Pesti Hírlap, 1908. február (30. évfolyam, 28-53. szám)
1908-02-01 / 28. szám
Budapest, 1908. Előfizetési árak: Egész évre.... 28 k. — I. Félévre..............14 „ — » Negyedévre ... 7 . — „ Egy hóra..... 2 , 40 , Egyes szám ára 10 t. Megjelenik hétfő kitételével minden nap. XXX. évf. 28. (10,428). szám. Szombat, február 1. Szerkesztőség: Budapest, Váci körut 78. I. emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kiadóhivatal: Budapest, Váci körut 73., hová az előfizetések és a lap szétküldésére vonatkozó felszólalások intézendők. Budapest, XIII.*) Fám. — Noir! — kiáltott a bankár izgatottan, mire a roulette-asztal mellett ülők elsápadtak s egy pillanatra csönd lett. Még a szomszéd szalonban is elhallgatott a zene, a táncoló párok kiszaladtak s a vendégek valamennyien a roulette-asztalhoz siettek. A szemek izgatottságtól ragyogtak, egyik-másik elsápadt, végigfutott rajtuk a hideg, csak egy vörös parókás, átlátszó, fekete mousselineba öltözött, márványosan fehér arcú, nagyon szép nő ült nyugodtan az asztal mellett s a háta mögött álló harisnyás inas kezéből kivette drágakövekkel kirakott ridiküljét és fizette a veszteségét, nagy összeget, egy valóságos kis vagyont. A körülállók megborzongtak s a bankár tiszteletteljesen húzta maga elé a pénzt, melyet a nő legyezőjével taszított odébb. Azután fölállt, vállát és karját kiegyenesítette, mint a hattyú hófehér nyakát, melyet sokáig tartott viz alatt s a fejét fölvetette. Fáni volt. Magasabb a többi nőnél, karcsúbb, szebb, előkelőbb, titokzatosabb és gonoszabb. Telt ajja ki volt festve s kék szeme valami állandó belső láztól úgy égett, ragyogott, mint a vas a tűzben, aranykék lánggal. Nemi a régi Fáni volt. Uj, szebb, démionibb, elérhetőbb és csábítóbb. *) Befejező közlemény. .... . Egy inas jégbehűtött pezsgővel ment el mellette, megállította. Fölhajtott egy pohári pezsgőt, azután kezét egy bankigazgató karjába fűzte, ki mellette állt. — Tudja, hogy meg van már az uj bankom, a filléres bank engedélye? — kérdezte gúnyosan s a szeme megvillant. — Tudom — felelte a bankigazgató kedvetlenül. — És Budapestnek nem sokára nem lesz szegény embere sem, csak kéregető koldusai. — Micsoda idea! — kacagott Fáni. — Ezt a filléres szisztémát előttem már jóval űzték kereskedők, szatócsok. Minden korona után két fillér kamat hetenkint, a nép meg sem érzi és könnyű kölcsönhöz jut. Vagy megérzi? — kérdezte egy különös tekintettel, melytől a gyémánt inggombos igazgató összerezzent, mintha delejes tűt szúrtak volna beléje és bambán elmosolyodott. — Nem, nem hiszem, hogy megérezzék — suttogta s alázatos szerelemmel nézett föl Fánira. — Rendelkezzék a kölcsönnel,’ nem akarok kevésbbé szolgálatára lenni, mint a miniszter. — Na lássa! — kacagott Fáni s kihúzta kezét a kövér igazgató karjából. — A népet csak el kell altatni s akkor levághatni kezüket, lábukat, nem érzik meg. Sokat és semmitmondóan megszorította az igazgató kezét, aztán egy hires mérnököt intett magához legyezőjével. — Mi van a vén kertészszel? — kérdezte s ugyanazzal a különös pillantással nézett a hatalmas termetű, oroszlánfejű emberre, mint előbb az igazgatóra. A negyvenöt-ötven éves, okos, hideg szemű férfi hirtelen elsápadt és zavartan mosolygott. — Csodálatos fanatizmussal ragaszkodik az öreg a kertjéhez. Fáni összevonta szemöldökét. — Mindhiába — mondta határozottan — nekem arra a telekre szükségem van, ígérjen dupla, akár tripla árt érte. — Nem adja — legyintett a mérnök. — Már ígértem. Két gyümölcsfa van benne, egy alma és egy dió. Mindegyiket akkor ültette, mikor a két felnőtt korában elhalt gyereke született. Nincs senkije az öregnek, csak ez a két fája. Ha látná, hogy szereti ezt a két fát, mint valami élő lelkeket, lemondana erről a szándékáról — szólt komolyan a férfi és kérőleg nézett Fáni csodásan szép szemébe, amint szerelmesen megcsókolta keztyűtlen kezét. De Fáni hidegen intett. — Még vannak törvények az ilyen makacs, vén bolonddal szemben — mondta közönyösen. — Beszélni fogok a belügyminiszterrel. Nekem ép félmiliót ér meg a telek. És belenézett az oroszlánfejű, darabos arcú, geniális ember szemébe és azt kérdezte tekintetével: megteszed, vagy nem teszed? . . . És a férfi remegve hajtott fejet, ami azt jelentette: megteszem! A zene megszólalt benn, a rubinvörös szalonban, melyben sajátságos világítás fogta körül a táncoló párokat. Derékig mintha rubinvörös lángban égtek volna s onnét, le a földig. A Pesti Hírlap mai száma 36 oldal. sh» A konzulok és a kereskedelem. A gazdasági kulturfokon álló országokban mind erősebb az a megismerés, hogy a konzul az ország közgazdasági érdekeinek őrszeme az idegen területen. A törvénylátás, amely a legfőbb feladata volt a konzulnak valamikor, jelentőségre nézve mindjobban összezsugorodott. Messzi mögöttünk van az az idő, amikor Olaszország ama faktoriákon, amelyeket a Keleten rendezett be, comvles névvel nevezte tisztviselőit, akiknekezeken a faktoriákon a törvénylátási volt a legnevezetesebb feladatuk. A Keleten máig is megvan, a Kelet egynémely államában legalább, a korszuli bíráskodás szüksége, de ez a szükség mind kisebb és kisebb területre szorul és a konzuli hivatás, a konzuli tisztség legnevezetesebb részlete mainap a kereskedelem érdekeinek a képviselete. Ahol a konzuloknak nincs meg a kellő közgazdasági képzettségük, Európában mindenütt úgy segítettek ezen a bajon, hogy kereskedelmi szakembereket adtak melléjük. Ezt Ausztria is megcselekedte, amikor néhány kereskedelmi szaktudósítót küldött ki távoli országokba és megcselekedtük mi is, amikor előbb a kereskedelmi szaktudósítók, utóbb a kereskedelmi múzeum levelezőinek az intézményét teremtettük meg. Újabban — csodálatos módon — minálunk a kereskedelmi szaktudósítók a miniszteri kürökből kerültek ki, pedig a tisztségek betöltésében nem a bürokrácia szempontjai a fontosak, hanem a szaktudósító rátermettsége. Nekünk több rendbeli okunk volt a konzuli intézmény fogyatékosságának az ellensúlyozására. Az első sorban áll ez okok között a konzulok közössége. Ausztriával közösek a mi konzuljaink és a magyar érdekeknek távol földeiken nincsen külön konzuli képviseletük. És az Ausztriával közös konzulok képzettsége nem kereskedelmi szakképzettség. A diplomatákkal együtt nevelik az osztrák-magyar konzulokat, holott a mai kor, a gazdasági fejlődés, a világkereskedelem szempontjai a konzulok kereskedelmi kiképzését követelik meg. A második ok tehát, amiért szaktudósítókra, levelezőkre szükségünk volt, a konzulok fogyatékos szakbeli képzése. Jó iskolába járnak — a bécsi keleti akadémiába, — csakhogy ez az iskola nem a világkereskedelem szükségeinek az iskolája. Épen a konzulok ilyen irányú képzését tekintve, sokszor fölhangzott már a kívánság és hangoztattuk mi is lapunk hasábjain, hogy a konzuli hivatalok diplomáciái meg kezelő személyzete közé új kategóriát kell ékelni: a kereskedelmi személyzetet. És erre a kívánságra megjött a visszhang a külügyminiszter mostani expozéjának a keretében. Jó lesz, ha teljes figyelemmel fordulunk a külügyminiszter kijelentései felé, amelyeket ebben a tárgyban tett és amelyek arról szólanak, hogy a konzuli hivatalokat a kiviteli kereskedelem fejlesztő szerveivé kívánja átalakítani. E cél elérésére kettős terve van a miniszternek: a konzuli hivatalokat szervesen össze akarja kötni kereskedelmi informátorokkal és kereskedelmi irányban képzett tisztviselőkkel. A kereskedelmi informátorok — tudósítók, szakértők — a konzul telepén levő kereskedők sorából kerülnek majd ki, hatáskörüket pontosan meg fogják állapítani, állásuk tiszteletbeli leszen, de hivatalos funkciójuk nevet kap és ebben az elnevezésben, valamely kitüntető címben kapják majd meg az ellenszolgáltatást munkásságukért. A konzuli hivatalok kereskedelmi tisztviselői a magasabb rendű szakiskolákból kerülnek majd ki és tanulmányaikat elvégezvén, kiviteli cégeknél kell majd gyakorlatot szerezniük, hogy a konzuli hivatalok kereskedelmi szolgálatát a modern közgazdasági élet megkívántatóságai szerint lássák el. A kereskedelmet akarja fejleszteni, a kivitelt akarja szolgálni, úgymond a miniszter, megpendítéseket akar nyújtani, és jobban, hatásosabban, mint eddig, a kezére akar járni a kereskedővilágnak. Az újítások, amelyeket a kettősmonarchia külügyminisztere tervez, új korszakot jelentenek a magyar-osztrák konzuli intézményben. Most már a kereskedelmi szaktudósítókon, a kereskedelmi múzeum levelezőin kívül kereskedelmi szakértők és a konzulok kereskedelmi tisztviselői szintén odaszegődnek a kiviteli kereskedelem szolgálatába. Csak az a baj, hogy a tervbe vett kereskedelmi szakértők és kereskedelmi konzuli tisztviselők a kettős monarchia érdekeit kell hogy szolgálják. Miképen segítsünk ezen az állapoton és miképen használjunk a magyar kereskedelem érdekeinek? Akként, hogy e kereskedelmi szakértőkre és kereskedelmi tisztviselőkre nézve megköveteljük Magyarország quotájának a pontos figyelembevételét. A kereskedelmi szakértők — informátorok, exportek — megfelelő hányadának a magyar kereskedőkből kell kikerülnie. És a kereskedelmi konzuli tisztviselőknek — ugyancsak megfelelő arányban — Magyarország kereskedelmi főiskoláinak végzett hallgatóiból kell toborzódniok. Magyarországnak néhány kereskedelmi főiskolája van, mindeniknek magas a színtája, e részben tehát nem vagyunk és nem leszünk zavarban, hogy megfelelő szakbeli erő-