Pesti Hírlap, 1902. március (24. évfolyam, 59-88. szám)

1902-03-26 / 84. szám

Budapest, 1902. XXIV. évf. 81. (7725.) szám. Szerda, március 26. Előfizetési árak: Egész évre .... 28 k. — „ Félévre............14 . — „ Negyedévre ... 7 , — , Egy hóra..........2 , 40 „ Egyes szám ára 8 f. Vidéken 10 t. Slegjelenik minden nap, ünnep és vasárnap után is­ Kiadóhivatal: Budapest, váci-körut 78., hová az előfizetések és­­ lap szétküldésére vonatkozó fel­­szólalások intézendők.Pesti Hírlap Szerkesztőség:­ Budapest, váci-körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény in­­­tézendő. A Pesti Hírlap mai száma 16 oldal. ~3~. im.. .------------------7 Tisza Kálmán temetése. Mindvégig, örökkönvaló pihenő helyéig kíséri nagy halottunkat, egyszerű jellemének visszasugárzása. Amilyen életében volt, épen olyan halálában is. A dolgok természetéből a logika szigorú rendje szerint következett az is, hogy temeté­séből se lehetett feltűnő gyászpompa, élők za­jos hivalgása, nagy beszédek elmondása és nagy művészi hatásokkal fölékesített fájdalom. A nagy ember földi maradványait a csa­lád temette el, aki őt az országnak adta. Az állam és nemzet csak gyászoló közönség volt a nagy halott ravatalánál. Bár hatalmas, szinte óriási közönség, amilyent csak igazán nagy emberek ravatala képes együvé vonzani. Ott volt a gyászoló gyülekezetben I. Fe­renc József királyunk képviselője is. Ott volt Magyarországnak mind a négy szabadelvű mi­niszterelnöke, aki utána következett: gróf Sza­­páry Gyula, Wekerle Sándor, báró Bánffy Dezső és Széll Kálmán. Továbbá a kor­mány tagjai, volt miniszterek, főrendek, képviselők, egyházi és világi férfiak nagy soka­ságban, testületenkint vagy a maguk szabad­sága szerint. Óriási nagy gyülekezet, melyben benne volt az egész magyar nemzeti társada­lom, annak még legkisebb osztálya és része is. És ott voltak az ő régi szorosabb hívei, akik hosszas politikai uralmának hűséges támogatói s többnyire személyes barátjai is voltak. Ele­medett vagy épen agg férfiak, akik ezt a hatal­mas elmét erejének teljességében és közelről lát­ták működni a haza jóvoltáért. És akik a poli­tikai életben alig érthető szeretettel és fájda­lommal tekintettek bálványozott vezérük rava­talára. Egész Magyarország ott volt, tanúságot tenni ezen nagy államférfiú életének igaz volta felöl; élt még politikai ellenfelei is, akik egy egész életen át tartott ádáz küzdelem után ma­gukat becsülték meg a kegyelettel. És mennyi szimbolikája ezen spártai szi­gorúságú államférfiú életének a gyász külső je­leiben is. Életében mindig elkerülte az elisme­rés illatos virágait, amelyek annyi elmét meg­szépítenek. Rendjelei ott voltak ravatala mellett külön, mint ahogyan életének is csak tartozé­kai, velejárói voltak, lényeges tényezői soha. A virág- és koszorúözön pedig most is kívül ma­radt. Ott volt fölhalmozva a lépcsőházban, mint ahogyan életében sem bírt az ő igazi tűzhelyéig elhatolni. A szeretet azonban, mely termékeny éle­tét mindig körülvette, ott állott koporsója mellett megtörve, sápadt arccal és könyben úszva. Embe­rek vagyunk; fájdalomnak, gyásznak és szenve­désnek közös részesei. De mégis meghatva lát­tuk azt a fájdalmat, amivel ezt a koporsót a család és rokonság körülvette. Akit így sze­retnek, az jó ember is volt, nemcsak nagy ember. Az egyszerűségnek és igazságnak ezt a hatalmas látványát kiegészítette a helvét evan­­gelika egyház gyászszertartása is, mely nem ismeri a halotti pompát és annak művészeti ha­gyományait. Szivet megrázó gyászének, szárnyaló halotti beszéd és Isten felé tekintő imádság: ez az egész. Egyszerű és fölemelő mégis, vagy ta­lán egyszerűsége által fölemelő. És hűségesen megfelelő ez is az ő életének, melyben a szi­gor, fegyelem, a kötelesség és az előítélet nél­kül valóság uralkodott az utolsó pillanatig. Szebb és hozzá méltó temetése talán nem is lehetett annak a férfiúnak, akit Tisza Kálmán­nak hívtak. Földi maradványai nem voltak köz­palotának oszlopcsarnokában a mindenség szeme elé kitéve. Gyászlángok nem lobogtak körülötte kísérteties félhomályban. Állami és egyházi pompa nem ragyogta körül s nem törte egy­mást, hogy érckoporsóját láthassa, az összeverő­dött tömeg. De az államhatalom a nemzet sze­rettével egyesülve, — mi lehet ennél több és nagyobb­­ — mégis megjelent koporsója mel­lett s megadta földi maradványainak azt a tisz­tességét, ami legjobbjainkat: Deák Ferencet, Kossuth Lajost és Andrássy Gyulát megillette. Családi temetés volt állami és nemzeti tekintély védpajzsa alatt. Puritán temetése a puritánnak. Vagy talán rossz is a szó, mert hiszen ez még nem volt temetés, csak elbúcsúzás volt. A temetés holnap lesz a geszti sírbolt homá­lyában, ahol csöndesen helyezik el érckoporsóját az apák mellé, akik közé megtért, ő, a dicső­ségszerző. A magyar síkság termékeny rónáin, már félig fölszántott mezőségek között, sietve fut a tavaszi éjszakán át a koporsóját vivő vonat. Országtartó urak kísérik el, állami férfiak, kép­viselők és főrendek, hogy ott legyenek annál az utolsó jelenetnél, amikor a föld visszaveszi a drága kölcsönt, amelyet benne Magyarország­nak adott. A magyar föld veszi vissza­ a csodatevő, a termékeny, a kiapadhatatlan jóságú magyar föld, amelynek nála szerencsésebb gyermeke sok volt az ő korszakában is, de hozzá hivebb és igazabb senki sem. A zsoltár vigasztaló szavai pedig azt mondják: tettei utána, következnek. Részvét nyilvánítások. Tisza Kálmán halála alkalmából gróf Tisza Ist­vánhoz a következő távirat érkezett: 0 Felsége a német császár, legkegyel­­mesebb uram, megbízott, hogy Méltóságod­nak legszivélyesebb részvétét adjam át a súlyos csapás felett, amely Önöket érte. Ő Felsége emlékezik az elköltözöttnek hazája körül szerzett nagy érdemeire­ és ezekben fölemelő vigaszt lát fiaira és mindazokra nézve, akiket hátrahagyott. Eulenburg herceg német nagykövet. Széll Kálmán miniszterelnök m­a a következő táviratot kapta Berlinből: A német császár ő felsége ma reggel meglátogatott és felkért, hogy Tisza Kálmán halála alkalmából úgy a m. kir. kormány­nál, mint az elhunyt rokonainál legőszin­tébb részvétét tolmácsoljam. Midőn ezen magas megbízásnak eleget teszek, arra ké­rem tiszteletteljesen Nagyméltóságodat, hogy ő felsége ezen részvétnyilvánítását az elhunyt özvegyének és fiainak is tudo­mására hozni méltóztassék. Szőgyény-Marich László, * Prinelli olasz külügyminiszter Confalonieri konzul által részvétét fejezte ki Tisza Kálmán el­hunyta alkalmából. Továbbá a trieszti Magyar Kör a miniszter­elnökhöz a következő sürgönyt intézte. Hazánk nagy fia, Tisza Kálmán elhunytával bennünket ért nagy gyászhoz legmélyebb rész­­vétünket fejezzük ki.* Kedden délben gróf Tisza Istvánnál az erdélyi református egyházkerület képviseletében megjelentek báró Bánffy Dezső egyházkerületi főgondnok, volt miniszterelnök, Bartók György ref. püspök, gróf Bánffy György, báró Kemény Kálmán, Zeyk Dániel, Sonó Lajos, gróf Bethlen Ödön, gróf Bethlen Pál. Bartók György püspök a következőket mondta, midőn az egyházkerület hatalmas koszorúját letette a ravatalra. Az a nagy csapás, amely Méltágodnak család­­ját érte, vesztesége nemcsak az egész nemzetnek, hanem vesztesége a magyar protestantizmusnak s az erdélyi ref. kerületnek is, melynek minden részéből azért jöttünk, hogy ebben a gyászban őszinte lélek­kel részt vegyünk és a kegyeletnek jeléül ezt a ko­szorút a megdicsőült szellem koporsójára letegyük.. De nemcsak gyászolni jöttünk, hanem eljöttünk azért is, hogy abból a szent örökségből, amelyet a meg­boldogult szelleme maga után hagyott, magunk­nak részt kérjünk. A megboldogultnak egész élete egyházának volt szentelve és mi ennek a férfiúnak emlékét mélyen szivünkbe fogjuk zárni, hogy nemes példájából lelkesedést meritve szolgál­hassunk egyházunknak s terjeszszük azokat az esz­méket, melyeket ő számunkra kijelölt. Fogadja Méltó­ságod őszinte részvétünket s legyen kegyes az egész családnak az erdélyi ref. egyházkerület részvétét ki­fejezni. Erre Tisza István gróf így felelt: Fogadják részvétükért leghálásabb köszönetemet. Tolmácsolni fogom anyámnak és családomnak. Kérem, ne várjanak tőlem e pillanatban beszédet, még egyszer igen kö­szönöm részvétüket. A gyász­szertartás. A kora reggeli óráktól kezdve egész délelőtt nagy naptömeg tolongott a Sándor­ utca és Esterházy utca sarkán levő Degenfeld-palota előtt, ahol­ Tisza Kálmán ravatala a palota második emeletének egyik nagyobb háromablakos szobájában volt elhelyezve. A falakat sűrű fekete kárpit fedte. A bejárástól kezdve fél az épület második emeletéig minden mély, fekete gyászba volt húzva. A komorságot csak a sok dél­szaki növény és a százakra menő koszorúk enyhítők, különböző színű szalagjaikkal. A ravatalra százhúsznál több koszorú ér­kezett. A ravatal körül a temetkezési vállalat emberei állottak őrt. Délelőtt tíz órakor nyitották meg a nagy­­közönség előtt a ravatalos szobát. Százakra menő naptömeg tódult elébe. Pontban tizenkét órakor lezár­ták a palota kapuját és azontúl már senkit sem bocsá­­­­tottak be. ■Bár a temetési gyász­szertartás csak három órára volt kitűzve, a rendőrség már jóval kettő előtt elzárta a gyászházhoz vezető utakat. Rendőrök állot­tak az Esterházy­ utcában kétfelől, a Sándor­ utcában,­­ a Múzeum-körútnál és a Szentkirályi­ utca sarkán. A

Next