Pesti Hírlap, 1927. augusztus (49. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-25 / 191. szám

Mit olvas a császár? Kényelmes ülés esik a dohányzó minden székén. A császárnak egy vánkosos bőr-karosszéke van, mellette az enyém. Itt üldögélünk esténként és foly­tatunk élénk eszmecseréket vendégeinkkel és azok­kal az urakkal, akik önként szolgálják a császárt számkivetésében. A császár gyakran olvas fel ne­künk valamely olyan könyvből, amely fölkeltette ér­deklődését. Minden este­ hangosan olvas fel francia és angol újságközleményeket, amelyeket le is for­dít, ha szükséges. A legutóbb olvasott könyveink egyike lenyűgöző elbeszélését tartalmazza annak a német embernek, aki Dél-Amerika erdeit kutatta át bámulatos kalandok között. Ezek abban csi­csosod­tak ki, hogy feleségül vette egy emberevő törzs egy tagját, egy Sigi-Sigi nevű lányt. Egy másik könyv, amely végtelenül érdekelt engem, Krasnoi­ tábor­noknak, ennek az orosz katonának és regényírónak könyve az orosz birodalom bukásáról. E háromköte­tes munka címe A Császári Sasoktól a Vörös Zász­lóig. Véleményem szerint az utolsó kötet túlságosan borzalmas; ez tartalmazza a bolseviki rémtetteknek tűrhetetlenül realisztikus leírását. A császár nagymennyiségű angol és amerikai publikációt kap. Kék ceruzával jelöli meg azokat a helyeket, amelyek különösképen érdeklik. A nemzet­közi vonatkozású napihírekből maga állít össze egy kivonatot. Ezt esténkint magyarázatok kíséretében fel szokta nekünk olvasni. E kivonatokból, amelyek iktatószámot kapnak s a levéltárba kerülnek, tekin­télyes gyűjtemény kerül ki. A császár e kivona­tait, mint kegyének különös jelét, sokszorosítva meg szokta küldeni néhány jó ismerősének. A császár e szelekciói mutatják, mily éles­eszűen itéli meg a napi eseményeket és mily csalha­tatlan érzékkel tudja elválasztani a búzát, a kon­kolytól. Az egyformán fekete nyomdafesték nem tudja reprodukálni a cs­ászár egyéni kifejezéseit, szatirikus fordulatait s azt a humoros hangsúlyt, amellyel a különböző tételeket kíséri. Időnként jós­lásokkal szakítja meg olvasmányait. Meglepő, hány jóslatát váltják valóra az események. Alig hiszem, hogy a ma hivataloskodó külügyminiszterek jobban értenék meg a világ eseményeit, mint ez a szám­űzött császár, ő a politikai fejleményeket nem egy nemzetnek, nem is egy nemzetcsoportnak, hanem az egész emberiségnek szempontjából nézi. Mint igazi államférfi, nem napokban, hanem évtizedekben és évszázadokban gondolkozik. A császár a régész, hajós és­­ a spiritizmus ellensége. De nemcsak a politika köti le férjem figyelmét, a császár szenvedélyes régész és vallástörténész. Faji problémák is mindenkor lekötötték képzelő­tehetségét. Frobenius Leóval való érintkezése még növelte ezt az érdeklődését. Régi vesszőparipáját, a hajózást, a császár Doornban sem hanyagolta el. A hajóépítés technikai részleteiről olyan előadást tud tartani, mint a legképzettebb mérnök. A császár mindenkire meglepő hatással van és megjelenése, akárcsak azé a másik szürkeszakállú örökifjúé, Bernhard Shawé, mindenki számára élvezetes. A császár nem bíbelődik spiritizmussal, de ér­deklik őt az exotikus problémák vizsgálatai, ame­lyek, akárcsak a varázsvessző, alkalmasak arra, hogy észszerű megfejtést nyerjenek. Nem hisz szelle­mekben, sohasem látta a mesebeli fehér asszonyt sem a berlini palotában, sem a doorni kastélyban. Tiszta esze tagadja kísértetek létezését. Olvasás cél­jából a császár némelykor nagy szarukeretes szem­üvegeket tesz fel, amelyek, ha a francia humorisz­tikus lapoknak hinni lehet, igen népszerűek az Egyesült­ Államokban. A császár korán kel s e célból tizenegy óra táj­ban rendszerint visszavonul. Szereti a rendet. Have­lock Ellis mondja, hogy az élet: tánc. Ritmus kor­mányozza a világegyetemet. A császár élete is tele van ritmussal, hatalmas egyéniségének e fő jellem­zőjével, amely ráfekszik Door­ra is. Én is azt az életet szeretem, amelyet ritmikus rendszeresség sza­bályoz. Szerencsére a mi két ritmusunk nem ellen­kezik egymással. Nem nagy erőfeszítésembe került, hogy átvegyem az ő ritmusát. Szívünk és életünk együtt lüktet. Hogy lesz hercegkisasszonyból jó háziasszony? Egy komoly kis leányka tarka kartonkötény­ben háztartást játszik. Nagy komolyan, csaknem tisztelettudóan ebédet főz, három babahölgynek és három babaúrnak. A menü: a magáéból megtaka­rított cukor, a parkban összeszedett makk, és vala­milyen leves, amelynek főzésében azonban több ré­sze volt a szívnek, mint a szakácstudománynak; van benne só, cukor és liszt és egy kis paprika is. Ez kissé egyoldalú koszt. Azt hiszem, nincs benne vita­min. A babacsalád azonban eléldegél rajta. Mellette egy kiszáradt nevelőnő alig tudja eltit­kolni megvetését és orrát fintorgatja. Úgy látszik, nem ítéli illőnek, hogy egy, a X. századig vissza­nyúló sorú őssel bíró hercegkisasszony főzéssel töltse az idejét, még akár a játékszobában is. — Az olvasó egy kis fantáziával kitalálhatta, hogy ki ez a kis hercegkisasszony? Ez a hercegkisasszony később részt kivánt atyja háztartásából és ragaszkodott ahhoz, hogy el­mehessen a Saale folyó melletti Burgh várának fes­tői konyhájába, ahol a hatalmas kéményeken át behull a korom s ahol a főzés szaga sérti a kényesi orrokat. A nevelőnő ekkor már nem tud uralkodni magán: megtiltja gyámoltjának, hogy átlépje a konyha küszöbét és elveszi kedvét attól az illetlen szándéktól, hogy szemével lássa, miként végzik egy háztartás munkáját. És amikor ez a hercegkisasz­szony mindezek ellenére ismét megkezdi az offenzí­vát, az arisztokratikus nevelőnő a herceghez fölleb­bez lányának plebejusi hajlandóságai ellen. A herceg, XXII. Henrik, kacag. — Minden lánynak — úgymond — tudnia kell főzni. A háztartás ismerete hozzá tartozik minden nő vagyonához, legyen bár hercegnő, vagy szoba­lány. A nevelőnő elvesztette a csatát, elcsendesedik és magának tartja meg meggyőződését. Az a körülmény, hogy nevelőnőm ellenzése da­cára korán megismerkedtem a háztartási dolgokkal és hogy atyámtól a rendszeres munkához való tehet­séget örököltem, lehetségessé teszi, hogy sikerrel vez­essem mindkét háztartásomat. Vezetem doorni háztartásomat, anélkül, hogy elhanyagolnám san­bori háztartásom ellenőrzését, gyermekeim sziléziai otthonáét. Minden háztartás úrnőjének, személyét juttatja kifejezésre. Még ha nem is ő személyesen választotta össze a bútordarabokat, egy meghatá­rozhatatlan valami az elrendezésben elárulja az ő keze nyomát. Amikor én belépek egy házba, mind­járt meg tudom mondani, hogy a ház úrnője a maga kezében tartja-e a gyeplőt, avagy háztartása vezetését másokra bízza? Nincs igazi élet sem a leg­méltóságosabb kastélyban, sem a szűk, bérelt lakás­ban, ha a ház úrnője alkalmazottakra bízza saját kötelességének teljesítését. Sem­ mindenes lány, sem fölényes házvezetőnő, avagy titulás főkomornyik nem töltheti be a háziasszony helyét. A nő háztar­tása az ő királysága, amelyet veszély nélkül nem hanyagolhat el. Ez egyébként vonatkozik úgy boltos­nékra, mint királynékra. Számomra nem kellemet­len feladat a háziasszonykodás. Ellenkezőleg, élve­zet, amely munkával tölti be és színnel festi meg­ életemet. Ez nem azt jelenti, hogy a háziasszony a saját maga súroló asszonya legyen,­­ ami valóban nehéz mesterség Doornban. A főépület, ha nem is valami terjedelmes, tizenöt szobát tartalmaz. A télikertben s a gyermekek lakosztályán még tíz-tizenkét szoba van. Van még néhány szoba a kapuházban, ezeket foglalják el vendégeink. Végezetül külön van a szol­gaszemélyzet kvártélya és még két-három kisebb épület. A ház úrnőjének tehát, még ha nem is vesz kezébe seprűt, legalább is tudnia kell, várjon min­dent annak rendje és módja szerint leporoltak-e, mindent felsoroltak-e? Én nem állítom, hogy én sajátkezűleg főzöm meg a császár étkeit, azt azonban tudom, hogy csir­két, vagy borjút fogunk-e ebédelni? Tudom, hogyan kell főzni-sütni ezeket az étkeket. Hogyha a császár­ral egy puszta szigetre vetődtünk volna, nem kel­lett volna éhenhalnunk, hacsak nem a sziget termé­ketlensége következtében. Egyszerű étkeket magam is el tudok készíteni táplálóan, ízletesen és beosztás dolgában is kiismerem magamat. Császári iparosok. A legtöbb fejedelmi személy, akivel találkoz­tam, igénytelen, egyszerű és nem kérkedő életmódot folytató. Ez alatt nem azt értem, hogy a forradalom kényszerítette egyikre-másikra a takarékosságot; nem: természetes életmódjuk ilyen. A királyi pompát a külső emberek kívánják meg. Fejedelmi szemé­lyek nem óhajtják elveszíteni a külvilággal való érintkezést. A Hohenzollernek különösen szerették erősen megvetni lábukat a talajban. Ez az érzés szülte a Hohenzollern-családban azt a hagyományt, amely szerint minden hercegnek nevelése kiegészí­téseképen meg kell tanulnia valamely mesterséget. (Folytatjuk.) ELEIEM. Hermina, reuss-greizi hercegnő, 11. Vilmos német császár feleségének emlékiratai. tizennyolcadik közlemény. Copyright by Anglo-American Newsvaver Service and by Pesti Hirlap. PESTI HIRLAP 1927. augusztus 25., csütörtök. Tanulmány a párizsi divatról. A francia akadémia tagjai, grófok, hercegnők, és hivatásos varrónők a női divat fejlődéséről . Milyen a legujabb párizsi hajviselet? Párizs, augusztus. (A Pesti Hirlap tudósítójá­tól.) La Mode. A divat. Ezt a címet viseli az a már külső alakjára is elegáns könyv, amellyel egyik francia kiadó most ajándékozta meg a tengerparton nyaraló párizsi hölgyeket. Nem sablonos divatlap­ról van szó, szabászati ábrákkal, mintákkal, model­lekkel, hanem egy a mai divattal, a divat problémái­val, jövőjével foglalkozó ízig-vérig irodalmi munká­ról, amelyben a legelőkelőbb francia nevek sorakoz­nak föl. Azt is lehetne mondani, hogy e könyv lap­jain a párizsi elegancia szakértői adnak egymásnak találkozót. A teoretikusok, mint Abel Hermant, a francia Akadémia tagja, Eugéne Marsan, Paul Re­boux, továbbá De Castellane márki, André de Feu­quiers, Gabriel Doumergue, akik nemcsak magya­rázzák a divatot, hanem lanszírozzák is. Az írók között egyetlenegy asszony szerepel, Lucien Murat hercegnő, aki azt mondja, hogy a mai divat sokkal erkölcsösebb, mint volt abban a korban, amelyben az ő két tanu­ja élt. A férfiak nincsenek egy véleményen a hercegnővel. De Cas­tellane márki azt mondja a mai női divatról, hogy immonde, mert, szerinte, már ott tartunk, hogy a tisztességes nagymamákat sem lehet megkülönböz­tetni a kokottoktól. A divatamatőrök mellett megszólalnak a di­vatszalonok tulajdonosai és tulajdonosnői is; utó­végre ők felelősek a mai divatért. A női divat fej­lődéséről, jövőjéről kérdezték meg őket. A feleletek a következők voltak: — A napokban Chantilly-ben láttam egy fia­tal leányt lovagolni. A leányon fekete zsakett volt és szürke szoknya. Én ezt a divatot fogom fanazi­lozni. — Végre meg kell oldani már ezt a rövid szoknya-problémát, — mondotta a másik. — A most divatos rövid szoknyában, ha egy nő leül, — ... s'ouvrir comme un parapluie. A jövő szoknyája a­­ nadrágszoknya. — A mozi megölte az estélyi ruhákat. — álla­pítja meg a harmadik. — A sötét termekben arra már nincsen szükség. A jövőben az estélyi ruhákat is, mint a kosztümöket, szériaszárára fogják gyár­tani. — A modern asszony rajong a nuditásért, — jelenti ki a negyedik divatszakértő. — A divatnak ehhez alkalmazkodni kell. A párizsi nők különben túlzásba ezt nem viszik és nálunk a nuditás is b­ír. A válaszok között legérdekesebb az, amelyet a place Vendome egyik ismert női szabója adott, aki szerint az elegáns asszony az, aki délelőtt tizenegy órakor felöltözik és éjfélig nem is változtat ruhát. Tehát olyan ruhát kell kreálni, amely reggeltől éj­félig, minden helyen és minden alkalomkor — ele­gáns. Ennyit a ruhákról. Hátra van még a női hajviselet. Divatba jön-e még valaha a hosszú haj? Erre a kérdésre Lecho­pt­er, aki húsz év óta dolgozik a hölgyek fején és azon­kívül a párizsi hölgyfodrászok akadémiájának el­nöke is, —­­gy felelt: — A csigák, a kathedrálisok, az Eiffel-tornyok divatjának vége. Hosszú haj nincs többé és nem is fog visszatérni ez a viselet soha. Hogy magamról beszéljek, mostanában, hatvan és hetven éves asszo­nyok vágatják le nálam a hajukat. A rövid haj kér­dése különben nemcsak bennünket, hölgyfodrászo­kat érdekel. Érdekli ez a fésűgyárosokat és a kalap­készítőket is. A mostani kalapok mellett, amikor a női kalapoknak nincsen szélük se elöl, se hátul, — mást, mint rövid hajat el sem lehet képzelni. — Az úgynevezett „á la garconne" frizura las­san kint kezd eltűnni. Kezdenek a nők arra is rájön­ni, hogy a teljesen kiborotvált nyakszirt nem va­lami gusztusos látvány, — a borotválkozás után egy-két nap múlva. A francia nők már rájöttek ar­ra, hogy még a legszebb aszony se szép elöl és há­tul dekoltált estélyi ruhában, kiborotvált nyakkal.­­ A mai párizsi hajviselet ez; a haj előrefé­sülve a homlokra, vagy a homlok közepén ékalakúra nyitva (a francia ezt (fent-nak, fognak — nevezi) és a füleket a haj eltakarja. Ezt a legújabb párizsi hajviseletet legközelebb fogják bemutatni Ameriká­ban is. Ezekkel foglalkozik nagyjából a La Mode című francia könyv, amely befejező soraiban azt mondja, hogy az emberek egyetemének az élet — saláta, amely a kíváncsiságból, a kötelességből, a gyönyörből, a gyengédségből és­ a szépségből ké­szült. Az emberek e salátának alkotórészeit korok szerint használják és változtatják. A kíváncsiság és a gyengédség az ifjúság élvezete, a gyönyör a negy­venéves koré, a szépség az öregségé. És ami áll az egyénre, az áll a nemzetek összességére is. Ifjú né­peké, fiatal nemzeteké a gyönyör, az élvezet, régieké a­­ szépség. A szépség, az izlés királysága, a divat! És mert a francia nemzet az összes élő nemzetek kö­zött a legöregebb, ő az úr a szépség, a divat birodal­mában. Erről tesz tanúbizonyságot ez a könyv, amely olyan népszerűségnek örvend Párizsban, mintha Victor Margueritte írta volna.

Next