Pesti Hírlap, 1892. január (14. évfolyam, 1-31. szám)
1892-01-14 / 14. szám
Budapest, 1892* XIV. évf. 14. (4888.) szám. Előfizetési árak: Egész évre 3. ; v 14 frt — kr. Félévre ■ .«V 7 » — » Negyedévre . V . 30 -50 » Egy hóra. 7" 1 » 20 » Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Bdapest, nádor-utca 7. sz. földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők. I .IMI — --- --- ■ -----------------------rrr Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Csütörtök, Január 14. Szerkesztési iroda: Binzsesten, náté-utca 7. sz„ I. emelet, hová a lap szellemi részét "illető minden közlemény intézendő. • Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Francziaország részére pedig John F. Jones & Cie. Párisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. A vád. (B. G.) Harsogva, gyakran piszkos keveredéssel hömpölyögnek a választási küzdelem hullámai. Valamennyi párt a nemzet elé járult, valamennyi elmondta, mit akar, melyek céljai! Elmondta a függetlenségi párt, hosszú iratban fejtette ki a nemzeti párt. A bő lére eresztett fejtegetésre annál nagyobb szüksége volt, mert régi programmját egytől-egyig sutba dobta, egészen új s múltjával ellentétes célok megvalósítását ígérve a nemzetnek. Annál rövidebben adhatta elő a kormány és a szabadelvű párt jövendőben kövaUnlő politikáját Szapár v Dvina grófj[fjjlTs vipírUll a temesvári küldöttség előtt. Ez a politika és programmja ugyanaz, ami volt a Szapáry-kormány megalakulásának idején. Ugyanaz, melyet akkor tapsokkal fogadott nemcsak az ország, hanem az ellenzék nagy része, s név szerint a nemzeti párt is. Ugyanazon politika és programon, mely megígérte és be is váltotta az államháztartás egyensúlyának állandóságát, gazdasági, kulturális és szellemi fejlődésünk hatalmas elősegítését. Új Magyarországot ígért. Az anyagi nyomorúság siralmaiban vergődő Magyarország helyett az anyagi jólét üde forrásaiból táplálkozó Magyarországot. A leszállított nemzeti célok helyett a valódi, magas nemzeti célokat, az összezsugorodás helyett a hatalmas terjeszkedést, a nemzeti erők kifejtését. Megígérte a magyar nemzeti államnak és társadalomnak szerves intézmények által való berendezését és megszilárdítását; megígérte a reformokat minden téren, a közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, belügyi kormányzatunk valamennyi ágában. A reformokra vonatkozó ígéretének beváltását csak megkezdheti, de nem fejezhette be. Ennek oka azonban nem a Szapáry-kormány és a szabadelvű párt, hanem az ellenzék. A kormányelnök ép oly nyíltan, mint keserűen vádolhatta az ellenzék minden árnyalatát, magát a közjogi alapon álló nemzeti pártot. vadba van foglalva az egész válság lényege, a képviselőház idő előtt való föloszlatásának oka, az egész politikai heelyzet szomorú képe. Ez a vád, forma szerint való vádlevél, az, amivel a kormány és szabadelvű párt a nemzet elé lép. Nincs szüksége a programmgyár olcsó termékeire, még olcsóbb fogásaira. A nemzet tudja, mit akar a kormány és a szabadelvű párt; a kormányelnök által formulázott vád azt tudatja az országgal, hogy az ellenzék parlamenti botrányaival lehetetlenné tette a nemzet által kívánt és helyeselt programmjának megvalósítását. Valóságos törvényszéki jelenetet képez a most folyó választási küzdelem. Vádló: a kormány és a szabadelvű párt. Vádlott: az ellenzék. Biró: a nemzet, mely a választások eredményének alakjában mondja ki ítéletét. Minden parlamenti választás bizonyos tekintetben a nemzetnek önmagával való leszámolása. Nemcsak a volt képviselők, nem csak a pártok számolnak be a választóknak, hanem a nemzet is megcsinálja, vagy legalább meg kell ma csinálnia a bilanszot, az őszinte gyónást önmaga előtt. Mik voltak céljai, mikép és mely eszmék, gyana mellett rettenetesen szenvedett, míg meghalhatott. Most a „hmezés“ sora Taquineten volt, kit láthatólag legkevésbbé sem érdekelt a gazdag Riroult törekvése, hogy elhagyja a világot, mert gondolatai nyilván csak Ribourt törvényszéki elnök hirtelen halála körül forogtak. — Ritka derék ember volt ez a Ribourt, mondhatom. — Mily alkalommal adta jelét ennek a nagy jóságnak? kutatja Breton nem minden kíváncsiság nélkül. — Életem egy fordulópontja alkalmával, mely . . . — Ön oly közelről ismerte Ribourt-t? — Közelről épen nem, de nagyon becsülöm, mert nélküle most elvált férj volnék. — Ez az oka az ön tiszteletének? Sokan e miatt megvonnák tőle rokonszenvüket. — Meglehet, de én nem tartozom hozzájuk ; talán ismeri a nőmet ? — Sohasem láttam Taquinet asszonyt. — Nos, akkor persze nem ítélhet, kedvesem. Nem angyal! — Úgy, úgy! nagyon örvendetes önre nézve. — És csak hajszálon függött, hogy elváljak ettől az angyaltól. — Képzelem. Ön bizonyára átkozott fickó lehetett. Letért az igaz útról, pillanatnyi tévelygés, kiugrott a hámból. — Soha! kiáltja Taquinet felháborodva, de aztán teljesen lecsillapodva hozzáteszi: — Menjünk csak odább, mert itt még el-mely párt segítségével közelítette meg azokat, vagy mik voltak okai az eredménytelenségnek, sőt épen visszaesésnek ? Egy évvel ezelőtt még hatalmas lépésekkel mentünk előre. A parlamentet a munkavágya, a nemzetet a reformeszmék lelkesítették. Duzzadó vitorlákkal látszottunk közeledni nemzeti céljaink felé. Az ellenzék azonban a múlt nyáron az akadály szikláját gördítette haladásunk útjára, hogy meggátolja a közigazgatási reformot, megtámadta magát a parlamentarizmust. Ekkor egyszerre két veszedelem következett be. A reformok elmaradásának veszedelme és a parlamentarizmusé. És hogy ez nem pillanatnyi múló baj, megmutatták a későbbi események. A kisebbség erőszakának taktikájából rendszer lett. Tisza Kálmánt ez a taktika megbuktatta, a közigazgatási reformot meggátolta, a politikai helyzetnek urává ekkép a függetlenségi párt zavargó elemei és nemzeti párti szövetségeseik lettek. Nincs organikus reform, miket ezek, a sikeresnek bizonyult taktikával meg nem tudnának gátolni. Nincs kormány és párt, melynek törekvéseit meg nem tudnák akadályozni. Elég maga a függetlenségi párt is, a nemzeti pártra, bár ez csatlakozott hozzá, alig van szüksége áldatlan munkájánál. Ha az ellenzék akarja, soha egy reform sem létesül, csak az, melynek létesítéséhez beleegyezését adja. Ha akarja, nem lesz költségvetés, nem lesz parlament. Mert hogy ily körülmények közt a parlamentet és parlamentarizmust nem lehet föntartani, annyi kétségtelen. És pedig — azonnal. Taquinet és Breton a tőzsdére menet vagy onnan jövet rendesen találkoztak. Ez a véletlen évek óta majdnem naponta megtörtént, de mindig csak néhány szót szoktak váltani. — Átkozott idő! — Lanyha üzletek ! Pompás idő! — Az árfolyamok rohamosan emelkednek. — Az új papírokat majdnem túljegyezték. Ennél tovább nem igen jutottak , egyszer azonban Taquinet megváltoztatta a rendes diskurzust. — Hé, Breton, tört ki belőle a nagy újság, tudja-e, hogy Ribourt törvényszéki elnök, ~ hiszen ismerte . . . — Várjon csak, Ribourt . . , Ribourt? Igen, igen, persze hogy ismertem, felel Bréton és cilinderét magasabbra tolta, ami nála anynyit jelent, hogy: „s aztán?“ — Rosszul lett és azonnal meghalt, kiáltja Taquinet — Hm, felel Bréton közönyösen. — Azonnal meghalt, ismétli Taquinet meghatva és különösen az „azonnal“ szót hangsúlyozva. — Örülhet. — Örülhet ? Hogy érti ezt ? — Mégis csak szerencse, ha valaki hirtelen hal meg. Airoult, a mi nagy Airoultunk, a nem rég elhunyt pénzügyi tekintély, minden va---------------------------------------------------------gázolnak. Majd itt, a tőzsde oszlopcsarnokában elmondom a fura történetet. * — Feleségem . . . — Ah, tehát a felesége nem szerette ? szakítja félbe Breton, kit az eset érdekelni kezdett. — Engem ne szeretett volna! kiáltja Taquinet szokottnál hangosabban. Mi jut eszébe. Sőt épen akkor halálosan, igen halálosan — nem is tudom, miért mondják tulajdonképen „halálosan“ — de mindegy — szerelmes volt belém. — Hát ő szeretett és ön is szeretett, aztán mégis . . . Hogyan értsem ezt, kedvesem ? — Mindent Ribourtnak köszönhetünk, neki egyedül. Breton szánakozva tekintett a beszélő arcára és kalapját, mintha jobban akarna látni, föltolja homlokáról. Végre kifakad: — Ön jó ember, Taquinet, nagyon jó ember, igazán. — Én ? Ugyan miért ? Ő volt a jó ember. — Nem bánom, amint épen fölfogjuk. — Ugye a biró. — Ribourt akkoriban csak biró volt, — amikor hitvesek válásáról van szó, mindig megkisérli a kibékítést. — Ahogy? Ribourt a hivatalos személy szerepét vállalta el? — Micsodát? — Mindegy, csak folytassa. — Nem és én a törvénykezési palotába mentünk, hogy végre megtegyük az első lépést, mely a kikerülhetetlen válásra vezet. Az előszobák tele volt felekkel, kik pereiket akarták megnyerni. Mindegyik türelmetlen volt, mint mi ma- A Pesti Hírlap jelen száma 20 oldal.