Pesti Hírlap, 1892. október (14. évfolyam, 271-301. szám)
1892-10-09 / 279. szám
Budapest, 1892 XIV. évf. 279. (4953) szám. Vasárnap, október 9. Előfizetési árak: Egész évre. . . 14 frt — Icr. Félévre . . . V 7 » — « Negyedévre . . 3 » 50 » Egy hóra ... 1 » 20 « Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 6 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal, Bukatest, nádor-utca 7. sz., földszint, hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólamlások intézendők.Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utca 7. sz., I. emelet hova a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetések a kiadóhivatalban vétetnek fel. Franciaország részére pedig John F. Jones & Cie. Parisban, 31 bis, rue du Faubourg Montmartre. A „Pesti Hírlap” következő száma hétfőn — október 10-én — délben jelenik meg. Lapunk minden egyes példányát 5°/0 karbololdattal dezinficiálva küldjük úgy helybeli, mint vidéki előfizetőinknek s ez eljárást folytatni fogjuk mindaddig, mig csak a kolerajárvány Budapest területén egészen meg nem szűnik. Katona és pap. Huszonegy év múlt már azóta, hogy a német győzelmek visszacsatolták Elzászt és Lotharingia egy részét a német birodalomhoz, melytől már közel két század óta elszakadt, de a lakosság azon része, mely ki nem vándorolt, még most is nagy részben franciának érzi magát s a faj és nyelv azonossága mellett, sem a német közigazgatással, sem az új viszonyokkal nem tud teljesen megbarátkozni. A franciákat és főleg nemzeti büszkeségüket, még most is sérti nemzeti megaláztatásuk, mely katonai tekintetben a németeknek adta az első, mondhatnék vezéri állást a nagyhatalmak közt. Az összeütközés tehát Francia- és Németország közt valószínűnek látszott, ami mind a két részt folytonos fegyverkezésre kénytelenitette. Ezen helyzet logikailag szükségessé tette a hármas szövetséget a béke megvédésére s ennek következtében a véderőnek folytonos szaporítását. De Oroszország is elvesztette tekintélyét azon diplomáciai kudarc által, melyet már a berlini kongresszus határozatai, de még inkább a bolgár események következtében vallott s ugyanazért már évek óta tekintélyének helyreállítása végett fegyveres erejét fenyegető módon fejleszti ki. így jutottunk évek óta azon fegyveres béke állapotába, melyben a nagyhatalmak egymást seregeik számában túllicitálják, tekintet nélkül arra, hogy a népek a folyvást növekedő terheket csak úgy bírják el, hogy az államok egyéb szükségleteit háttérbe szorítani kénytelenek , aminek következtében úgy Német- mint Franciaországban a munkásosztály a szocializmus éretlen tanait vallásukul fogadja el. A licitáció azonban még mindig tart. A fiatal német császár nem ismeri föl, hogy a nemzetek a béke fentartása után sóvárognak ; nincs is semmi harci hajlamuk. Ő újra is szaporítani akarja véderejét olyformán, hogy ne is létezzék oly állampolgár birodalmában, aki nem volna kiképezett katona. E célból tervezi a két évi katonai szolgálatot, mely szerinte a kiképzésre elegendő, de emellett minden fegyverfogható állampolgárt a tényleges szolgálatba belekényszeritene, ami a sereg létszámát tetemesen szaporítaná, de a hadi költségeket állandóan hatvan millió márkával szaporítaná s azonfelül nyolcvan millió márka átmeneti költséget tenne szükségessé. Ilyen összeg kiteremtésére a császár főleg a dohány-monopóliumot s egyéb eddig elhanyagolt és meg nem terhelt ionforrásokat tart alkalmasoknak. Természetes, hogy a német nemzet az ily uj megterheltetésébe egyszerűen, szó nélkül beleegyezni vonakodik s hogy az ily terv a parlamentben csak azon esetre volna keresztülvihető, ha a magában tehetetlen konzervatív fractio, az úgynevezett „centrumpárt“ szavazataira is számíthatna. Tudvalevő dolog, hogy a német parlament sok frakciókra oszlik s hogy a kormánynak eddig is csak úgy volt többsége, ha a mérsékelt pártok , vagyis a szabadelvű nemzeti párt, az úgynevezett national-liberálisok és a konzervatív liberálisok minden nagyobb kérdésben, úgy a szélsőbal, mint a szélsőjobbpárt ellen együtt szavazott. A kormány azonban a véderő előterjesztésnél ezekre nem számíthat, de mégis többséget nyerhet, ha a szélső-konzervatívok az úgynevezett centrum-párttal megegyeznének. A német parlamentáris pártok közt a legjobban szervezett s aránylag legszámosabb a centrumpárt, vagyis azon katholikusok pártja, akik a katholikus vallás érdekeinek minden egyéb tekinteteket alárendelnek s elébb katholikusok, mint németek. Ez az igazi papi párt, mely öszszeköttetésben áll a Vatikánnal, drága ellenszolgálatok fejében talán a véderő törvények megszavazására is bírható, habár tudja, hogy a nemzet ezen új megtemeltetése által választói egy részének bizodalmát elveszti, de másrészről megszünteti a jezsuita törvényt s a papságnak kiszolgáltatja a nevelést. Ha a német császár szövetkezik az ultramontánokkal s feladja Poroszország protestáns hagyományait, melyek neki a vezérszerepet megadták Németországban, akkor föléleszti a régi vallási meghasonlást s megrendíti a német birodalom alapját s habár a véderőt szaporítja, mégis gyengíti a meghasonlott nemzet erejét s nagyhatalmi állását, mely nemcsak a seregen, de a nemzet lelkesedésén is alapszik. Pulsztey Ferenc: A „PESTI HÍRLAP“ TÁRCÁJA ^ ________ Bácskai apróságok. A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Irta : Bársony István. Minden vidéknek megvan a maga specialitása, a melyről hires. Nem mindig bizonyos ugyan, hogy ez a híresség az illető vidék előnyére üt ki, de azzal a krónikások nem igen törődnek s csak adják tovább a hagyományt szájról-szájra, ivadékról ivadékra, amikor pedig bátran el lehetne danolniok : „nem úgy van már, mint volt régen.“ Heves és Zemplén például ma is híres a boráról, pedig Eger és Tokaj talán sohase heveri ki többet a filloxerát, a miskolci csizmadiának hírben ma sincs párja, pedig hol vannak azok a boldog idők, mikor ropogós kordován csizmában jártak a borsodiak ? — Sáros svihákjairól apáink legendákat tudnak beszélni, holott ma abban a derék megyében se nagyobb a huncutok száma, mint akárhol egyebütt. Torontálról pozitivitással híresztelik, hogy ott a nagy urhatnámság után három gentrysarjadék is összeáll, hogy egy fogatot kiszorítson, az egyik adja a lovat, a másik a kocsit, a harmadik a kocsist; pedig a gentrynek maholnap Torontálban se lesz már se lova, se kocsija. Hát még a Bácska ? ! . . . Annak meg épen veszett a hite ; aki a szelidebb éghajlatok alól kerül oda, az szívszorulással megy társaságba, mert el van készülve arra, hogy mindjárt leiszszák a sárga földig s ha elevenen szabadul is a ráköszöntések özönéből, úgy áz meg átjárja a sok ital, mint a spongyát, ki nem szikkad belőle a mámor egy hétig. Bizony, nem úgy van már, mint volt régen ! Azzal a bizonyos szorongással keltem én is útra a Bácskába. El nem mulasztottam balesetek ellen biztosítani az életemet, hisz’ ki tudja, hol kell kiinnom egyszerre egy pintes üveget, vagy hol lövöldöznek ki az ágy alól, ahova, a kvaterkák elől menekülök ? S íme, alig ért valaha csalódás kellemesebben, mint zsablyai utamban, honnan a zártkarú vendégszeretet Bácska közigazgatásának a titeli oszlopáig csalt el. Köszönet a kedves csalódásért Zsablya főszolgabírójának, aki talpig férfiú létére, majdnem bűnös abban, hogy olyan nőiesen finom. Szinte nyugtalanná tett nála a nagy csend, amelyben egy darabig úgy rémlett, hogy hiányzik körülem valami. Csakhamar rájöttem : a divatos hánysvetiség vidéki hangját nélkülöztem. Még csak egy szend „teremtettét“ se lehetett hallani, amitől pedig úgy meg tud könnyebbülni a hazafi kebel; a cseléd az önérzetet növelő tisztességben nem ismeri itt a megalázó „te“ megszólítást. S Titel? ... ott meg nem is lehet másként; ott gyöngéd folyondár öleli körül az „oszlopot,“ egy édes asszonyka, aki a természetesség etikettjébe rejti barátságos szívét, hogy annak a melegétől még az északi szél hűvösségét se érzi a vendég. De azért nem kell ám azt hinni, hogy fogyatékán van a Bácska a karakán alakoknak. Ritkán ugyan, de akad olyan ház, ahol a gazda meg se kérdi ujonan jött vendége nevét (úgyis elfeledné a koccintás zűrzavarában), hanem krétát vesz ki a zsebéből s nagy fehér számot pingál a jövevény mellére ; arról tudja, hogy hányadik cimborára szóljon a felköszöntő, amit nyomban viszonozni illik. A gazda maga persze a numero egy a kritikus sorrendben. Az érdekes alakok seregéből közreadom egy párnak a halvány fotográfiáját; ki lenne képes az erre méltók statisztikáját hiánytalanul összeállítani ?! . . .* Nem volt Szabadkán valamire való ember, aki az öreg K. bácsit ne ismerte volna. De nemcsak Szabadkán, hanem az egész Bácskában se. íme, egy hetven éven jóval felül levő öreg úr, akit nem volt képes földhöz vágni a bor, hacsak jókedvében ő nem csapkodta földhöz a poharat; e mellett szenvedélyes sportsmann, aki még a halálban is azt az esetet kifogásolta, hogy mit fog csinálni a másvilágon, mikor a puskáját oda el nem viheti majd. A körösi csőszháznál történt, valahol Sza- A Pesti Hírlap jelen száma 28 oldal.