Pesti Hírlap, 1892. szeptember (14. évfolyam, 241-270. szám)
1892-09-11 / 251. szám
2 sem keret. Szekerce és fűrész ledönthetik a lombos fák egy harmadrészét — de a cél mégsem lesz elérve. Ideje egyszer, hogy ha valamibe fogunk, félmunkát ne végezzünk. Vagy — vagy! Vagy legyen méltó a legközelebbi kiállítás a millenniumi ünnep jelentőségéhez, Magyarország közgazdasági és kultúrái haladásához és a magyar fő- és székváros fejlődéséhez, vagy pedig maradjon el teljesen. Nekünk a magyar mezőgazdaság és ipar termékeinek látványos és tanulságos bemutatása nem azért kell, hogy egy csomó úr minél előbb ismét hangzatos címekhez, fizetésekhez és mindenféle mellékkeresethez jusson. E kiállítással valamivel nagyobb érdekek vannak összekötve. E kiállításnak úgy kell sikerülnie, hogy eseményszámba menjen hazánk határain túl is. Hogy vonzani tudjon a gyakori nagy világtárlatok után is. Hogy egy éven keresztül Budapestre és Magyarországra irányítsa a szomszéd nagy és kis államok figyelmét. Bátor elbizakodottság vagy szánalmas tájékozatlanság volna csak egy pillanatig is abban a hitben ringatózni, hogy mindezen célok egy, avárosligetben rendezett kiállítás által elérhetők lennének. De kétségtelenül elérhetők, ha a kormány a Lágymányost választja kiállítási területül. Ott minden egyesül arra nézve, hogy Budapest méltóan lépjen a kiállítási nagyvárosok sorába. Ott fejedelmi Dunánk mossa a partot. Ott a folyamtól elvett széles mederrész vize gyönyörű tóvá alakítható át. Ott majdnem korlátlan a tér, melyen át a bércek üde levegője csapong. Ott a Gellérthegy ormai és lejtői bevonhatók a kiállítás területébe. S a mi fő: ott van Budapest jövő városrészének területe, amelynek fejlődésére a kiállítás fogja adni az első, hatalmas lökést. Mi áll hát útjában annak, hogy a kiállítás itt tartassák? A terület-megszerzés és rendezés költségei? Épen nem. Az állam nem igen csinálhatna nyereségesebb üzletet, mintha évek múltán a megszerzett területet el akarná adni, mert hiszen eljövend az idő, midőn a telkek ára a Lágymányoson mesésen föl fog szökni. Vagy a közlekedési viszonyok állanák útját ott a kiállításnak ? De hiszen a duna hidak és mindenekelőtt a vámháztermek kiépítése elodázhatlan szükségesség. A gőzhajók is ezrével szállíthatják oda majdan a közönséget, ha a part rendezve lesz. Ki fog épülni akkorára kétségkívül a promontor-tétényi vasúti vonal is, mely ép e területet érintené. S minthogy az építendő vámháztéri hídon át bizonyára közúti vasút is fog épülni, Budapest legtöbb városrészéhez a lágymányosi kiállítás jóval közelebb fog esni, mint a városliget. Hogy 1895-re mindezen előfeltételei a kiállításnak nem valósulhatnak, az bizonyos. De a nevezett évig maga iparunk sem készülhet el méltóan a kiállításra. Minden érdek a mellett szól hát, hogy a kiállítás néhány évvel későbben tartassék meg őt Lágymányoson, oly keretben, oly területen és olyan arányokban, melyek elsőrendű látványossággá fogják tenni Magyarországnak e nemzeti kiállítását. Sem a magyar állam, sem a magyar ipar, sem a magyar főváros nem fognak veszteni semmit ezen elhalasztás által, nyerni ellenben igen sokat. Ez okból nem kételkedhetünk azon, hogy kormányunk és mindenekelőtt kereskedelemügyi miniszterünk, ki oly élénk érzékkel bír haladásunk valódi követelményei iránt, döntő szavukat a lágymányosi kiállítás mellett fogják serpenyőbe dobni. Hibaigazítás. Tegnapi „Vaszary pásztornévee“ című vezércikkünkben a helytelen nyomdai beillesztés nem csekély zavart okozott. A visszafelé számított ötödik bekezdés: „A konsternáció napok óta stb.“, mely különben szemmel láthatólag nem tartozik a befejezéshez, voltaképen elölről számított ötödik bekezdést képezett s csak nyomdai tévedés miatt került a cikk végére. Az uj igazságügyi államtitkár. Ma délelőtt 11 órakor mutatta be Szilágyi Dezső igazságügyminiszter Erdélyi Sándor új államtitkárt az igazságügyminisztérium személyzetének és viszont a személyzetet az új államtitkárnak. Az igazságügyminiszter beszédében hangsúlyozta, hogy bizalommal forduljanak az új államtitkárhoz, mert csak így várható sikeres működés. Erre következett a személyzetnek egyenként való bemutatása. Ezután dr. László Zsigmond mint tanácsos, mint a személyzet legidősebbtagja, üdvözlő beszédet idézett az új államtitkárhoz, amelyben kiemelte, hogy a miniszternek az a választása, hogy Erdélyi Sándort államtitkárul szemelte ki, elég garancia arra, hogy azokat a feladatokat, amelyek az államtitkárra az igazságügyminisztériumban várnak, elmozdítani fogja. Erre Erdélyi Sándor új államtitkár üdvözölte a személyzetet, kérve bizalmukat és barátságukat, melyek nélkül ugyan eredményt elérhetni, de nagy eredményt nem. Esztergomból, az ott uralkodó hangulatot következő távirattal vázolják nekünk: Esztergom, szeptember 10. Vaszary Kolos hercegprímás főpásztori levele úgy a főpapság mint a nagy közönség körében rendkívül nagy hatást keltett. A komáromi roham annyira elkeserítette az egyházi férfiakat, hogy általában attól lehetett tartani, hogy a méltó felháborodás rögtöni visszatolásra fogja őket ragadtatni. Nagy szerencse, hogy a prímás pásztorlevele gyorsan megjelent és eltalálta az óhajtott hangot, melylyel a kedélyeket lecsillapította. A főpásztor békeszeretet lelke nagy veszedelemtől mentették meg az országot. Ez a vélemény a legirányadóbb egyházi és világi körökben. wääSSäSmäBMmmixäiiiäMiimmxnianBMBä^ pandúrom mellett csak amolyan kis legény voltam. Akármelyikünk egymaga bátran magára vállalhatott valami közepes betyárt, én hát eszerint csináltam meg a haditervemet. Ezt a magában barangoló betyárt nem volt könnyű olyan nagy földön kézrekeríteni, pedig kezdett már rám melegedni a dolog, mert nem múlt egy hét sem, hogy vagy egy vásárost, vagy egy árendás zsidót félig-meddig meg ne nyúzott volna. Péket meg Fürdököt elküldtem kópénak, magam meg kiálltam lesre a Bujdosó-erdőhöz. Ezen a vidéken legkevesebb hírét lehetett hallani Siratónak, itt nem panaszkodott senki, hogy kárt tett volna neki a betyár. Ez pedig én előttem azt jelentette, hogy itt van ő valahol idehaza s ennélfogva nem akarja a pandúrokat magára uszítani. De hol lehet az az „otthon“ ? A Bujdosó-erdő csupa zeg-zug, széles, mély völgyek, nádastavak a sűrűségben ; két vagy három sziget is van a tavak közt, azon lesz egy gyékénysátorban hónapokig ellehet valaki, míg a húzó vadkacsán kívül egyéb eleven lényt is megpillanthat. De oda azután nem is talál más, csak aki az élete kockáztatásával kereste meg az utat, melyen zsombikról-zsombikra haladva bekerülhet. Valami ősbozót verte ki az egész erdőt, melyben alig lehetett előre haladni. Az utakat nem igen törte szekér, mindenütt neki ereszkedett a vad páfrány, sok helyütt embermagasra nőtt a gaz, az ösvényeken lépést is nehéz volt a járás. Én nem tudtam itt más emberlakást, mint a vén Karvalyét, aki húsz év óta volt már kerülője az erdei mocsaraknak. A vén Karvaly kipróbált ember volt, az ugyan se szállást, se elemózsiát nem adott betyárnak soha. De azért tán tudott valamit a mi jó madarunkról. Föltettem magamban, hogy kifaggatom egy kicsit, míg a két pandúr elkezdi szorongatni a fenevadat, melynek félig-meddig nyomára akadtak. Ezt nem volt szabad elszeleskedni. Ha így megyek neki az erdőnek, csendbiztos uniformisban, lóháton, még a vörösbegy is árulómmá válik, a szajkó messzire kisér, a lovam megzörgeti az avart, egyre tüsszög a sok szúnyogtól. Akár csak kidoboltatnám Siratónak, hogy merre ne mutassa magát. Ott hagytam hát lovat, uniformist, annál az árendás zsidónál, akinek a múlt héten valósággal szíjat hasított a hátából. Ez, tudtam, nem árul el, de még szerzett is pompás juhászbojtár kosztümöt, cifra szűrt, széles kalapot, kamás botot. A bőrtüszőm az ing alá került, abba voltak dugva a töltött pisztolyok. Alig pirkadt, már útban voltam. Jó szokás, hogy nem viselek szakállt, így a hosszú, kifent bajszommal nagyon jól beillettem juhásznak. Tudtam is magamat hogy viselni, senki se gondolta, hogy nem afféle szegődményes vagyok. A Bujdosóban még egészen sötét volt, mikor elkeveredtem a fák közé. Szándékosan kerültem a mocsarak felé, hátha valami jelre akadnék ? Éjszaka esett, a vadak nyoma mindenütt látszott, ahol kopár volt a föld s egy helyen mintha erős csizmasarok mélyedését vettem volna észre. Nyilván Karvaly járt itt az éjjel. Lekerültem a nyárfák felé, bizonyosra vettem, hogy most otthon találom a viskójában. Úgy elbújt a viskó a fák között, mintha nagy meztelenségét rejtegette volna szemérmesen. A paticsfal régóta nem volt meszelve, a nádfedelet megborzolta a vihar, az ablakok alja papirossal beragasztva. Napraforgó kóróból csinálták valaha a kerítését, mindenütt olyan rés volt rajta, hogy se ember, se állat nem szorult kapunyitásra. A kútnál egy asszonyszemély mosott, mellette egy kis gyermek tapickolt meztelen lábacskáival a pocsolyában. Ez újság volt nekem. Hisz Karvaly özvegy volt és remete életet élt eddig. Vagy tán a leánya került haza, akit valami botlás miatt évekkel ezelőtt elkergetett ? . . . Mikor majdnem egészen melléjük értem a puha gyepen, megszólaltam : — Adj’ isten jó reggelt! itthon van-e az öreg kerülő ? Az asszony (csinos jószág volt) megrezzent. — Az isten csudájába, mit ijesztgeti itt az embert? — szólt riadozva. De nyomban összeszedte magát s boszosan förmedt rám: „itthon hát, mit akar kend vele ?“ — Ejnye rózsám, de nem illik ez a vasvillanézés ahhoz a ragyogó szemedhez! . . . Hát az öcscse volnék, most eljöttem meglátogatni. Egyszerre kiderült a menyecske arca. — Jaj ! tán maga az, Józsi ? . . . mindig emlegeti Sándor is, hogy már idekészül, de én ugy tudom, hogy nem juhász maga, hanem ősi- PESTI HÍRLAP 1892. szeptember 11. Belpolitikai hírek, minisztertanács. Ma délután több óráig tartó minisztertanács volt. A delegatiókat október igére hívták össze Budapestre. Az országgyűlési függetlenségi és 48-as párt szeptember hó 13-án d. e. 11 órakor új közhelyiségében (ülői-ut 1. sz) értekezletet tart. Tárgy: A Kossuth Lajoshoz intézendő üdvözlő irat felolvasása. A protestáns álláspont. (Saját kiküldött tudósítónktól.) A komáromi ref. közgyűlés nyomába lépett nagyfontosságú belpolitikai események folytán indokoltnak találtuk, hogy szerkesztőségünk egyik tagját Komáromba küldjük Pap Gábor dunántúli ref. püspökhöz, hogy vele a legújabb események fölött — amennyiben a püspök en-nek szintén szükségét látná — politikai beszél- getést folytasson. Pap Gábor tudósítónkat igen előzékenyen fogadta s a hozzá intézett kérdésekre, amelyek a fenforgó ügyek lényegébe vágtak, tartózkodás nélkül s igen békés és nyugodt modorban válaszolt. íme a kérdések és válaszok híven, ugy, a mint azokat Pap Gábor püspök is helyesen leirottaknak találta. — Milyen indokok vezették méltóságodat, midőn ’az egyházpolitikai kérdéseket, nevezetesen a