Pesti Hírlap, 1905. november (27. évfolyam, 316-331. szám)

1905-11-23 / 324. szám

12 PESTI HÍRLAP 1905. november 23., csütörtök. — (Konkurrencia.) A budapesti nagy drá­gaságok ez idején, amikor a szegény ember azt sem tudja, hogy mit csináljon, oázisképen jelenik meg egy olyan konkurrencia, amely az árakat mélysége­sen leszállítja. Azok az urak, akik a versenyben részt vesznek, nem a mindennap szükséges cikkeket gyárt­ják ugyan, de azért ma már majdnem nélkülözhetet­len dolgokat produkálnak. Ezek az árak a fényké­pészek. Legnagyobb részük eddig is a versengés­ szín­vonalán állt ugyan és elég olcsón dolgozott, de most már példátlan jutányos árakat szabtak. A konkur­rencia ilyetén nagyra növésének az oka egy kül­földi fényképészben, illetőleg egy fotográfus társa­ságban rejlik. Ez a külföldi cég, alig hogy letelepe­dett Budapesten, máris közhírré tette, hogy 12 darab látogatójegy alakú fényképet egy forint és harminc krajcárért készít, úgy hogy egy ilyen fénykép nem sokkal kerül többe egy hatosnál. Mikor erre a fő­városi fotográfusok rájöttek, nyomban tanácskozásra gyűltek össze a kimondottak, hogy a feléjük dobott keztyűt nemcsak fölveszik, de azzal vissza is vág­nak. így történt, hogy határozatot hoztak s nem sokára hirdetni kezdték, hogy ők 12 fényképet 1 fo­rint és 20 krajcárért szállítanak, vagyis olcsóbbak lesznek, mint a külföldiek. A helyzet tehát most az, hogy a magyar fővárosban potom áron örökíthetik meg magukat az emberek s ilyenformán nem lesz olyan szegény ördög, akinek fényképe ne lenne az albumában. Bármilyen olcsók lettek is azonban a fotográfiák, ezzel a verseny hihetőleg nem ért vé­get, mert az idegenek alighanem lefelé mennek, ami a budapesti fényképészeket arra bírja, hogy az árak­kal még mélyebbre szálljanak. A nagy fényképészek ebben az olcsósági versenyben nem vesznek ugyan részt, de kisebb társaikat segélyezik, hogy a győze­lem a fővárosi feleknek jusson. Írván mindezekről, szinte sóhaj támad bennünk, amiért ez a dicséretre méltó verseny nem a mészárosok és hentesek között ütött ki és hogy abban az összes élelmiszerek keres­kedői nem vesznek részt.­­ (A nagykárolyi Kossuth-szobor.) II.­Károly város közönsége elhatározta, hogy Kossuth Lajos emlékére szobrot állit. Ez a határozat a megvaló­suláshoz egy hatalmas lépéssel közelebb jutott most, mikor a szobor-ügyet gróf Károlyi István vette kezébe. A gróf most felhívást intézett hazánk hon­leányaihoz s gyűjtésre és adakozásra hívja fel őket s ő maga mutat jó példát akkor, midőn az adakozást bőkezűen kétezer koronával nyitja meg saját nevében és a megboldogult özvegy gróf Ká­rolyi Györgyné végakarata értelmében még ezer koronával járult a szoboralaphoz. A kibocsátott lelkes hangú felhívás a következő: Felhívás hazánk honleányaihoz! Kell, hogy minden hazáját szerető honleány egy ereklyét őriz­zen szivében, bűvös tükör ez, melyben a múlt, je­len képei váltakoztak s hosszú, vészteljes legendák közt olykor egy feledhetetlen név, egy-egy rokon­szenves dal zendüljön füleikben — mondhatnám lelkükben; és e nevek, e dalok mindig ifjak, örök­zöldek, hozhatnak örömet, hozhatnak bánatot. Adja ég, hogy a magyar nők ezt megőrizzék szívünkben! Mert míg mi mindnyájan éltetjük tet­tel és óhajjal Veszta lángját keblünkben, addig nincsen veszve semmi, mert amit a jelen megtaga­dott tőlünk, egy szebb jövő meghozhatja azt. Ha valamikor, úgy ma lobogjon magasra e szent ereklye lángja a magyar honleányok lelké­ben és szívében, forró imájukat vive a mindenha­tóhoz, esdve tőle áldását nehéz, elszánt küzdelmünk­höz, melyet nemzeti önérzetünk parancsszavára hallgatva alkotmányunk védelme, szabadságunk és függetlenségünk kivívása érdekében folytatunk. Azt hiszem visszhangra találand­ómaz óha­jom és kérésem, hogy annak a férfiúnak Nagyká­rolyban felállítandó szobrához, aki egész életét egyes-egyedül hazájának szentelte, aki mintegy szent eszményéért, nemzeti függetlensége és sza­badságáért küzdött, harcolt, munkálkodott, akinek a magyar nemzet első­sorban köszönheti mai alkot­­mányát, boldogult Kossuth Lajos szobrára némi áldozatot hozzanak az adományok gyűjtésének ke­zükbe vétele által. Gróf Károlyi István. — (Tűz.) A Kisdiófa­ utca 3. száma alatt Markstein Sándor libakereskedő konyhájában a sza­kácsnő libát sütött. A serpenyő felborult és a zsír a forró tűzhelyre ömlött, amitől lángra lobbant. A felcsapó láng meggyújtotta a konyha berendezését, sőt a kémény is kigyulladt. A füst a kéményen ke­resztül oly nagy mennyiségben áradt ki, hogy­ az utcán járó­kelők azt hitték, hogy a tető ég. A tűzol­tóknak is tetőtüzet jeleztek. A VI. kerületi és a köz­ponti tű­zőrség épen akkor végzett az Andrássy­ úti tűzzel, ahonnan egyenesen a Kisdiófa­ utcába vonult. Itt azonban hamarosan eloltotta a tüzet.­­ (Kristóffy József) belügyim­in­iszter hol­nap, csütörtökön, nem tart kihallgatást.­­ (Egy hercegnő szökése Konstantinápoly­ból.) A török fővárosból ismét megszökött egy­ hercegnő. Szaid bej egyiptomi herceg felesége fran­cia nevelőnőjével együtt otthagyta a férjét, s egy francia hajón, melyet e célra kibérelt, Franciaor­szágba utazott. A hercegnő férjével, aki európai mű­veltségű ember, Franciaországban volt nászúton, s Párizs annyira megtetszett neki, hogy most minden­áron ott akar élni.­­ (A Vasutasszövetség nagygyűlése.) A Vasutasok Országos Szövetsége három napi tárgya­lás után kedden este befejezte alakuló közgyűlését. A hátralevő két paragrafus letárgy­alása után áttér­tek az indítványokra. Gróf Batthyány Tivadar el­nök átadta helyét Szigeth­y János alelnöknek. A közgyűlés tiszteleti tagjává választotta Vörös László kereskedelemügyi minisztert, gróf Batthyány Tiva­dart, dr Vázsonyi Vilmost, Lengyel Zoltánt, Lud­­wigh Gyula elnökigazgatót, Marx Károly magyar államvasúti elnökhelyettest és K­áth Pétert. A vas­utas-barát sajtónak köszönetet szavaztak. Sarlay János indítványára azoknak a férfiaknak, akik a szövetség megteremtésében oly szívós munkát vé­geztek, Turtsányi Pálnak, Lorber Józsefnek és Breuer Ferencnek jegyzőkönyvi köszönetet szava­zott a közgyűlés. Gróf Batthyány Tivadar lelkes zá­róbeszédével a háromnapos alakuló közgyűlés este 7 órakor véget ért. Utána bankettre gyűltek össze a közgyűlés tagjai a keleti pályaudvar éttermében.­­ (Megtréfált amerikai kereskedő.) Kelle­metlen éjjele volt a n­apokban Popper Lajos ame­rikai kereskedőnek, aki egy newyorki dohánybe­viteli cég tulajdonosa. A kereskedő Newyork kö­zelében egy villában lakik, ahonnan naponkint bejár irodájába. A minap éjféltájban a telefon csöngetése ébresztette föl álmából. A telefonhoz sietett. — Itt Broun rendőrbiztos beszél, hangzott a telefonból. Épen most jelentették nekem, hogy irodájában betörők jártak. Legyen szíves és jöjjön oda, hogy a tényállást könnyebben felderít­hessük. Popper néhány pillanatig levegő után kap­kodott rémületében, azután pedig sietve felöltöz­ködött. Ekkor már újra megszólalt a telefon: — Itt a Newyork Herald szerkesztősége be­szél. Legyen szíves az irodájában történt betörés részleteit közölni. Ez az újabb kérdezősködés már idegessé tette Poppert, aki rohant a legközelebbi vasúti állomásra s félórával később már irodájában­ volt. Képzelhető meglepetése, amikor ott mindent a legnagyobb rendben talált. Amíg azonban íróaszta­lait vizsgálta, egyszerre megjelent egy rendőr és letartóztatta. A rendőrséget ugyanis szintén tele­fonon értesítették, hogy Popper irodájában betö­rők járnak s a kiküldött rendőrök el is fogták a vélt betörőt Popper személyében. A rendőrségen Popper persze azonnal igazolta magát s reggel hat óra tájban szerencsésen hazaérkezett. Még az­nap reggel egy detektívirodát bízott meg, hogy kutassa ki azokat, akik őt felültették. A kutató­iroda néhány óra alatt megállapította, hogy a newyorki egyetem három diákja követte el a csínyt- A diákok Popper panaszára a békebíró elé kerültek, ahol Popper kezdetben határozottan azt kívánta, hogy a diákokat csukják be, utóbb azon­ban, amikor a diákok bocsánatot kértek tőle, visz­­szavonta panaszát.­­ (Egy városrész közbiztonsága.) A negyven­ezer lelket számláló Angyalföld lakói köréből év­­ről-évre megismétlik a panaszok és kérések özönét, hogy a rendőrség valamivel fokozottabb éberséget tanúsítson az elhagyatott vidéken s emelje a kiren­delt őrszemek létszámát. E tekintetben meg is volna a kellő jóakarat a főkapitányban s általá­ban a rendőrségen, de hát mindhiába panaszkod­nak ők is a belügyminiszternek és a fővárosnak, hogy kicsi a létszám s szűkmarkúak a rendőrséget eltartó hatóságok, így hát nem csuda, ha a fő­városra nézve valósággal megszégyenítő rablótá­madások esnek fényes nappal, mintha Teheránban lennénk. Kedden délután szaporodott a főváros bűnkrónikája a Lénárt Józsefné esetével- Újpest­ről sietett haza Angyalföldön levő lakására. Amint a Tarnai-féle jégvermek mellett haladt el, egy férfi utána rohant és lefogta az asszonyt. — Pénzt vagy életet! — kiáltott az asz­­szonyra, majd kiszakította a kezéből a pénztárcát, amelyben tíz korona volt. Az erszényt zsebrevágta, azután ahelyett, hogy elmenekült volna, nem tö­rődve az asszony sikoltozásával, erkölcstelen me­rényletet akart elkövetni. Szerencsére a közelben meghallot­ták a kiáltásokat és az asszony segítsé­gére sietett néhány munkás. A rabló ekkor már futásnak eredt, de elfogták. A rendőrségen meg­állapították, hogy Berecz János a neve, 29 éves géplakatos. Letartóztatták. S ily dolgok épenség­­gel nem ritkák az Angyalföld lakottabb terület­részein sem, világos bizonyítékául annak, hogy ke­vés a rendőr.­­ (Lueger Magyarország ellen.) Lueger, a bécsiek hírhedt polgármestere, a katholikus kon­gresszuson beszédet tartott a „magyarokról meg a jó öreg császárról.A katholikus kongresszus ta­nácskozásainak befejezése után Lueger vendégeiül látta a Stathhausban a kongresszus tagjait lako­mára s azon felköszöntőt mondott a pápa és a császár egészségére. Azután igy szólt: — Mi, az ősi Ausztria egy apának vagyunk idősebbik fia s f­iatalabbik testvérünk itt-ott a­ mi rovásunkra előnyöket élvez. Az ifjabbik fiú, aki bennünket megrövidít, az az ország fenl a Lajtán, amely a jótéteményekért hálátlansággal fizet, jó öreg császárunknak sűrűn okoz fájdalmat, mert le­hetetlenné teszi a haza hathatós védelmét. A fiata­­labbik testvér kisebb boszúságokkal és rosszakaratús incselkedésekkel illeti a császárt, de nem marad el, sőt közel van a bűnhődés napja. (A komáromi főispáni titkár és a megye­­főnök titkárának d­itelluma.) Komáromból jelen­tik hogy a volt főispánnak, Sárközy Aurélnak tit­kára, J­áy István, Ivubinyi Géza megyefőnök tit­kárával, Feszty Sándorral Kubinyi „főispánsága“ miatt összeszólalkozott s szerdán már kardpárbajt is vívott, amelyben Jeszty súlyosan megsebesült. (Fászuton elhalt férj.) Langer Gyula, egy fővárosi lámpaárugyár főtisztviselője, vasárnap lé­pett házasságra Blankenberg Lipót kőbányai nagy­­trafikos leányával. A fiatal házaspár hétfőn érke­zett Fiuméba. Langer ott szerdán délután hirtelen meghalt, állítólag romlott ételek élvezése következ­tében. Langer már elindulásakor panaszkodott, hogy nem jól érzi magát, de nem vette komolyan a dolgot. A tragikus halálról Blankenberg Lipót, a fiatal férj apósa, a szerdai esküdt­bírósági tárgyalá­son értesült, amelyben mint esküdtnek kellett volna résztvenni. A szomorú hir annyira lesújtotta, hogy rossza lett.­­ (Apa és fia temetése.) Az a ha 19-én el­hunyt Báthory Nándor, IV. ker. reáliskolai főigaz­gatót és fiát Lászlót, a 32-ik gyalogezred hadnagyát, kinek szíve repedt meg­ az apja után, szerdán délután kísérték rendkívül nagy részvét mellett örök nyuga­lomra. A tragikus eset ezernyi kiváncsi tömeget cső­­dített a reáliskola-utcába és annak mellékutcáiba. Délutáni fél három órakor kezdődött a gyászszertar­tás; a reáliskola tágas udvara, ahol a kettős ravatal fel volt állítva, zsúfolásig megtolt; ott voltak a fő­polgármester, Szterényi államtitkár, a városi taná­csosok, a reáliskola tanárai testületileg, az összes fő­városi gimnáziumok és reáliskolák igazgatói és ta­nárai, a helyőrség tisztjei, az iskola növendékei, stb. A 32. ezred egy százada a szertartás ideje alatt a Reáliskola- és Szép-utcában helyezkedett el, de a gyászmenetben, a gyászoló család óhajtására, nem vett részt. A beszentelést Bakács János plébános vé­gezte, nagy egyházi segédlettel. A reáliskola tanári kara nevében, Gellért Jenő szépirodalmi tanár, mon­dott megható búcsúbeszédet, melyet e szavakkal fejezett be: Igaz nevelő voltál, aki csak önmagával szigorú. Mint hivatásos oktató szeretettel hintetted el tudásod kincseit, mint jó barát adtál, de soha sem kértél, mint lelkes és szerető vezér első­sorban kivetted részed a küzdelemből, de soha sem éreztet­ted, hogy első vagy közöttünk. Minderről itt, kopor­sódnál teszünk tanúságot munkatársaid, akikhez oly­ jó és igaz voltál, mint azon ügyhöz, melyet szolgál­tál, s itt teszünk fogadást, hogy e kedves fészket, intézetünket, és úgy fogjuk óvni és szeretni, mint ahogyan te óvtad és szeretted! Isten veled!“ Ezután előbb a fiú koporsóját, melynek fedelét a csákó és kard díszítette, ezután az apáét vitték ki a kocsikra. Szem alig maradt szárazon, a nők hangosan zokog­tak a szomorú látványra. A gyászmenetet a reális­kola ifjúsága nyitotta meg, négyes sorban, az iskola gyászlobogójával, ezután következett a virághintó, a négylovas katonahalottas-kocsi, ismét egy virág­hintó, végre az a halottas kocsi, melyben a főigaz­gató hűlt teteme volt; a díszkiséretet oldalt az is­kola VIII-ad osztályú tanulói és a temetkezési alkal­mazottak képezték. A Kerepesi­ úton ezernyi nép várta és kísérte a gyászmenetet. A temetőben kettős sírt (három méter szélességben) ástak apának és fiúnak, egymás mellé, két deszkára állították a két koporsót és maga Bakács János plébános is fájda­lomtól áthatva, reszketve mondta el imádságát. Ima után Bokor Ernő, Va­­ad osztályú tanuló, búcsúz­tatta el megható szavakkal, tanulótársai nevében, a főigazgatót. Erre négy sirásó egyszerre eresztette le a két koporsót.­­ (A kisvárdai posta rablói.) Annak idején megemlékeztünk, hogy a kisvárdai postahivatalt éjnek idején kirabolták. Mint most lapunknak Nyíregyházáról táviratozzák, a rablókat oláhcigá­nyok személyében elfogták és őket tizenkét csend­őr fedezete alatt már beszállították a nyíregyházai ügyészségre. — — ~"­­ •

Next