Pesti Hírlap, 1892. október (14. évfolyam, 271-301. szám)

1892-10-09 / 279. szám

Budapest, 1892 XIV. évf. 279. (4953) szám. Vasárnap, október 9. Előfizetési árak: Egész évre. . . 14 frt — Icr. Félévre . . . V 7 » — « Negyedévre . . 3 » 50 » Egy hóra ... 1 » 20 « Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 6 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal, Bukatest, n­ádor-utca 7. sz., földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszó­lamlások intézendők.Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Bud­apesten, nádor­ utca 7. sz., I. emelet hova a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Franciaország részére pedig John F. Jones & Cie. Paris­ban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. A „Pesti Hírlap” következő száma hét­főn — október 10-én — délben jelenik meg. Lapunk minden egyes példányát 5°/0 kar­­bololdattal dezinficiálva küldjük úgy helybeli, mint vidéki előfizetőinknek s ez eljárást foly­tatni fogjuk mindaddig, mig csak a kolera­­járvány Budapest területén egészen meg nem szűnik. Katona és pap. Huszonegy év múlt már azóta, hogy a né­met győzelmek visszacsatolták Elzászt és Lotha­­ringia egy részét a német birodalomhoz, mely­től már közel két század óta elszakadt, de a lakosság azon része, mely ki nem vándorolt, még most is nagy részben franciának érzi ma­gát s a faj és nyelv azonossága mellett, sem a német közigazgatással, sem az új viszonyokkal nem tud teljesen megbarátkozni. A franciákat és főleg nemzeti büszkeségü­ket, még most is sérti nemzeti megaláztatásuk, mely katonai tekintetben a németeknek adta az első, mondhatnék vezéri állást a nagyhatal­mak közt. Az összeütközés tehát Francia- és Német­ország közt valószínűnek látszott, a­mi mind a két részt folytonos fegyverkezésre kénytelenitette. Ezen helyzet logikailag szükségessé tette a hár­mas szövetséget a béke megvédésére s ennek következtében a véderőnek folytonos szapo­rítását. De Oroszország is elvesztette tekintélyét azon diplomáciai kudarc által, melyet már a berlini kongresszus határozatai, de még inkább a bolgár események következtében vallott s ugyanazért már évek óta tekintélyének helyre­állítása végett fegyveres erejét fenyegető módon fejleszti ki. így jutottunk évek óta azon fegyveres béke állapotába, melyben a nagyhatalmak egymást se­regeik számában túllicitálják, tekintet nélkül arra, hogy a népek a folyvást növekedő terhe­ket csak úgy bírják el, hogy az államok egyéb szükségleteit háttérbe szorítani kénytelenek , a­minek következtében úgy Német- mint Francia­­országban a munkásosztály a szocializmus éret­len tanait vallásukul fogadja el. A licitáció azonban még mindig tart. A fiatal német császár nem ismeri föl, hogy a nem­zetek a béke fentartása után sóvárognak ; nincs is semmi harci hajlamuk. Ő újra is szaporítani akarja véderejét olyformán, hogy ne is létezzék oly állampolgár birodalmában, a­ki nem volna kiképezett katona. E célból tervezi a két évi katonai szolgá­latot, mely szerinte a kiképzésre elegendő, de emellett minden fegyverfogható állampolgárt a tényleges szolgálatba belekényszeritene, a­mi a sereg létszámát tetemesen szaporítaná, de a hadi költségeket állandóan hatvan millió márkával szaporítaná s azonfelül nyolcvan millió márka átmeneti költséget tenne szükségessé. Ilyen összeg kiteremtésére a császár főleg a dohány-monopó­­liumot s egyéb eddig elhanyagolt és meg nem terhelt ionforrásokat tart alkalmasoknak. Természetes, hogy a német nemzet az ily uj megterheltetésébe egyszerűen, szó nélkül bele­egyezni vonakodik s hogy az ily terv a parla­mentben csak azon esetre volna keresztülvihető, ha a magában tehetetlen konzervatív fractio, az úgynevezett „centrumpárt“ szavazataira is szá­míthatna. Tudvalevő dolog, hogy a német parlament sok frakciókra oszlik s hogy a kormánynak ed­dig is csak úgy volt többsége, ha a mérsékelt pártok , vagyis a szabadelvű nemzeti párt, az úgynevezett national-liberálisok és a konzervatív liberálisok minden nagyobb kérdésben, úgy a szélsőbal, mint a szélső­jobbpárt ellen együtt szavazott. A kormány azonban a véderő előter­jesztésnél ezekre nem számíthat, de mégis több­séget­ nyerhet, ha a szélső-konzervatívok az úgy­nevezett centrum-párttal megegyeznének. A német parlamentáris pártok közt a leg­jobban szervezett s aránylag legszámosabb a centrumpárt, vagyis azon katholikusok pártja, a­kik a katholikus vallás érdekeinek minden egyéb tekinteteket alárendelnek s elébb katholikusok, mint németek. Ez az igazi papi párt, mely ösz­­szeköttetésben áll a Vatikánnal, drága ellenszol­gálatok fejében talán a véderő törvények meg­szavazására is bírható, habár tudja, hogy a nemzet ezen új megtem­eltetése által választói egy részének bizodalmát elveszti, de másrészről megszünteti a jezsuita­ törvényt s a papságnak kiszolgáltatja a nevelést. Ha a német császár szövetkezik az ultra­­montánokkal s feladja Poroszország protestáns hagyományait, melyek neki a vezérszerepet meg­adták Németországban, akkor föléleszti a régi vallási meghasonlást s megrendíti a német biro­dalom alapját s habár a véderőt szaporítja, mégis gyengíti a meghasonlott nemzet erejét s nagyhatalmi állását, mely nemcsak a seregen, de a nemzet lelkesedésén is alapszik. Pulsztey Ferenc: A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA ^­­ ________ Bácskai apróságok. A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Irta : Bársony István. Minden vidéknek megvan a maga spe­cialitása, a melyről hires. Nem mindig bizonyos ugyan, hogy ez a híresség az illető vidék előnyére üt ki, de azzal a krónikások nem igen törődnek s csak adják tovább a hagyományt szájról-szájra, ivadékról ivadékra, a­mikor pedig bátran el lehetne da­­nolniok : „nem úgy van már, mint volt régen.“ Heves és Zemplén például ma is híres a boráról, pedig Eger és Tokaj talán sohase he­veri ki többet a filloxerát, a miskolci csizma­diának hírben ma sincs párja, pedig hol van­nak azok a boldog idők, mikor ropogós kordo­ván csizmában jártak a borsodiak ? — Sáros svihákjairól apáink legendákat tudnak beszélni, holott ma abban a derék megyében se nagyobb a huncutok száma, mint akárhol egyebütt. To­­rontálról pozitivitással híresztelik, hogy ott a nagy urhatnámság után három gentrysarjadék is összeáll, hogy egy fogatot kiszorítson, az egyik adja a lovat, a másik a kocsit, a harma­dik a kocsist; pedig a gentrynek maholnap Torontálban se lesz már se lova, se kocsija. Hát még a Bácska ? ! . . . Annak meg épen veszett a hite ; a­ki a szelidebb éghajlatok alól kerül oda, az szívszorulással megy társaságba, mert el van készülve arra, hogy mindjárt leisz­­szák a sárga földig s ha elevenen szabadul is a ráköszöntések özönéből, úgy áz meg átjárja a sok ital, mint a spongyát, ki nem szikkad be­lőle a mámor egy hétig. Bizony, nem úgy van már, mint volt régen ! Azzal a bizonyos szorongással keltem én is útra a Bácskába. El nem mulasztottam bal­esetek ellen biztosítani az életemet, hisz’ ki tudja, hol kell kiinnom egyszerre egy pintes üveget, vagy hol lövöldöznek ki az ágy alól, ahova, a kvaterkák elől menekülök ? S íme, alig ért valaha csalódás kelleme­sebben, mint zsablyai utamban, honnan a zárt­­karú vendégszeretet Bácska közigazgatásának a titeli oszlopáig csalt el. Köszönet a kedves csalódásért Zsablya főszolgabírójának, a­ki talpig férfiú létére, majdnem bűnös abban, hogy olyan nőiesen finom. Szinte nyugtalanná tett nála a nagy csend, a­melyben egy darabig úgy rémlett, hogy hiányzik körülem­ valami. Csakhamar rájöt­tem : a divatos hánysvetiség vidéki hangját nél­külöztem. Még csak egy szen­d „teremtettét“ se lehetett hallani, a­mitől pedig úgy meg tud könnyebbülni a hazafi kebel; a cseléd az önér­zetet növelő tisztességben nem ismeri itt a meg­alázó „te“ megszólítást. S Titel? ... ott meg nem is lehet más­ként; ott gyöngéd folyondár öleli körül az „osz­lopot,“ egy édes asszonyka, a­ki a természetes­ség etikettjébe rejti barátságos szívét, hogy an­nak a melegétől még az északi szél hűvösségét se érzi a vendég. De azért nem kell ám azt hinni, hogy fogyatékán van a Bácska a karakán alakoknak. Ritkán ugyan, de akad olyan ház, a­hol a gazda meg se kérdi ujonan jött vendége nevét (úgyis elfeledné a koccintás zűrzavarában), hanem krétát vesz ki a zsebéből s nagy fehér számot pingál a jövevény mellére ; arról tudja, hogy hányadik cimborára szóljon a felköszöntő, a­mit nyomban viszonozni illik. A gazda maga persze a numero egy a kritikus sorrendben. Az érdekes alakok seregéből közre­adom egy párnak a halvány fotográfiáját; ki lenne képes az erre méltók statisztikáját hiánytalanul összeállítani ?! . . .* Nem volt Szabadkán valamire való ember, a­ki az öreg K. bácsit ne ismerte volna. De nemcsak Szabadkán, hanem az egész Bácskában se. íme, egy hetven éven jóval felül levő öreg úr, a­kit nem volt képes földhöz vágni a bor, hacsak jókedvében ő nem csapkodta földhöz a poharat; e mellett szenvedélyes sportsmann, a­ki még a halálban is azt az esetet kifogásolta, hogy mit fog csinálni a másvilágon, mikor a puskáját oda el nem viheti majd. A körösi csőszháznál történt, valahol Sza- A Pesti Hírlap jelen száma 28 oldal.

Next