Pesti Hírlap, 1896. március (18. évfolyam, 60-90. szám)
1896-03-26 / 85. szám
is*Budapest, 1896. xvm. évi 85. (6203.) szánt Csütörtök, március 26. Szerkesztőség: Budapest, váci-körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci-körut 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. $ Előfizetési árak: fegész évre . . 14 frt — kr. 'Félévre.............7 * — . ^Negyedévre .. 3 „ 50 „ Egy bóra . .. 1 * 20 m X ^ A f Egyes szám ára 4 kr» . Vidéken 5 kr. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. &T9T Millenniumi fogyatkozások. 1 (V. F.) Az idő nagyon kíméletlen, a legszebb parlamenti beszéd és legérdekesebb botrány alatt is halad, egyre halad. Maholnap nyakunkba szakad az ezredéves ünnep. Készületlenül találja lelkünket, melyben eddig kevés a nyoma az ünnepi áhitatnak és befejezetlenül, vagy csak a tervezés állapotában sok alkotást, melynek régi Reményeink szerint már készen kellene állania.Majd a kalendárium szerint kell proklamálnunk május elsején. Tisztelt, honfiak, most kezdődik a lelkesedés. És akik mindazt, ami az ünnep alatt már szemlélhető, kissé kevésnek tartják a nagy történeti évforduló megünneplésére, azokat fölhívjuk, hogy a haza érőikében erőltessék meg fantáziájukat. A hétköznap sokat lenyelt az ezredévből, a jelen apró csatározásai sokat rontottak a múlt nagy küzdelmeinek emlékünnepén. Amíg csak jelszó volt a millennium, a jelszó élt, virult, föltétlenül uralkodott. Mindent evvel a jelszóval hoztak kapcsolatba. De amint közeledett a reális megvalósítás ideje, a jelszó egyre vesztett erejéből, a programm mind jobban összezsugorodott. Szép ma is, tartalmas most is, de valljuk be, mégsem olyan, mint hittük és a jelszó szárnyrakelésekor hirdettük. Kinek a hibája ez? Mindannyiunké. A programmon meglátszik, hogy tervezőjének nem volt meg a kellő nyugalma ahhoz, hogy csakis az ünnepléssel foglalkozzék. Ki tehet arról, ha váratlan zivatarok gátolják az alkotást, vagy ha a botrányok legrosszabb időben fölfakadó talajvize elposványosítja a közélet térségeit? Nem is ér ma sokat, ha oknyomozó kritikára adjuk magunkat. Javítsunk ott, ahol még javítani lehet; ez a lényeges. Szóljunk először is az ezredév emlékének megörökítéséről szóló törvényjavaslatról. Öt millió forintot szán a javaslat e célra, de ezt a nagy összeget, aránytalanul osztja föl. A szépművészeti múzeum létesítése maga három millió és kétszázezer forintot igényel, tehát a kívánt összeg legnagyobb részét elnyeli. Mikor leszünk készen evvel a szépművészeti múzeummal és érdemes cél-e ez arra, hogy ilyen sokat áldozzunk érte? A képtári botrány szomorú tanulságait talán mégis hasznosítani kellene ? Jól tudjuk, hogy már országos határozat rendelkezik e kérdésről, de az országos határozat nem törvény és még a törvény is módosítható. Ma világos ar előttünk, hogy a szépművészeti múzeum a tevezett alakban alig állítható föl. A régibb műészek eredeti és értékes képei biztos kezekee vannak és csak aránytalan áldozatok árán és így is csupán huzamosabb idő alatt szerezhetők meg. A három millió kétszázezer forint, mely a mi viszonyainkhoz képest óriási összeg, még csak meg sem közelíti a tökéletes szépművészeti múzeum berendezésének költségeit. Drága pénzen tökéletlent alkotnánk és a mellett olyat, aminek édeskevés köze van a magyar nemzet ezredéves ünnepéhez. Ugyan ki tudná azt megmondani, hogy miért épen a millenniumra állítsuk föl a szépművészeti múzeumot ? Ebből a nemzetközi alkotásból a külföld derék műkereskedői több örömet és hasznot merítenének, mint az ország. Amit e meddő célra eddig kiadtak, azt törvényesítse az országgyűlés, de ne folytassa tovább az elhibázott munkát. Térjen inkább vissza a nemzeti műtörténet múzeum eszméjéhez, melynek kapcsolata van az ezredéves ünneppel és mely kevesebb áldozattal létesthető és támogassa a külföldi műkereskedők helyett a magyar élő művészeket. Négyszáz új népiskola 673 ezer forintba kerül, a szépművészeti múzeum három millió kétszázezer forintba. Nem megyünk el a demokráciában a barbarizmusig, de ez az aránytalanság mégis csak megdöbbentő. És ebben az aránytalanságban számszerűen jut kifejezésre az ezredéves ünnep egyik fogyatékossága, a népies jelleg alárendeltsége és visszaszorítása. Tisztelettel kalapot emelve a festészet kulturális jelentősége előtt, talán nem vagyunk barbárok, ha azt állítjuk, hogy az iskola elsőrendű és a festészet csak másodrangú kulturális szükséglet. És ehhez még hozzátehetjük, hogy a népiskolának óriási nemzeti fontossága is van, ami a szépművészeti múzeumról a legjobb akarattal sem állítható. A míg tanítóinknak tisztességes létminimumot nem állapíthatunk meg és az iskola-államosítás nemzeti és szabadelvű feladatát csak apródonként végezhetjük, nem dobhatunk milliókat a külföldi műkereskedők torkába. Azt a három millió kétszázezer forintot legjobb lesz a hazai művészet és a magyar nemzeti iskola közt megosztani. A millenniumhoz ez méltó. Ne szenvedjünk nagyzási hóbortban és ne adjuk fejünket olyan fényűzésre, melyet még gazdag nemzet is alig engedhet meg magának. A szépművészeti múzeum és a 400 új népiskola szervezésén kívül a javaslat emlékművek fölállítását tervezi. Az ország hét pontján emlékoszlop emeltetik. Ezeket az emlékoszlopokat júliusban és szeptemberben avatják föl. Budapesten két emlékművet állítanak föl a javaslat szerint. Az egyiket nyolcszázezer forintot felül- A javíthattam — A „Pesti Hírlap“ eredeti tárcája. — Feleség (sirdogálva ül a pamlagon s közben közbe csuklik.) Férj (föld áld jár a szobában, miközben félszemmel olykor-olykor a feleségére néz.) Feleség (zokogva): A mamának is jobb lett volna meggondolni a dolgot, mielőtt megszült volna. Mi szükség van arra, hogy egy agyongyötrött, szerencsétlen asszonynyal több legyen a földön! Máris annyian vannak, hogy sok is. Mama azonban mindig elhamarkodta a dolgát. Férj: Megtörtént és vége. Az ilyen apróságot nem kell komolyan venni.Feleség: Én is ostoba voltam, amikor örültem annak, hogy maga megkérte a kezemet. Férj: De édesem, gondolja meg, hogy a kesergéssel nem lehet javítani a helyzeten. Legjobb az efajta dolgot elfelejteni. Megbocsát és ezzel végleg elintéztük az ügyet. Lássa, én már bocsánatot kértem és bevallottam, hogy őrült fajankó vagyok. Feleség: Igen, de mindig későn jön rá az igazságra. Férj: Az igaz. A fő azonban mégis az, hogy rájövök. Jobb későn, mint soha. Feleség : Sértegetések, gyanúsítások és botrányok elkövetése után, mintha az volna az egyedüli célja, hogy nevetségessé tegye magát és az egész város gúnyjának tegyenek engem. Kiharcol a világ elé, hogy ujjal mutogassanak mindkettőnkre. (Szemét törli) Férj : Nem tagadom, teljesen igazsága van s újból, ünnepélyesen bevallom, hogy ostoba tökfilkó vagyok. Feleség: És én érjem be azzal, hogy az uram ostoba tökfilkó. Mily kevés vigasztalás. Férj: Azután a fogadásommal is, hogy mától fogva teljesen megváltozom. Nem fog rám ismerni. Feleség (sóhajtva): Ha úgy lenne. Férj: Esküszöm, hogy úgy lesz. E perctől kezdve a szívem nem fog többé féltékenység tanyája lenni. Vakon bízom magában, mert megérdemli. Feleség: Nem vagyok képes elhinni. Férj (í megütközve): Mit? Azt, hogy a bizalmat megérdemli? Feleség: Huszonnégy óra múlva megint megőrül s újból rám fogja a vadászfegyverét. Férj: Elajándékozom. Feleség : Egyszer csak arra rohannak be a szomszédok, hogy agyonlőtt s én véremben fetrengek a szőnyegen. Férj: Ne beszéljen igy. Megkomolyodom, kijózanodom s a régi tökfilkó el fog tűnni. Feleség: Még most is iszonyat fog el, ha rágondolok, hogy mit vitt véghez. Az ordítása folyton a fülembe cseng. (Karját mutatja.) Nézze, mindenütt meglátszik az ujja helye. Olyan kék, mint a kékítő. Férj: Bestiális voltam. Higyye meg, nekem jobban fáj. A szívemet marja. Feleség: Nem bízott bennem. Utánam lesett s úgy követett, mint valami titkos rendőr. Férj: Erőt vett rajtam az Őrült féltékenység. Azt hittem, hogy megcsal. Azt gondoltam, hogy légyottra megy. Feleség: Ilyen kis városban, ahol mindenki ösmeri az embert s ahol minden egyes léptét megfigyelik. Lehet is itt. Férj: Minden lehetséges, ha úgy akarjuk. Először az utcán találkozunk, eldiskurálunk, azután pedig. . . . Feleség: Már megint gyanúsít. Férj : Nem és sohase többé. Akit maga előtt lát, mindörökre megtért bűnös. Feleség: Elgondolni is rettenetes. Megyek az utcán, fényes nappal, egyáltalában nem gondolva arra, hogy egy őrült nyomon követi csak az alkalmat lesi arra, hogy meggyilkoljon. Jobbról, balról mindenütt emberek és fent a nap, amely világosságot szór a városra, de amelyből egy árva sugár sem jut az őrült agyába, hogy azt is megvilágítsa. Férj: Igaza van. Lázban voltam. Feleség: És épen ebben a helyzetben lép elő a véletlen, amely minden számításon kívül esik. Hát tehetek én arról, hogy az az idegen úr épen én elém vetődött, hogy épen engem szólított meg s hogy épen tőlem kérdezősködött a postahivatal után? Férj: Ki gondolhatott volna erre ? Feleség: Tisztességes ar, aki illedelmesen köszön s mindjárt bocsánatot kér, amiért megszólít. De idegen s azt hiszi, hogy ezen a címen alkalmatlankodhatik. A Befttt HitVorfilmst várna (4 oldal.