Pesti Hírlap, 1903. július (25. évfolyam, 177-191. szám)
1903-07-01 / 177. szám
Vissza! (V. 7.) Ott állott a horvát kényúr és előkelő nyugalommal fölolvasta „trónbeszédét.“ Az ellenzéken zúgott a vihar. Az elaltatott lelkiismeret föltámadt. Szégyen, harag, keserűség tört ki a lelkekből. Az emberek varázsütésre kigyógyultak a politikai bölcseség elbutultságából és a józan, a természetes ösztön világosságánál elborzadva néztek le a mély szakadékba, amelynek szélén eddig naiv örömmel győzelmi csokorba virágokat szedtek. Magyarország miniszterelnöki székében ime ott terpeszkedik a mindenre kész, nagyravágyó tehetetlenség. A politikai erő, kiválóság, szellem polcát lefoglalja az álnokság és erőszak embere. Ahol a magyar léleknek kellene kibontania szárnyait, ott kínlódik, vergődik a felemás politikus, aki húsz esztendeje távol élt mitőlünk és támogató papiros nélkül magyar beszédet sem képes tartani. Eszméje, gondolata, ötlete, lendülete nincs. Semmi sem képesíti arra, hogy országot vezessen és mégis nyakunkra akar ülni. Ott áll a viharban, mint közéleti süllyedésünk élő szobra. Akikkel meghitt körbenparolázott, akiknek még nem született miniszterelnök, akivel jó barátságba jutni ne igyekeztek volna, szépen tisztára söpörték útját. Túlordították a lelkiismeretet. Le akarták ütni az ellenállókat. Mit fecsegnek a rakoncátlanok? Hiszen minden rendben van. Khuen magyar zászlós úr, a főrendiház tagja,, tehát jussa van a hatalomra. Récsey Ádámnak is jussa volt, mert ő is zászlós úr vola. Jellasicsnak is, mert l ő is főrend volt. És mindenkinek jussa van, akit Bécs küld nekünk. És aztán mire tanít a történelem ? Windischgrätz mondotta: „Mit Rebellen unterhandle ich nicht!“ De a rebellisek sohasem mondták, hogy ők nem tárgyalnak .. . És mégis hasztalan volt a leglabancabb kurucok munkája. Az utolsó pillanatban bevonult a Házba a magyar nép lelke. Zengett, viharzott, mint vészharang. Hangjára új erő szállott a csüggedt táborba. A harcosok szilaj haraggal kapták föl gúlába rakott fegyvereiket. Mint a meggyalázott, kigúnyolt, megcsúfolt ember rettenetes hörgése, úgy hangzott a nemzeti ellenállás kipróbált harcosainak csatakiáltása. A kényúr pedig ott állott és nyugodtan olvasta tovább „trónbeszédét“. Egy arcizmasem rándult meg. Kiejtésén nem látszott semmi indulat.. Hideg maradt szemének fénye. Ez nem Széll Kálmán, akinek finom idegzete minden támadásra megrezdül; akit bánt, ha közbeszólás szakítja meg gondolatainak röptét; aki a szellemi mérkőzést komolyan veszi és megbecsüli ; akinek érzékeny lelke, ha félreismerik, belül sírja el a könyeit. Gróf Khuen nem szentimentális. Az erkölcsi és szellemi fegyverek élét nem érzi. Szürke, mint az ólomgolyó, hideg, mint a szuronyok acéla. Ki olvashat lelkében ? Ki érti, milyen gondolatok cikáztak benne, mikor körülötte tombolt a harag? Aki ismeri múltját és rendszerét, irgalmatlan erőszakosságát, szörnyű hoszúállását. Aki, tudja, hogy az igazi kényúr nem tombol, nem ordít, nem dühöng, hanem hideg, mint a bilincs. Miért izgulna? Hadd ugráljanak, te, porzékoljanak ellenfelei. Hiába! Már övé a hatalom. Övé a rendőr, csendőr, katonaság, közigazgatás. Csak türelem. Az ostor nyele nincs még egészen a kezében. Várjatok csak, majd lesuhint a féktelenkedőkre. Ártatlan arccal, mint rózsás arcú gyermek, mondja el, hogy a katonai javaslatok tárgyalását egyelőre felfüggesztette, de a létszámemeléshez ragaszkodik. Szelíd hangon tárja fel, hogy az 1899:30. t.-c. egyetlen vívmányát, mely szerint a külfölddel kötendő kereskedelmi szerződések tárgyalásainak megindítása előtt új autonóm vámtarifának kell készülnie, el akarja ejteni, tehát az önálló vámterületnek lehetőségét is ki akarja zárni. Közben beszél jogról, igazságról, szabadelvűségről, mint a megtestesült szeretet, béke és égi malaszt. Csak most az egyszer menjen bele a csapdába az ellenzék és akkor kezdődik a zágrábidal. Csak legyen indemnitás, majd megérzik glacé-keztyűbe dugott vasöklét. Kisöpri a szabadelvű pártot, hogy csupa olyan hű embere legyen, mint Tomasics. Az ellenzéken pedig kiirtja az ellenzéket. Csak azok kapnak kegyelmet, akik „európai“ magaslaton állanak, akik megértik, hogy az ellenzéknek egyetlen hivatása, hogy biztosan funkcionáló, udvarias kisebbség legyen. A csapda készen állott. A kormánypárton nincs ellenállás. A nagy szabadelvű párt fogait csikorgatva Kimen lábai előtt hever. Érzi, hogy ostora lesz, mert nem felejthette el az 1894. évi kudarcot. De fatalizmussal belenyugszik sorsába. Vezéri pajzsra emeli azt, akit a párt legnagyobb része személyesen nem is ismer. Egyesek szolgálatkészen felugrálnak, testőri szolgálatra ajánlkoznak, hogy a nagy választási Bertalan-éjszakán kegyelmet kapjanak. A nemzetieknek nem fáj Tomasics és az elsőnemzeti Térfélén forradalom. — A Pesti Hírlap eredeti tárnája. — Kara Györgye unokája I. Péter néven elfoglalta Szerbia trónját a trónfoglalás megszokott, sablonos formaságaival. Alattvalói hódoltak és hűséget esküdtek ; ő megesküdött az alkotmányra tartott díszszemlét, amelyen a híres hatodik ezredet a még híresebb Missies Péter defilroztatta; a színházban végignézett egydíszkomédiát, amelyben mindenki és minden akaragyorgyevicsek dicsőségéről szólott. A kül-i hatalmasságok képviselőit nem fogadhatta, azokszépen megugrottak Belgrádból; a trónfoglalásinál csak Ausztria-Magyarország és Oroszország képviselői asszisztáltak. A mészárlás belügye Szerbiának ; a gyilkos urak nemzeti hősök, akik csakhogy bért nem kérnek a remek taglózásért, ,de akiknek egy hajukszála sem görbül meg ; Péter király pedig trónra ül Isten kegyelméből és népe akaratából. Higgye a pici, hogy az isteni kegyelmen, a szerb nemzet akaratán kívül semmi más faktor sem játszott közre az imént lezajlott király-gyilkosságban, amelyet Péter király isten kegyelmének s a szerb nemzet akaratának deklarált. Hogy politikának milyen a Péter király okoskodása, azt nem feszegetjük, bár még Macchiavelliből sem lehetne politikáját megokolni; mert Macchiavelli azt tanítja, hogy az erőszak eszközeit több okból is el kell ■tenni a láb alól, de morálnak — szó nélkül —gyönyörü morál. Arról már beszéltünk ép e lap hasábjain, A belgrádi király-dráma címen írt tárcánkban, hogy a dinasztiáknak tömeges, ir-magostul való kiirtása ellen a dinasztiáknak és a nemzeteknek együttesen kellene óvást emelniük; de ha nekik Hekuba a trón változás e modus procedendi-e, hadd legyen Hekuba nekünk is. Annyi bizonyos, hogy az ember majom természete miatt, kivált hasonló bátorítás mellett, nem soká fog páratlanul állani a históriában Missies Péter és társai vállalata. Az is bizonyos, hogy a hekatombára nem volt semmi szükség. Péter király isten kegyelméből és nemzete akaratából anélkül is elfoglalhatta volna harmadik szerb királyként azt a trónt, amelyben apja és nagyapja, mint fejedelmek ültek. Voltak már radikális forradalmak, amelyben nem taglóztak és mégis tiszta, sikeres és állandó munkát végeztek. Egy ilyen példát mondunk el az alábbiakban. Nagy Péter orosz cár halála, a XVIII. század első negyedének a végén, 1725-ben halt meg, meglehetős zavarokat támasztott az orosz trónöröklés rendjében. Fia nem volt; az első házasságából született egyetlen fia, Elek, mai napig titokzatos körülmények között pusztult el még apja életében, a második házasságából született fiuk pedig csecsemőkorukban haltak el. Nem volt tehát egyenes trónörökös s a trónhoz mégis sokan formáltak jogot. A fiú örökösödés rendjén Elek fiának, a még akkor egészen gyermek II. Péternek volt a legtöbb, a legvitathatatlanabb joga a koronára. Jogot tartottak az orosz madovája sapkára, ahogy az orosz koronát hívják, az elhúnyt nagy cár özvegye, I. Katalin, a litván ex-konyhaszolgáló, katonák volt szeretője, erkölcstelen, ízléstelen, de geniális asszony, aki meg tudta fékezni a kor legféktelenebb temperamentumát, legzsarnokabb akaratát. Péter cár bátyjának, V. Ivánnak, volt két leánya, Anna Ivánovna és Katerina Ivanovna, amaz kurlandi, ez meckenburgi hercegnő; aztán Péternek is volt két leánya, Anna Petrovna, a holstein-gottorpi herceg felesége, meg a hajadon Erzsébet, akit XV. Lajos francia királynak szántak feleségül s ezek mindannyian vágytak és számítottak a trón birtokára. A zsákmányt egyelőre Katalin kapta meg; két évig viselte a madovája sapka- s halálakor úgy rendelkezett, hogy utána Elek fia, II. Péter, annak magtalan halála után, az ő leányai: Anna és Erzsébet uralkodjanak. A félig gyermek II. Péter csak három esztendeig viselte az orosz koronát s a zavarok az ő halála után támadtak. Katalin végrendelete értelmében, mert Anna Petrovna, III. Péter anyja, időközben meghalt, vagy III. Péternek, vagy a huszonegy éves Erzsébetnek,aki még mindig mátkája volt XV. Lajosnak, kellett volna trónra lépni. Nem ez történt. Néhány hatalmas ember, aki megunta a mások zsarnokságát s aki maga szeretett volna zsarnokoskodni, hisz a dolog mindig azon fordul meg, hogy ne te, de én tegyem azt, ami rossz és kárhozatos, ha mások teszik, de jó és üdvös, ha én cselekszem, arisztokratikus köztársaságról álmodozott s megtette cárnak V. Iván idősebb leányát, Anna Ivanovna kurlandi hercegnőt. Egyébként is nevezetes időszak ez Európa történetében. Ettől kezdve hatvan esztendőnél tovább merőben asszonyok ülnek az orosz trónon s amidőn Európában, Franciaország példájára, koronázatlan szultánok, királyi és fejedelmi maitresse-ek garázdálkodnak; az oroszok - ■ fc Budapest 1903. IXV. évf. 1Sz. (8166.) szám. Szerda, junus I. »■■■ ------------------------------------ ■ 1 ---------------------------------------------------- ■■■ 1 ■ 1 ................... ...................— 1 ---------------------------------------------------- 1 ----------------------------------—----------------—- ■ — —— ■ ■" ■■■ Előfizetési árak: Szerkesztőség : Egész évre____28 k. - t Budapest, váci körut 78. - 1 s 633E3JV mn mm I. emelet, Negyedévre-------7 _ * 11 ^ hová a lap szellemi részét ~ ' ^ Megjelenik minden nap, ünnepi szétküldésére vonatkozó felintézendők. A Pesti Hírlap mai száma 32 oldal.