Pesti Hírlap, 1892. január (14. évfolyam, 1-31. szám)
1892-01-13 / 13. szám
Budapest, 1892. XIV. évf. 13. (4687.) szám. Szerda, január 13. Elvnzetési árak: Egész évre V, . 14 frt — kr. Félévre *7" . V 7 » — « Negyedévre . V , 3 » 50 » Egy hóra. . 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: "BE-Jafest, náuer-utca 7. n. ilásflít. hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők.Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Badápsslla, nádor utca 7. sz I. emelet, hová a lap szellemi részét illető' minden közlemény intézendő'. Bérléletlen leveleit csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Parisban, Li bis, rue du Faubourg Montmartre. A kormány és a főváros. A választási mozgalom nem vonhatja el figyelmünket a magyar főváros fejlődése és szépítése érdekében már a közelebbi időben múlhatlanul megoldandó feladatoktól. E feladatok egy része tudvalevőiig teljesen a fővárosra tartozik, holott másik része a kormány által vagy hozzájárulásával oldandó meg. A fővárost terhelő feladatok elő vannak sorolva abban a munkaprogrammban, melyet az újonnan választott tanács élén a múlt év utolsó hónapjában adott a polgármester. Tetemes részüknek kivitelére a fedezet már be van állítva a folyó évi költségvetésbe. Mindenki ismeri ezt a munkaprogrammot, melynek kivitele után Budapest nemcsak sokkal szebbé, hanem sokkal egészségesebb és jobban élelmezett várossá is fog válni. Röviden, a végleges vízmű, az általános csatornázás, új kórházak és a vásárcsarnokok fölépítése képezik a legfontosabb feladatokat, melyek ez idő szerint a fővárosra hárulnak. A forgalmi és városrendezési szempontból nem kevésbbé fontos többi feladatok azonban csak az állam által, illetőleg hozzá- és közbenjárásával oldhatók meg. Ilyenek : az ujdanahidak építése ; az Újépület eltávolítása s a Lipótváros egészének szabályozása ; a Margit hídon felüli rakpart kiépítése, végre a Duna szabályozása a fővároson alól. Örömmel látjuk, hogy a kormány nemcsak komolyan akarja az új dunahidakat, hanem bír már a létesítésük céljából szükséges pénz egy részével is. Máshol jelentjük, hogy Wekerle pénzügyminiszter egy 1870-ben kötött terhes és szinte megalázó föltételű kölcsönnel kapcsolatosan jelentékeny könnyítéseket biztosított most az államkincstárnak. Nevezetesen kieszközölte azt, hogy egy e kölcsönszerződés értelmében létesített és 1871 óta évenként 100,000 írttal gyarapított külön tartalékalap elvonassék eredeti rendeltetésétől. A kormány ezen alapot illetőleg szabad kezet nyert és Wekerle ezt az összeget egy nagy dunahíd építésére akarja fordítani. Mindenki egyetért ezzel és szerencsét kíván Wekerlének, hogy ez után teremtette elő a főváros forgalma és fejlődése érdekében anynyira szükséges negyedik dunahíd építési költségeit. Melyik hidat akarja először kiépíteni a kormány, azt nem tudjuk még, de óhajtjuk, hogy úgy a vámház , mint az eskü -téri csatlakozás létesüljön. Az utóbbit a belváros stagnáló fejlődésének fellendítése teszi elkerülhetetlenné. Csak az eskütéri híddal kapcsolatban létesülhet az a nagy szabású terv, hogy a hatvani utca kiszélesittessék s a kerepesi-ut külső torkolatától kezdve egy 11 Mff, széles útvonal vezessen a mostani kigyó-utca s a régi városháza helyén át a Dunához. Fölösleges mondani, mily nagy lendületet adna az építkezési tevékenységnek és mindennemű iparágaknak e valóban világvárosi terv kivitele. S nem kell talán kiszínezni, hogy Budapest mennyit nyerne szépségben és forgalomban e terv létesülése esetében. Nem kevésbbé nagy horderejű a főváros fejlődésére nézve az Újépület eltávolítása és környékének szabályozása. E pillanatban e kérdés még mindig a tanulmányok stádiumában van. Akadt tudvalevőleg konzorcium, mely az összes munkálatokat hajlandó lenne átvenni és kivinni, ha megkapná a szabályozás által nyerendő telkeket. Lebontaná tehát az Újépületet és fölépítené helyette az ott elhelyezett helyőrségi csapatok számára szükséges laktanyákat. Senki sem várja, hogy magánvállalkozók többé vagy kevésbbé jelentékeny haszon biztos kilátása nélkül bocsátkozzanak valamely üzletbe. A tervezett vállalatnak tehát mindenesetre lukratívnak kell lennie, hogy azért nem is egy, hanem már több pénzcsoport versenyez. Mindent megértünk pedig, ha végig nézünk a konzorciumok egyike által ajánlatával kapcsolatban benyújtott szabályozási terven, mely a nyerendő területet keresztül kasul bevonja utcákkal, anélkül, hogy csak egyetlen szabad tért hagyna is fönn. A dolog egészen világos. A konzorcium mentős nagyobb hasznot akar bezsebelni, tehát szüksége van az eddigi szűk lipótvárosi utcák folytatására minden szabad tér nélkül. A közvélemény erélyesen kezd állást foglalni e mostoha, kapzsiságszülte terv ellen — és helyesen. Szépészeti és közegészségügyi követelmények egyaránt szükségessé teszik, hogy az Újépület helyén nagyobb, díszes tér maradjon. Megkívánja ezt az itt létesítendő uj városrész előkelő jellege, a parlamenti palota közvetlen szomszédsága. A „PESTI HÍRLAP“ TARCáJfi Az öreg Lohr. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — A fővárosban egy öreg ember, egy vén művész halt meg január másodikán. Az időben azonban az érdeklődést egy másik haláleset tartotta lekötve, egy olyan emberé, aki milliót lopott, hát nem csoda, ha egészen figyelmen kívül maradt az öreg művész, aki sohasem lopott egy garast sem. Azt sem tudták, ki, micsoda, mi fán termett, honnan szakadt a fővárosba. Még a lapokba sem került bele a halálhíre. A vén művész nemrég jött a vidékről, itt, az isten tudja melyik zugolyában ennek a nagy házrengetegnek, meghalt s a hatóság mint ismeretlent, valahol künn az uj temető legszerényebb részében, eltemettette. Azután egy rövid átiratban tudatta a szegedi rendőrséggel, hogy bizonyos Lohr János, állítólag szegedi ember, ekkor meg ekkor a fővárosban meghalt, tudnak-e róla valamit ? Szegeden persze, hogy tudtak róla, hiszen csak pár hete távozott el onnan. Sőt, ha az illető fővárosi hatósági közeg megkérdi Európa első zeneművészeit és komponistáit, hallották-e hirét a vén Lohr Jánosnak, egy kis visszaemlékezés után valószínűleg azt felelték volna, hogy egykor igen is úszott a horizonon egy ilyen nyárspolgár nevű csillag és fölemelkedett egészen a művészi siker fejedelmi magasságába, hogy aztán megint eltűnjön onnan shire-hamva se maradjon . . . Ha ez a Lohr János az, akit a magyar főváros keres, úgy ne kutasson sokáig utána, hanem írja rá a keresztfájára: Európának egykor legelső orgona művésze. Hozzá tehetjük, hogy benne egyszersmind a világ legfurcsább, a legkülöncebb s a leggondatlanabb művésze hunyt el, aki maga is egy érdekes karakter volt. Igazi peregrinus fajta. Nem Magyarországban született, de mindig ehhez az országhoz vonzódott leginkább, talán mert itt van a legtöbb hozzá hasonló cigány temperamentum. Ki-kiment a nagy világba, gyakran tett művészi turnékat s messze székesegyházak templomaiban hallatta fölséges, szivet reszkettető orgona-játékát, de hamar megunta az idegen világ fagyos rendszeretetét és visszatért ide, hol szűken, zongora-leckét adogatva, de úgy élt, mint a madár, napról-napra, áldozva Bacchusnak és az édes röstségnek, a cigányos rendetlenségnek. Pedig még csak magyarul se tudott s kész mulatság volt érdes, nehézkes érintkezése a jólelkű, sokat elnéző alföldi magyar családokkal. Leginkább Szegeden szeretett tartózkodni, ahol a város egyik érdekes alakja volt, akinek bogarait minden gyerek ismerte — de kímélte is. A hatvanas években vetődött Szegedre, mikor már végig járta az összes német és cseh városokat, ahol mindenütt akadt számára valami zenei hivatal, de ahol pár hó alatt mindenkivel összeveszett. A legelső ellenvetésre képes volt otthagyni a legszebb templomot, melynek énekkarát vezette, sőt magát a várost, a mely pedig orgonajátékáért tömjénezte. Szegeden azonban mindenek csodájára, megragadt. Évre év múlt s Lohr János — rettenetes sok zenebonával ugyan — de még egyre tanítgatta a szegedi kisasszonykákat és urfiakat zongorázni, akik elmondhatták magukról, hogy ugyan avatott kézből kapják a művészi fluidumot. Csakhogy kissé drága volt az ára. Mert Homer hőseinek ajkairól sem ömlik olyan cifra mondóka, mikor összecsapnak, mint amilyennel Lohr traktálta tanítványait nemi különbség nélkül s ha a zokogó kisasszony mamája e miatt szelíd szemrehányásokat tett a zabolátlan mesternek, az összeszidta őt is s úgy csapta be az ajtót, hogy szinte recsegett. Ide aztán többé a világ minden kincsével se tudták visszacsalogatni. Művészi gőgje és önérzete határtalan volt. Azt a házat, ahol tanított, valósággal a maga birodalmának tekintette s kénye-kedve szerint uralkodott benne. Egy ízben egyik tanítványával, Szegedi Endre jelenlegi zenedei igazgatóval, egy kávéházban valami zenedarab fölött vitázott s a vita azzal végződött, hogy Lohr fölkelt és kijelentette, hogy azonnal elzongorázza a kérdéses darabot s megmutatja, neki van igaza. Szegedi csak arra volt kiváncsi, mi módon fogja ezt teljesíteni Lohr, minthogy először neki magának nem volt zongorája, másodszor az óra mutatója — éjfél utáni kettőre járt. Lohrt azonban ez nem konfinuálta. A nélkül, hogy sokat gondolkoznék, bekopogtatott a város egyik előkelő családjához, ahol tanított s minthogy ott nem voltak hajlandók bebocsátni a késői látogatókat, a fölháborodott művész az ablakon kiabálta be a fölmondást. Azután egy másik tanítványa családját verte fel, ahova már minden parlamentirozás nélkül betört, a zongorához rohant s diadalmasan verte el a billen- A Pesti Hírlap jelen száma 20 oldal