Pesti Hírlap, 1932. szeptember (54. évfolyam, 195-219. szám)
1932-09-01 / 195. szám
1932. szeptember 1., csütörtök. PESTI HÍRLAP VÁLASZ EGY OSZTRÁK HÍRLAPNAK. IRTA: HEGEDŰS LÓRÁNT. Megtérve gyógyüdülésemből, hol messziről elkerültem a nyomtatott betűnek minden formáját, az asztalomon osztrák lapot találok legfelül. A Grazer Tagespost egyik augusztusi száma ez, mely a Pesti Hírlapot üti és vele engem püföl. A cikk címe: „Magyarország és Ausztria.“ Ez az egyetlen őszinte szó azután az egész közleményben, mert az alcím már így szól: „Hang a Burgenlandból“, vagyis Nyugatmagyarországról. A cikk annyira világosan magán viseli azt, hogy nem nyugatmagyarországi ember írta, hanem gráci, hogy azt minden újságolvasó kiérzi belőle. Ez bizony ott helyben készült, ránt az igmándi templom. Először arról beszél a cikk, hogy a „kisebb“ magyar lapokkal is baj van, mert hadakoznak az osztrák gazdasági rendszabályok ellen, de a szegény Ausztria főellenségét a Pesti Hírlapban fedezi fel, amely szerinte „azt a különös módszert követi, hogy heteken át dicséri a magyar portékát, megsérti Ausztriát és azt hiszi, hogy megpuhít minket, ha összes úgynevezett gonosztetteinket felsorolja“. A Pesti Hírlap gonoszságának tetőpontját az én személyemben látja, az álnyugatmagyarországi megnyilatkozás, amennyiben szó szerint a következőket mondja: „A Pesti Hírlapban azonban a tetőpontot éri el Hegedűs, a volt pénzügyminiszter. Valóságos akrobatamutatványnak nevezi azt, hogy most Ausztria az Anschlusst 300 millió schilling megkapása ellenében elkótyavetyélte. Hogy mi Ausztriában hogyan gondolkozunk a lausannei szerződésről, az a mi dolgunk. Becsületesen senki sem örül neki. De Magyarországon arról beszélni, hogy mi szabott árért mondunk le az Anschlussról, azon a Magyarországon, amely maga fél legjobban a mi német csatlakozásunktól, mégis csak erős dolog és a cikkíró előkelő állásánál fogva nem hallgathatunk erről, mert kétségtelen, hogy az ilyen kisiklások nem alkalmasak arra, hogy a két ország közötti jó viszonyt javítsák. Egy bizonyos, hogy mi semmi esetre sem fogjuk a mostani kereskedelmi szerződést'“ tárgyalásoknál ezáltal magunkatAvád ércetni.“' «.*gina A cikkiró semmi esetre sem nyugatmagyarországi ember — mondottam fentebb — s ezt bizonyítom avval, hogy teljesen sunyi módon komédiának nevezi a soproni népszavazást s azt állítja, hogy egészen más dolog, hogy a svájci németek nem akarnak Németországhoz csatlakozni, mint a nyugatmagyarországi kérdés, mert szerinte az ott lakó német polgárok abban a veszélyben voltak, hogy a kisebb kultúrájú magyarsággal szemben elvesztik nemzetiségüket. Erre csak két válaszunk van. Az egyik ez, mondja meg nekünk a Grácban székelő cikkíró, hogy miért nem vesztették el Nyugatmagyarországon lakó németnyelvű polgártársaink nemzetiségüket az alatt a sok száz év alatt, míg velünk együtt a magyar korona uralma alatt laktak. Másodszor pedig, ha a soproni népszavazást ő igazságtalanságnak tartja, indítványozza Ausztriában, hogy az egész elszakított részre a népszavazás rendeltessék el és nemcsak azon a területen, amelyet mi Sopron hűsége folytán meg tudtunk tartani. P Hozzá akarom tenni, hogy oly ügyetlen a gráci újságírónak ez az álnyugatmagyarországi felszólalása, hogy végeredményében arra kellene következtetnünk, a világháborúnak Ausztria részéről éppen az volt a célja, hogy magyar területet csatolhasson magához. Azonban ha levesszük az álruhát a sráci újságról, még így is bátran a szemébe nézhetünk a felszólalásnak. Az a vád, amit én állítottam, hogy t. i. Ausztria a Németországhoz való csatlakozás gondolatával játszik és azt, igenis, szabott áron évenként eladja, nemcsak az én vádam. Felszólítom a Grazer Tagespostot, olvassa el majdnem az összes németországi hírlapoknak idevágó nyilatkozatait. Ha jól emlékszem, az egyik salzburgi lap gondosan összeállította azokat, egymás után lenyomatta és abból kitűnik, hogy az igazi németek éppen úgy fogják fel Ausztriának ebben a kérdésben való eljárását, mint mi tettük a Pesti Hírlap hasábjain. Mindez azonban csak megkerülése a főkérdésnek, t. i. annak, amit mi e helyen vitatunk. Hirdetjük különösen a nyáron tapasztalt kereskedelmi szerződési tárgyalás után, hogy magával Ausztriával mi soha rendbe nem fogunk jönni és ha Európa, vagy legalább is az európai nagyhatalmak, amelyeknek, úgy látszik, van pénzük arra, hogy Ausztriától koronként a német csatlakozás gondolatát megvegyék, valóban gazdasági egyensúlyt és kereskedelmi föllendülést akarnak teremteni a Duna völgyében, ezt magának Ausztriának folytonos becézésével és doppingolásával el nem érik, hanem csak úgy, ha Magyarországot, Csehországot és esetleg a csatlakozó többi dunai országot is egyenlő jóindulattal és ugyancsak európai politikai szempontból igyekeznek megsegíteni. Az osztrákokkal folytatott tárgyalások rendkívüli kicsinyessége és hosszadalmassága minden nap újabb és újabb bizonyítékát nyújtotta ennek az álláspontnak. Elvitathatatlan, hogy a bécsi kormány az európai hatalmaktól azért kapta a pénzt, hogy Európa szempontjából egészségesebb közgazdaságai politikába menjen bele. De ugyanezt az időpontot Ausztria a Magyarországgal való együttműködés terén vámháborúra használta fel és azóta folytonosan csak minimális adagokban fogadja el a mi termékeinket. Ezek a nyári tapasztalatok mindaddig, míg az összes dunai államok gazdasági viszonyai nem rendeztetnek, legalább Ausztriával szemben határozott színvallásra kényszerítenek bennünket. Ez pedig azt jelenti, hogy miután most már több mint tizenhárom esztendeje várjuk, hogy az Ausztria és Magyarország között fennálló közös tulajdonok ügye elintéztessék, végre attól az egy államtól, ahol mi követelünk, a mi állami vagyontárgyainkat megkaphassuk. Ennek a halogatásnak véget kell vetni. Ha eddig udvariasságból, lovagiasságból, vagy ha úgy tetszik, renyheségből vártunk evvel a kérdéssel, most már tovább nem várhatunk. Tovább várni maflaság volna és mai helyzetünkben éppen Ausztriával szemben, amely oly élelmesen használta ki nyáron a nemzetközi helyzetet velünk szemben, erre semmi okot nem látunk. Az osztrák és magyar viszony megjavulásának csak az tehet jó szolgálatot, aki ezeket a tüskéket kihúzza, mert azok folyton elmérgesítik a helyzetet. Ha egyszer tiszta helyzetet teremtenek egymás között és Magyarország megkapta mindazt, ami neki joggal jár, akkor fog elkezdődni az az újabb korszak, amelyet Európa nekünk mindig ígér, de sohasem ad meg. A kormány a közvélemény országos felzúdulásának hatása alatt visszavonta a látszataló rendeletet. Az egész ország közvéleménye, a gazdasági érdekképviseletek, az adózóközönség legélesebb tiltakozását váltotta ki az a pénzügyminiszteri rendelet, amely a látszatjövedelem alapján akarta a közönséget újabb adóteherrel sújtani. A Pesti Hírlap nyomban a rendelet megjelenése után kimutatta, hogy milyen veszedelmet jelent a gazdasági életre ennek az új adónemnek az életbeléptetése, hogy mennyire vissza fogja vetni a kereskedelem és ipar forgalmát, amelyet a fogyasztóközönség kényszerű takarékoskodása már amúgy is a minimumra redukált. Az összes érdekképviseletek egyhangúan állást foglaltak a meglepetésszerűen előráncigált rendelet ellen és visszavonását követelték. Az országos megmozdulás hatása alatt a kormány kénytelen volt sürgősen intézkedni és elhatározta a sérelmezett rendelkezéseknek azonnali hatályon kívül helyezését. A kormány elhatározását az alábbi félhivatalos közleményben jelenti be: „Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszternél szerdán délelőtt kiért jelérii Stércárs Antal felsőházi tag, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke és a kamara nevében tájékoztatást kért a minisztertől az úgynevezett látszatadóval kapcsolatban. A kereskedelemügyi miniszter a kormány nevében a következőket közölte a kamara alelnökével: " A kifogásolt rendelkezések egy régebbi előadói tervezet elgondolásai voltak, amelyeket azonban a kormány nem tett magáévá és amelyek a most közrebocsátott rendeletbe báró Korányi Frigyes pénzügyminiszternek és Vargha államtitkárnaktávollétében technikai tévedésből kerültek bele. A helyt nem álló intézkedések hatálytalanítása a legrövidebb idő alatt meg fog történni. Székács Antal Kenéz Béla kereskedelemügyi miniszternek a kormány nevében tette kijelentését köszönettel és megnyugvással vette tudomásul." Mint politikai körökben beszélik, a látszatadórendelet kiadásáról báró Korányi Frigyes pénzügyminiszternek, aki Karlsbadban üdült, nem volt előzetesen tudomása. Vargha Imre pénzügyi államtitkár szintén szabadságon van ugyan, a készülő rendeletet azonban az ő intenciói alapján szövegezték meg. A rendelet végrehajtására vonatkozó utasításokat Ugyancsak Vargha államtitkár kívánságainak megfelelően adta ki a minisztérium adóügyi főosztálya. A minisztertanács kedden este foglalkozott a kérdéssel és rövid tanácskozás után úgy határozott, hogy a látszatadó-rendeletet sürgősen visszavonja és az erre vonatkozó rendelet kiadására utasítja a pénzügyminisztériumot. Szerdán délelőtt, amikor a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke, Székács Antal a kereskedelmi minisztériumban megjelent, a miniszter közölte vele a rendelet visszavonását. Vargha államtitkár egy ízben megkísérelte már a látszatjövedelem megadóztatását s akkor ugyancsak az adózó közönség általános felzúdulása miatt a pénzügyi kormányzat kénytelen volt elállani ettől a tervtől. Most azzal a megokolással. .írdni, kh a. ."rendeletét a pénzügyminisztérium, hogy a s lélétmon után történő adóztatás törvényes jellegének megóvása céljából van erre szükség, miután a közigazgatási bíróság ilyen rendelet kiadása nélkül nem adna jogsegélyt a pénzügyi hatóságok látszátádó kíméléseihez. A kereskedelem megelégedéssel vette tudomásul a rendelet visszavonását. Az OMKE elnöki tanácsa szerdán délben rendkívüli ülést tartott, amelyre meghívta az összes kereskedelmi érdekképviseleteket, hogy a látszatadó ügyében teendő intézkedéseket egységesen állapítsák meg. Magyar Bertalan, az OMKE helyettes elnöke nyitotta meg az ülést s bejelentette Kenéz Béla kereskedelmi miniszter nyilatkozatát, amely hírül adja, hogy a kormány a rendeletét visszavonja. Többek hozzászólása után az OMKE elnöki tanácsa és a testvér érdekképviseletek elégtétellel vették tudomásul, hogy a gazdasági élet által kifogásolt rendelkezéseket a kormány hatályon kívül helyezi. A felszólalók kivétel nélkül követelték, hogy a rendelet teljes egészében vonassák vissza, hogy a bekövetkezett fogyasztói pánik nyomban megszűnjék és gondoskodás történjék arról, hogy hasonló horderejű rendelkezések az érdekeltségekkel való előzetes megbeszélés nélkül ne bocsáttassanak ki. ■ Alfonz spanyol exkirály Budapesten. Szerdán délben távirati értesítés érkezett a Dunapalota-szálloda igazgatóságához, hogy Alfonz volt spanyol király Bécsből Budapestre érkezik. A szálló egyik legelőkelőbb lakosztályát készítették elő a volt uralkodó számára. Pontban fél kilenckor egy Duisenberg-túrakocsiból szállott ki az exkirálya kíséretében utazó Miranda herceg főudvarmesterrel. A gépkocsi nem állhatott meg közvetlenül a szálló bejárata előtt, mert néhány pillanattal előbb érkezett oda Hito prágai japán követ a családjával. A szálló előtt várakozó közönség diszkrét éljenzése közben az exkirály sietve haladt át az előcsarnokon, egy pillanatig mosolyogva nézett végig az újságírók és fényképészek csoportján, azután a felvonóba szállt és lakosztályába vonult. Az exkirály mint keresztapa-jelölt érkezett Budapestre. Nővére, Izabella spanyol infánsnő, Zamoyszky lengyel grófné, a Pajor-szanatóriumban várja az örvendetes családi esemény bekövetkezését. Alfonz délelőtt kilenc óra negyven perckor indult el a bécsi Imperial-szállodából és negyed egykor lépte át Hegyeshalomnál a magyar határt. Egy óra tájt Magyaróvárra érkezett, ahol Frigyes főherceg kastélyában töltött néhány órát. Itt családi ebéden vett rész, majd megteázott, fél ötkor pedig tovább indult Budapest felé. Lassú tempóban haladt a kocsi a Dunántúlon át, mert az exkirály a magyar táj szépségeiben óhajtott gyönyörködni. Szigorú inkognitóban utazott, diplomata útlevéllel, mint Toledo hercege. A szálló igazgatósága előtt kijelentette, hogy előreláthatóan két napot fog Budapesten tölteni. (Felvételünk a Képes Pesti Hírlapban.) Megérkezése után budapesti és külföldi lapokat kéretett szobájába és nyomban érdeklődött nővére állapota iránt. Úgy intézkedett, hogy csütörtök reggel kilenc órakor látogat el a szanatóriumba. Negyed tíz óra tájt az exkirály főudvarmesterével együtt lement a szálló éttermébe és a bejárattól szemközt balra eső sarokasztalnál foglalt helyet. Sötétkék zakkóöltönyéhez puhagalléros inget és hoszszúra kötött sötét nyakkendőt viselt. Gomblyukában vékony rózsaszín rendjelszalag díszlett. Kitűnő színben van, utolsó ittléte óta bajuszának kipödört hegyes végeit levágatta, egyébként azonban elegáns, fiatalos megjelenése semmit sem változott. Minden feltűnés nélkül költötte el vacsoráját, amely levesből és sült szárnyasból állott. Kis üveg magyar vörösbort fogyasztott hozzá, utána pedig dohányzás közben még két pohárka francia likőrt ivott. A teremben Magyari Imre zenekara muzsikált. Az exkirály a félóráig tartó vacsora közben halkan beszélgetett Miranda herceggel és mikor a cigány magyar csárdásra gyújtott, jobbkezének mutatóujjával önkéntelenül ütötte hozzá a taktust. Vacsora után a két előkelő vendég elhagyta az éttermet. A szálló előcsarnokában az egyik asztalnál özv. gróf Szapáry Pálné ült, két gyermeke, Antal gróf és Erzsébet grófkisasszony, valamint bátyja, gróf Prezezdzicky társaságában. Az exkirály megjelenésekor az egész társaság felemelkedett és mély meghajlással üdvözölte Alfonzot, aki néhány pillanatig valamennyiükkel igen szívélyesen elbeszélgetett.