Pesti Hírlap, 1894. május (16. évfolyam, 121-151. szám)
1894-05-23 / 143. szám
/ Káosz. y' ~ I, I,,, mi I,, ii r— // Egy német tudós — Dubois-Raymond — az emberi szellem fogékonyságának terjedelmét egy kétségbeejtő szóval jelezte egykor, ráolvasván az emberek szomjúságára és tudnivágyó törekvéseire egy igét : „ignorabimus.“ Az, ami körül Magyarország közvéleménye e pillanatban forog, még távolról sem rokon azokkal a nagy kérdésekkel, amelyek elé a tudomány a maga ignorabimusát kicölöpölte és mégis azt a tompa nyomást..... érzi ma az ország a fejében, mintha már az „ignorabimus“ előtt állnánk. Valójában olyan a közhangulat, mintha fejlődésünk khinai falaihoz eljutottunk volna fogalmi világunkban és alkotmányi életünkben egyaránt. Deszkafalat érzünk magunk előtt, szellemi életünk, terjeszkedésünk és nyújtózó pályánk előtt és fejünkben az a tompa fájdalom kóvályog, amelyet a tudomány a maga udvarias nyelvén ignorabimus-nak nevez, de amely a reális életben olyan, mintha butaság volna. A helyzet igazán buta. Azt ugyan rég tudtuk, hogy valamint minden emberről ki kell sülni egyszer, hogy — mondjuk — nem bölcs, azonképen minden nemzetről is kiderül politikai pályafutásának valamely szakaszán, hogy hol vannak khinai falai ? De hogy Magyarország khinai falai, amelyeken túl nincsen fogalmi terjeszkedése, oly közel feküsznek, hogy már egy napi járásra is elértük, ezt nem sejtettük. Pedig alighanem így van. Sok jele van annak, hogy ez így van. Első, hogy a kinézetek már felbukkannak a láthatáron. Szapáry Gyula úr, akit tekintélyes copfján véltek felmagasztaltnak a mandarinok világos országában, ime jelentkezik és pávafarkával már ott kacérkodik Bécs felé. Mégis csak lehet valami a Buddha vallás lélekvándorlásában, ha lehetséges, hogy a csak tavaly oly alaposan elkárhozottnak látszott nemes gróf már él megint és itt van, sőt úgy tesz, mintha nem is őt temettük volna el tavaly, annyira megtagadja a múlt esztendőbeli földi inkarnációját. Szóval Szápáry Gyula gróf feltűnése és uj vedlése a milyen erős bizonyíték a lélekvándorlás csudái mellett, époly pregnanter bizonyítja, hogy mi eljutottunk már a mi khinai falainkhoz. Ugrón Gábor és Apponyi Albert is láthatók már a falakon. Hej, Rákóczy, Bercsényi — de sok falon láttuk mi már kegyelmességteket! Radikális falakon, liberális falakon, agrárfalakon . . . nincsen abban semmi feltűnő, hogy most a Zichy Nándor által római cement téglákból épített khinai falakon is elődugják Szapáry Gyula szomszédságában a fejüket. Nincsen. Már ez az önök sorsa: mindig a falakon járni és soha be nem jöhetni az országba; fogunk mi még találkozni másutt is, hiszen önöké a jövő — szünet nélkül. De van ezeken kívül is még portyázó elég, aki a falakon kívül ólálkodik és lesben áll, hátha jut ő rá is valami az ország kincseiből. És van annyi kombináció és politikai utánjárás, hogy — ha meggondoljuk — nincs is igazunk e cikkben, mert nem is olyan buta és kilátás nélküli a helyzet. Zichy Nándor és társai, hogy csak példázzunk, azt kolportálják például az udvarnál, hogy első, aki már lesben feküdne a határárokban, nem is ők, a liberálisok, nem is amazok, a kinézetek, hanem maga a liberális párt és azt mondják erről, vagy legalább a zöméről, hogy az „a helyzet meggyőző érveinek engedve“, kívánna ugyan kormányával győzni, persze hogy szeretne, de már megbukni, azt nem. Amiből a következő politika fejlődik. Magában a parlamentben a liberális párt zöméből, úgy a nemzeti pártból, a kilépettekből, valamint az' 'Ugróh-frakcióból, oly tekintélyes többség állhatna össze egycoalicionális minisztérium alatt, amelylvel konzervatív po..Nummium III.kritikát istzábran lehetne csinálni. Szembe állna ezzel a kormánypárttal a szabadelvű függetlenségi párt egy részről, valamint a Wekerle, Szilágyi és Csáky Albin vezetése alá csoportosult azon töredéke a mostani liberális pártnak, amely a kormánynyal együtt bukni tudna. Ezen politikai kémia képessé tenné a királyt, az ügyeket tovább vitetni, anélkül, hogy az országgyűlés feloszlatása szükségessé válnék. Kormány pedig akadna ennek az új többségnek rögtön, hiszen miniszterben sohse volt hiány. Olyanok mindig akadnak, akik ,a hazáért készek magukat föláldozni“ egy piros bársonyszék erejéig ! Előre kijelentettük, hogy ezt a politikai kémiát az egyházpolitikkai reformok ellenségei gyártják, hitelét terjesztvén Bécsben e gyártmányuknak és hozzátettük azt is, hogy van a helyzet kaotikus zavarában valami, ami kibontakozást jelez és nem is olyan ostoba. Bécsben és mindenütt, ahol hitelét vesztette a politikai férfi jelleme és a politikai elvhűség, hisznek abban, hogy a magyar liberális kormánypárt nagy zöme élni akar a „szeretett hazáért“ és ezért ha nem lehet majd megmaradni a hőn szeretett reformok mellett, akkor meg fog próbálkozni az élettel a hőn szeretett reformok nélkül. Nem tudjuk ugyan, mi jogosítja fel a világot és nevezetesen a bécsi beavatott köröket arra, hogy a szabadelvű párt elvhűségét anyyira becsülje, hogy fölteszi róla, hogy lelkesedése beszerzési áron alul is kapható; nem tudjuk, de vannak, akik állítják, hogy Bécsben — sőt itthon is — bizonyos fanyar mosolylyal kisérik a más véleményeket és fogadásokat is ajánlanak a közeljövőre. Mi el vagyunk tökélve ebben a dajkamesében nem hinni. Van bennünk annyi naivitás, hogy feltallatlannaik tartjuk, miképen az a párt, amely most már másodízben kiáltotta ki Magyarország függetlenségét Rómától és a reformokkal állni vagy bukni ország-világ előtt szent fogadalmat tett, szentebbet egy újabb vérszerződésnél, hogy az nem fog hamis játékot játszani sem a vezéreinek bizalmával, sem a nemzetének felvert lelkesedésével, sem az izzó közlelkiismerettel, sem pedig a saját becsületével. És igaz, a politika gonosz és rideg egy tudomány. Amióta feltalálták róla, hogy „az exigenciák tudománya“, azóta minden polrasisia, iparlovag büszkélkedik azzal, hogy ő nem az elvei, hanem az „exigenciák“ után indul és a változott helyzettel nézeteit is változtatnia kell“. Igaz. A politika elvtelenekké tette az emberesek és elvi magaslaton az áll, aki minden elvet a tár lába alá tiport és azokon, mint valami konyakból épült gúlán, áll szobrot a bámuló kortársaknak. Igaz, Magyarországban ma már csak a hatalom ér valamit és a mandátum. De mi azért el vagyunk tökélve, lehetetlennek tartani azt, hogy a krokodilus tovább akar élni, mint a feje. Az ilyen továbbélést a természetben csak a legalsóbb rendű fajoknál ismerjük, ennyire pedig nem becsüljük azt a pártot, amely ezt az országot egy negyed század óta vezette és kormányozta. Nem is tudjuk az újabb korban példáját ennek a politikai jellemtelenségnek, amely nem csak magának a pártnak válnék eltörölhetlen szégyenére, de szégyenére válnék az országnak is, amely a kormányzó pártját ennyi idő alatt ki nem ismerhette. Hát mi ezt a politikai árulást egyszerű képtelenségnek tartjuk, amely be nem fog következni. De ha képtelenség marad is, egy tünemény kezd immár mindamellett lassan-lassan érthetővé lenni, így már most érlhető ugyanis a felség akarata körül lebegő homály. Mikor a királyt úgy informálják, hogy az ország minden megrázkódtatása, különösen a parlament feloszlása nélkül is helyreállítható a politikai egyensúly és mikor úgy értesítik, hogy a liberális párt lángoló elvhűsége rögtön meg fogja találni a maga önkimagyarázását és önmeggyőzését, mihelyt ez úgy fog kivántatni , akkor a király nem látja, nem is láthatja az ország akaratát és elszánt meggyőződését, melyet csak az domborít ki plasztikaiig, ha Bécsben komoly a meggyőződés, hogy : vagy az egyházpolitika, vagy pedig a ház feloszlatása. Bécsben van annyi politikai éleslátás, mint minálunk. Ott is tudják, hogy egy új választás most nem a Szapáry-Zichyéket hozná vissza. Tudják tehát, hogy a zavarosból már csak a kötelező polgári házasság és a Wekerle-kabinet képes kisegíteni nem csak az országot, de egyéb fontos politikai kincseket is. Semmi esetre sem egy Szápáry gróf, a ki az ország khinai faláig eljutva, azok magaslatán nyilvános politikai harakirit végez politikai reputációján és mert egyszer elhitette az országgal, hogy ő államférfin, ebből jogot vél meríthetni ahhoz, hogy másodszor is spekuláljon a nemzet naivságára. Hogy mi lesz mindebből, azt nem tudjuk — ignorabilus — de vakok azért nem vagyunk. CP.) ■vám»” ■ j|iu!Budapest, 1894. XVI évi 143. (5538.) szám. Szerte, mítjua 23. Előfizetési árak: Egész évre. u • 14 írt — kr. Félévre . . a(3 1 ) -¡ » Negyedévre n n 8 » 50 » Egy hóra . 0 V 1 » 20 * Egyes szám helyben 4 kr. Vidéken 5 kr. Százalék nem adatik. Kiadóhivatal: Budapest, nádor utca st., földszint hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszószámlások intézendők.Pesti Hírlap POLITIKAI NAPILAP. Szerkesztési iroda: Budapesten, nádor utca 7. sz,■ emelet, tora a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak eL Kéziratok vissza nem adtaatb - t?■ Hirdetések' B kiadóhivatalban vétetnek fel Franciaország részére pedig John F. Jones & Cie. Párisban, 81 bis, rue du Faubourg Montmartre. A Pesti Hírlap jelen száma 16 oldal.