Pesti Hírlap, 1905. november (27. évfolyam, 316-331. szám)
1905-11-23 / 324. szám
12 PESTI HÍRLAP 1905. november 23., csütörtök. — (Konkurrencia.) A budapesti nagy drágaságok ez idején, amikor a szegény ember azt sem tudja, hogy mit csináljon, oázisképen jelenik meg egy olyan konkurrencia, amely az árakat mélységesen leszállítja. Azok az urak, akik a versenyben részt vesznek, nem a mindennap szükséges cikkeket gyártják ugyan, de azért ma már majdnem nélkülözhetetlen dolgokat produkálnak. Ezek az árak a fényképészek. Legnagyobb részük eddig is a versengés színvonalán állt ugyan és elég olcsón dolgozott, de most már példátlan jutányos árakat szabtak. A konkurrencia ilyetén nagyra növésének az oka egy külföldi fényképészben, illetőleg egy fotográfus társaságban rejlik. Ez a külföldi cég, alig hogy letelepedett Budapesten, máris közhírré tette, hogy 12 darab látogatójegy alakú fényképet egy forint és harminc krajcárért készít, úgy hogy egy ilyen fénykép nem sokkal kerül többe egy hatosnál. Mikor erre a fővárosi fotográfusok rájöttek, nyomban tanácskozásra gyűltek össze a kimondottak, hogy a feléjük dobott keztyűt nemcsak fölveszik, de azzal vissza is vágnak. így történt, hogy határozatot hoztak s nem sokára hirdetni kezdték, hogy ők 12 fényképet 1 forint és 20 krajcárért szállítanak, vagyis olcsóbbak lesznek, mint a külföldiek. A helyzet tehát most az, hogy a magyar fővárosban potom áron örökíthetik meg magukat az emberek s ilyenformán nem lesz olyan szegény ördög, akinek fényképe ne lenne az albumában. Bármilyen olcsók lettek is azonban a fotográfiák, ezzel a verseny hihetőleg nem ért véget, mert az idegenek alighanem lefelé mennek, ami a budapesti fényképészeket arra bírja, hogy az árakkal még mélyebbre szálljanak. A nagy fényképészek ebben az olcsósági versenyben nem vesznek ugyan részt, de kisebb társaikat segélyezik, hogy a győzelem a fővárosi feleknek jusson. Írván mindezekről, szinte sóhaj támad bennünk, amiért ez a dicséretre méltó verseny nem a mészárosok és hentesek között ütött ki és hogy abban az összes élelmiszerek kereskedői nem vesznek részt. (A nagykárolyi Kossuth-szobor.) II.Károly város közönsége elhatározta, hogy Kossuth Lajos emlékére szobrot állit. Ez a határozat a megvalósuláshoz egy hatalmas lépéssel közelebb jutott most, mikor a szobor-ügyet gróf Károlyi István vette kezébe. A gróf most felhívást intézett hazánk honleányaihoz s gyűjtésre és adakozásra hívja fel őket s ő maga mutat jó példát akkor, midőn az adakozást bőkezűen kétezer koronával nyitja meg saját nevében és a megboldogult özvegy gróf Károlyi Györgyné végakarata értelmében még ezer koronával járult a szoboralaphoz. A kibocsátott lelkes hangú felhívás a következő: Felhívás hazánk honleányaihoz! Kell, hogy minden hazáját szerető honleány egy ereklyét őrizzen szivében, bűvös tükör ez, melyben a múlt, jelen képei váltakoztak s hosszú, vészteljes legendák közt olykor egy feledhetetlen név, egy-egy rokonszenves dal zendüljön füleikben — mondhatnám lelkükben; és e nevek, e dalok mindig ifjak, örökzöldek, hozhatnak örömet, hozhatnak bánatot. Adja ég, hogy a magyar nők ezt megőrizzék szívünkben! Mert míg mi mindnyájan éltetjük tettel és óhajjal Veszta lángját keblünkben, addig nincsen veszve semmi, mert amit a jelen megtagadott tőlünk, egy szebb jövő meghozhatja azt. Ha valamikor, úgy ma lobogjon magasra e szent ereklye lángja a magyar honleányok lelkében és szívében, forró imájukat vive a mindenhatóhoz, esdve tőle áldását nehéz, elszánt küzdelmünkhöz, melyet nemzeti önérzetünk parancsszavára hallgatva alkotmányunk védelme, szabadságunk és függetlenségünk kivívása érdekében folytatunk. Azt hiszem visszhangra találandómaz óhajom és kérésem, hogy annak a férfiúnak Nagykárolyban felállítandó szobrához, aki egész életét egyes-egyedül hazájának szentelte, aki mintegy szent eszményéért, nemzeti függetlensége és szabadságáért küzdött, harcolt, munkálkodott, akinek a magyar nemzet elsősorban köszönheti mai alkotmányát, boldogult Kossuth Lajos szobrára némi áldozatot hozzanak az adományok gyűjtésének kezükbe vétele által. Gróf Károlyi István. — (Tűz.) A Kisdiófa utca 3. száma alatt Markstein Sándor libakereskedő konyhájában a szakácsnő libát sütött. A serpenyő felborult és a zsír a forró tűzhelyre ömlött, amitől lángra lobbant. A felcsapó láng meggyújtotta a konyha berendezését, sőt a kémény is kigyulladt. A füst a kéményen keresztül oly nagy mennyiségben áradt ki, hogy az utcán járókelők azt hitték, hogy a tető ég. A tűzoltóknak is tetőtüzet jeleztek. A VI. kerületi és a központi tűzőrség épen akkor végzett az Andrássy úti tűzzel, ahonnan egyenesen a Kisdiófa utcába vonult. Itt azonban hamarosan eloltotta a tüzet. (Kristóffy József) belügyiminiszter holnap, csütörtökön, nem tart kihallgatást. (Egy hercegnő szökése Konstantinápolyból.) A török fővárosból ismét megszökött egy hercegnő. Szaid bej egyiptomi herceg felesége francia nevelőnőjével együtt otthagyta a férjét, s egy francia hajón, melyet e célra kibérelt, Franciaországba utazott. A hercegnő férjével, aki európai műveltségű ember, Franciaországban volt nászúton, s Párizs annyira megtetszett neki, hogy most mindenáron ott akar élni. (A Vasutasszövetség nagygyűlése.) A Vasutasok Országos Szövetsége három napi tárgyalás után kedden este befejezte alakuló közgyűlését. A hátralevő két paragrafus letárgyalása után áttértek az indítványokra. Gróf Batthyány Tivadar elnök átadta helyét Szigethy János alelnöknek. A közgyűlés tiszteleti tagjává választotta Vörös László kereskedelemügyi minisztert, gróf Batthyány Tivadart, dr Vázsonyi Vilmost, Lengyel Zoltánt, Ludwigh Gyula elnökigazgatót, Marx Károly magyar államvasúti elnökhelyettest és Káth Pétert. A vasutas-barát sajtónak köszönetet szavaztak. Sarlay János indítványára azoknak a férfiaknak, akik a szövetség megteremtésében oly szívós munkát végeztek, Turtsányi Pálnak, Lorber Józsefnek és Breuer Ferencnek jegyzőkönyvi köszönetet szavazott a közgyűlés. Gróf Batthyány Tivadar lelkes záróbeszédével a háromnapos alakuló közgyűlés este 7 órakor véget ért. Utána bankettre gyűltek össze a közgyűlés tagjai a keleti pályaudvar éttermében. (Megtréfált amerikai kereskedő.) Kellemetlen éjjele volt a napokban Popper Lajos amerikai kereskedőnek, aki egy newyorki dohánybeviteli cég tulajdonosa. A kereskedő Newyork közelében egy villában lakik, ahonnan naponkint bejár irodájába. A minap éjféltájban a telefon csöngetése ébresztette föl álmából. A telefonhoz sietett. — Itt Broun rendőrbiztos beszél, hangzott a telefonból. Épen most jelentették nekem, hogy irodájában betörők jártak. Legyen szíves és jöjjön oda, hogy a tényállást könnyebben felderíthessük. Popper néhány pillanatig levegő után kapkodott rémületében, azután pedig sietve felöltözködött. Ekkor már újra megszólalt a telefon: — Itt a Newyork Herald szerkesztősége beszél. Legyen szíves az irodájában történt betörés részleteit közölni. Ez az újabb kérdezősködés már idegessé tette Poppert, aki rohant a legközelebbi vasúti állomásra s félórával később már irodájában volt. Képzelhető meglepetése, amikor ott mindent a legnagyobb rendben talált. Amíg azonban íróasztalait vizsgálta, egyszerre megjelent egy rendőr és letartóztatta. A rendőrséget ugyanis szintén telefonon értesítették, hogy Popper irodájában betörők járnak s a kiküldött rendőrök el is fogták a vélt betörőt Popper személyében. A rendőrségen Popper persze azonnal igazolta magát s reggel hat óra tájban szerencsésen hazaérkezett. Még aznap reggel egy detektívirodát bízott meg, hogy kutassa ki azokat, akik őt felültették. A kutatóiroda néhány óra alatt megállapította, hogy a newyorki egyetem három diákja követte el a csínyt- A diákok Popper panaszára a békebíró elé kerültek, ahol Popper kezdetben határozottan azt kívánta, hogy a diákokat csukják be, utóbb azonban, amikor a diákok bocsánatot kértek tőle, viszszavonta panaszát. (Egy városrész közbiztonsága.) A negyvenezer lelket számláló Angyalföld lakói köréből évről-évre megismétlik a panaszok és kérések özönét, hogy a rendőrség valamivel fokozottabb éberséget tanúsítson az elhagyatott vidéken s emelje a kirendelt őrszemek létszámát. E tekintetben meg is volna a kellő jóakarat a főkapitányban s általában a rendőrségen, de hát mindhiába panaszkodnak ők is a belügyminiszternek és a fővárosnak, hogy kicsi a létszám s szűkmarkúak a rendőrséget eltartó hatóságok, így hát nem csuda, ha a fővárosra nézve valósággal megszégyenítő rablótámadások esnek fényes nappal, mintha Teheránban lennénk. Kedden délután szaporodott a főváros bűnkrónikája a Lénárt Józsefné esetével- Újpestről sietett haza Angyalföldön levő lakására. Amint a Tarnai-féle jégvermek mellett haladt el, egy férfi utána rohant és lefogta az asszonyt. — Pénzt vagy életet! — kiáltott az aszszonyra, majd kiszakította a kezéből a pénztárcát, amelyben tíz korona volt. Az erszényt zsebrevágta, azután ahelyett, hogy elmenekült volna, nem törődve az asszony sikoltozásával, erkölcstelen merényletet akart elkövetni. Szerencsére a közelben meghallották a kiáltásokat és az asszony segítségére sietett néhány munkás. A rabló ekkor már futásnak eredt, de elfogták. A rendőrségen megállapították, hogy Berecz János a neve, 29 éves géplakatos. Letartóztatták. S ily dolgok épenséggel nem ritkák az Angyalföld lakottabb területrészein sem, világos bizonyítékául annak, hogy kevés a rendőr. (Lueger Magyarország ellen.) Lueger, a bécsiek hírhedt polgármestere, a katholikus kongresszuson beszédet tartott a „magyarokról meg a jó öreg császárról.A katholikus kongresszus tanácskozásainak befejezése után Lueger vendégeiül látta a Stathhausban a kongresszus tagjait lakomára s azon felköszöntőt mondott a pápa és a császár egészségére. Azután igy szólt: — Mi, az ősi Ausztria egy apának vagyunk idősebbik fia s fiatalabbik testvérünk itt-ott a mi rovásunkra előnyöket élvez. Az ifjabbik fiú, aki bennünket megrövidít, az az ország fenl a Lajtán, amely a jótéteményekért hálátlansággal fizet, jó öreg császárunknak sűrűn okoz fájdalmat, mert lehetetlenné teszi a haza hathatós védelmét. A fiatalabbik testvér kisebb boszúságokkal és rosszakaratús incselkedésekkel illeti a császárt, de nem marad el, sőt közel van a bűnhődés napja. (A komáromi főispáni titkár és a megyefőnök titkárának ditelluma.) Komáromból jelentik hogy a volt főispánnak, Sárközy Aurélnak titkára, Jáy István, Ivubinyi Géza megyefőnök titkárával, Feszty Sándorral Kubinyi „főispánsága“ miatt összeszólalkozott s szerdán már kardpárbajt is vívott, amelyben Jeszty súlyosan megsebesült. (Fászuton elhalt férj.) Langer Gyula, egy fővárosi lámpaárugyár főtisztviselője, vasárnap lépett házasságra Blankenberg Lipót kőbányai nagytrafikos leányával. A fiatal házaspár hétfőn érkezett Fiuméba. Langer ott szerdán délután hirtelen meghalt, állítólag romlott ételek élvezése következtében. Langer már elindulásakor panaszkodott, hogy nem jól érzi magát, de nem vette komolyan a dolgot. A tragikus halálról Blankenberg Lipót, a fiatal férj apósa, a szerdai esküdtbírósági tárgyaláson értesült, amelyben mint esküdtnek kellett volna résztvenni. A szomorú hir annyira lesújtotta, hogy rossza lett. (Apa és fia temetése.) Az a ha 19-én elhunyt Báthory Nándor, IV. ker. reáliskolai főigazgatót és fiát Lászlót, a 32-ik gyalogezred hadnagyát, kinek szíve repedt meg az apja után, szerdán délután kísérték rendkívül nagy részvét mellett örök nyugalomra. A tragikus eset ezernyi kiváncsi tömeget csődített a reáliskola-utcába és annak mellékutcáiba. Délutáni fél három órakor kezdődött a gyászszertartás; a reáliskola tágas udvara, ahol a kettős ravatal fel volt állítva, zsúfolásig megtolt; ott voltak a főpolgármester, Szterényi államtitkár, a városi tanácsosok, a reáliskola tanárai testületileg, az összes fővárosi gimnáziumok és reáliskolák igazgatói és tanárai, a helyőrség tisztjei, az iskola növendékei, stb. A 32. ezred egy százada a szertartás ideje alatt a Reáliskola- és Szép-utcában helyezkedett el, de a gyászmenetben, a gyászoló család óhajtására, nem vett részt. A beszentelést Bakács János plébános végezte, nagy egyházi segédlettel. A reáliskola tanári kara nevében, Gellért Jenő szépirodalmi tanár, mondott megható búcsúbeszédet, melyet e szavakkal fejezett be: Igaz nevelő voltál, aki csak önmagával szigorú. Mint hivatásos oktató szeretettel hintetted el tudásod kincseit, mint jó barát adtál, de soha sem kértél, mint lelkes és szerető vezér elsősorban kivetted részed a küzdelemből, de soha sem éreztetted, hogy első vagy közöttünk. Minderről itt, koporsódnál teszünk tanúságot munkatársaid, akikhez oly jó és igaz voltál, mint azon ügyhöz, melyet szolgáltál, s itt teszünk fogadást, hogy e kedves fészket, intézetünket, és úgy fogjuk óvni és szeretni, mint ahogyan te óvtad és szeretted! Isten veled!“ Ezután előbb a fiú koporsóját, melynek fedelét a csákó és kard díszítette, ezután az apáét vitték ki a kocsikra. Szem alig maradt szárazon, a nők hangosan zokogtak a szomorú látványra. A gyászmenetet a reáliskola ifjúsága nyitotta meg, négyes sorban, az iskola gyászlobogójával, ezután következett a virághintó, a négylovas katonahalottas-kocsi, ismét egy virághintó, végre az a halottas kocsi, melyben a főigazgató hűlt teteme volt; a díszkiséretet oldalt az iskola VIII-ad osztályú tanulói és a temetkezési alkalmazottak képezték. A Kerepesi úton ezernyi nép várta és kísérte a gyászmenetet. A temetőben kettős sírt (három méter szélességben) ástak apának és fiúnak, egymás mellé, két deszkára állították a két koporsót és maga Bakács János plébános is fájdalomtól áthatva, reszketve mondta el imádságát. Ima után Bokor Ernő, Vaad osztályú tanuló, búcsúztatta el megható szavakkal, tanulótársai nevében, a főigazgatót. Erre négy sirásó egyszerre eresztette le a két koporsót. (A kisvárdai posta rablói.) Annak idején megemlékeztünk, hogy a kisvárdai postahivatalt éjnek idején kirabolták. Mint most lapunknak Nyíregyházáról táviratozzák, a rablókat oláhcigányok személyében elfogták és őket tizenkét csendőr fedezete alatt már beszállították a nyíregyházai ügyészségre. — — ~" •