Pesti Hírnök, 1865. január (6. évfolyam, 5-25. szám)

1865-01-07 / 5. szám

hogy ezen provisorium átmenet letet az au­gustenburgi hercegnek végleges uralmára, a német hatalmaknak pedig azon esetre, ha az említett hercegnek igényei eléggé nem indo­­koltatnának, szabadságában álland az említett hercegtől ismét elvenni a kormány pálcát, mint ez Károly braunsch­weigi herceggel történt A­mi a német közép­államokat illeti, ezek egyelőre bevárják az Ausztria ál­tal Berlinben tett lépések eredményét, mint­hogy azon esetre, ha ezen lépések végleg meghiúsulnának, az ő hitük szerint Ausztria okvetlenül a harmadik államcsoportozat ré­szére kellene hogy álljon. Ez meglehetősen elkésett étrendi válto­zás volna. A kölni lap inti egyébiránt Ausz­triát ezen lépéstől, mely tűhegyre állítaná a dolgokat. Előttünk fekszik most egyébiránt Po­roszországnak jegyzéke a középálla­mokhoz, mely által Bismark úr ezen államoknak a német szövetség illetékes­ségének fentartása és megszilárdítására irá­­nyult törekvéseit a Poroszország által ked­velt határok közé tereli vissza. Poroszország — úgymond B­­­s­mark­ur — nem akarja eltűrni a majoritások uralmát. E jegyzék jö­vőre nézve is programmja marad Poroszor­szágnak. A jámbor középállamok mindig remél­tek támogatást Ausztriától a szegény szövet­ség részére, és az utóbbi napokban igen el­terjedt a vélemény, hogy Ausztria szít a kö­zépállamokhoz , de a „Wiener Abendpost“ általunk már említett nyilatkozata egyelőre szét fogja oszlatni mindezen illusiókat. Beszélik egyébbiránt, hogy Bismark úr kijelentete Bécsben, miszerint Poroszor­szág nem csupán lemond a hercegségek an­­nectálásáról, hanem kész arra is, hogy közösen Ausztriával az augustenburgi hercegre ruház­za a két német nagyhatalomnak a bécsi szer­ződésből származott jogait. Valóban bámulnunk kellene, ha a dolog már ennyire haladt volna. Annyi bizonyos, hogy a francia hivatalos körökben, mint Pá­risitól írják, igen kétkednek abban, hogy Bismark úr felhagyott volna az anned­­tálási törekvésekkel. E közben Bécs és Ber­lin közt alkudozások vannak folyamatban azon kárpótlásokról, melyeket Poroszország azon esetre igényelni fog, ha a hercegségek önálló államot képeznének. Ezen kárpótlá­sokhoz tartozik a jog is, a hercegségekben matrózokat újoncoztatni; az ausztriai kabinet azonban, mint mondják, határozottan ellenzi Poroszországnak ezen követelését, mint a jö­vendőbeli állam és uralkodója függetlenségé­nek nyilvános megsértését. Mindebből csak az tűnik ki, hogy B­i­s­m­a­r k úr koránt­sem siet a successio kérdésének megoldá­sával. Azon meglepő tudósítást olvassuk, hogy Oroszország és Róma közt lépé­sek kísértettek meg a kiegyezkedésre; ezzel összeköttetésbe hozzák a cár két legmeghit­­tebb emberének, Paskiewicz és D­e­­m­i­d­off hercegeknek megérkezését Rómá­ba, kiváltképpen minthogy tudva van, hogy, ha a cár kegyencét, Paskiewiczot megbízza valami küldetéssel, ez rendkívüli jelentőségű lehet. Az említett két úr a legrö­videbb után utazott Rómába, sőt még annyi időt sem vettek maguknak, hogy Florenzben udvarlásukat tegyék az orosz herceg-trónörö­kösnek. A két hercegnek jelenléte Rómában egyébiránt okot szolgáltatott arra is, hogy Meyendorff báró visszatérjen Florenz­­ből. A további tárgyalások kiindulási pontjául a cárnak azon ajánlata fogna szolgálni, hogy a sz.­szék nunciaturákat állítson fel Sz.­Pé­­tervárott és Varsóban. Oroszországnak ezen lépését igen melegen támogatná a porosz ud­var is, mely Berlinben szintén óhajtana pápai nuntiust látni. E tárgyra még visszatérünk, fogja el őket, hogy Angolország talán beavatkoz­hatnék , majd ismét hasonló esztelenséggel e rette­gett beavatkozást túlságos dac által mintegy kihív­­ják. A köztársaság elnöke éppen azon időben adott a nép nevében nyilvánosan hálát az égnek, hogy külháborútól megóvta az államot, midőn ilyen há­ború, ha csak az amerikai nép azt szántszándékkal fel nem idézi, merőben valószínűtlen volt. S dacára ennek az amerikaiak a legcsekélyebb, leglényeg­telenebb ürügy alatt azonnal készek oda dobni a kesztyűt, a háborút maguk megüzenni, valamint igaz, hogy azt tettleg a legvégsőig folytatnák is. H­ogy milyen jelentősége van egy háborúnak Angol­országgal, azt ők jobban tudják, mint" a­miként mi azt nekik megmagyarázhatnék. Tudj­ák, hogy ily háború volt a dél fő reménye, midőn az elszaka­dásra határozta el magát. Saját miniszerük éppen most vallja be előttünk, miszerint még ama csem­­pészkedési forgalom is , melyet semlegességünk meg nem akadályoztathatott, elégséges volt a há­borút elősegíteni. Ugyanazon senator,ki annyira felizgató hatá­rozati terveket terjesztett a congressus elé, állítja , hogy e csempészkedés nélkül a háború nem tartott volna fél esztendeig. Mi itt e véleményt nem azért idézzük, mert igaz, hanem a jelentőség miatt, mely­­lyel a béke vagy háború fontos kérdésére nézve bír. Ha már maga a politikus szemlélő önző rokon­­szenve, s néhány fegyverrel rakott hajó átcsem­­pészése oly nagy befolyást gyakorolhat a háború sorsára, mi történnék, ha majd Angolország összes hatalmát venné a mérlegbe ? Egy Amerika s An­golország közötti háború egyszerűen a leghatalma­sabb közbenjárás volna a dél javára, minél jobbat Jefferson Davis maga sem óhajthatna; ajánljuk tehát az amerikaiaknak e pontot különös figyelmükbe, minthogy talán nincsen egészen össze­függésen kívül a jelen kérdéssel.“ ANGOLORSZÁG Élénkebb érdekkel mint ez régóta történt, figyelnek most Angolországban a tengerentúli eseményekre, mert azon körül­ményt , hogy az unionista fegyverek győzelmei Tenesseeben és Georgiában, és a civódások Canada határán egy időben történtek, rész előjelnek tekin­tik a londoni és washingtoni kabinet további ba­rátságos egyetértésére nézve. Összeütközéstől tarta­nak , s az ettőli félelem leginkább a yankee-ellenes lapokban árulja el magát, melyek majd szokatlan elfogulatlansággal s tiszteletteljesen szólnak az éj­szak politikájáról, majd ismét annak kimutatásá­ban fáradoznak, hogy azt a fatális Sherman tábornokot, akár tengeren akár szárazon, de múl­­hatlanul valami baj fogja érni. A „Times“ ma is­mételve kárhoztatja a separatista rablók eljárását Canadában, (lásd: Amerika) , de egyúttal tudtul és meggondolásul is adja az amerikaiaknak , mily kevéssé lehet érdekükben, a polgárháború szeren­csés bevégzése előtt, Angolhonnal kikötni. „Mi sem volt — mondja a „Times“ egyik cikkében, — annyira figyelemre méltó e hosszú harc alatt, mint az éjszaki államok következetlen­sége az Angelhon ellenében elfoglalt különböző álláspontokon. Egyik pillanatban esztelen félelem­­ OLASZORSZÁG. A „Gazza di Venezia“ közli azon beszédet, melyet a sz. atya a bibornoki collegium által neki tett üdvkivánatokra mondott.A sz. atya legelőször is megköszönte a szerencsekivá­­natokat, s azt mondta, hogy ő azokban a legbizto­sabb támaszt találja, melyre annál nagyobb szüksé­ge van, minél borúsabbak lesznek az idők. «Mi, — igy folytatá aztán — a bálványimá­dásnak egy új nemével állunk szemközt, a miért is ez alkalommal szükségesnek találom ismételni ama szavakat, melyeket egyik elődünk, ki tudo­mányosság és sz. élet által egyaránt kitűnő volt, sz. Lőrinc, vértanuságának alkalmából irt. Kettős arculattal ellátva — úgymond sz. Leo — dühöng a pogány kegyetlenség, zsákmányszomjas, s az igazságot gyűlölő ember ugyanis kettős arculattal fegyverkezik fel : fukarsággal, hogy aranyat ra­boljon, és istentelenséggel, hogy Krisztust kiirtsa az emberek sziveikből. Ily látvány terül el a mi szemeink előtt is. Megrabolják a sz­ javakat, s ki akarják tépni Krisztust sziveinkből; a nemzetisé­gek, melyekkel jelenlenleg oly nagy zajt ütnek, nem egyebek fi­tionál, ürügynél, tulajdonképpi cél­juk a tolvajság. Nem tudjuk meddig fog tartani ezen borzasztó meglátogatás, mely a Gondviselés végzete szerint reánk nehezül; de ha azon szeren­cse jutna nekem osztályrészül, hogy lássam, mikint törnek szét a láncok, melyekkel Pétert, a pápa személyében újból lebilincselni akarják, és mikint változnak azok át a szó­szék iránti szeretet és tisz­telet kötelékévé; hogy lássam a valóság és igaz­ság diadalát ; hogy lássam mikint győzetik le a hazugság és istentelenség , és mikint dobatnak vissza a mélységbe, hová tartoznak , akkor öröm­teli kebellel felkiáltanék az öreg Simonnal : És most uram, hagyd békében távozni szolgádat.“ A sz. atya még tovább akart szólni, de a mély megindulás erőt vett rajta, minek folytán néhány percig meg kellett állapodni. Midőn aztán ismét megszólalt, szemei tele voltak könyekkel, és beszé­dét azzal végezte, hogy megáldá a bibornoki col­­legiumot, a főpapokat, és mindazokét, kik körülötte voltak. Rómában, mint tudva van, régi szokás, b°gy 81 sz. atya minden évben karácsonkor a mise előtt valamely kath. fejedelem számára süveget és kardot megszentelt. — Ő­szentsége a múlt kará­csonkor Miksa mexicói császárt tüntető ki ezzel. A „L'Orr. di Roma“ a pápai kormány közlö­nye igy nyilatkozik az encyclicáról: „Humbert herceg az olasz király koronájának praesumtiv örö­köse“ azon kérdésre, hogy mit kell tartani a sept. 1­5- ki conventio következéséről, ezt felelte: „Két év alatt a pápa valami hibát fog elkövetni.“ Most elolvas­ták az encyclicát, tán ebben fedezték fel az említett hibát. P­éter utódának ezen okmánya, mely kár­hoztatja istentelen, és társadalom-ellenes nyilvánu­­lataiban a forradalmi szellemet, minden tekintetben megfelel Róma ellenségeinek. Ők nem várták ezt, s épp oly véletlenül jó az reájuk, mint a conventio, már pedig mindenki láthatta annak bekövetkezé­sét, épp úgy, mint a conventionak. A catholicismus két év óta nagy tevékenységet fejtett ki, s előre készült. Némelyek eszeveszett zajt fognak ütni, és még nagyobb dühvel Róma ellen izgatni ; mások még azt fogják vélni, hogy ez nem elegendő. De a Krisztus helytartója által aláírt okmány mindig nagy esemény lesz az emberiség történetében. A kődarab, melyet Dávid felkapott, szintén kevésnek látszott, de a parittyából dobatva földre terítő az óriás Goliáthot. IX Pius ugyanazon harcot vívja mint Dávid, ugyanazon Isten nevében, s ugyanazon ellenséggel, ugyanazon óriással, a forradalom óriá­sával van dolga. „Ezen óriás fog földre terítetni, valószínűleg azért, hogy ismét felkeljen, de mégis le fog terítetni.“ A lap továbbá hozzá­teszi, hogy a pápa az egyetlen úr, ki az újabb, valamint a régi idők felett uralkodik. Az említett lap reméli, hogy az uralkodók be fogják látni, hogy biztosabb barátot és szövetségest nem találnak. „Különösen a francia császár, kit a Gondviselés a legkeresztényebb nem­zet élér­e állított, méltányolni fogja a nagy okmányt, mely a társadalmi remi embereit megbélyegzi, s az ezekkel kötendő szövetség minden veszélyeit le­leplezi.“­­ (Andrea bibornok és Hum­bert herceg.) A halottak gyorsan lovagol­nak, és Andrea bibornok liberalizmusát az új­ olaszok nem találták elegendőnek. A liberális kölni lap ugyanis ezt írja: Turinban, mint látszik, FRANCIAORSZÁG­. Míg Franciaország lát­szólagos nyugalomban és visszavonultságban nézi , mint egyengetik előtte a célhoz vezető utat; s el­várja az időt, mikor majd kezét az érett gyümölcs után kinyújthatja ; mig annál biztosabban készül a csapáshoz,minél tétlenebbek s részvétlenebbnek mu­tatkozik ; azalatt régi kétszínű játékát, más szín­helyen,­­ Olaszországban folytatja. E játék meg­koronázását a septemberi conventio képezi. Mióta e nagy sakk­vonás meglepte a cabineteket s népe­ket, minden oldalról a legkülönbözőbb értelmezé­sekre talált. Némelyek az olasz kérdés újabb fel­vételét látják benne, mások ellenben annak elejté­sét. Ez fenyegetésnek veszi Ausztria ellenében, amaz fenyegetésnek maga Olaszország ellen. A mi meggyőződésünk pedig az , hogy e különböző ér­telmezések nem képeznek ellentéteket, s hogy ama lépés egyaránt mindkét cél felé irányul. Olaszor­szág Franciaországra nézve sohasem volt öncél, és még ma sem az. Míg a rajna-határ, egy Németországgal ví­vandó harcban, Franciaország nemzeti prog­ramm­­jának­ végszavát képezi, melyet semmiféle kormány meg nem tagad, a császári pedig adandó alkalom­mal valamennnyi előtt fog érvényesíteni, addig Olaszország mindig csak eszköz volt más célok elérésére, mindig a habsburgi ház, mindig Ausztria volt az, mely az olasz félszigeten Franciaország ellen harcolt. Nem az „Unita Italia“, nem azon eszme, melyért Franciaországnak harcolni kellett volna, vezette ennek hadseregét a lombardi síkok­ra , még Savoya és Nizza annexiója sem, hanem a harc Ausztria ellen. És ez okból kellett a híres conventiónak egyúttal constatirozni , hogy e harc­nak még nem szakadt vége , de hogy még nem is mondottak le róla egészen , eszébe akarták juttatni annak, ki csak játékszer a hatalmasabb kezében, miszerint ő éppen csak eszköz a célra, s h­ogy nem tőle indul ki a cselekmény, hanem az idő s a mér­ték erre nézve máshol szabatik meg. Franciaor­szágnak feladata : oda törekedni, hogy az „Italia fara da se“ ellenében megtartsa cselekvési szabad­ságát , mert Olaszország vágyainak s terveinek, nem csak Ausztria, mely tiszteletet ébresztő maga­tartásban, védelem­készen várakozik, hanem Róma is áll útjában. De Rómában a pápának pillanatnyi­lag fenyegetett világi uralma megött oly hatalom áll, mely 19 századot élt túl; oly hatalom, mely trónokat látott összeomlani, népeket a földszinéről elenyészni, s valamennyinél tovább tartott; mely­nek szava a világ minden országaiba elhat; — az e£gyetlan hatalom, melyet az Imperialismus le nem nyűgözhetett, s el nem tántoríthatott, s noha csak a legutóbbi időkben emelte fel dörgő szavát, a harci riadó, mely az ellenséges tábor minden ré­szeiben emelkedik, legerősebb bizonyítéka annak, hogy a mai Európa ismeri e szózat erejét és fel tud­ja fogni annak jelentőségét. AMERIKA. U j-Y o r­k, dec. 17. (Határvil­longások Angolország és az egyesült államok kö­zött.) Az említett két hatalmasság közt kiütött ha­tárvillongások okai s addigi befolyásuk felett, uj­­yorki lapok következő tudósításokat közölnek: A se­­paratisták egyik fegyelmetlen bandája beütött a ca­­nadai határon át a közel fekvő st. Albans városká­ba (Vermont), kirabolta az ottani bankokat, s több embert megölt, mire visszatakarodott Canadába. Ott a rablók egy része később elfogatott, és a mon­­treali törvényszék elé állíttatott. Miután az ottani bíró az ügyet négy hétig húzta-halasztotta, ez most újból felvétetett. De a­helyett, hogy bizonyít­­ványokat mutattak volna elő, melyeknek megszer­zésére volt éppen e négy heti határidő engedélyez­ve, a foglyok ügyvéde, ellenfele nem csekély cso­dálkozására, a törvényszék „illetéktelensége“ mel­lett szólalt fel. A bíró ezt azonnal elismerte azon ürügy alatt, hogy­ a britt parlamentnek egyik régi törvénye értelmében, a canadai főkormányzónak kellett volna az elfogatási parancsot kiadnia. Az egyesült­ államok ügyvédei hasztalanul hivatkoztak az 1849-i. és 1861 -i canadai törvények­re, melyek éppen az ellenkezőt rendelik el; hasz­talanul említék fel a népjogot, mely a foglyok bűn­­tetlen elbocsáttatása által a legkirívóbb módon sér­­t rablóbanda azonnal szabadon bocsáttatott. Új-Yorkban s az egyesült­ államokban e miatt áta­­lános elkeseredés uralkodik. Erre legjobb com­­mentár Dix tábornok parancsa, melyet ez kevés­sel a dolog tudomásra jötte után kibocsátott. Ez szó szerint igy hangzik : „A keleti megye főhadiszállásán New-York dec. 2. Miután a főhadiszálláson értesültek, hogy a lázadók, kik st. Albansban rablást s gyilkolásokat követtek el) szabadon bocsátattak, s hogy Canadában hasonló vállalatokhoz előkészüle­tek történnek , a parancsnokló tábornok, a lakosok és határ­helyek iránti kötelességének tartja életök s vagyonuk biztosítására erélyes rendszabályokhoz folyamodni. Oda utasíttatnak tehát a határon álló összes katonai parancsnokok, hogy újabb rabsági s gyilkolási merények esetében, — eredjenek bár azok portyáiktól, vagy olyan egyénektől, kik a rich­mondi forradalmi hatóságok megbízatásából működnek — ezeknek elkövetőit, mennyire lehet­séges, rögtön a bűntény színhelyén lelőjék, ha pe­dig elfogatásuk végett szükségessé válnék a Ca­ll­a­d­a é­s az amerikai államok kö­zötti határ átlépése, úgy a nevezett parancsnokok utasíttatnak , hogy őket mindenhová üldözzék, bár­hol keressenek is menedéket, s ha elfogattak, őket többé semmi feltétel alatt ki ne adják, hanem haditörvény szerint leendő megbün­tetés végett, a főhadiszállásra kísértessék. A me­gyében parancsnokló vezérőrnagy pillanatig sem tétovázik, az őt valamennyi műveit népektől elis­mert tömény szerint illető jogot — azon egyének tekintetében, kik semleges területen ellenséges hadjáratokat szerveznek és végbevitt rablás után területünkről ismét az előbbire menekülnek, egész kiterjedésében használni; miután ily eljárás elke­­rülhetlenné vált arra, hogy a városokat s falukat a felgyujtástól, s polgárait rablás és gyilkolás ellen megóvhassa. Bizton reméljük, hogy határszéleink lakossága tartózkodni fog minden tettlegességektől a lázadó rablók gyalázatos merényleteinek megtor­lása végett s a hatóságok belátására bizondja az azok orvoslására célszerűeknek mutatkozó lépések meg­tételét.“ * ° E jegyzék, mondja a new-yorki lap — kétségen kívül a legerélyesebb nyilatkozat, melyet Angelhon ellenében tehettünk (Lincoln el­nök azóta elvetette), de a montreali bírónak irá­nyunkban követett eljárása is, nem kevésbé túl­zott. A montreali bíró határozatával egyidejűleg torontói collegája szabadon bocsátotta a kalózokat, kik az Erie­tón két gőzhajót elvettek s elpusztítot­tak. Angolhon bünlajtsroma mindinkább hosszab­bodik. Mint tegnap Quebec-ből érkezett sürgöny­ből láthatni, a canadai hatóságok értesülvén D­i­x tábornok parancsáról, Coursel biró eljárását rászalták. A kabinet ülést tartott, s kiderült , hogy a kiszolgáltatásról szóló törvény, melynek hatályát Counsel biró azon okból tagadta, mert a ki­rályné azt alá nem írta, tettleg csakugyan el volt látva ezen aláírással. — Erre újból megrendeltetett a rablók elfogatása, kik azonban a mint kiszaba­dultak, rögtön csodálatos módon el is tűntek. E botrányos eljárásnak mintegy kiegészítéséül, a montreali várostanács az elbocsátott foglyoknak még azon 180,000 dollárt is visszaadta, melyeket ezek a st. albans-i bankból raboltak , természetes hogy a hivatalos eljárás költségeinek levonása utln." Későbbi hírek szerint ellenben, most Ca­nadában minden áron azon vannak,hogy az elköve­­t súlyos jogsértést helyrehozzák. A korona-ügy­­v­éd C a­r­t­i­e­r, saját ítéletét tévesnek nyilvá­nította, s valószínűleg le fog tétetni. Canada rendőr­ség­e maga részéről mindent elkövet a rablók kéz­lé en­tésére, s a kormány hivatalnokokat nevezett ki a határon, kik minden netalán még ezentúl elő­forduló jogsértést tudomásul vegyenek.­­ " Az amerikai harctérről érkezett hírekből még nem lehet határozottan kivenni, váljon a Sa­vannah elestére vonatkozó hír valósul-e. E hír for­rása egy Anapolisból Baltimore-be érkezett ily tar­talmú távirat: „Yaruna“ gőzös a charlestoni kikö­­tőt m. hó 14-én reggeli 8 órakor hagyta el. A lá­zadók parlamenter hajója oda azon hírt hozta, " c. Hermann órai harc után kezére kerí­tette Savannah-t és 10,000 embert fogott el. De el­­ekintve Savannah bevételétől, már maga M’Alister erőd elfoglalása is tetemes vívmányt képez S­h­e­r­­m­ann r­észére. Ez erőd nem csak az Ogeeche folyón uralkodik, melynek torkolatánál fekszik, hanem birtokosának egyúttal kezébe adja, a délre menő vaspálya vonalát is. Ha tehát Savannah-t még os­­tromolni kellene, úgy Sherman azon nagy e­lnynyel bír, hogy a várost teljesen elszigetelte, s mellette az Ogeeche folyón át folytonos összeköt­­é­sben marad az unió hajóhadával, ha annak egy részét az ostromnál fel akarná használni. Azon le­vél kivonata, melyet Sherman november 3-án még mielőtt merész útját Georgián át megkezdet­te, a szövetséges hajóhad egyik kapitányához inté­zett, bizonyítja, hogy a tábornok nem csak a kisze­melt pontot érte el, hanem nehéz feladatát még­­ 14 nappal előbb fejezte be mintsem reménytet­te. „Kevés napok múlva — írja a tábornok — a teng­ei­nek veszem utamat, és remény­em, hogy találkozni fogok régi barátommal Dr. P­o­r­t­e­r­­r­e (az admirálissal). Le­gyen szíves megírni neki, 108.k­arácson táján, a Hilton­ Headtól Savannahig terjedő vonalon tekintsen kissé körül utánam.“ * nagy horderőt tulajdonítanak azon alkudozások­nak, melyeket Humbert herceg Andrea bibornokkal szőtt. Az értekezés köztük egy óránál tovább tartott. Turinban beszélik, hogy a bibornok azon feltevésből (?) indult ki, hogy a jövendőbeli conclavéből mint pápa fog kijönni, erre támaszkod­va azt javaslá, hogy Rómából semleges város lé­tessék, mely Olaszországhoz tartoznék ugyan, de nem fogna lenni ennek fővárosa. A bibornok azon­ban ellene volt annak, hogy az olasz királynak Rómában legyen székhelye, minthogy leh­etlen, hogy mindkét hatalom ugyranazon egy városban re­­sideáljon. Turinban az ottani irányt adó köröket nem elégítették ki ezen nyilatkozatok, habár azon concessiók, melyeket a jövendőbeli pápa tett, még haladásra mutatnak. A tett-párt­ természetesen so­hasem fogja helyeselni a dolgok ilyszerű rendét, s így az egész dologból semmi nem lett, ha mindjárt a turini államférfiak arra határoznák is magukat, hogy ezen irányban működjenek. — Rómából jelentik, hogy Paskiewits és Demidoff hercegeknek, az orosz cár cabi­­neti tanácsosainak megérkezése magára vonja a közfigyelmet. Küldetésük sokkal nagyobb, mint a nagyherceg-trónörökösnek később tenni szándék­­lott látogatásakor, a lehető legbarátságosabb fő­­taga­tást készíteni elő az örök városban. távirati tudósítások Berlin, jan. 4. A „Publicist“ azt tanácsolja Ausztriának, hagyja menetére Poroszor­­szág politikáját, hisz úgy sem gátolhatja meg, és a szövetség felbomlása Ausztria állását Németországban és Poroszországban veszélyes kö­vetkezményekkel fenyegetné. Berlin, jan. 4. A „Prov. Corresp.“ írja: A porosz és német érdekek teljes kielégítése bizto­sításául Schleswig-Holsteint j­övő állására vonatko­zólag ez idő szerint tanácskozások folynak a külön­böző üzletágakban, névszerint a katonai, tengeri és kereskedelmi viszonyok ügyében.­­ A kereskedel­mi minister összehívja mint bank főnöke, a legin­kább érdekelt részvénytulajdonosokat febr. 3-án tartandó gyűlésre, hogy más német államokban felállítandó fiókbankok ügyében határozatot hoz­zanak. Kn­gyel Károly hg Bécsbe utazása előtt ő felségeiktől elbúcsúzott. Stuttgart, jan. 5. A mai kamaraülés­ben Warnhaler minister interpellate folytán oda nyilatkozik, hogy a schleswig-holsteini kérdésben be kell várni a két német nagyhatalom alkudozá­sainak eredményét. Ezek egyesülésétől függ a kér­dés szerencsés megoldása. A középállamok egye­s il­lése a nagyhatalmak ellen most se nem szükséges, se nem tanácsos. A külföldre támaszkodás eszméjét kénytelen úgy a maga, mint Pfordien nevében ha­tározottan visszautasítani.

Next