Pesti Hírlap, 1895. március (17. évfolyam, 60-89. szám)

1895-03-26 / 84. szám

2 PESTI HÍRLAP 1895. március 26. dalra jussanak, hanem a főrendiház makacs prepotenciájával szemben meg kell mutatni, hogy végtére is a népképviselet akarata a döntő. Az olyan felsőház, mely nem meríti erejét ugyanabból a forrásból, mint a népképviselet, legföljebb arra lehet jogosítva, hogy óvja és figyelmeztesse a nemzetet; de a nemzet ismé­telt, erőteljes akaratnyilvánítása után nem sza­bad az akadály szerepét játszania. A rendi ka­mara, mint anachronizmus, a modern nemzet elnézéséből táplálkozik. Mihelyt kihívó lesz, gő­gös és makacs, maga ellen zúdítja a közvéle­ményt és előkészíti saját bukását. Mac­Carthy ezt az igazságot csattanósan fejezte ki, mond­ván : „Ne figyelmeztesse a felsőház az országot arra, hogy még mindig él, mert különben meg kell halnia!“ A kormány el van szánva arra, hogy a szabadelvű javaslatokból semmit sem alkuszik el és a főrendiház előtt meg nem hátrál. Föl­merült az a terv, hogy talán jó volna a vallás szabad gyakorlatáról szóló javaslatot a képvi­selőházzal a főrendek által megcsonkított alak­jában elfogadtatni és a felekezetnélküliségről kü­lön törvényjavaslatban gondoskodni. De ezt a gondolatot hamar elejtették. Erős logikával és politikai tapintattal mutatott reá e taktika fo­gyatkozására Wlassics Gyula, kultuszminiszter. Ha a főrendiháznak a felekezetnélküliség mai formájában, még rendeletbe bujtatva sem kell, micsoda ellenszenvvel fogadná a külön törvényt. E mellett a kormányt ellenségei elvtagadással vádolnák. És végül a vallás szabad gyakorlatá­ról szóló javaslat a főrendiház által megnyirbált formájában a felekezeti kényszer becikkelyezése, az ilyen javaslatot pedig szabadelvű egyházpo­litikus még akkor sem fogadhatja el, ha meg is van győződve ideiglenességéről. Nincs tehát el­térés a kormány tagjai közt arra nézve, hogy a szabadelvű egyházpolitikát törhetetlenül, minden alku nélkül folytatni kell és győzelemre kell vinni. Érdekes lesz, hogy milyen magatartást ta­núsít majd a főrendiházzal szemben a képvi­selőház ellenzéki hármas szövetsége, mint visel­kednek majd Apponyi, Ugrón és Szapáry hívei. Tőlük kitelik, hogy ezt az alkalmat is megra­gadják a kormány tekintélyének rongálására és a képviselőház akaratával szemben további el­­lentállásra bátorítják a főrendi klerikálisokat. A főrendiházi klerikális többség igazi szerzői a képvi­selőházban ülnek. A klerikalizmus a főrendiház­ban sohasem merészkedett volna olyan szívós ellentállást kifejteni, ha Apponyi, Ugrón és Sza­páry követői nem hirdették volna következete­sen, hogy a szabadelvű egyházpolitika mellett nyil­vánuló közvéleményt mesterségesen gyártották, de maga a nép ellensége a kormány egyházpo­litikájának. Ha a főrendiház az egész képviselő­házat szemben találta volna magával, alig lett volna bátorsága provokáló magatartásának foly­tatására. A képviselőházban ülnek a bujtogatók, a főrendiházban a tettesek. A bujtogatók kár­öröme már fölhangzik a hármas szövetség saj­tójában, mely esetlen ravaszkodással leplezi igazi érzelmeit. Az írást majd követi a szó. A hármas szövetség a parlamentben kétség nélkül ki fogja tanítani a klerikális főrendeket, hogy miként csinálják tovább dolgaikat. Az egyház­­politika befejezésének meggátolása a néppárt érdekében szükséges, a hármas szövetség, mint a néppárt protektora, tehát a főrendiházi szava­zást kihasználni köteles. Ez a tény bizonyos, csak a kifogások, ürügyek, frázisok és tirádák ismeretlenek még, melyekkel a valódi célzatot el akarja majd leplezni. Bármiféle újabb komédiát találjon ki a hármasszövetség, akárhogy konspiráljon a nép­képviselet ellen a rendi elemekkel, a szabad­el­vű­ség diadalát meggátolni nem fogja és ki­oktatván a főrendi ellenzéket, csak a nemzetet oktatja ki arra, hogy tőle jót nem várhat, mert hatalmi vágyból még a képviselőház tekintélyét, a népképviselet elvét is rongálni hajlandó. Ha a nemzet a negyvenes esztendők elején nemes kitartással győzelemre tudta vinni a szabad­elvű egyházpolitikát, bár a főrendiházat akkor a felelőtlen királyi kormány és a korona ro­­konszenve támogatta, annál inkább kell győz­nie ma, mikor felelős kormány vezérli a küz­delemben és vele van a korona. Nincs alku és lesz győzelem. Belpolitikai hírek. Minisztertanács volt ma délután a kor­mányelnökségi palotában. A minisztertanács, úgy halljuk, a ház holnapi ülésén napirendre kerülő kérvények némelyikével s az egyházpoli­tikai törvényjavaslatokra vonatkozó főrendi üze­­netek képviselőházi tárgyalásának kérdésével is foglalkozott. Az ülés­szak vége. A „Kelet“ című kőnyo­matos lap a következőket jelenti: Szilágyi Dezső képviselőházi elnök a főrendi­háznak a vallás szabad gyakorlatára és a zsidók re­cepciójáról szóló javaslatokra vonatkozó üzenetét már a holnapi ülésen be fogja jelenteni és indítványozni fogja hogy az előbbi javaslatot illetőleg az üzenet az igazságügyi bizottsághoz v­siltassék azzal, hogy je­lentését oly időben terjeszsze elő, hogy közvetlenül a a jelenleg napirendre tűzött kérvények és javaslatok elintézése után tárgyalható legyen. Ezzel egyidejűleg tárgyaltatni fog a zsidó recepcióra vonatkozó javaslat is, melyet a ház közvetlenül fog napirendre tűzni. Remélik, hogy ezen két napirendet a két javaslattal együtt csütörtökig, legkésőbben péntekig el fogják in­­tézni mire a ház üléseit hétfőig fölfüggesztik. Az ezen napra kitűzött ülésen ki fog hirdet* tetni a királyi leirat, mely­yel a jelen ülésszak heret késztetik, illetőleg a jövő ülésszak megnyittatik. Ked­den az alelnökök és az elnökség többi tagjai válasz­­tatnak , azután következik a képviselőház osztályokba való sorozása, a bizottságok választása stb. Jövő hét szombatján tartja a képviselőház a húsvéti szünetek előtt utolsó ülését. A szünet április he­lej­éig fog tartani. A tapolcai mandátum: Tapolcán most már három képviselőjelölt van. A szabadelvű párt Vörös László kereskedelmi államtitkárt léptette föl. A függet­­lenségi és 48-as párt (Justh) jelöltje Kossuth Ferenc, a néppárt direktóriuma pedig a M. Államtól Szemnecz Emilt küldötte le jelöltnek.­­ A hozzánk érkezett hírekből kitetszik, hogy a kerületben a viszonyok Vörös László államatitkárra nézve a reményen is fölül kedvezőleg alakulnak s igy megválasztására ajstpos kilátás van. A miskolci mandátum, Herman Ottonak,­ a nemzeti muzeum igazgató-őrévé leendő kinevezésével, minthogy ez az állás inkompatibilis a képviselőséggel, le kell mondania a miskolci déli­ kerület mandátumán­ról. Ennélfogva a kerületbeli ellenzék vezérférfiai, mint nekünk táviratozzák­— előbb a függetlenségi és nemzeti pártiak külön-külön, majd tegnap együtt ta­nácskoztak a választásnál követendő eljárásra nézve s megállapodtak abban, hogy a választás alkalmára a két párt fegyerbarátságot köt és közös jelöltet állít, ezúttal a nemzeti párti Melczer Gyulát, Borsodvár­­megye volt alispánját. gyönge — azt mondja egy nógrádi földbirtokos, a­ki valami darabot irt (a címe nem jut most eszembe). Ne legyen többé harag köztetek, fiuk, Tóth Pista jó gyerek s mindenek fölött gent­leman, békét hagy ezután a családi szentély­nek, hiszen annyi szép asszony van a világon, gyerekek, mint ahány virágbogyó a réten . . . Tóth Pista igent intett a fejével bűnbá­nóan és a kezét nyújtotta Moronyi felé. — Becsületedre mondod, Pista? — Arra mondom. — Nem közeledsz többé az Erzsikéhez? — Soha többé. Erre aztán Moronyi is oda nyújtotta a maga kezét elérzékenyülten, boldogan. — Üsd szét hamar, Kozsibrovszky János! Kozsibrovszky szétütött, és oda kiáltott Pondrónak : •— Tussz! ! Fölharsant a tuss s végre odavihették nagy diadallal a kerek asztalhoz Moronyit. De lett is erre dinom-dánom, mint mikor a nagy tűzre még egy rőzsét tesznek, fölcsapott a lohadó láng élénkebben; uj pezs­gők, uj nóták, uj luxok követkt­eztek. Az óra ketyegett a fejük fölött, egyre ke­tyegett, néha ütött is, de föl se vették. Régen szundikáltak már még azok a kakasok is a Szabó vendéglős baromfi-udvarán, melyek az ..éjfélt kiáltották volt, mikor valakinek eszébe jutott: „Menjünk éjjeli zenét adni.“ Mert min­den jóravaló muri ezzel végződik kis város­ban. A hallgatag házikók zsalus ablakai előtt (a zsaluk nyilasán át rozmaring, muskátli illata szivárog ki) megállnak a barna fickók szépen karikába, maga az érdekelt fél odalapul a fal­hoz, hogy ha ő kitekintene, valahogy ravaszul, meg ne lássa, meg ne tudja, (mintha bizony meg nem tudná úgy is) de még jól esik is más­részt, ha valami támasztéka vagyon ilyenkor. Azután egy jelre szólni kezd a nóta, lá­gyan, csendesen, mintha csak a Rima vize cso­bogna. A levegő édes zsongása belevegyül, az akácfák rejtélyesen susognak, zörögnek. Az az egy kis ablak úgy mosolyog, úgy nevet a fekete éjbe, a­melyiknek szól. Utca hosszat a többi ab­lakok, mintha irigy, mogorva szemek volnának. Néha megnyílik egyik-egyik a közellévők kö­zül. Azután kisvártatva becsapják mérgesen. Hanem az igazi, az nem nyílik meg soha. Csak a bizonytalanság kiváncsi. Ejh, hogy is nyílnék meg, hisz alszik a kicsike, alszik. Mind­egy az, mindegy az. Az édes hangok megtalálják azért az ő fülecskéjét, beosonnak oda és ha rossz álma van, megfordítják, égő kazal tetejéről, ingadozó csónak fenekéről ragyogó bálterembe átröpítik, ha pedig jót álmodik, akkor se ártanak, csak azt teszik, hogy a valóság a családhoz áll be szolgálatba. S ha Majmuna tündér beleférceli a nótá­­kat az ő álmaiba, csodálatos, az ő lélegzetvé­tele, sóhajtása is benne látszik lenni a nóták­ban. Hogy jön el, mikép szivárog át a falakon keresztül, ki hozza, mi hozza, nem tudni; de hogy ott zsong, ott rezeg, ott piheg, merem állítani.­­ Egész vándorlás volt, az alsó Rima­­sorról, ahol Beke Emma lakik, a Fekete Gyuri Flammeja, átmentek a jánosi kapuhoz, ott a Petki Vilmának adtak éji zenét, a Csetneky óhajtására , onnan újra visszatértek a nagy piacra a szép Fülöp Istvánné ablaka alá, (már ebben a Korotnoky gyerek a ludas). Mikor ennek is vége lett, odaszól a Fe­kete Gyuri Tóthnak: — Hát mi lesz most Pista? Pista fölgyűrte a kabátja ujját és az iz­mos öklével megfenyegette sziláján az eget, majd barátja vállára borult szelíden csöndesen és zo­kogni kezdett. — Részeg vagy Pista. — Rab vagyok — hasadt ki belőle a ke­serűség. — Odaadtam a telkemet a markommal. Aztán gyűlöletteljes pillantást vetett a szi­varjára gyújtogató Kozsibrovszkyra. — Az ütötte szét — hörögte. — Az tudja. (Folyt. kov.)

Next