Pesti Hírlap, 1908. május (30. évfolyam, 106-131. szám)
1908-05-12 / 114. szám
22 PESTI HÍRLAP 1908. május. 12., Jmdf, amely a fölvilágositást megadja. Annál is inkább ahoz kell fordulni, mert annak segédkezése szükséges hozzá. — Budapest, N. B. 1. Annak a Színháznak nincs színésziskolája. 2. Legjobban teszi, ha az országos szinészegyesület sziniiskolájához fordul, amelyben eredményt érhet el. 3. Ebben az iskolában a felvételek augusztus utolsó három napján lesznek. 4. A jelentkezőktől azt kívánják meg, hogy kellő hangjuk és színpadra alkalmas testalkatuk legyen. A fiúknak 17 éveseknek kell lenniük. Az is szükséges, hogy legalább a polgári iskola négy osztályát elvégezték legyen. Az iskola helyisége Lipót körút első szám alatt van. — Tivadar. Sem szabad, sem kedvezményes jegyet nem fog kapni, mert semmiféle jogcíme sincs hozzá. Ha tehát a kérvényt nem írja meg és nem küldi el, az egy koronás bélyeg értékét megtakarítja. •Asszony. Ha a nőkben a kíváncsiság fölébred, azt nem lehet elcsituítani. Különb esetekben is ott maradnak és minden kritikát hajlandók elviselni. Méltóztassék elhinni, hogy még az esetben is ott maradtak volna, ha a törvényszéki elnök elrendeli vala, hogy egy-két tucat egeret bocsássanak a terembe. Ezzel a női kíváncsisággal senki sem birkózhatik meg sikerrel. — A következő kérdezősködők postás sorsjegyeit nem hozták ki: Előfizető fia 858. — Mulier G. S. S. — Budapest. Sz. — Turócszentmártoni rendes olvasó. Kivonat a hivatalos lapból. Kinevezések, áthelyezések. A kereskedelemügyi miniszter Naszályi József kir. ipari segédfelügyelőt a IVIII-ik fizetési osztály 3-ik fokozatába iparfelügyelővé,'Antal Jakab kir. ipari segédfelügyelőt a IX-k fizetési osztály 3-ik fokozatába, Heller Arnold fizetéstelen kir. ipari segédfelügyelőt a X-ik fizetési osztály 3-ik fokozatába, továbbá Ledniczky István, Hesz Leó, Ganz Géza és Kemenes Géza okleveles gépészmérnököket fizetéstelen kir. ipari segédfelügyelőkké nevezte ki. A pénzügyminiszter a szatmári m. kir. adóhivatalhoz Szétesi Albert szepsi II. osztályt, adóhivatali pénztárnokot I. osztályú adóhivatali pénztárnokká, Kaáli Nagy József Sepsiszentgyörgyi lakost állami végrehajtóvá a szolnoki m. kir. pénzügyigazgatósághoz ideiglenes minőségben kinevezte, Melczer János budapesti díjtalan pénzügyi számgyakornokot ideiglenes minőségű segélydíjas m. kir. pénzügyi számgyakornokká nevezte ki a m. kir. dohányjövedéki központi igazgatóság mellé rendelt számvevőséghez. A vallás- és közoktatásügyi miniszter Feszt László helyettes tanárt a békéscsabai ág. hitv. ev. főgimnáziumhoz, a fennálló szerződésből kifolyólag rendes tanárrá, Bedeus Zehna okleveles tanítónőt az aradszentmártoni állami elemi népiskolához rendes tanítónővé nevezte ki, Preininger Dezső mehalai és Laub János kovaszinei állami elemi iskolai tanítókat 1908. évi augusztusi hatálylyal kölcsönösen áthelyezte. Az igazságügy miniszter Kiss Gyula nezsideri kir. járásbirósáági segédtelekkönyvezetőt a csepregi kir. járásbírósághoz telekkönyvvezetővé, Biró Károly nagyajtai kir. járásbirósági telekkönyvi átalakító dijnokot a dicsőszentmártoni és Szabó Miklós szabadkai kir. törvényszéki dijnokot a bajai kir. járásbírósághoz írnokokká nevezte ki, Fekete József, a m. kir. igazságügy minisztériumban alkalmazta a nagyváradi kir. törvényszék, írnokot irodasegédtiszti minőségben am. kir. igazságügyminisztériumhoz helyezte át. A központi statisztikai hivatal igazgatója Ehrenreich András és Tóth Péter statisztikai hivatali napidijasokat statisztikai gyakornokokká nevezte ki. A brassói pénzügyigazgató iSundor’Lajos'sirássói m. kir. fővámhivatali díjtalan gyakornokot ideiglenes minőségű díjas vámgyakornokká nevezte ki a poeticáit m. kir. fővámhivatalhoz. A nagyváradi főügyész ,Kiss János gyulát és Jakab János nagyváradi kir. tör. vényszéki fogházőröket kölcsönösen áthelyezte. Az ügyvédi kamarák káréból. A budapesti ügy-' védi kamara közhírré teszi, hogy dr Bakács Ignác, dr Hein István, dr Kalmár Ármin, dr Lukács Imre, dr ifj. Sándor Pál, ügyvédek, a kamara lajstromába bejegyeztettek, dr Freund Henrik budapesti ügyvédi pusztra, elköltözése, dr Tószeghy Albert budapesti ügyvéd önkéntes lemondása,következtében, az ügyvédek lajstromé-ből kitöröltettek, dr. Freud Henrik ügyvédi iratait dr Kallós Sámuel budapesti ügyvédnek adta át; dr Tószeghy Albert ügyvéd irodája részére gondnok kirendelésének szüksége nem forgott fenn. A szabadkai ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr SzőkeJózsef pálinkás ügyvédet az ügyvédek lajstromba iktatta. A szatmárnémeti ügyvédi kamara közhírré teszi, hogy dr Kurtucz (Curtutiu) Kornél , szinérváraljai lakos ügyvédet* 1908. évi február 21. napjától kezdődő joghatálylyal, a kamaránál vezetett ügyvédek névjegyzékébe , bejegyezte. Pályázatok: A kissinkei (Nagyküküllő m.) póstai ügynöki á.-ra máj. 29-ig. — A szunyogszéki (Fogaras m.) póstai ügynöki á.-ra máj. 29-ig. — Az ojtóztelepi (Háromszék m.) póstai ügynöki á.-ra máj. 29-ig. — A bükszegi (Arad m.) póstai ügynöki á.-ra máj. 29-ig. — A vukovári pn.-ig.-nál titkári á.-ra 2 h. a. — Moson vármegyei altiszti á.-ra jun. 9-ig. — A gyöngyösi jbnál albirói á.-ra 2 h. a. — A szilágy sotulyói jbnál albirói á.-ra 2 h a. Csődök. Az eszéki tvszék Paunz Ede szatócs e., csb. Stühlhoffer Károly, tg. dr Neubauer János, bjh. jun. 7. — A máramarosszigeti tvszék Honig, József kor. e., csb. dr Réczei Sándor, tg. dr Anderko Izidor, bjh. jul. 7. __ A nagyváradi tvszék Duttkay Dezső sarkad! gazdatiszt, csb. dr Szegedy Lajos, tg. dr Boros János, bjd. jun. 18. Árverések a fővárosban. Agrária magyar gépforgalmi részv. társ. ing. Huba-u. 7., máj. 12. — Fischer Sándor ing. Vérmező u. 16., máj. 13. ~5Dr Breiter Miksa ing. Király'u. 72., máj. 12. — Török Vilmos és trsa ing. Damjanich u. 39., máj. 15. — Budapesti munkás fogyasztási és önsegélyző szöv. ing. III., Lajos-u. 151., máj. 12. —1 Palmer Ferenc ing. Párisi-u. 2., máj. ,12. —1 Placht Ilona ing. jun. 23., Alkotmány-u. 14. Árverések a vidéken. Nagy Elek ing. Halászban (Tápiószele), máj. 12. — Raumöhl Ignác ing. Dióspatonyban, máj. 21. — Zájácz János ing. Miskolcon, máj. 14. — Verbó Sándor és k. ing. jun. 9., R.Szeiltmihályon. — Sehaesach Guido ing. Besztercén, máj. 20. — ’Neumann Sándor ing. jun. 9., Pápán. — Szász Géza ing. Bogláron, máj. 14. — Quasztler Mór ing. Pozsonyban, máj. 14. — PeCsurkes József ing. Rózsapallagon, máj. 16. __ Vadnai Pál ingt. máj. 18., Miskolcon. — Frimarca Janovie ing. Lepkésesten, máj. 13. — Andrei Lajos ing. Tatán, máj. 12. — Hlok József ing. máj. 15.,Dettán. — Herczeg István és n. ingt. máj. 29., Mindszenten. — Csák János ing. aug. L, Kisvárdán. — Bródi Henrik ingt. jun. 16., Vácon. — Szabó László ingt. jun. 2., Erzsébetfalván. — Weiszlovits Adolf ingt. jun. 16.,Nagyváradon. — Dőry László ingt. aug. 12„ Dunnvecsén. — Totóján Joachim és n. ingt. máj.,20., Gyulafehérvárott. __ Dercsénvi Ferenc ingt. jun. II., Beregszászon. — Szabó László ingt. jun. 2., Erzsébetfalván. — Mayer János és n. ingt. jun. 15., Csukáson. Ingatlanok forgalma afővárosban. A 'lefolyt héten a következő fővárosi ingatlanok kerültek' (fivérei) alé: . . . ' . itti Pestést: Burg Nándorné XVII., Nagydiósfő-utcav 26. szánja házrésze 1888 koronáért Spatz, Lipótra. Cornea Ferencné -VI., Gyál-Utca-24. -SIs. háza. IHI.TpO .koronáért Kelemen Bernátnéra. Friesz, Andrásné VIII., óriásutca HL. sz. házrésze 10.Ottló, koronáért Slattmann, Jánosáéra. — Bogátsy László IV., Bástyá’utca25. számú háza 85.000 koronáért a pesti hazai takarékpénztár egyesületre (árverésen)..—- Nusz Borfiáié- VIII., Bézerédgutert ,5.sz. háza -özv. Bantaseder Istvánnéra (öröklés). —- Gonda Henrik VIII., Néma utca 4—.43. Sofima háza 56.000 koronáért dr Dáni Jihányi)éra..Őszy., Ocskay Szilárdné IX., Liliom-utca 9. számú háza 26.600 koronáért Mészárits Péterre. — BodánszkyZsigmond VII., Wesselényi-utca 13. számú háza 154.266 koronáért Biró Gyulára.— Riedl József VII., Nagydiófa-utca. 19. sz. háza dr Hiedl Józsefre (öröklés). ---:;Özv .Dehottola Ernőné és gyermekei VI. Lovag,utca 3. szfirini házuk 68.000 koronáért Rieim Jakab és nejére. — Özv. Spiró Albertire és gyermekei VI. Nagymező utca, 140. számú házak 92.788 koronáért ,Rosenthal, ignácia: .Bredesser és Bernhardt X. ker., Kőbányai Óhegyen fekvő 8173 —8177—10. brsz. ingatlanuk10.000 koronáért. Manczfeld Gáspárra. .— Weigert Lajos VII., .Síp-utca 27. sz. ,házrésze özv. Weigert’ Lajosnéja. (öröklés)— Kemény , Béla X., Kőbányai ,óhegy. ^251. brsz. ingatlana 1000 koronáért Budapest főváros korona^^rev.(kisájátítás). — Magyar gyapjutempés kalapgyár Atil.Vizéria*,ut 43. sz. jajza * 170.000 koronáért Gyúki—Gyuki és Freddel Danieiia. __Paizs Pál éstársai VIL. Almássy-tér 9. sz. házuk 166.500 koronáért ircenk. -listaQS. és nejére. Budán: Schiller Rezsőné Ill., Zöldmst'li-dülő, 5'Zil. brsz. ingatlana Kutii Antal és peréire... -yW'Füredi Gyuláné és társai I., Krisztina-körút 97. sz. bészük .özv. Drutsek Zsigmondnéra. — Kun Iván -Kutvölgy 8988. brsz. ingatlana 6200 koronaért's Rittinger Ilonára. — Nebenführer Ferenc és neje Hl., Bokor-utca 15. 97. házuk 16.000 koronáért Wiesler Károly és nejére. — Róthammer Terézia II.,.Batth.v.Py utca 47. sz. . házrésze 2000 koronáért Róthammier Istvánra. — Witzkovits Ferenc és neje L. Sasadyldülő 12184.. hrsz.' ingatlanjuk 600 koronáért Witzkovits Istvánra. — Róti Beinitz Lajosné' I., Törökvész-dülő 6564—1—a—1. brsz. ingatlana 61.000 koronáért Ihrenzl Tautóra. — Dénes, Zsigmond Jo-'Logody-utca 1893—1—2—a brsz. ingatlana 24.000 koronáért Ottlik, Gézára., — Balássy Antal II. ,Fő ubl. 60. számu ingatlana dr Balássy Antalra. — Wührl József HL, Soltárvölgyi-dülő, 4257—263—1. iirsz. ingatlana Szimeth Istvánnéra (öröklés). Lőiv Ilárion, és furrsai III., Táborhegy 2422—1—2. hrsz. ingatlanok oö6tb koronáért Németh Jánosra. — Bartalits Sándorné HL, Bécsi út 171. számú háza 16.000 koronáért Ligeti Gyulára. — Szaszovszky Ottó III., Filatori-dülő 5933—36. hrsz. ingatlan részei Budapest fővárosra (.kisajátítás). —Schmidt Jánosné és Wohlmuth István Hr., Táborhegyi dűlő 2796. hrszl’ ingatlanuk 2060 koronáért Iynador--József és nejére. — Finály Zsigmond és neje IIII., Aranyhegyi dűlő S714, brsz. ingatlanuk 35.210koronáért Rock István cégre (árverésen). — Jetádlfer József és neje I-II, Lőpormalom-dűlő 758, brsz. ingatlanuk 200 koronáért Quittner Árminra. — Nebenfübrer Györpné és Nebenführer József III., Testvérhegyi-dülíj 2707. bírsz. ingatlanok -10O0 koronáért pexner Antal és nejére. — Friedrich János ill., Bécsi-ut "4. sz. házrésze 1356 koronáért Friedrich Antalra. - - y A budapesti értéktőzsde hivatalos árjegyzései 1908. évi május hó 11-én. Államadósság. a) Magyar államadósság. °/a Magyar aranyjáradék ..... 4 Magyar kor. ért. jár. adóm. 3Va Magyar kor. ért. jár. adóm. 4 Államk. vkapucéljar. adóm. 3 1870-iki ny.-köles. 100 frtos Horvát-Szlavón kárt. kötv. 47* Magyar földteherm. kötvény 4 Horvát-Szlav. földtehm. k. 4 Tiszai és szegedi ny.köles. 4 b) Osztrák államadósság. Aranyjár. adóm. az. írtban 4 Koronaértékü járadék...........4 Áll. sorsj. 1860. é. 500 írt o. é. 4 ÁH. s. 1860. évb. 100 frt o. é. 4 ÁH. 8. 1864. évb. 100 írt o. é. ÁH. s. 1864. évb. 50 frt o. é. Más közkölcsönök. Bosnyák-Herceg. orsz. köles. 4 Bosnyák-Hercegov. o. v. k.47a Budapest főváros 1897. kölcs.4 Budapest főváros 1903. kölcs.4. Orosz államkölcsi. 1906. évről 5 Temes-bégavölgyi kölcsön... 4 Záloglevelek és kölcsönkötvények. Budapesti iitéz. kibocsátásai. Belvárosi takarékp. r.t. 47a Egyes, budapesti főv. takp. 4Vs Egyes, budapesti főv. takp. 4 Hazai bank r.-t. kötvénye 4Vt Kisbirt. orsz. földh. 507-a évre 5 Kisbirt. orsz. földh. 507a é. 472 M. agrár- és jár.-b. szőlők. 4 M. agrár- és járadékb. jár.-j. 472 M. agrár- és járadékb. zak-l.472 M. ált. tak.-p. r.-t. 50 évre 4 M. ált. takp. r.-t. 65 évre 4 Magy. ált. takarékpénztár 47a M. földhitelint. írtban 41 é. 4 . M. földhitelint. írtban 50 évre 4 M. földhitelint. írtban 63 é. 37-’ M. földhitelírt. szab. talajj. 4 M. jelzáloghitelbank írtban 47- M. jelzáloghitelbank írtban 4 M. jelz. közs. kötv. 50 évre 47-* M. jelz. közs. kötv. 50 évre 4 M. jelz. közs. kötv. 60 évre 32 M. j.hitelb. conv. ny.k. K 100 M. szab.subsc. ny.kötv. K 100 Magy. lesz. és pénzv. bank 4 M. orsz. közp. takp. 40 év. 47 M. orsz. közp. tak.-pénztár 4 M. tkp.kp. jbákkör 16.kib.472 M. takarékp. közp. jelzálogb. 4 M. takp. közp. jelz. közs. k. 4 •• M. takp. közp. jelz. közs. k. 4 Osztrák-magyar bank 50 é. 4 Mai ij záróárfolyam 1 i pénz Áru 1 111 115, 111'5 S2 80 18330 c?,170 £410 79— 80— 188 19?— 160 50 10160 £4 25 £525 955 9616 146— 150— Jiesio 11660 97 50 £8— 15025 15425 214— 220•263— 267— 2631— 267— V ' 91751 9275 99— 100-9175 9225 9115 8225 £5— £550 9275 6375 £850 9950 £«--1100 9353 9450 69 100— 101--110250 £8— 99— 94125 9525 98— 99— 98— 99— 94_ 95_ 94— 95---99— ICO— £7— 98— 9260 9360 8450 8510 6250 9350 CS25 10025 9350 9450— 100— »0 94— 11850 17050 100■— 101 -93125, .9425 9850 9850 935 1 946) £8 ' 9875 9375 9475 9875 9375 92— 93— 98■35 S355 Mai záróárfolyam 0/0 Pesti hazai tak.-p. közs.k. 472 Pesti hazai tak.-p. záloglev. 4 Pesti h. első takp. ny.k. K 100 Pesti m. keresk. bank frtb. 47a Pesti magyar keresk. bank 4 Pesti m. k. b. közs. k. 110 f. 41/a Pesti m. k. b. közs. k. 105 frt 4 Elsőbbségi Kötvényeit. Adriam.kir.t.hajóz. r.-t. 41/frto Bpesti köz. vaspálya kor. ért. 4 Bpesti villamos v. vasút r.-t. 4 Budapest-pécsi vasút...........4 Déli vasút .......................... 4 Kassa-oderbergi vasút 1889. 4 Svassa-oderbergi v. 1889. ar. 4 Kassa-oderbergi vasút 1891. 4 Kassa-oderbergi v. 1891. ar. 4 M. folyam- és tengerh. r.-t. 41.a Torontáli helyi érdekű vasutak ,1 Sorsjegyeit. Névért Bazilika sorsjegy...........K 10 | Bazilika sorsj. v .felülb. K 10 | Bécsv. ny.-köles* 1874. é. K 200 ! Budavárosi sorsjegy ív 80 Budav. sorsj. o. felülb. K 80 Erzs.kir.-né szanat.sorsj.lv 6 .,.Tó szívjegyes, sorsjegy K 41 . Jó szívjegyes,s.o. felülb.K 4 , Magy.vörös-kereszt sorsj.K 10 M. v.-kereszt s.o. felülb. K 10 ! Olasz vörös-kereszt sorsj. K 24 O. v.-kereszt s. o. felülb. K 24 Osztrák v.-kereszt sorsj. K 20 Osztrák hitelintéz, sorsj. K 200 Pálffy sorsjegy .............K 84 . Szerb ny.-k. 100 fr.-kéntK 96 | Sz. ny.-k.100 fr.-kéntv. f. K 96 | Pénznemek ! Arany, magy. vagy osztr. vert . Arany, m. vagy osztr. 8 frtos Arany, 20 frankos................... Arany, 20 márkás......... Stem. kir.v. egyenért.b 3. (lapm.) Franczia bankjegy (100 frank) Olasz bankjegy (100 Fra).... Papirrubel darabonként .. Román bankjegy (100 lei)... .Szerb bankj. (100 ezüst dinár) Váltók árfolyama ilátra. °/p Amsterdam 100 doll. írtért 37* London 10 font sterlingért 3. Németh.-piacok 100 m.-ért.5 Olasz b.-piacok 100 líráért 5 Páris 100 frankért.............. 3 Svájci b.-piacok 100 fr-ért 37* !! Szentpétervár 100 rubelért 67* !| Pénz 1Áru 99 100 V.m £450 £5 50 10150 102 50 99251 100!25 S330| 94 30 103— 1041— 8460 95 60 9950 100 50 9425 1 95 2a 90— 91 — 9525 1 90 25 in—113~ 8650 97 50 111130 112.80 96— 97 — 11180 112 80 93 100 — 93 99 — 20 221— 2050 22150 501 510 — 218 228— 2281-2381— 775 8.25 10_ 12— 10— 12 — 24__ 56!— 23_ 30 — 37 39 — 42 44— 51_ 55! — 453— 463 — 190— 200 — 103— 113 — 107— 117j— ■»135 nT4s 1908 ■18 jP 190» 19: i-i 23bl 23. 57 11758 11798 9561 95 90 98110 9580 252. 2153 ' 9425 9S —*--19850 188 93 24013 24011S 1176’. 117 SS 850S 85.86 956; 95 90 9540 95.707-1 --1 — Bankok részvényei. Névért. Oszt- K Angol-osztrák bank K 240 Első maerg. iparbank K 300 Fiumei hitelbank K 160 Bp.giró- és pénzt. e. K2000 Hazai bank r.-társ. K 200 Hermes m. ált.váltóti. E 200 Horv.-szlav. orsz. jszb. 200 Magyar ált. hitelbank 400 Magyar jelz. hitelb. Ar. 240 Magyar keresked. r.-t. 400 36.— Mi. kir. sz. oszt. s. r.-fc. 500 112.— Magy. lesz. és p.-v. b.K 400 28.— M. takp. közp. hb. r.-t. 1000 —..— Magy. tkp. közp. tszb. 1000 55.— M. telepitő.és pare. b. 200 16.— Osztrák hitelintézet.. 320 30.— Osztrák-magyar bank 1400 107.40 Pesti magy. keresk. b. 1000 160.— Uniobank 400 30.— Takarékp. részvényei. Belvárosi takp...........K500 32.50 Bpest-erzsébetv. tkp. K200 12.— Bpest-lipótv. tkp. r.-t. 200 6.— Bp. tp. és o.z.-k. r.-t. K 400 24.— Egy. bpesti főv. tkp. 600 116.— Magyar ált. takarékp. 500 33.— Magy. orsz. közp. tkp. 600 85.— Pesti hazai takarékp. 2000 750.— Biztositó-társ. részvényei. Bécsi biztositó társaság 400 26.— Első m. ált. bizt.-társ. 2000 750.— Fonciére pesti bizt. int. 200 14.— M. jég- és visz.-b.-r.-t. 200 20.— Pannónia visz.-bizt. int. 600 150.— Gőzmalmok részvényei. Borsod-misk. gőzm.r.-t. 200 25.— Concordia gőzm. r.-t. K 200 . 8.— Első budapesti gőzmal. 500 .180.— Erzsébet gőzmalom .. 400 20.— Lujza gőzmalom . 320 12.—1 hengermalom ....300 18.— Esti molnárok és sütők 400 20.— Pesti Viktoria gőzmalom 300,36.— Bánya- és téglagy. részv. Bpest sz.-lőrinczi téglagy. 20 20.—Északm.e. k.-b.'ősiparv.200 13.— Felsőm. b.- és kohóm. 150 20.— István téglagyár v.-ítárs. 300 18.-7 Kőbányai gőztéglagyár 320 40.— Kőszénb. és téglagyár 20 20.— Magyar aszphalt r.-t. 200 10.— Magy. ált. kőszénb. r.-t. 200 20.— Magyar kerámiás gyár 200 16.— Salgótarj. kőszénbánya 200 3£.— Újlaki tégla- és m.-égető 300 16.— Mai feróár föl van Fonz10. "Top” 369 - 150— ,77 50 50 504 190 163 415 212^ 535 1605 15425 480 0640, 260 313 2100 5 61 332 175 1435 32S 278 325 340 6^0 355 243 550 250 1200 465 150 630 21S 582 290 W.?. ■ '•194 ■ 165 • 4°1 • 2125 • 591 lf 25 ■ 16525 ■ 490 “ 9740 - 265 - 317 - 2170 -392 - 110 - 1455 - 135 -283 - 335 - 365 - 840 -365 • 250 - 670 - 260 - 1220 - 167 - .154 - 640 - . -:20 r 583 - 293 ~ Vasmüvek és gépgy. részv. Névért.’Oszt.. K Danubius h.-és gépgy. 150 10.— Első m. gazd. gépgyár 200 20.— Fegyver és gépgy. r.-t. 300 12.— Ganz és trs. vasönt. K 200 lö0— IM.-belga fémipar r.-t. 200 14.— Nadrági vasipar trs. IC‘400 32.— „Nichols.“ g.-gy. r-t. K 200 14.— Rimám--salgat.vasnift 260 28.— Schlick-féle vasöntöde 400 24.— Weitzer J. gép swagg.-gy.K 250 20. — Könyvnyomításf. részv. „Athenaeum“ k.ny.r.-t.200 10. — Franklin-társulat ... . 300 32. — Könyves K. els. részv. 200 13.— „Pallas“ irod. és ny.r-t. 400 — « — Pesti kt'myvny. r.-t. 1000 160.— Révaitestv.k.int.r.-t. 200 12.— Különféle vállalatok részvényei. Alt. o.-m. jégszeszt. K. 400 120.— Brassói cell.gy. r.-t. & 200 25.— Budapesti vill. r.-t. KI 200 14.— Első m. betüönt. r.-t. 200 18.— Első m. gyapjúm. r.-t. 4TKT- ’’40.-^-' Első magy. részv. serf. 600 130.— Első m. sertéshizlaló 400 24.— Első m. szálloda r.-L K 160 25.— Első v p. spódiumgy. K 200 —.— Fiumef rizshántr»légi.v. 100.050.—? Gschwindt-f. szeszgy. 400 70.— Hung. műtrágyái.v. Tv 200 14.— Köb. polg. serf. f.-fc.K 200 Iá*-TMagy. cukorip. in-t. K 12001QQ.— M.fém-és lámpaári így .K 1 200 Ifl.— M. ruggyantaárigy. K 200 25.— Magyar v. forg. r.-t. K.200 25.— Magyar villám, r.-t. ív 200 lg.— Royal nagy száll. r.-társ. 100 —.— Közlekedési vállalatok részvényei, Adr.m. k. teng.haj.r.-t. 200 22.— Aradi és cs. egy .Vas. r.-t. 200 —.— Barcs-pákrádi vasút 400 20.— Budapesti közúti vasp. 200 26.— Bpesti köz* vasp. élv. j. —.— 16.— Bpesti villam/Vár. V. 200. 14.— Bp.villám.vér-.v.élv.j. —. 4.— Bpest-ujpest-r.p. v. K 200 10.— Déli vasút ... .... . .fr 500 —.— Első cs. k. dglr. társ. pp 500 42.— Kassa-Oderberf^i vasut. 400 15.83 M.foly.cate 11 gerh.y. -J.. K20.09 Magyar h. ó. vas. r.-t. 200 14.— Mátam. sóv. els.részv. 200 9 .— Osztr.-magyar államv.'fr 500 fr'33 Pécs-barcsi vasút.... 400 19.88 1 Mai járóárfolyam Pénz ■ÁBÜ 219—5224 Xu)_ 39) . ^0— .235 380)— 2850 . 3-10— 310 nat-220 400— 410 387 388 200_ £10 . (90T-faoo 200— 208 225— 203 2400—3500 ■210■,023V 1850_ 1 1050 400— 410 310— 412 320— Sf) 730 82) (60**—480) 420— 440 475—. 43 '. 100--110 2800—2043 ISO—1X50 .-,60 410 342—.352 1800—1350 284 294 373— 380 365— 367 278 280 123 125 411_ 413 210— 214 ■400—. 40 54825,64) 310— 26750 268 73—-77 .18.8— 190 1023—1033 353—360 ■ '—*•—. —-250—-260 185—19? —.— *13 420 75 ÁTSZÁMÍTÁS: 1 frtp.é.— 2K,1 frt p.p.= 2.10K,1 ar.frt 2.40K,1 n.b.márka = -1.18K,líránk = —.95K,1 olasz líra..==—.96K,1 fonsterling^=24«-