Pesti Hírlap, 1897. március (19. évfolyam, 60-90. szám)

1897-03-26 / 85. szám

Budapest, 1897. ____________________XIX. évf. 85. (6563.) szám. Péntek, március 26. Elöfizetési árak: Szerkesztőség:: ’ Pofiam . ., .. . Budapest, váci­ körút 78. Egész évre . . lé fit — kt, emelet. Félévre..... 7 „ — „ flHfe B B hová • lap szellemi részét Negyedévre . . 3 , 50 , fBr'lfl m­a stem, am mm fp* Sg mimm fl| garem. ige tő minden közlemény in­ Egy hóra ... 1 * 20 a ijEjrijil fit g BWgB jrg Jaja tézendő. Vidéken 6 kr, ||jjj |||||| ||| « jg g W gg Budapest, váci­ körút 78.­ Megjelenik minden nap, finnek szétküldésére vonatkozó fel-és vasárnap atán is. szólaliaok intézendők. __ Erkölcs és összeférhetlenség. A nagy bizalmi vita kedvezőtlen körülmé­nyek közt kezdődik meg holnap. Az ellenzék álláspontja kétségtelenül megjavult s a kormá­nyé nehezebbé lett. A morális kifogások vegye­sen fognak most hömpölyögni az inkompatibi­litás kérdéseivel s mivel az ellenzék azt hiszi, hogy a szabadelvű párt különböző elemei közé már beillesztette a feszítő vasat, mindent el fog követni, hogy a többség meglazulva vagy legalább is jól összekarmolva kerüljön ki a vitából. Némely dolgokat szét kell azonban válo­gatni az utolsó pillanatban, hogy a bekövetkező parlamenti potpourri — mert szó szerint véve is az lesz — egyes elemei az élvezhetlenségig össze ne keveredjenek. Nem egészen szerencsés fejlődése ugyanis az izgatott közhangulatnak, hogy az utolsó na­pok teliharca a moralitás kérdéseit csaknem egészen összevegyítette az összeférhetlenség kér­déseivel és a »provízió« jelszava körül csopor­tosult erkölcsi megbotránkozást, az összeférhet­lenség tisztázatlan jogi tényeire is válogatás nélkül kiterjesztette. A "fogalmaknak ez az összezavarása alkalmas ugyan bizonyos rémü­lés előidézésére, — főképen Morzsányi balsorsa óta, — azonban az inkább jogkérdést képező összeférhetlenségi eseteket így tisztázni nem lehet. Sőt tartunk attól is, hogy a »becsület«, a »gentlemanlike«, a »tisztesség« és más ha­sonló delikát fogalmakkal való megfontolatlan dobálózás utóvégre is arra fog vezetni, hogy a ténybeli kérdések a lovagiasság porondjára játszódnak át s némely, az országra nézve is fontos érdekek nagyon is privát­ természetű meg­oldást nyernek. Hasonló olcsó elintézésnek már nem egyszer voltunk tanúi s hogy az ilyenek a közérdeknek hasznára lettek volna, soha sem tapasztaltuk. Az erkölcsi megbízhatatlanság vádja min­denesetre igen súlyos vád s ahol azt alapos okokból személyek ellen emelik, egymaga is nagy tisztító erővel bír. Sajnos, hogy a képvi­­selőházban nem egy, de több alkalom bizonyí­totta meg ezen állítás helyességét. De hatásta­lan ez a vád akkor, ha az puszta szárnyaló gyanúsítás alakjában, áta­botában, ismeretlen, vagy csak par discretion megsúgott egyének el­len van irányozva. Ilyenkor semmi haszna nincs és csak arra jó, hogy brutálissá tegye a poli­tikai hangulatot, sértések, párbajok okozója le­gyen s végül az egész erkölcsi mámor szét­széledjen a levegőben. — E részben te­hát az a nézetünk, hogy artikulálatlan gyanúsítás helyett konkrét tényekkel álljon elő az, aki ilyenek birtokában van s ha a képvi­selői­­befolyás-árusí­tás és rossz, illatú provízió­­vadászat valakire rábizonyul, az menjen isten hitével az­­ Erzsébetvárosba vagy akárhova mosakodni. De ezt azután hangulattá átváltoz­tatni annyi, mint pocsékká tenni az egészséges ügyet s a gyógyító erkölcsi lázat 41 fokú de­­liriummá fokozni föl. Ami pedig az összeférhetlenség kérdését il­leti, ezt amazzal összekeverni szintén csak arra jó, hogy a valójában előforduló összeférhetlen­­ség is megmenekedjék a túlzások gőzében. Nem szabad elfeledni, hogy ebben a képviselő urak egymásnak az igazságon kivül bizonyos méltá­nyossággal is tartoznak. Az 1875. évi I. t. c. magyarázatában eddig az ellenzék sem volt szi­gorú, a szabadelvű párttal szemben sem, de magával szemben sem. Tegnap Bánffy b. ennek egy igen frappáns bizonyítékát olvasta rá a nemzeti pártra. Hozzátehetjük, hogy a tavalyi vicinális­ razziánál is kiderült, hogy az ellenzék­nek minden árnyalatából igen szép számmal voltak helyi érdekű vasúti engedélyesek. Tehát az inkompatibilitási törvény hallgatag magyará­zata több mint egy évtizeden át csakugyan bi­zonytalan volt s bizony kormánypárti és ellen­zéki urak is egyaránt szépen beleélték magukat az enyhébb hermeneuticába. Hogy ez a törvény most helyes magyará­­zatot nyerjen s hogy az ne legyen paragrafus­­csavargatás vagy kegyelmi tény, az bizonyára nagyon szükséges. A törvényalkalmazást el kell kezdeni; de ez azután nem az ellenzék mono­polizált kívánsága, hanem a szabadelvű párté is, kivéve talán azokat, akiknek okuk van tartani tőle. De mivel jogalkalmazásról van szó, menjen az végbe a zavaró szenvedély kizárásával, egy­részről a spekuláció, másrészről a gyanúsítás fer­­tőzete nélkül. Nem tudjuk, milyen sorsa lesz az össze­férhetlenségi bizottság előtt az odakerült négy képviselő mandátumának. Némely ellenük alkal­lékozni amúgy sem tud. Feledni azonban igen. Az impresszionizmus jussát nem csorbítják te­hát, ha kiveszik a köréből azt, ami az emléke­zés dolga. Az impresszionizmus a tetszés bírá­lója ; a szép és csúnya, jó és rossz, a helyes és helytelen megállapítója az egyén számára. Ha­talmas szabadsága és joga az egyénnek. A pil­lanatnak műve ne kösse meg a jövő időket, a szabadságukat és jogaikat. Vesztegzárat az im­presszionizmusnak ! Állapítson meg művészi, po­litikai s egyéb életszabályokat a mának, de ne toljon talányokat a jövő elé. És ne provokálja a jövőt a mának lenézésére. Mert a jövő gúnyolódik az olyan lelkesedésen, amely a törpék elött le­­borult. Törpéknek látja a leborulókat is. Az az ötven esztendei vesztegzár a magunk nagyságát is megőrzi. Az ötven év csak perc az örökké­valóságban, de hiszen az az örökkévalóság is, amelynek emlékeket adunk át, csak negyedóra a végtelenségben. A percnek több ideje van, mint a pillanatnak. Inkább­­ rá bízzuk a negyedóra tartalmának formálását, mint a támadásával már­is elmúló pillanatra. Az impresszionizmus szeressen vagy gyű­löljön, de ne ítéljen. Mert nem javíthatja ki az ítéletét. Aki nem tud emlékezni, ne diktáljon emlékezést. Ne kényszerítse a pillanat tévedését a jövőre. A pillanat ne zsarnokoskodjék az idő­kön. Az elfogultság ne alapítson örökletes ural­mat. Mert amúgy sem tudja ezt megtenni. Az emlékezés nem fogad el utasításokat a letűnt érzésektől. Kár az ércért, ha nem­ emléket őriz, hanem csak utcasarkokat. Kár az erőlködésért, ha a jövő meg se botlik benne. A hiábavaló szobor egy kor impresszionizmusának­­ torzképe. Csak azért nem nevetnek rajta, mert észre se veszik. Vesztegzár a­ halhatatlanságnak. — A Pesti Hírlap eredeti tárcája. — Nem a halál ellen véd, hanem a halhatat­lanságot akarja megvédeni a behurcolás ellen. Pa­risban eszelték ki, ahol azt látták, hogy még nyugta után se dicsérhető a nap. Az történt, hogy szob­rot áhítottak valakinek, akiről most az derült ki, hogy panamista volt a boldogult. Azaz, hogy a boldogtalan. Mert inkább ennek nevezendő az, akit még halála után is kivégeznek. A párisiak nagy zavarban vannak ennek a szobornak a dolgában. Mit tegyenek vele ? A halhatatlanság­gal csakúgy nem lehet tréfálni, mint a halállal. Ak­it átadtak az örökkévalóságnak, nehéz dolog azt visszareklamálni. A legjobb tehát szemet hunyni. A panamizmus különben rendesen csak mellékfoglalkozás, legjobb lesz a fölmerült esetben észre nem venni. Ha a megszobrozott úrnak egyéb tulajdonságai elég nagyok voltak, hogy a tulaj­donosuk kiutalványoztassék a halhatatlanság­nak, jó lesz rájuk való hivatkozással az utal­ványt vissza nem vonni. De jó lesz tanulniok is a dologból. A hal­hatatlanság hosszú időre szól, az ember tehát, ha már a haláláig várt reá, várhat rá még egy ideig. Parisban most olyan törvényen gondol­koznak, amely megtiltja, hogy valakinek szob­rot állítsanak, mielőtt be nem bizonyul róla, hogy baj nélkül mehet át a halhatatlanságba. Halála után­ csakis ötven esztendővel kaphasson az ember szobrot. Ötven esztendei vesztegzárnak teszik ki az emléket. Ha addig be sem fekete­­dett, el sem halványult, legyen belőle szobor. A hosszú vesztegzár alaposan megvédi a hal­hatatlanságot az inficiálás ellen. A felfújt nagy­ságból kiszáll a levegő, összelapul félszázad alatt. A fény és az árnyék is megbirkóznak öt­ven év alatt, kiderül, hogy melyiknek van több jussa a meghalthoz. A szalmaláng is kialszik, az örök láng is kigyúlhat. A füst pedig elosz­­lik, az emlékezés tisztán lát. Nyugodtan állapít meg méreteket, nem nagyzol el a sietségben. Az az ötven év megvédi az emlékezést a túlterhelés ellen. A középszerűséget lelöki oda, ahol az érdemet legjobb esetben csak elismerik. Nincs mit keresnie ott, ahol ünnepük is. Az új his­tória is kiselejtezi a régi nagyságokat. Csak az óriásokat őrzi meg a köztudatnak, a kisebbe­ket átengedi a specialistáknak, a monografia­­iróknak, a gyűjtőknek. Jó lesz a kegyelet és a hirtelen lelkesedés kezéből kivenni a halhatat­lanságba való kinevezés jogát. Aki ötven esztendőt se bír el, ne tolakod­jék az örökkévalóságba. Az ötven év egész em­bereket is elfelejt, elfelejti a rájuk ragadt hamis részeket is. Ötven év kirostálja az Ítéletet az elfogultságokból. Az ötven esztendő a lelkesedést is próbára teszi, de az ítéletet köve­telő sikelcsbíráskodást is. A bőrbetegség nyo­mai elvesznek a hosszú idő alatt, csak az erős tettek emléke marad meg, ha azok a tettek elég erősek voltak. Az emberről lekopik a pongyola, amely esetleg szennyes volt. Csak az ember marad meg, aki nagy volt. A kis kritikusok lár­mája elvész félszázad alatt, de a nagy emléke­zés kritikája megmarad. Az a félszázad nem­csak a halhatatlanságot védelmezi a behurcolás ellen, de a nagyságot a kis halandók ke­gyetlenkedése ellen is. A kis kiabálóknak nem lévén okuk a lármára, nem is támad lárma. A kritika csendben formálódik, az el­fogultság nem mételyezheti meg a kritikára ké­szülődő évtizedeket. Az impresszionizmus csak szeret vagy gyűlöl. Csak lelkesedik vagy idegenkedik. Em- Viharos. A Pesti Hírlap jelen Száma 12 oldal.

Next