre. Hát már ezentúl én minden reggel, este, rögtön a temetőt lássam magam előtt ? Szemem előtt a Gellért-hegy egész terjedelmében, megrakva síremlékekkel. Azt nézegessem mindennap, hányat öntöttek már bronzba a kartársaim közül ? Hát én belőlem milyen rézorrú szörnyeteget fog csinálni a szobrász, ha megnekropóliszosodom ? Hiszen nem vagyok még trappista barát, hogy örökös „memento móri“ fogadjon! Hanem aztán mikor praktikus oldalára fogtam föl a dolgot, kezdett az első fölháborodásom lecsillapulni. Hisz a terv és a kivitel között még nagy időköz lehet. Előbb ezt jól megvitatják a hírlapok, míg odáig megérett a dolog, hogy a képviselőházban meginterpellálják miatta a kultuszminisztert: van-e tudomása róla, hogy a fővárosi szobrok nem jól érzik magukat a helyeiken, s a nevezetes halottak nincsenek megelégedve az alkalmaztatásukkal ? Erre a miniszter megígéri, hogy ki Lapunk mai száma 24 oldalt tartalmaz.