Pesti Hírlap, 1891. december (13. évfolyam, 330-359. szám)
1891-12-03 / 332. szám
XIII. évi 332. (4647.) szám, Budapest, 1891 Csütörtök, december 3. Előfizetési árait: Egész évre 7 . 1 14 írt — kr Félévre .*'? . 7 » — » Negyedévre . f? . 3 50 » Egy hóra. . . 7 1 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken & kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor utca 7. ss, lössin, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők.Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP, Szerves utcai iroda, Buflasestea, nádor utca 7. sz„ Leivetsz, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak! Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel; Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Parisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA Bécsi dolgok, A sors a legnagyobb drámaköltő . I . Ez a két hét itt az osztrák fővárosban csak végjelenete volt egy nagy tragédiának, mely évtizedeken át folyik, s ma lelte megoldását, olyan merész megoldást, a minőhöz költői fantázia nem merne hozzányúlni. Csak ketten szerepeltek benne : egy férfi és egy nő. Jelvényeik korona és babérkoszorú, tövissel összefonva. Egy hős, egy királyi sarj, egy vitéz katona, ki deli férfi korában már győzelmes ütközetben nyerte el a vitézségi érdemrendet, beleszeret egy leányba, aki a színpadon királynő, de a színpadon kívül a polgárleányok erényes mintaképe. A szerelmes fejedelmi sarja „fenséges“ címmel még egy, azzal egyenlő címet egyesisített, a „becsületest.“ Szerelmével együtt a kezét is ajánló szíve választottjának. Hasztalan volt az udvari körök ellenzése ; a főherceg tudta jól, hogy nászajándékul a hatalom haragjának súlyát fogja nyerni, s mikor az oltár előtt átadja jegyesének nevét, még azt a nevet is meg kell szereznie elébb, mert a fényes családi nevet nem viselheti tovább. Le kell mondani rangjáról, ezredtulajdonosságáról; még hazáját is el kell hagynia. — Ezt mind megtevő szerelméért, hivatta magát Waldeck Henriknek ; kiköltözött Helvéciába s ott egy kis város nyaralójában ütötte föl boldogsága fészkét. — És azután hosszú időkig nem volt főherceg, hanem volt boldog ember. A milyen hosszú volt a száműzetése, olyan hosszú volt a családi idyllje. És az alatt a boldog párnak leánya született ; ez volt az öröme, az életcélja, a büszkesége. Deli, szép, viruló hajadonná nőtt föl. Az uralkodó szive kiengesztelődött a száműzöttek iránt, az anyát bárói rangra emelte, leányuk baronessz címet kapott. A király meg is látogatta őket bozeni magányukban s attól fogva ismét feléjük fordult a verőfény. Őszi napsugár! De hát az őszi napsugár is áldást terjeszt; nagy hasonlatosság van egy ifjú hajadon lélekvilága, meg a szép, szűz zöld vetés között. A múlt hetekben föl lettek hiva Bécsbe fényes császári és királyi ünnepélyre. Menyegző volt királyfi és királyleány között. Olyan menyegző, melynek ünnepélyei egy hétre kiterjednek: hivatalos abrenunciációk, fényeg egyházi pontifikációk, theatre parék és hangversenyek, diszlakomák és estélyek fényes sorozata. Az egész metropolis fényárban úszott, a széles öv utcán a gázlámpák fáklyákká lettek átalakítva ; a császári várlak tróntermében ragyogóttak az uj villanyvilágítás ezernyi szövétnekei és a nagyméltóságok brilliantjai. És mind ebben a fényben, pompában ott voltak ők is és diadalragyogással arcukon mutatták be ifjú bájaiban elragadó egyetlen gyermeküket a felséges és fenséges rokonoknak,és örülhettek a látványnak, hogy gyermeküket az uralkodó és a magas családtagok úgy üdvözlik, mint hozzájuk tartozót, mint új virágot a nagy családfán. Akkor aztán ezzel a boldog érzéssel hazamentek és meghaltak. Egy nap betegedtek meg mind a ketten s egy éjjel haltak meg. Csak három napig szenvedtek ugyanegy betegségben. S a szeretett leány ápolta híven mind a kettőt, az anya tizenkét órával előbb halt meg, mint az apa. A leánynak tizenkét óráig vissza kellett fojtania kényeit, hogy az apa ne lássa. — Most már együtt szállnak az égbe. Még a lelkeik sem tudták elhagyni egymást. S most ott áll a két koporsó egymás mellett, koszorúkkal elbontva; a ravatal az atyai főhercegi palotában. A burgban kioltják a diszlakomára meggyujtott csillárokat; az öv utcán bevonják fátyollal a gázlámpásokat, minden toronyban zúgnak a harangok, a városház két tornyából fekete lobogót ingat a lomha szellő. Óh milyen hatalmas a te költészeted, sorsa Jókai Mór. ------------------------------------. ■ - - ______ Lapunk mai száma 20 oldalt tartalmaz. itt..«——... ' --n^ Közös érdekek közös védelme. Egy régi nagyúri kastélyhoz tartozó óriási parknak félreeső tisztására egy csoport előkelő külsejű férfiú lép a Louis XVI. korszak nagy urainak és tisztjeinek viseletében. Két kóres inas tiszteletteljesen követi őket, egy szőnyegbe betakart nagy csomagot helyezve a harmattól még nedves gyepre. Az urak szétoszlanak a pázsiton. Négyen, szót nem váltva egymással, ledobják felöltőiket és paszomántos kabátjaikat. A többi nyolc ellenben tanácskozásra gyűl, mialatt két, teljesen feketébe öltözött, ünnepélyes komolyságú arcú férfiú egy kis bőrönddel kezd babrálni. Az értekezlet nem tart sokáig. A tanácskozásban résztvett gesztilhommeok fölbontják a csomagot. Nyolc meztelen penge — pompás acélú, hosszú egyenes kardok — és két pár pisztolynak csövei csillognak a szétterített szőnyegen. Most összemérik a pengéket a párbajsegédek. Viadal fog történi életre-halálra négy déli ifjú között. Ha hat összecsapás után nem döntenek halálosan a kardok, úgy pisztolylyal fogják folytatni az elkeseredett mérkőzést az ellenfelek. A helyek ki vannak jelölve, halványan, de elszánt tekintettel állanak szembe az ifjak. Majd megcsendül a segédek megbízottjának, egy déli lovastisztnek hangja, ki figyelmezteti az ellenfeleket a párbaj föltételekre.. E pillanatban azonban rohanó léptek zaja hallatszik. Egy öreg komornyik dúlt arccal, lihegve, töri át magát a bokrokon. Alig van ereje elmondani a rémhírt, hogy a jakobinus ügynökök által föllázított pórnép megtámadta a kastélyt és fenyegeti a halálra ijedt hölgyek életét. Már hallatszik a távolban a vészharang tompa kongása és fegyverek ropogása. A helyzet hirtelen megváltozik. Egyetlen közös érzelemtől uralva, ellenfelek és segédek megosztoznak a fegyvereken, s mint nemes bajtársak sietnek megvédeni az úri lakot s a hölgyek életét. Ezt a jelenetet — mely, ha jól emlékezünk, valamelyik francia regényben fordul elő — egy most meginduló diplomáciai akció idézi élénken emlékezetünkbe. A francia kormány, mint Parisból jelentik, sürgősen fölszólíta a nagyhatalmaknál megbízott képviselőit: hatnának oda, hogy a khinai eseményekkel szemben együttesen lépjenek föl a kabinetek. Ha e lépésnek sikere lesz — és szinte lehetetlennek tartjuk, hogy Franciaország e kérdésben kosarat kapjon a nagyhatalmaktól — akkor meglehet, rövid idő múlva Európa államai, melyek most a harckészültség mezején majdnem úgy állanak egymással szemben, mint ama párbajfelek, egyértelműen és együttesen fognak föllépni fegyvereik hatalmával Khinában. Ott is van egy „megrohant kastély“ és sok fenyegetett élet. Ott is megkondult már a segítségért esdeklő vészharang. Nincs többé semmi kétség. A „mennyei birodalomban“, melynek állapotai azonban számos tekintetben mindig sokkal inkább a poklokra emlékeztettek, teljes anarchia uralkodik. A régóta lappangó forrongás nyíltan kitört. Éle a császári kormány, a keresztények és az európaiak ellen irányul. Már a nyár folyamán érkeztek hírek egyes khinai városokban történt keresztényüldözésekről. A fanatikus csőcselék megrohanta a hittérők telepeit, az egyházakat és iskolákat, fölkoncolva francia és belga misszionáriusokat s a keresztény vallásra áttért faj rokonait. A tengeri hatalmasságok akkor hadihajókat küldtek a khinai folyamokra, megvédendő alattvalóikat a parti városokban. A brit, francia, német és amerikai ágyunaszádok megjelenése e helyeken valóban elég elrettentő volt arra, hogy megakadályozza a csőcselék további garázdálkodását. De Khina rengeteg nagy, a terület pedig, ahol az európai kormányok imponálhatnak hadihajóik halált szóró érctorkával, aránylag igen kicsiny. Nem terjed túl a tengeri kikötőkön és a nagy folyamok partvidékének egy részén. Megóvni a törvényes rendet, tekintélyt szerezni az európai államokkal kötött szerződéseknek, megvédeni európaiakat és benszülött keresztényeket egyaránt: a császári kormánynak volna kötelessége. De a pekingi udvar nem ura többé a helyzetnek az óriási birodalom egy nagy részében. Az európaiak s a kereszténység ellen fanatikus gyűlölettől vezérelt titkos társulatok régóta aláaknázták az egész talajt. Mondhatni, hogy a császári kormány legtöbb hivatalnoka titokban részes e mozgalomban, s nem kevésbbé gyűlöli a „fehér arcú ördögöket“, mint a szennyben, nyomorban és mérhetlen erkölcsi sülyedésben fetrengő nagy tömeg.