Pesti Hírlap, 1937. május (59. évfolyam, 98-120. szám)
1937-05-23 / 115. szám
BUDAPEST, 1337. ISMétertért Aral:1 Eely hónapra 4 pengő, negyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes példányiszám ára (pályaudvarokon is) 10 fillér, a vasárnapi szám ára 32 fillér, a. Kénes Vasárnap nélkül :7 intér LIX. ÉVFOLYAM: 115. (19.251) SZÁM. VASÁRNAP, MÁJUS 23. Szerkesztőség: Vilmos császár-út 78. Telefon 1-122-95. Főkiadók: Vámos császár-út 78. Telefon 1-122-95. Intébet-körút, 1. Telefon 1-552-96. A fiókok 3DSJ-zékét vasárnap közöljük az apróhirdetések élén. Készítsétek el az Ur útját! Irta dr. Serédi Jusztiniin, bíboros hercegprímás Mikor Hazánk fővárosában a XXXIV. Eucharisztikus Világkongresszust várjuk, Keresztelő Szent János szellemében a próféta szavaival kiáltom magyar katolikus testvéreim felé: »Készítsétek el az Ur útját, tegyétek egyenesekké ösvényeit; minden völgy betöltessék, minden hegy és halom megaláztassék, mert eljő az Ur!« (1z., 40, 3—10.) Eljő pedig nemcsak úgy, mint máskor: eljő nem csupán mihozzánk, magyarokhoz, hanem minálunk, magyaroknál, gyönyörű székesfővárosunkban eljő az egész emberiséghez! És, ha Krisztus azt ígérte, hogy ahol ketten, vagy hárman összejönnek az ő nevében imádkozni, ő is ott van közöttük, és meghallgatást nyer közös imájuk, akkor bizonyos, hogy az 1938. évi budapesti Eucharisztikus Világkongresszuson Krisztus itt lesz közöttünk és meghallgatja annak közös imáját. Mert a kongresszuson és vele kapcsolatban nemcsak mi, magyarok, imádkozunk, hanem igazi testvériségben velünk imádkozik úgyszólván az egész emberiség. És ebbe ■űa egyetemes, az egész emberiség nevében ég felé szálló közös imádságba, bíbornok legátusán keresztül belekapcsolódik maga Krisztus földi Helytartója is, és — legalább lélekben — részt vesz benne az egész katolikus Anyaszentegyház. Milyen felséges, milyen biztató, milyen vigasztaló, hogy imádkozó seregeink között ígéretéhez képest itt lesz maga Krisztus Urunk a legméltóságosabb Oltáriszentségben, és bizonyosan meghallgatást nyer buzgó kö£ös imádságunk a Katolikus Anyaszentegyház, a magyar Haza és az egész emberiség igazi javára. A kis Magyarország 1938-ban átmenetileg valóban nagy, óriási, egyetemes kegyhelylyé változik, ahova mintegy búcsút járnak a nemzetek, ahova eljön az egész világ, mert akkor Hazánkban Krisztus Urunk bőségesebben és egyetemlegesebben osztogatja majd áldását és kegyelmeit. Hogy azonban Isten áldásában és kegyelmeiben éppen mi, magyarok, minél bőségesebben és minél egyetemlegesebben részesüljünk: a kongresszussal kapcsolatos ünnepségek külső megrendezése mellett elsősorban lelki tekintetben kell az Úr eljövetelére előkészülnünk. Vessünk ki azért szívünkből és lelkünkből mindent, ami Isten törvényével és megszentelő kegyelmével ellenkezik, mert Isten ott osztogatja áldását, oda árasztja kegyelmeit, ahol üres edényeket talál. Üresítsük ki tehát magunkat rendetlen vágyainktól és szokásainktól egészen, hogy alkalmasak legyünk Isten áldásának és kegyelmeinek befogadására. És, ha igaz, hogy ahol kevesebb van a miénkből, ott több van az Istenéből, akkor bizonyos, hogy ha egészen kiüresítjük és mintegy elveszítjük magunkat, megtaláljuk az Istent. Azért most, mikor a nagyméltóságú magyar püspöki kar szívbéli óhaja és főpásztori rendelkezése szerint a budapesti Eucharisztikus Világkongresszusra az egész országban egy teljes előkészületi eucharisztikus évet kezdünk és ennek során eucharisztikus szentbeszédekkel, tribuumokkal, népmissiókkal, zárt lelkigyakorlatokkal, díszgyűlésekkel és előadásokkal az Eucharisztia ismeretét, tiszteletét és szeretetét iparkodunk terjeszteni és magasabb fokra emelni: ne feledjük, hogy mindennek az Eucharisztia kultuszán kívül elsősorban az a célja, hogy lelkileg megtisztuljunk és megújhodjunk, vagyis, hogy igazi bűnbánat és a töredelei, szentsége által a megszentelő kegyelem állapotába visszajussunk, vagy abban megerősödjünk; magán-, családi, társadalmi és állami életünkben pedig megszüntessük mindazt, ami az Isten törvényével ellenkezik, mert vakmerőség nélkül csak akkor remélhetjük Isten egyetemleges áldását önmagunkra, magyar családjainkra, különböző társadalmi osztályainkra, édes Hazánkra, Egyházunkra és az egész emberiségre, ha legalább az áldáskérés idején már nem helyezkedünk szembe Istennek az egyént, a családot, a különböző társadalmi rétegeket s a nemzeteket egyaránt kötelező törvényeivel. Adja Isten, hogy az egész föld kerekségére innen Magyarországról induljon ki a nagy, világmentő restauráció, melyre soha nagyobb szükség nem volt, mint napjainkban, mikor a hitetlenek és istentelenek félelmetes tömegei sorsdöntő összecsapásra készülnek az istenhívők százmillióival. És, ha nemzetünk hosszú évezredeken keresztül sokszor az érdekeltek hálátlansága dacára kardjával, életével és vérével védelmezte a kereszténységet, a nyugati kultúrát és a keresztény államokat, most szellemi és lelki fegyverekkel a hála reményében is megvédelmezze és megmentse az egész emberiséget. „Megoldás“ írta Hg. F. E tő vize napról-napra apad és sorvad. Már csak egy kisebb pocsolya maradt belőle, amelyben egymás hegyén-hátán nyüzsögnek a megijedt békák. Mindegyikük érzi, hogy katasztrófa közeledik és ezért az összes pártok sürgetésére összehívják a békagyűlést. Az elnök: Napirenden vannak a tó vízállásának tetemes csökkenése által felidézett viszszásságok elhárítása céljából igénybe veendő rendszabályok. A szó az előadó úré! Előadó: Azzal kezdem, hogy a tó legújabban ismét egész békaugrásnyival apadt. (Felkiáltások: Hallatlan!) Kétségtelen, hogy a sajnálatos jelenség oka a víz párolgása. A párolgást pedig a nap tüze idézi elő ... Egy ellenzéki: Most meg a szegény napot akarják felelőssé tenni a kormány hanyagságáért? A kecskebéka: Hogy a nap fogyasztaná a tó vizét, az egyszerűen dajkamese. A nap évezredek óta süti a földet, ha pároló hatása volna, akkor már régesrégen fölszívta volna az utolsó Csepp vizet. (A kecskebékák: Igaz! Úgy van!) A békák miniszterelnöke: Ha nem a nap, akkor mi az oka az apadásnak? A kecskebéka: Meggyőződésem szerint ez Szorosan összefügg a varasbéka-kérdéssel. Egy varasbéka: Csakhogy ott tartunk megint! A kecskebéka: Mindenki a saját tapasztalásából tudja, hogy újabban feltűnő módon elszaporodtak nálunk a varangyok, vagy varasinwinMgi'muB«n»rtiynii«i—CTiimBa—g—a——, békák. Pedig ők nem is viziállatok! Egy varas: Nem? Akkor hogyan tudnak megélni a vízben? A kecskebéka: Mert kétlakiak! A varas: Hát maga nem az? Minden béka az! A kecskebéka: Az önök eredeti lakóhelye a pince, vagy a földhasadék. Mit keresnek itt? A varas: A tó apadásáról beszéljen, ne a varangyokról! A kecskebéka: A kettő elválaszthatatlan egymástól. A tó azért apad, mert önök titokban megisszák a vizét. Azért apad olyan ijesztő mértékben. (Botrány! — kiáltják a kecskebékák, ellentmondás a túloldalon.) A kecskebéka: A bajon nem lehet szimptomatikus gyógymóddal segíteni, hanem csakis az egész tókérdés radikális rendezésével. Mindenekelőtt rá kell szorítani a varangyokat, adják ki a lenyelt vizet. Biztos, hogy a tó akkor újból meg fog telni. (Úgy van! — a kecskebékák oldalán.) Azután hozzá kell látnunk az új honossági törvény megalkotásához, amely megszabja azoknak a számát, akik a tóban tartózkodási jogot nyerhetnek. (Felkiáltások: Halljuk a varasbékákat!) A fővarangy: Nem mint varasbéka beszélek. Én ebben a tóban egyáltalában nem ismerek varasbékát. Sem varas-, sem kecske-, sem tűzhasú vagy levéli békát. A tó törvényei csak békáról tudnak és a békák valamennyien egyenlők. (Viharos helyeslés. Ellentmondás a kecskebékák közt.) A kecskebéka: A vízről beszéljen, amit elsikkasztottak! A fővarangy: Ami itt történik, az minden forró nyáron ismétlődik _** A kecskebéka: Az egész békanép siralomházban ül, de neki ez potomság! A fővarangy: Nem kicsinylem a veszedelemet, de azt állítom, egyesült erővel könnyű szerrel megtalálhatnék az orvoslás módját. Az erők egyesítésének azonban útjában áll a kecskebékák magatartása. Önök megosztják a békatársadalom erejét és ezért mindazért, ami a tó kiszáradása következtében történni fog, egyedül önöket terheli a felelősség! A kecskebéka: Szívesen vállaljuk, csak’ bízza ránk! Elnök: Az ifjubékát illeti a szó! Az ifjubéka: Csoportom nevében kijelöltem, hogy minket egyáltalában nem érint az, ami a tóban történik, semmiféle szolidaritást nem vállalunk a mai rendszerrel, amely ezekért a siralmas állapotokért felelős. (Felkiáltások: Halljuk!) A tisztelt fővarangynak igaza van! Más esztendőkben is megesett már, hogy a tó fenékig kiszáradt, ami ezer és ezer jobb sorsra méltó béka pusztulását okozta. A régi nemzedék politikusai azonban sohasem találták meg, de nem is keresték az eszközöket, amelyekkel a bajokon segíthettek volna. Ebben a nemzedékben mi nem bízunk, tőle már semmit sem várunk. Az igazi veszedelem nem is a nap tüze, nem a varasbékák telhetetlensége, hanem az uralmon levő régi nemzedék avult világszemlélete, mely képtelenné teszi arra, hogy haszonnal szolgálja a modern békaközösséget. A veszedelmet csak egy módon lehet megelőzni: adjanak helyet az ifjúságnak! Az elnök: A miniszterelnök úr kíván szólani! (Halljuk, halljuk!) A miniszterelnök: Mindenekelőtt köszönetet kell mondanom a felszólalt békáknak, akik