Pesti Hírlap, 1899. május (21. évfolyam, 120-149. szám)

1899-05-04 / 123. szám

18 1899. május 4. PESTI HÍRLAP Vegyes. —­ (Viktória királynő Eugénia axcsászár­­nénál.) Eugenia excsászárné egészsége nem a leg­jobb és amikor Viktória királynő legutóbb megláto­gatta Cap Martinban, az egykor büszke és szép ural­kodónő helyett egy roskatag öreg asszonyt látott maga előtt A szerencsétlen, mindenkitől elhagyatott császárné­ csak nagy nehezen tudott fekvő helyzeté­ből fölemelkedni, hogy királyi vendégét fogadja. Eu­genia excsászárné, mint az angol lapok írják, bár hét évvel fiatalabb, mint az angolok királynője, egé­szen össze van törve, ami annál jobban feltűnik rajta, mert valamikor magas, nyúlánk termetű volt. Ez a változás a múlt év tavasza óta következett be. Folyton növekedő gyöngesége miatt alig tud már mozdulni s igy napról-napra sápadtabb lesz. Csak nagy ritkán hagyja el az ágyát; ebédjét is rendesen az ágyban költi el. Az örvendetes meglepetés, me­lyet Viktória királynő váratlan látogatása okozott, kissé fölélénkítette a szenvedő asszonyt, aki ekkor frisebbnek és vidámabbnak látszott.­­ (A leggazdagabb csecsemő.) Ezt a ne­vet érdemli meg az a kis baby, akivel legutóbb meg­ajándékozta Harry Payne Whitney amerikai millio­most neje, született Vanderbilt Gertrud asszony. Az a kis vagyonka, mely erre a boldog újszülöttre néz, nem kevesebb, mint 100.000.000 font sterling, vagyis 1200 millió forint. Azonkívül ötven milliomos és har­minc többszörös milliomos rokona van. Legközelebbi rokonai közt van két herceg és két hercegnő. Anyai nagyatyjának harminc millió font vagyona van, atyai nagyatyjának körülbelül félannyi. Két nagybácsija kö­zül az egyiknek harminc millió font, a másiknak négy millió font vagyona van. A kicsike természete­sen már most is csak a legdrágább játékszerekkel játszik, amelyek aranyból, ezüstből és elefánt­csontból valók. Kár, hogy nem leány ez a dúsgazdag baby, milyen fényes parti lett volna belőle.­­ (Napfény és eső.) Épen benne vagyunk abban az évszakban, amikor egymást váltják föl a szép és borús napok és így időszerű megcsinálni a mérleget arról, hogyan oszlik el napfény és eső a földieken. Európában Spanyolország a legnapfénye­­sebb ország, mely évenként átlag körülbelül 3000 napfényes órára számíthat. Olaszországnak csak 2300 napfényes órája van, Franciaországnak pedig 2200. Míg Németország átlag 1700 napfényes órával egy évben elég jó lábon áll a nappal, a ködös Al­bion kénytelen 1400 órával megelégedni. Ezzel szem­ben Angliáé azonban az eső rekordja az egész föld­­tekén- A skót felföldön az eső átlagos évi mennyi­sége 8.890 mm., az angol síkföldön 6.000 mm. Lon­donban minden évben átlag 178 nap esik az eső. A kontinens már sokkal szerencsésebb, mert legeső­­sebb vidékein sincs több eső, mint egy évben átlag 2.560 mm. Ezen a téren az elsőség már csak hatá­rozottan az angolokat illeti meg.­­ (Hirtelen megőszülés.) A fiziológusok régen tudják, hogy az ember haja heves és váratlan izgalmak következtében hirtelen megőszülhet. Az ilyen esetek azonban ritkák. Virchow tanár nemrég fölszólította a német orvosokat, hogy közöljék vele az általuk észlelt ilyen eseteket. Dr Schmidt most közöl egy ilyen esetet Virchov »Archívumában.« Egy 36 éves napszámosról van szó, akinek különben nem nagyon szürke fején két egészen fehér folt látható. Ez a két folt a többi hajtás színével élesen kiválik. A napszámos évekkel ezelőtt a vonat kerekei alá került és természetesen nagyon megijedt. Másnap egy ismerőse figyelmeztette, hogy a fején micsoda foltok támadtak. Az a gyanú, hogy a jelen esetben talán félbehagyott hajfestésről volna szó, tejesen ki van zárva.­­ (Elsü­lyedt sziget.) A Bangkok Times a következőket közli: Március 10-ikén Nonghanban, a Mekong melletti Kumpharaphie város közelében egy sziget teljesen eltűnt. Sok nagy fa volt rajta s a szi­get nagy része mivelve volt. Tulajdonosa három-négy napig kereste, anélkül, hogy sikerült volna föltalálnia vagy valamit róla megtudni. Az elsülyedt sziget tu­lajdonosa már előbb több szigetet látott a Mekong­­ban eltűnni s ismét fölmerülni, s azt mondja, hogy néhány év múlva egészen el fognak merülni. Ezért a sziget-tulajdonosok folyton keresgetik a tulaj­donukat.­­ (Az éhező idegenek.) Oroszország szá­mos kormányzóságában éhínség uralkodik. A nép nagy nyomora meglágyította Oroszország urának, Pobjedonoszcevnek, a szent szinódus főgondnokának, a szívét is, aki 600 rubelt ajándékozott „az éhező idegen népeknek.“ Pobjedonoszcev e megjegyzésének nagy politikai jelentősége van, mert az ő pártja „ide­geneknek“ tekinti azokat a néptörzseket, amelyek a moszkoviták betörése előtt mostani lakóhelyüknek urai voltak. Pobjedonoszcev azt hiszi és hirdeti, hogy ez „idegenekről“, akik pedig százszor annyian van­nak, mint a moszkoviták, nem kell az államnak oly mértékben gondoskodnia, mint a szoros értelemben vett oroszokról.­­ (Táncos madarak.) Dél-Amerika északi hegyes vidékein tanyázik egy sajátságos madár, a sziklai­ kakas, mely arról nevezetes, hogy nem éneké­vel, hanem láncával szerzi meg párjának kegyeit. Ennek a madárnak ugyanis nagyon tetszetős a kül­seje, gyönyörű bíborveresek a tollai, de a hangja csak rekedt kiabálás. Amíg a többi madár tehát énekével igyekszik hódítani, a sziklai­ kakas külsejé­vel, de különösen táncával akarja elbódítani fajtá­jának nőcskéit. E végből hét-nyolc kakas összejön egy kis tisztásra, honnan minden követ, gályát gon­dosan eltisztogatnak és amelyet, mini nézők a ka­kasok imádottai állanak körül. Ezután kezdetét veszi a tánc és a kakasok egymásután addig ugrálnak, amig csak bírják. A tánc után mindegyiknek akad párja, amelylyel megy fészket alapítani.­­ (Sztrájkoló ügyvédek.) A sens-i (francia­országi) ügyvédek sztrájkolnak. A törvényszék elnöke régi ellensége dr Grevier sens-i ügyvédnek, s minden alkalmat fölhasznált arra, hogy az ügyvédet boszantsa. A minap egy tárgyaláson ismét heves jelenetet idé­zett elő az elnök, s végül dr Greviert kiutasította a teremből. Erre a sens-i ügyvédek elhatározták, hogy mindaddig, amíg az elnök elégtételt nem ad dr Gre­­viernek, nem jelennek meg egy tárgyaláson sem.­­ (Ötszörös ikerszivós.) Lagan amerikai városban, Kentucky államban egy asszony öt gyer­meket szült egyszerre, kik tiz percenkinti időközök­ében gymásután pillantották meg a napvilágot. Va­lamennyi csecsemő kifejlett volt, de gyönge mind az öt és mind meghaltak. Az első 4 és fél napig élt, a második 11 napig, a többiek 11 —14 napig. — (A császár mindenre ügyel.) A spanyol szélhámosok, akik már Magyarországon is kerestek áldozatokat, hogy állítólagos kincsekhez juthassanak, amelyekből dús osztalékokat ígértek, nemrég egy po­rosz embert befontak. A jámbor német küldött is pénzt San Roqueba, de az ottani rendőrség elejét vette a csalásnak és a porosz ember visszakapta pénzét. 1­. Vilmos császár ezt megtudta és korona­­rendet küldött az illető rendőrtisztnek és az ügy­ben eljárt bírónak, két postásnak pedig pénzjutalmat küldött.­­ (Ausztráliai katonák Londonban.) Új­dél-walesi lándzsások egy százada érkezett Lon­donba, hogy résztvegyen az aldershofi hadgyakorla­tokban és ezzel tökéletesíítse katonai kiképzését. A cél azonban tulajdonképen egy kis tüntetés. A lon­doniak nagy lelkesedéssel fogadták az ausztráliai ka­tonákat, kik közt a legalacsonyabb is 178 cm. ma­gas. Különös, hogy a lovas lándzsások gyalok vo­nultak át London utcáin. Mindegyikük kék-fehér zászlócskát vitt a lándzsáján. A mansion-house er­kélyéről a lordmayor és a sheriffek díszruhában, valamint számos ékes öltözékű hölgy integetett és tapsolt a lándzsásoknak. Kivonat a hivatalos lapból. Kinevezések. A kereskedelemügyi miniszter Pollák György miniszteri irodatisztet miniszteri segéd­hivatali igazgatóvá, Michalovich János és Rosenthal Lajos miniszteri segédtiszteket miniszteri irodatisztekké nevezte ki. Az igazságügyminiszter Zierer Árpád besztercebányai kir. törvényszéki irodatisztet a besz­tercebányai kir. törvényszékhez irodaigazgatóvá, Egély Jenő zólyomi kir. járásbirósági segédtelekkönyvvezetőt a besztercebányai kir. törvényszékhez irodatisztté nevezte ki. Az igazságügyminiszter Winter Ferenc aranyosmaróthi kir. járásbirósági írnokot a budapesti kir. büntető törvényszékhez, Martinek Lajos szolnoki kir. járásbirósági írnokot pedig a budapesti kir. bün­tető járásbírósághoz helyezte át. A közoktatásügyi mi­niszter Kalina Anna okleveles tanítónőt a szapáry-ligeti állami elemi népiskolához rendes tanítónővé nevezte ki. A képviselőház elnöke Szabó Ignác képviselőházi terem­biztost, az IX.-ik fizetési osztályba, főterem­­biztossá nevezte ki. A debreceni kir. ítélőtábla elnöke Oláh Miklós sárospataki lakos végzett joghallgatót a debreceni kir. Ítélőtábla kerületébe ideiglenes minő­ségű díjas joggyakornokká nevezte ki. A győri kir. Íté­lőtábla elnöke Szigethy Lajos végzett joghallgatót a győri kir. ítélőtábla kerületébe ideiglenes minőség­ben díjas joggyakornokká nevezte ki. A pozsonyi kir. ítélőtábla elnöke Znamenák Gyula és Petrás Mihály végzett joghallgatókat ezen kir. ítélőtábla területére díjas joggyakornokokká nevezte ki. A veszprémi pénzügyigazgatóság Setényi Lajos enyingi lakost a veszprémi kir. adóhivatalhoz díjtalan adóhivatali gya­kornokká nevezte ki. A kolozsvári kir. javítóintézet igazgatója a vezetése alatt álló intézethez Kovács István kapust hivatalszolgává kinevezte. Anyakönyvvezetők. A belügyminisztérium ve­zetésével megbízott miniszterelnök Csongrád vár­megyében a szentesi anyakönyvi kerületbe anyakönyv­­vezető helyettessé Kiss Pál szentesi lakost nevezte ki és őt a házassági anyakönyv vezetésével és a házas­ságkötésnél való közreműködéssel is megbízta. Névváltoztatások. Kiskorú Weisz Mór m. kir. pénzügyőri tevigyázó edelényi lakos vezetéknevének »Vadnak­-ra, Ringeiszen ,Miklós Alajos sz.-tarcsovai tanító vezetéknevének »Réthátiéra, dr Adler Géza kir. törvényszéki albiró temesvári lakos vezetéknevé­nek »Dárda«-ra, Berger Vilmos demándi illetőségű budapesti lakos, valamint kiskorú gyermekei Margit, Ilma és Elvira vezetéknevének »Bartóc-ra, Pollák Adolf tornaei izraelita tanító, valamint kiskorú fiai Emil és Zsigmond vezetéknevének »Pallósára, Izrael Mór bábaszéki illetőségű ugyanottani lakos, valamint kiskorú gyer­mekei Margit és Árpád vezetéknevének »Káldor«-ra, kiskorú Rosenblatt Gyula veszprémi il­letőségű ugyanottani lakos vezetéknevének »Rádaiéra, Weisz Miksa galgóci igazg. tanító, valamint kk. gyerme­kei Rozália,Herman és Irma vezetéknevének» Vajda«-ra, Strassenreiter Béla budapesti illetőségű ugyanottani lakos, valamint kiskorú gyermekei Lajos és Erzsébet vezetéknevének »Szemere«-re, Singer Izidor buda­pesti illetőségi ugyanottani lakos vezetéknevének »Kálmánéra, Richter Lajos komáromi tanító, vala­mint kiskorú gyermekei Gyula, Ödön, Margit és Ist­­ván vezetéknevének »Bíróéra, Kostrák Antal reb­­rényi tanító vezetéknevének »Tihanyiéra, Kohlmann György felső-nánai tanító vezetéknevének » Kálmán­ra, Herzfeld Adolf budapesti illetőségű ugyanottani la­kos, valamint kiskorú fia Imre vezetéknevének »Hajóséra, Spitzer Ignác nagy-gyimóthi illető­ségű jelenlegi bécsi lakos, valamint kiskorú gyermeke Teréz vezetéknevének Sziklai­-ra, Répa János endrédi illetőségű ugyano­ttani lakos, valamint kiskorú gyermekei Mária, János és Gyula vezetékne­vének „Rózsafi«-ra, kiskorú Steiner Adolf fő-és szétő­városi helyettes osztály­tanító vezetéknevének »Sós«ra, Neufeld Mendel (Manó) székes­fővárosi felső keres­kedelmi iskolai tanár, valamint kiskorú gyermekei Ernő és Julia vezetéknevének »Sebestyénére, Ro­senthal Adolf budapesti illetőségű aradi lakos,­­ vala­mint kiskorú fiai László és Imre vezetéknevének »Székelyére, Fischel Péter bálványosi illetőségű bu­­­dapesti lakos vezetéknevének »Faragódra, Leinwan­­ter Gyula tolnai néptanító, valamint kiskorú gyermekei Károly, Antal, Erzsébet és Gyula vezetéknevének­­»Lantosára, Hornyák Péter ó-dávidházai felekezeti, továbbá Hornyák Tivadar uj-dávidházai állami tanító, valamint ennek ki.Lajos fia vezetéknevének,, Ha­vasi,-ra, Jancsovics Károly nyitrai illetőségű ugyanottani lakos vezetéknevének (Juharic-ra, Berger Jakab garam­­u)falusi illetőségű ugyanottani lakos vezetéknevének »Berkesére, Herczfeld Gyula vajki illetőségű buda­pesti lakos vezetéknevének »Hajdu«-ra, Stark János, brassói állami iskolai igazgató, valamint kiskorú, gyermekei Emma és Jenő vezetéknevének »Erődi«-re, Drozgyik Gyula sellyei illetőségű ugyanottani lakos vezetéknevének »Honfiéra, kiskorú Beck Béla és Beck Gusztáv székelyhídi illetőségű budapesti lako­sok vezetéknevének »Bognárs­ra, Kepeczán György konopi állami tanító valamint kiskorú gyermekei Ágoston, Irén és Jolán vezetéknevének­­«Kapos­váriéra, kiskorú Svarcz Száli száli illetőségű ugyanottani lakos vezetéknevének »Angyal-ra, Vesel Izidor Komárom városi illetőségű letenyei la­kos vezetéknevének »Vésel«-re, Gyatjuk János ó-be­csei illetőségű ugyanottani lakos vezetéknevének »Nagyvár­t-ra, Fleiszig Móric hódmező­vásárhelyi il­letőségű trencsén-teplitzi lakos vezetéknevének » Fo­doréra, Kohlenberger Emilia marcali illetőségű ugyan­ottani lakos vezetéknevének »Kopári«-ra, Weinberger Johanna bajmoki illetőségű budapesti lakos vezeték­nevének »Vaséra, Honig Samu, kiskora Honig Győző, Honig Miksa ó-dombovári illetőségű budapesti lako­sok vezetéknevének »Hajdu«-ra kért átváltoztatását belügyminiszteri rendelettel megengedték. Árverések a fővárosban. Mautner Adolf ing. V. ker. nagykorona-utca 10. máj. 6. — Ringler E. ing. VI. ker. Podmaniczky-utca 29. máj. 5. — Nagy Jenő ing. VI. Izabella­ u. 69. máj. 4. — Vukovári Al­bert ing. Újpest, Deák-utca 33. máj. 4. — Pánczél István ing. VI. kér. uj-utca 20. máj. 4. — Brauchler Sándor ing. VI. kér. aradi-utca 20. máj. 12. Árverések a vidéken. Szászváros, Mariutz Juon ing. máj. 13. — Sárvár, gróf Festetits Andor ingt. máj. 12. — T.­Kanizsa, Bankov István ingt. máj. 26. — Szászrégen, Sch­warcz Hermann ingt. máj. 26. — Nagykálló, Ujfalusy Béla ingt. juh 20. — M.­­Sziget, Vider Antal ingt. máj. 29. — Arad, Sonnen­­fald Károly ingt. jun. 15. — Félegyháza, Daróczi Ferenc ingt. jun. 22. — Temesvár, Theodorovits Sán­dor ingt. máj. 29. — Szamosujvár, Nyárády Gyula ingt. jun. 22. — K.­Márton, id. Hesz Dávid ingatl. május 9. Csődök: Kabdebó István székely-udvarhelyi bef. keresk. ellen. Csődb.: Győrffy Titusz; tömeggond­­nok : Grosz Frigyes. Bejelentési határidő : jun. 26. — Kohn József jászapáti keresk. ellen. Csődb.: Pálka Kálmán; tömeggondnok: dr Friedvalszky János. Be­jelentési határidő: jun. 27. Pályázatok: A szolnoki törvényszéknél jegyzői állás 2 hét alatt. — Az ungvári pénzügyigazgatóság­­nál számgyakornoki állás 14 nap alatt. — A nagy­­enyedi pénzügyigazgatóságnál irodavezetői állás 2 hét alatt. — A temesvári Ítélőtáblánál két joggyakornoki állás 2 hét alatt. —• A temesvári pénzügyigazgató­ságnál titkári állás 14 nap alatt. — A pancsovai törvényszéknél fogházőrmesteri állás 14 nap alatt. —■ Az országos magyar iparművészeti múzeumnál egy könyvtárosi és két szolgai állás 14 nap alatt. — A battonyai adóhivatalnál tiszti állás 2 hét alatt. —­ Gyapjún (Biharra.) postamesteri állás 14 nap alatt.

Next