Pesti Hírlap, 1894. május (16. évfolyam, 121-151. szám)

1894-05-23 / 143. szám

/ Káosz. y' ~ I, I,,, mi I,, ii­ r— // Egy német tudós — Dubois-Raymond — az emberi szellem fogékonyságának terjedelmét egy kétségbeejtő szóval jelezte egykor, ráolvas­ván az emberek szomjúságára és tudnivágyó törekvéseire egy igét : „ignorabimus.“ Az, a­mi körül Magyarország közvéleménye e pillanat­ban forog, még távolról sem rokon azokkal a n­agy kérdésekkel, a­melyek elé a tudomány a m­aga ignorabimusát kicölöpölte és mégis azt a tompa nyomást..... érzi ma az ország a fejében, mintha már az „ignorabimus“ előtt állnánk. Valójában olyan a közhangulat, mintha fejlődésünk khinai falaihoz eljutottunk volna fo­galmi világunkban és alkotmányi életünkben egyaránt. Deszkafalat érzünk magunk előtt, szel­lemi életünk, terjeszkedésünk és nyújtózó pályánk előtt és fejünkben az a tompa fájdalom kóvá­lyog, a­melyet a tudomány a maga udvarias nyelvén ignorabimus-nak nevez, de a­mely a reális életben olyan, mintha butaság volna. A helyzet igazán buta. Azt ugyan rég tud­tuk, hogy valamint minden emberről ki kell sülni egyszer, hogy — mondjuk — nem bölcs, azonképen minden nemzetről is kiderül politikai pályafutásának valamely szakaszán, hogy hol vannak khinai falai ? De hogy Magyarország khinai falai, a­melyeken túl nincsen fogalmi ter­jeszkedése, oly közel feküsznek, hogy már egy napi járásra is elértük, ezt nem sejtettük. Pedig alighanem így van. Sok jele van annak, hogy ez így van. Első, hogy a kinézetek már felbukkannak a lát­határon. Szapáry Gyula úr, akit tekintélyes copfján véltek felmagasztaltnak a mandarinok világos országában, ime jelentkezik és pávafar­kával már ott kacérkodik Bécs felé. Mégis csak lehet valami a Buddha vallás lélekvándorlásá­ban, ha lehetséges, hogy a csak tavaly oly ala­posan elkárhozottnak látszott nemes gróf már él megint és itt van, sőt úgy tesz, mintha nem is őt temettük volna el tavaly, annyira megtagadja a múlt esztendőbeli földi inkarnációját. Szóval Szápáry Gyula gróf feltűnése és uj vedlése a milyen erős bizonyíték a lélekvándorlás csudái mellett, époly pregnanter bizonyítja, hogy mi eljutottunk már a mi khinai falainkhoz. Ugrón Gábor és Apponyi Albert is látha­tók már a falakon. Hej, Rákóczy, Bercsényi — de sok falon láttuk mi már kegyelmességteket! Radikális falakon, liberális falakon, agrár­fala­kon . . . nincsen abban semmi feltűnő, hogy most a Zichy Nándor által római cement­ téglák­ból épített khinai falakon is elődugják Szapáry Gyula szomszédságában a fejüket. Nincsen. Már ez az önök sorsa: mindig a falakon járni és soha be nem jöhetni az országba; fogunk mi még találkozni másutt is, hiszen önöké a jövő — szünet nélkül. De van ezeken kívül is még portyázó elég, aki a falakon kívül ólálkodik és lesben áll, hátha jut ő rá is valami az ország kincseiből. És van annyi kombináció és politikai utánjárás, hogy — ha meggondoljuk — nincs is igazunk e cikkben, mert nem is olyan buta és kilátás nél­küli a helyzet. Zichy Nándor és társai, hogy csak pél­dázzunk, azt kolportálják például az udvarnál, hogy első, aki már lesben feküdne a határárok­ban, nem is ők, a liberálisok, nem is amazok, a kinézetek, hanem maga a liberális párt és azt mondják erről, vagy legalább a zöméről, hogy az „a helyzet meggyőző érveinek engedve“, kívánna ugyan kormányával­­ győzni, persze hogy szeretne, de már megbukni, azt nem. A­miből a következő politika fejlődik. Magában a parlamentben a liberális párt zöméből, úgy a nemzeti pártból, a kilépettek­ből, valamint az' 'Ugróh-frakcióból, oly tekinté­­lyes többség állhatna össze egy­­coalicionális minisztérium alatt, a­melylvel konzervatív po­..N­­ummium III.k­ritikát istzábran lehetne csinálni. Szembe állna ezzel a kormánypárttal a szabadelvű független­ségi párt egy részről, valamint a Wekerle, Szi­lágyi és Csáky Albin vezetése alá csoportosult azon töredéke a mostani liberális pártnak, a­mely a kormánynyal együtt bukni tudna. Ezen politikai kémia képessé tenné a ki­rályt, az ügyeket tovább vitetni, a­nélkül, hogy az országgyűlés feloszlatása szükségessé válnék. Kormány pedig akadna ennek az új többség­nek rögtön, hiszen miniszterben sohse volt hi­ány. Olyanok mindig akadnak, a­kik ,­a ha­záért készek magukat föláldozni“ egy piros bár­sonyszék erejéig ! Előre kijelentettük, hogy ezt a politikai kémiát az egyházpolitikkai reformok ellenségei gyártják, hitelét terjesztvén Bécsben e gyártmá­nyuknak és hozzátettük azt is, hogy van a hely­zet kaotikus zavarában valami, a­mi kibontako­zást jelez és nem is olyan ostoba. Bécsben és mindenütt, a­hol hitelét vesztette a politikai férfi jelleme és a politikai elvhűség, hisznek abban, hogy a magyar liberális kormánypárt nagy zöme élni akar a „szeretett hazáért“ és ezért ha nem lehet majd megmaradni a hőn szeretett reformok mellett, akkor meg fog pró­bálkozni az élettel a hőn szeretett reformok nélkül. Nem tudjuk ugyan, mi jogosítja fel a vilá­got és nevezetesen a bécsi beavatott köröket arra, hogy a szabadelvű párt elvhűségét any­­­yira becsülje, hogy fölteszi róla, hogy lelkese­dése beszerzési áron alul is kapható; nem tudjuk, de vannak, a­kik állítják, hogy Bécsben — sőt itthon is — bizonyos fanyar mosolylyal kisérik a más véleményeket és fogadásokat is ajánlanak a közel­jövőre. Mi el vagyunk tökélve ebben a dajkame­sében nem hinni. Van bennünk annyi naivitás, hogy feltallatlannaik tartjuk, miképen az a párt, amely most már másodízben kiáltotta ki Ma­­gyarország függetlenségét Rómától és a refor­mokkal állni vagy bukni ország-világ előtt szent fogadalmat tett, szentebbet egy újabb vérszerző­désnél, hogy az nem fog hamis játékot játszani sem a vezéreinek bizalmával, sem a nemzeté­nek felvert lelkesedésével, sem az izzó közlelkiis­­merettel, sem pedig a saját becsületével. És igaz, a politika gonosz és rideg egy tudo­mány. A­mióta feltalálták róla, hogy „az exi­­genciák tudománya“, azóta minden pol­rasisia, iparlovag büszkélkedik azzal, hogy ő nem az elvei, hanem az „exigenciák“ után indul és a változott helyzettel nézeteit is változtatnia kell“. Igaz. A politika elvtelenekké tette az emberesek és elvi magaslaton az áll, aki minden elvet a tár lába alá tiport és azokon, mint valami konyak­­ból épült gúlán, áll szobrot a bámuló kortár­saknak. Igaz, Magyarországban ma már csak a hatalom ér valamit és a mandátum. De mi azért el vagyunk tökélve, lehetet­lennek tartani azt, hogy a krokodilus tovább akar élni, mint a feje. Az ilyen továbbélést a természetben csak a legalsóbb rendű fajoknál ismerjük, ennyire pedig nem becsüljük azt a pártot, a­mely ezt az országot egy negyed szá­zad óta vezette és kormányozta. Nem is tudjuk az újabb korban példáját ennek a politikai jellemtelenségnek, a­mely nem csak magának a pártnak válnék eltörölhetlen szégyenére, de szégyenére válnék az országnak is, a­mely a kormányzó pártját ennyi idő alatt ki nem is­merhette. Hát mi ezt a politikai árulást egyszerű képtelenségnek tartjuk, a­mely be nem fog kö­vetkezni. De ha képtelenség marad is, egy tü­nemény kezd immár mindamellett lassan-lassan érthetővé lenni, így már most érlhető ugyanis a felség akarata körül lebegő homály. Mikor a királyt úgy informálják, hogy az ország minden meg­rázkódtatása, különösen a parlament feloszlása nélkül is helyreállítható a politikai egyensúly és mikor úgy értesítik, hogy a liberális párt lán­goló elvhűsége rögtön meg fogja találni a maga önkimagyarázását és önmeggyőzését, mihelyt ez úgy fog kivántatni , akkor a király nem látja, nem is láthatja az ország akaratát és elszánt meggyőződését, melyet csak az domborít ki plasztikaiig, ha Bécsben komoly a meggyőző­dés, hogy : vagy az egyházpolitika, vagy pedig a ház feloszlatása. Bécsben van annyi politikai éleslátás, mint minálunk. Ott is tudják, hogy egy új választás most nem a Szapáry-Zichyéket hozná vissza. Tudják tehát, hogy a zavarosból már csak a kötelező polgári házasság és a Wekerle-kabinet képes kisegíteni nem csak az országot, de egyéb fontos politikai kincseket is. Semmi esetre sem egy Szápáry gróf, a ki az or­szág khinai faláig eljutva, azok magaslatán nyilvá­nos politikai harakirit végez politikai reputációján és mert egyszer elhitette az országgal, hogy ő államférfin, ebből jogot vél meríthetni ahhoz, hogy másodszor is spekuláljon a nemzet naiv­­ságára. Hogy mi lesz mindebből, azt nem tudjuk — ignorabilus — de vakok azért nem va­gyunk. CP.) ■vám»” ■ j|iu!­Budapest, 1894. XVI évi 143. (5538.) szám. Szerte, mítjua 23. Előfizetési árak: Egész évre. u • 14 írt — kr. Félévre . . a(3 1 ) -¡ » Negyedévre n n 8 » 50 » Egy hóra . 0 V 1 » 20 *­ Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor­ utca­­ st., földszint hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszós­zámlások intézendők.Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor­ utca 7. sz­,­­■ emelet, tora a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak eL Kéziratok vissza nem adtaatb - t?■ Hirdetések' B kiadóhivatalban vétetnek fel Franciaország részére pedig John F. Jones & Cie. Páris­­ban, 81 bis, rue du Faubourg Montmartre. A Pesti Hírlap jelen száma 16 oldal.

Next