Pesti Hírlap, 1897. február (19. évfolyam, 32-59. szám)

1897-02-14 / 45. szám

Budapest, 1897. XIX. évf. 45. (6523.) szám. Előfizetési árak: Egész évre .. 14 írt — kr. Félévre...........7 „ — „ Negyedévre . . 3 „ 50 „ Egy hóra ... 1 „ 20 „ Egyes szám ára 4 kr. Vidéken 5 kr. Megjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is. Vasárnap, február 14. ——,— — " NI ■" II — Szerkesztőség. Budapest, váci-körút 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, váci-körút 78., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. A Pesti Hírlap következő száma hétfőn, — február 15-én — délben jelenik meg. Béke vagy háború ? Lesz-e bábom, megyünk-e Szalonikibe, vagy legalább lesz-e mozgósítás ? E kérdések alarmja fut végig nemcsak Magyarországon, hanem viszonyára egész Európán. Az első nyugodt és vigasztaló szó a magyar parlamentből indul ki, a magyar kormányelnök, báró Bánffy Dezső, mai nyilatkozata által, mely becsületére fog válni egész Európában a magyar parlamentarizmusnak. E nyilatkozat lényege rövid szavakba foglalható, de mégis elsőrendű fontosságú. Magyarország s Európa megtudja azokból, hogy Görögország provokáló eljárását a nagyhatalmak helytelenítik, s hogy mindent elkövetnek a béke fentartására, de minden körülmény közt a status quo föntartására fognak törekedni. Ez utóbbi kijelentésben van az egész kérdés lényege. Ha nem lesz háború — ami valószínű — az európai, illetőleg a Balkán-félszigeti statusquo annál inkább fönmarad. De ha háborúra kerülne a dolog, — ami nem valószínű — a statusquo föntartása akkor is a hatalmak legelső törekvését képezné. Ez a legfontosabb. Magyarország első rangú érdeke függ azzal össze, hogy a Balkánfélszigeten a tényleges állapot, vagyis a török birodalom fenmaradjon s ez utóbbinak összeomlása egyértelmű volna Magyarország legnagyobb válságával. A röpke szavak néha nemcsak abból keletkeznek, ha a népek valamit óhajtanak, hanem abból is, ha valamitől félnek. Az — »El Szalonikibe« — röpke szó bizonyára nem azt jelenti, hogy akár Magyarország, akár Ausztria szeretnének Bosznián túl benyomulni a Balkánfélszigetbe, s a foglalásoknak ott messze kiterjedő rendszerét létrehozni. Egészen bizonyos, ».riinr~Wi'n.ni« ■■ - r j-.-Ti^ii,Tr■eferá«~.miBiTiTiiir.ai»,úgym hogy még az úgynevezett katonakörök, értve alattuk a vezetőket, ők sem óhajtják az új kalandokat és vállalkozásokat. Ennek okát nem azon nehézségek képezik, amelyeket a Szalonikiig való előnyomulás útján le kellene küzdeni s melyek valószínűen sokkal fokozottabbak lennének, mint melyek a bosnyák okkupációt gátolták. Török, albán, görög s egyéb más félvad törzsek leverése katonai erőfeszítés árán bizonyosan sikerülne. De egy akkora régió megszállva tartása, mekkorára okvetlen szükség volna a Szalonikiig való előnyomulás biztosítására és védelmére, monarchiánk katonai erejét túlságosan lekötné a Balkán-félszigeten. Oroszországnak mi se lehetne kellemesebb, mint ha monarchiánk egyik lábával annyira belépne a Balkán-félszigeten düledező és korhadó állapotok sorába, hogy onnét azt nem egykönnyen húzhatná ki. Akkor egészen akadémikus jelentőséget nyerne a galíciai védvonal s Oroszország meglehetős szabad kezet nyerne a keleti kérdés megoldásánál. Nincs a mondottakhoz képest egy irányadó tényező sem, akár Magyarországon, akár Ausztriában, mely a Balkán-félszigeten teendő vállalkozásoknak kedvezne. A monarchia érdeke tehát az, hogy Törökország végleges fölbomlása e nőik ideje még legalább is néhány évtizedre halasztást nyerjen. Vagyis, hogy a statusquo még legalább néhány évtizeden át tovább tartson. Ez a magyar érdek is a legfőkép magyar érdek. Magyarországra nézve mi se lehetne válságosabb, sőt végzetesebb, mint a török birodalom teljes és rögtönös összeomlása. Ekkor az események kényszeríthetnék monarchiánkat a Balkán-félszigeten való előnyomulásra. A horror vacui nem csak a fizikai életben hír ellenállhatlan erővel, hanem a politikaiban is. A szilárd határok hiánya, vagyis az üresség kényszerítette Oroszországot, hogy határait a legtávolabbi keleten Ghináig vigye, ahol aztán már csakis démoni nagy tervek hypnotizálhatják bele a még tovább terjeszkedést. A török birodalom teljes fölbomlása a Balkán-félszigeten kényszeríthetné monarchiánkat nagyobb méretű és komolyabb expedíciókra. A szilárd határok hiánya és a balkáni anarchia vitte be Boszniába is, annál kevésbbé maradhatna passzív a padisah végleges kihurcolkodása esetén, mert az anarchia és azon tartományok határain keletkeznék, amelyeket csakis megszállva tart s még egyáltalán nincsenek bekapcsolva a monarchiába, annál kevésbbé képezik annak századok óta alkatrészét. Mint aki posványban megy, lépésről-lépésre mélyebben kell abba besüllyedni, és úgy kénytelen lenne monarchiánk a török birodalom bukása után a Balkán-félszigeten második, harmadik lépését is megtenni, ha már megtette az elsőt. Hogy az újabb okkupációk paralizálnák monarchiánk nagyhatalmi erejét s pénzügyi zavarokba lökhetnének bennünket, nem kérdéses. De van ennél még sokkal nagyobb veszedelem s ez speciálisan Magyarország veszedelme. Újabb és nagyobb területű megszállás azt jelentené, hogy a monarchia a Balkán-félszigeten nagy kiterjedésű ,állandó növekvést nyert. Bosznia és Hercegovina lenne magva a szerencsétlen uj aquiziciónak s függelékei lenyúlnának egész a földközi-tenger partvidékéig, Szalonikiig. Ez alakulásnak gazdasági előnyeiről fölösleges szólni, mert ez előnyök, amennyiben léteznének is, csak Ausztria javára esnének, amennyiben ez rövidebb úton, közelebb jutna a kelethez. Mi Fiume hanyatlásával fizetnék meg az osztrák előnyt. A kérdés azonban alkotmány szempontjából a legkomolyabb és Magyarországra nézve a legveszedelmesebb. A dualizmus fikciója egy ideig volna ugyan tartható az újabb hódítás után is. Bosznia és Herczegovina okkupációjamég nem lépett föl zavarólag az alkotmányjog i hétről. Soha annyi érdekes hírt, Mint a héten Pest-Budán ! Szemere, a kaszinói, Átúszott a nagy Dunán. Aztán, zúgó éljenek közt, A lovára fölpattant, Átugrálta Szent-Gellértet S lebicskázott egy vadkant. Végül, évi jövedelmét Vigan guberálta ki a tudós akadémiának Perselyébe beveti. Amióta ennyi történt, Kedvünk többé nem fanyar: Hisz van ismét ősi virtus, Újra boldog a magyar! Persze, ha már láttunk ilyen Herkulesi tetteket, Parlamenti szóbeszédre Sokat adni nem lehet. Tisza István nagy beszéde Jó volt, mély volt és velős, De ne agrármunkás-bajjal küzdjön, aki úri hős. Új hősnek kaszinói választmányban a helye. Kaszinói választmányból Tisza István — ki vele! Jól van így ez. Tisza István Junkerségbül úgy kinő, Hogy az ország bízva néz rá: Tisza István — a jövő! De mellőzzük a jelenben. Van hál’ Isten rá ürügy. Az alföldi munkás ügynél Persze, fontosb a külügy. Hajdúnak a harangöntés Valóságos üdülés: Lám, s Polonyi ügyvéd urnak Külügy kell és zárt ülés. Uccu rajta, beugratja Ravasz Bánfy az ügyest. Zárt ülésen a külügyvéd Falnak ugrik egyenest. Feje ottan nagyot koppan, Bárha e tej nem üres. Még e kölcsönt a ravasznak Visszaadja az ügyes. Mégis — van baj a külügyben, Bár csak messze mennydörög. »El Krétába! El Krétába!« Ezt dalolja a görög. S a flotillán, mint a villám, A királyfi megered. Mi ez ? Offenbachi éposz ? Vagy dómén operett ? Honnan tudnám, hisz ez egyet Angla se’ tudja tán. Ooluchowszki Agenor se, Csak Polonyi, ő csupán. Ő meg ezt csak zárt ülésen Mondta volna el nekünk . S most, hogy Bánffy úgy becsapta, Mit se tud meg nemzetünk. De úgy érzem , bármi lesz ez Argonauta vállalat, Már megindult a lavina, Már gyarapszik, már halad; A szultánok vad uralmát Eltemeti mihamar; Azt se kérdi, hogy Vámbéri Mit szól hozzá s mit akar ? És úgy érzem : a görög tett, Ha okos, ha nem okos, Törni ádáz zsarnoka ellen Testvérünkért — ez jogos ! Mi is nyögtünk török jármot, A nagyságunk tört bele. Másnak is kín az a járom, Más is, mért ne törje le? Koboz. APesti Hírlap jelen száma 32 oldal.