Pesti Hírlap, 1932. december (54. évfolyam, 273-291. szám)
1932-12-04 / 273. szám
1932. december 4., vasárnap. PESTI HÍRLAP MÁR JÖN A TÉI____ IRTA: HEGEDŐS LORÄNT. A könyvesszobám kerek asztalánál ülök s nézem a széles-rojtos keleti takarót: családi örökség, egyszer, valaha Jókainé Laborfalvi Róza játszott benne tündérkirálynőket. Tündérvilág s felséges királynők mind eltűntek már. Nem maradt más utánuk, csak a takaró. A kerek asztal fölé zöldtányéros villanycsillár burája borul, egymásután kicsavarom a fémszálas körtéket, túl sok nekem a világosságuk. Bánt a friss fény. Sötétben maradok. Mintha valamely rejtélyes vendég érkezését várnám, ki nem szíveli a köznapi csillogást. Kit várok én? Tündérvilágnak visszajöttél? Királynéasszonyt? Vagy valaki mást, ki ott kint készülődik, hogy meglepjen itt bent, mint gyermeket a fehérszakállu, puttonyos Mikulás? Kit várok én, aki még nem volt nálam s mégis érzem a közeledtét? A Múlt jönne vissza? Nem, ő bennem van jól elraktározva és sohasem ment el. A Jelen? De hiszen őt mindennap várom az utcasarkon, mikor rámcsilingel a villamos, rámrebben a gépkocsi vagy a dübörgő gépbusz. Valakit várok, akit nem hívtam s mégis közeledik. Az elsötétült szoba hármas ablakán gyöngykaláris sejtelmes ezüstfényében ragyog be a pesti Dunapart s a hidak lámpasora, mert én úgy látom őket, amint a nagy folyam mélységes, csobbanó tükre visszavetíti tűzcsóvájuk karéját. Az Ember mindig vetített fényben látja a világot, mint a tükrön járó dervis: saját belső fényünkből lesz az Élet láthatára,mely a tárgyakat magába öleli. A Világ kint van, de mi adjuk bensőnkből a keretet neki s e keret nélkül nincs a Világnak képe, mert csak bennünk tud megállni az egymásba tolakodó, szakadatlan Történés. Kant vagy Bergson magyarázza-e, — mindegy, mi vagyunk a tér, az idő s azoknak rendje. A Világ ránk nézve mindig vetített kép marad s bennünk ég a vetítőgépnek lángja. Ezért vetíted azt is — mint Duna a part hunyorgó lámpáit —, ami a Világból, a Te Világodból még eljövendő. Magad közeledsz magadhoz s ezt így hívod: Jövő. Minden Ember-lélek egy csodálatos kürtő, mely belé van hasítva a világba s átszeli annak forgandóságait. Bátran nézz magadba, babona és szédülés nélkül s ámulva fogod magadban megcsodálni, hogy idő és tér mind csak kivül vannak, benned nincsenek sem rekeszek, sem rétegek, benned, a kürtőben, nincs sem ifjúság, sem öregség. „A lélek mindig fiatalabb lesz“ írta emlékeiben Jászai Mari. Azért írta így, mert a testi alakzatok vénülésével hasonlította össze. Ám igazán hasonlítani sem tudsz; a lélek sohasem lesz öreg, mert fiatal sem volt sohanap: ő mindig csak Lélek volt, túl minden koron. A Világ mind darabokra hull, akárhonnét akarod megmarkolni. Vagy évekre és percekre törik széjjel, melyek egymás után szaladnak. Vagy tájékra, szobákra, fűre, vízre, melyek egymás mellett állnak sort és valóságot. De a te lelked az, mely belőlük világot teremt a saját képére és hasonlatosságára. így mondta azt már a biblia is, mert minden Teremtésnek egy a törvénye. A Duna-mélynek gyöngyszinűi párázatából imbolygó fénysávok vetődnek fel a szemem tükrébe. Nem kergetheted el a benyomásoknak őserejét, mert az mélyebbről jön s mélyebbre száll, mint eszecskéd sekélyes játéka: a gondolat! Az éji csöndben, világtalan szobának hallgató mélyén az Őstermészet hívogatja a benned rejtőző őstermészetet. Mit hívogat ki belőle? Mi fog a Te belső hullámzásod párázatából még vetített fénysával fölmerülni, amit még nem ismersz? Mi lesz benned az uj, ami még nem volt s azért nem Múltnak hívod, hanem igy szólithatd: Jövő? Érts meg végre Lélek! Nem külső jövődet tudakolom; nem címet, nem állást, nem pénzt, nem adósságot, nem hajtva egy szerencsét, nem egészséget vagy nyavalyát. Nem is a túlvilágot kérdem; sohasem érdekelt, nem ijeszt és nem csábít, mert Krisztus oly erős lesz egykoron, hogy túlvilág dhattddroi arvagy adó megindulása akár is szereh és? marad nélkül is megváltja az emberiséget a szeretet törvényével. Ember, azt kérdezem tőled e nagy csöndes órán, víz mélyén csillanó csillagok között: ha még élsz itt e földön, mi megy végbe lelked kürtőjében, amit évek nem bírnak megmérni, helyek nem tudnak darabokra tépni, mert nem a Világ fejlődése, nem térnek változása, nem időnek múlása, hanem saját telkednek történése s ezért a te saját történeted? Mi az a változás, mely benned teremt Múltat és Jövendőt s melybe a Világ semmi hatalma nem tud beleszólni, mert törvénye a Te lelkednek? 3 A JUBILÁRIS ESZTENDŐBEN, TELJESEN EGYFORMA ESÉLLYEL PÁLYÁZIK A KÖVETKEZŐ, PÁRATLANUL NAGYSZABÁSÚ JUTALMAKRA, amelyek az 1933-ik év folyamán kerülnek kiosztásra. E3■ ■ aJt0*5 maBiBna dij gyanánt újonnan megépített, DUClai VIIBel adómentes, nagyértékű 4-szobás verandás villa a Rózsadombon, vagy a budai hegyvidék legdivatosabb egyéb részén. Nemcsak pompás családi otthon, hanem minden pillanatban pénzzé tehető értékes vagyontárgy. Művészi eredeti festmények Húsz díj gyanánt húsz pompás eredeti magyar olajfestmény (bekeretezve), elsőrangú művészektől (Feszty Árpád, Glatz Oszkár, Knopp I., Vigh B. stb.) 100.000 pengő 5ff .*£száz pengő értékű könyv, amelyet a nyertesek a Légrády Testvérek kiadványaiból választhatnak ki. JL r ■ Ml sa bármely dij, mert minden előfizetőnk esélye teljesen egyforma I BC1 fi wHÄA¥* és a jutalmak elnyerése tisztán a sors kedvezésétől függ. Egyetlen IU1BU1 feltétel, úgy a jelenlegi régi, valamint a most belépő új előfizetőnek 1933-ban a jutalmak odaítélése időpontjáig előfizetőink jegyzékében kell szerepelnie. A példátlanul nagyszabású jutalmazási akció kifogástalan lebonyolításáról a Pesti Hírlap neve kereskedik. t