Pesti Hírnök, 1865. január (6. évfolyam, 5-25. szám)

1865-01-13 / 10. szám

gainak épp oly kevéssé praejudical , mint Ausztria véleménye szerint az oldenburgi nagyherceg jogának, ha a birtok­aim átruház­­tatnék Frigyes hercegre. Ha valósul ezen versio, az oldenburgi nagyherceg nem csekély zavarban lehet, mert más részről azt írják, hogy az oldenburgi nagy­herceg, nem tartván elégségesnek és kimerítő­nek, az Oroszországtól kapott átengedési ok­mányt, ezt visszaküldte Pétervárra, de helyet­te nem kapott mást, és igy jelenleg a nagy­hercegnek semmi átengedési okmány nincs kezei közt a schleswig-holsteini örökösödési jogokra vonatkozólag. Az oldenburgi nagyhercegről lévén szó, megemlítjük azon versiót is, hogy Oroszor­szág hirtelen megváltoztatta magatartását Po­roszországra vonatkozólag. Eddig inkább tá­mogatta, mint ellenezte a második német nagyhatalomnak túlterjeszkedési törekvéseit. Az utóbbi napokban azonban mind Berlinben mind Bécsben határozottan rászalta ezen tö­rekvéseket. Hir szerint Sándor cár fenn­akarja tartani az oldenburgi nagyherceg ígé­retére tett jog­átruházást, csak azt kivonja, hogy a nagyherceg ezen jogot aztán a nagy­herceg cedálja Keresztély királynak. (?) Egyébiránt Berlinből is írják, hogy Bismark úr az utóbbi időben többek­nek kijelentette volna, hogy ő felhagyott min­den annektálási gondolatokkal. Csakhogy az ilyen nyilatkozatokra nem sokat lehet adni, mert ha a por­osz kormány csakugyan elejtette bekeblezési terveit, nem lehet belátni, hogy miért vonakodik mégis elfogánni a schleswig-holsteini kérdés meg­oldásának Ausztria által javasolt módozatát. Poroszország, úgy látszik, hogy csak időt akar nyerni. A táviró jelenti, hogy a porosz ország­gyűlést a király személyesen megnyitandja holnap. Mindenki nagyobb feszültséggel néz eléje, mint valaha a porosz országgyűlés idei ülésszakának, mert ezúttal ki fog tűnni, váljon az alkotmányosság mély gyökeret vert-e már Poroszországban, avagy a Schleswigben tett katonai vívmányok ellensúlyozták a porosz nemzet törekvését az önkormányzatra, mely erkölcsileg és anyagilag legméltóbb célja napjainknak. AUSZTRIA, B­é­c­s, jan. 12. A közelebbi napok legfontosabb eseménye mindenesetre gr. V­rinta indítványa s ennek a birod. tanácsbeli alsóházi pénzügyi bizottmány általi egyhangú elfo­gadtatása. Ez indítvány abban központosul, hogy a ministeriumnak az 1865-dik évre előterjesztett állami költségvetés, még mielőtt vitatás alá vétet­nék, adnéáék vissza s attól uj költségvetés megál­lapítása kivántassék, mely a kiadások megfelelő leszállítása által az államháztartásban az egyen­súlyt helyre­állítsa. — E határozatra a bizott­mányban jelen levő P­­­e­t­e­r pénzügyminiszer kinyilatkoztató, hogy mint az össz­kormány tagja minden mnegjegyzéstől tartózkodnia kell, de e ha­tározatot a miniszeri­ tanácscsal tudatni fogja. Erre ismét gr. Y r i n t­s indítványára az határoztatok, hogy az elfogadtatott resolutio a ház elnökének közbenjárása által az összministeriummal s annak elnöke, Rainer főherceggel közlendő. Érdekes, hogy a határozattal szemben mily álláspontot foglal el a kormány. Egy bécsi lap azt jelenti, hogy a tegnap e részben tartatott miniszer­­tanácsban e felett kedvező nyilatkozatok történtek. A rlotschafter“ mai száma átalában helyeslő szí­nezettel ír róla, de kiemelendőnek tartja, hogy ez egész eljárás nem parlamentáris. A parlament — úgymond­­— elfogadja a ministerium előterjeszté­sét megvitatásra, a parlament egy bizottmánya pedig visszautasítja. „Így tehát — kiált fel — a parlamentben egy másik parlament van.“ Pest, jan. 13. Bécsből távírják, hogy — s az fentebbi soraink kiegészítéséül szolgál — hogy gr. Y­r­v­i­t­s a pénzügyi bizottmány legutóbbi ülé­sében a 65-diki s 66-diki költségvetésből egyúttal 30 millió letörlését fogja indítványozni, egyszer­smind azonban azt is, hogy a birod. tanács fogadja el a kettős budget tárgyaltatását. NÉMETORSZÁG. A sokféle programunk­nál, melyek eddigelé a hercegségek kérdésének megoldása végett felmerültek, némi szándékosság­gal mindig egy tényező hagyatott számításon kivül, mely végre teljesen meg sem ignoráltathatik, és annál tettlegesebben fogja magát érvényesíteni, minél inkább veti le maga a kérdés, a tisztán né­met jelleget. E tényező a külföld. Nem hiányoznak ugyan jelek, melyek bizonyítják, hogy több kabi­net nagy érdekkel követi az ügy menetét, és haj­landónak látszik befolyni a vitába, mihelyest ez reá nézve kedvező fordulatot veend, de határozott lépés csak legújabban, és pedig Pétervárról történt, mely éppen úgy intésnek mint óvásnak vehető, és a hercegségek kérdését, mint látszik, európai szem­pontból akarja felfogni. Mint a „D. A. Ztg.“ érte­sül, a pétervári kabinetnek Bécsben és Berlinben tett közleményei szerint, Oroszország mindaddig lemond minden be­avatkozásról a kérdés megoldá­sába, míg e megoldás kiindulási pontul, e vagy ama jogot választja ; ha ellenben a politika bírna döntő súlylyal, akkor Oroszország is kény­szerülne a végleges elhatározásnál egy részt a maga számára venni igénybe, és úgy hiszi, hogy más hatalmasságok is, hasonló indokoktól vezé­reltetve, minden oly megoldást elleneznének, mely nem előre jóváhagyott definitívum alapján eszkö­zöltetnék. E közlemény bírálatánál különben nem szabad tekinteten kívül hagynunk, hogy a „D. A. Zig“ nem kedvez a porosz törekvéseknek, és óhaj­tásait gyakran tények gyanánt nézi. ANGOLORSZÁG Buxton or Maidstone képviselője az alsóházban, választói előtt oda nyi­latkozott, hogy véleménye szerint hamarjában nem nyílik kilátás parlamenti reform­kísérletre. A múlt­kor említett különböző apró reformtervek szerzői nem tudtak egymás között megegyezni, a „valódi liberálisok“ a gyökeres reform barátai, pedig az ügyet jelenleg teljesen reménytelennek tekintik. B­r­i­g­h­t-nek birminghami beszédét a „Ti­mes“, „Post“ és „Daily Telegraph“ taglalják. A „Times“ sajnálja, hogy Bright még mindig nem tudott az államférfi álláspontjára vergődni, és csak egy­es osztály, a k­ereskedőség képviselőjének tekinti magát. A „Post“ figyelmezteti őt, hogy Angolország nem Carthago, és nem akar Carthago­­ként elveszni, hogy nagy nemzetek gazdagokká lettek, de nem lettek gazdagság által nagyokká sat. A „Daily Telegraph“, tudomás szerint, nem tartozik Bright bámulóihoz. De a­mi több je­lentőséggel bír e lapok okoskodásainál, az a „Daily News“ és „Star“ hallgatása. Sir George Bowyer, dundalk-i képvi­selő, a buzgó katholikus, ki csak legközelebb érke­zett haza Rómából, levelet intézett a „Times ”-hez, melyben bebizonyítani igyekszik, hogy az angol sajtóban annyira megtámadott encyclica, lényeges összhangzásban áll az anglican egyház 39 hittéte­leivel, név szerint, mi az ahhoz csatolt 80 tétel kár­­hoztatását illeti. A „Times“ tagadja ez állítást, megismeri, hogy az angol államegyház a rómaival sok lényeges pontokban megyez (valódi anglicanu­­sok, mint tudva van, egyházi intézményeiket nem protestantismusnak, hanem a tulajdonképpeni ka­­tholicismusnak nevezik) , de egyúttal felhozza, hogy az episcopalismus más hitűek irányában sok­kal türelmesebbek) a pápaságnál, s sem a keresztény sectákat, sem a pogányokat egyenesen nem adja át a pokolnak. Igazat mondva­ sem az egyik, sem a másik angol secta története nem büszkélkedhetik mód­feletti türelmességgel, de egyátalán véve sem­miféle secta sem. OLASZORSZÁG. A Nápolyban megjelenő „Conciliatore“ című lap azzal vádolta Andrea bibornokot, hogy mindjárt megérkezése után Ná­polyba meglátogatta Humbert herceget. Az említett bibornok ennek folytán nyílt levelet inté­zett a „Conciliatore“ című lap szerkesztőségéhez, mely így hangzik: „A római udvar nem oly nyomorú és nyers, mint hiszik, mindig szem előtt tartja hagyományos előnyeinek, óvatosságának, udvariasságának és en­­gesztelékeny szellemének hírét. Ha önnek ítélete szerint nekem nem illet Humbert koronaher­ceg ő kir. fenségénél látogatást tenni, azt mégis tudnia kell önnek, hogy IX. P­i­u­s pápa, különb­séget tudván tenni az ügy és ügy közt, dacára az olasz kormány és az apostoli szó­szék közt létező vallás­diplomatiai viszálynak, nem vonakodott ke­gyesen elfogadni kereszt-gyermekének , savoyai Mária Piá­nak Victor Emánuel király leányának hozzá intézett levelét, mely jelenté a hercegnő egybekelését a portugalli királylyal. Ezen levél, ha nem csalódom, az alamizsna-osztó-mester által nyujtatott át, és ő Szentsége nem csak hogy válaszolt ezen levélre, hanem gazdag ajándékot is küldött a hercegnőnek, — nem is említve egy má­sik fényes vonását IX. P­i­u­s gyöngédségének, ki, tanúsítandó köszönetét, a­zultánnak egy pompás ajándékért, csupán e célból rendkívüli követet kül­dött Stambulba, értékes viszon-ajándékokkal. Ha tehát a pápa az udvariasság eme nyilvánulatait a hercegnő és az ottomán birodalom népe iránt ösz­­egyeztethetőknek találta, lelkiismeretével és mél­tóságával, miért nem hittem volna én azt, hogy nekem is szabad látogatást tennem Humbert hercegnől, azon Carlo Alberto király unokájánál, kinek emléke igen becses előttem, és a ki 1841-ben, midőn Svájcba mentem, mint nuncius, nagy szere­­tetreméltósággal fogadott. Ha tehát az írástudók és pharizeusok ezen látogatásomat botrányosnak tekintenék, én csak azon botrányt ismételtem vol­na, melyet IX. P­i­u­s az egész kath. világ szeme­­láttára tett, már pedig e feltevés képtelenség. Ha ön tanulmányozta volna korunk történetét, akkor tartózkodott volna felhozni I. Napóleon korszaká­­kából a vörös és fekete bíbornokok példáját, mint­hogy ez oly kevéssé illik a dolgok jelen állásához, quantum distant aera lupinis. Felszólítom önt, hogy ezen levelet a törvény rendeleténél fogva, mint cáfolatát az ön lapjának 356. számában meg­jelent cikknek azonnal közölje, s kijelentem, hogy jövőben semmi szót nem vesztegetek ez ügyben, minthogy nem szokásom hírlapi polémiába bocsát­kozni, megemlékezvén azon igazságról, hogy nem minden ember használja becsületesen eszét és nyel­vét. Nápoly, dec. 28. 1864. Girolamo Car­din­a­l­e d’A­n­d­r­e­a.“ — Nápolyból írják, hogy a sz. Januarius-rend tagjai, Humbert herceget, midőn ez egy templomukban tartott ünnepélyes Te Deum-ra megjelent, barátságtalanul fogadták. Habár az említett rendi tagok­­ értesítve voltak a herceg megérkezéséről, mégis elmulaszták őt a szokásos szertartással a templom ajtajánál fogadni, és nyu­godtan énekeltek tovább a templomban. A herceg mint látszik, nem találta ezt feltűnőnek. Lassú lép­tekkel, és egyedül a főoltárig ment, s ott letérdelt. „Si vuol pazienza“ mondta volna később szánalmas vállvonítással. ■— A milánói német újságban ez olvasható : „Úgy látszik, hogy az elrendelt hadsereg-leszállí­tás az ágyús lovak egy részének eladásával már megkezdődött. Oly lovak , melyek 800 frankba kerültek, 150 frankért adattak el. Ausztria sokat összevásárolt volna. Ha jelenleg ilyen lovakat kel­lene vásárolni, 1000 frankot kellene érettek fizetni. FRANCIAORSZÁG, P­á­r­i­s, jun. 7. (Na­póleon herceg s Eugenia császárnő.) Mint Algír egykori ministere,­­ az uralkodó­ház tagja, N­a­­p­o­l­e­o­n herceg a császári tanácsban nem újonc ugyan, többé, de jelenlegi összetételében, a cabinet a herceget szerdán látta legelőször körében. Mond­ják, hogy az Algír újjászervezésére vonatkozó kérdés, mely felett ő, mint e gyarmat egykori mi­nistere terjedelmes tanulmányozásokat tett, hozta őt legelőször ismét közel az aktív politikához, mert igen óhajtaná nevét összeköttetésben látni a kilá­tásban levő reformokkal is, melyek óvatos és fo­konként keresztül vitt decentralisatio szellemében fognak létesíttetni. A senatusban, mindkét kérdés­ben, a kormány­szónok szerepét viendi. De vele egyúttal egy másik magas állású személyiség is lép újólag előtérbe, mert újév óta Eugenia császár­nő a legélénkebben részt vesz a kormány­ügyekben, melyektől szintén h­osszabb ideig maradt távol. A császárné s a herceg, külsőleg a legszívé­­lyesebb viszonyban állnak egymással, s mindkét részről azon őszinte, óhajtás nyilvánul, a jó egyetér­tést továbbra is fentartani. De az általuk képviselt politikai elemek sokkal eltérőbbek egymástól, s az akarat mindkét részről sokkal erősebb, semhogy az összeütközés sokáig elmaradhatna. Saját barátai, kik nem rég még any­­nyira sürgették, most mérsékletre és önuralomra intik a herceget, mert, mint mondják, Eugenia császárné befolyása a császárra, nem volt soha hat­hatósabb, mint jelenben. Napóleon herceg alelnökké történt kine­­veztetése alkalmából, jan. 6-án nagy díszebédet adott. A tuilleriákban az ülésszak alatt 6 „bals pá­rás“ és 2 álarcos táncvigalom fog tartatni; a csá­szár továbbá azon óhajtást fejezte ki, hogy a mi­nisterek stb. lehetőleg fényes estélyek által támo­gassák a pangó üzletet. St. Germain külvárosban ellenben, a pápa szorongatott állapota miatt, vala­mennyi falon zárva marad.­­ A cambrai érsek volt az első főpap, ki a közoktatási minister köriratára válaszolt. Meg kell vallanunk, hogy e válasz ellen kevés kifogást lehet tenni. Először igaz, hogy ezen eltiltás jelenben, mi­dőn a sajtó oly nagy szerepet játszik, csekély je­lentőséggel bír; és igaz az is, mit a jámbor pásztor válaszában mond : „Sem a kormány, sem más földi hatalom a püspököket nem akadályoztathatja ab­ban, hogy kötelességöket teljesítsék, s lelkiismere­tük hívó szavát követve, megyék híveivel közöljék a sz. atya utasításait.“ Éppen mert hasonló meg­győződésben vagyunk, nem tartjuk politikailag he­lyesnek a francia kormány eljárását. Ez tévútra ve­zettette magát a főpapok közt találkozó diplomaták által, és ezek most kevésbé őszinte sajnálkozással fogják Rómába jelenteni, hogy kezeik meg vannak kötve, a­nélkül, hogy ez által a kormánynak buz­góbb híveivé váltak volna. — Napóleon hercegnek alelnökké ki­­neveztetése, a titkos tanácsba uj életet lehelt, s a herceg pártja fenhangon hirdeti, hogy most a libe­­ralismus korszaka tűnt fel. Jó lesz azonban e vér­mes reményeket cum grano salis fogadni. Ha N­a­­p­o­l­e­o­n herceg a faltörő szerepét vállalja el, úgy e chinai fal mögött, melynek ledöntésére őt hivatottnak mondják, oly férfi áll, ki magát cse­lekményeiben olykor a szükségesség által igen, de soha egyes ember nézeteitől vezéreltetni nem hagyja. — A „France“ jelenti , hogy a titkos ta­nács Napóleon herceg elnöklete alatt ülést fog tartani, melynek tárgyát a decentralisatiora vonatkozó törvényjavaslat fogja képezni. Az egye­sített ministeri­­sz titkos tanácsnak múlt ülésében a császárné is részt vett. Ugyan e lap továbbá egé­szen hiteles forrásból jelenti, hogy a kamarák meg­nyitása február 13-ra határoztatok. — A „Gazet­te de Franca“­.nem mellőzheti azon megjegyzést, hogy a Párisban tartózkodó képviselők közül egy­sem jelent meg az újévi tisztelgésnél a tuile­­riákban. LENGYELORSZÁG. (Nem létezik többé Lengyelország ?!­­ A „Gazette war.“ Varsóból írat­ja magának , hogy az ottani lapok „Dziennik Wars.“ és „Diewnik Wars.“ meghazudtolják a hírt , mintha Lengyelhen a többi Oroszországba volna kebelezve. Ezen két hivatalos lap ellen a hírhedt Katkov nagy lármát csap a „Mosk. Wiedow“-ban, azt állítván : „A térképen nem lé­tezik többé Lengyelország, minthogy tökéletes be­­kebeleztetése már bevégzett tény.“ —A lengyelor­szági püspököknek az encyclica említése, vagy ki­hirdetése pásztorleveleikben, a legszigorúbban meg­­tiltatott , dacára annak, hogy a félhivatalos lapok folyvást beszélnek róla. AMERIKA. N­ew-Y­or­k. dec.28. Nagy feltű­nést okoz Foote Henrik beszéde a separatista congressusban, mely, ha hű képét adja a Rich­­mondban követett politikának, valóban nagy je­lentőséggel is bír. Ebben Foote legelőször a pénzügyi felterjesztésről szól, s annak elvezetésé­ből a legkártékonyabb következtetéseket vonja a délre nézve. „Mi az örvény szélén állunk“ —mond szónok, — „pénzügyi helyzetünk veszélyes bo­nyolultságban van. A külföldi ügyeink rész kezel­tetése folytán többé nem bízik bennünk. Magában az országban a törvényhozási intézmények egész sorozata szentesítetett, mely a népszabadságnak, s az államok jogainak vesztére kell hogy szolgáljon. Más hasonló intézmények most készíttetnek elő, s ha elfogadtatnának, oly megrázkódtatásokat fog­nak a déli szövetség területén előidézni, melyek által az összes kormányrendszer kérdésbe jó. — A congressus önmagát fosztja meg így minden csak némileg is jelentékeny jogoktól, és menthet­­len katonai zsarnokságot idéz fel , milyet a világ még nem látott. E ház politikája oda látszik irányulni, hogy az elégedetlenséget fegy­veres erővel irtsa ki. Tíz nap múlva a meg­vitatás szabadsága nem létezene többé e testü­letben, és hasonló eszközök által fog a sajtósza­badság is a legközelebbi jövőben elnyomatni.“ A szónok most egy tekintet vet a dél katonai helyze­tének kétségbeejtő voltára, azután folytatja : „Ha­sonló körülmények közt nem mondhatni célszerű eljárásnak ha ily hathatós pénzügyi előterjeszt­­vénynek, akadályokat gördítenek útjába. Va­jon most van-e idő visszautasítást emlegetni? Ez-e a kedvező időpont oly indítvány elvetésére, mely becsületteljes békére irányul ? Így gondolkoznak sokan — talán a többség­­ e házban; én nem. A dolgok e menete itt és másutt arra kötelez, hogy elváljak e testülettől. Én szabad ember és szabad emberek képviselője vagyok, és nem­ értek hozzá, láncokkal terhelten törvényhozási tevé­­kenységet kifejteni. Nem akarok többé felelős len­ni oly rendszabályokért, melyek e testület titkos üléseiben határoztatnak el, melyeket lelkem utál, s eszem elitél. Vissza fogok vonulni magányomba, s ha oda is elhatol az elnyomók keze, úgy idegen LEGÚJABB. — Frigyes Károly herceg már tegn­ap este volt Bécsbe érkezendő.E korábban megérkezése, mint Bécsből távirják,— a porosz belpolitika tekinteteiből történik. Poroszor­szág kész a lobogó-kérdésben engedékeny­ségre. — Mensdorff grófnak álláspontja a schleswig-holsteini kérdésben a következő volna : Vagy bebizonyítja Poroszország, hogy magának vannak örökösödési igényei a her­cegségekre, s ezek tehát Poroszországnak jutnak, mely esetben amaz igények fejtege­tése, mely a berlini szakministériumok által történni fogna, felesleges, minthogy minden úgyis Poroszország kezeibe jut. Vagy egy másik ismertetik el jogosultnak az örökösö­désre (Ausztria felfogása szerint ez az augus­­tenburgi herceg), mely esetben azt trónra kell emelni, mielőtt Poroszországnak netalán con­­cessiókat tehetne, annyival inkább minthogy a jövendőbeli herceg sem tehet a Schleswig holsteini Rendek kikérdezése és jóváhagyása nélkül oly engedményeket, melyek az ország­ önállóságát­, vagy életérdekeit érintik. Min­denek előtt szükséges tehát megállapodni a jövendőbeli uralkodó személye iránt. Ez a diplomatiai helyzet azon percben , miutjn Frigyes Károly­­ porosz herceg Bécsbe érkezik. Hogy nyolc nap múlva mivé alakul ezen helyzet, azt, mint látszik, még magában a ministertanácsban sem tudják. ♦ —A belga püspökök a jövő héten össze­jönnek Brüsselben, hogy megállapítsák azon commentárt , melyet pásztorleveleikben az encyclicához csatolni fognak. — A belga lapnak párisi levelezői con­­statkrozzák, hogy az ottani irány­adó körök­ben biztosan hiszik az európai béke fentartá­sát, és azon reményt táplálják magukban, hogy a trónbeszéd ezt igazolni fogja, és a hadsereg leszállítására, mint már megkezdett tényről fog szólni. — A Napóleon császár betegségéről szárnyalt hírek legújabb párisi táviratok sze­rint nem valósulnak ; a császár a legjobb egészségben elnököl a miniszertanácsban , és audientiákat osztogat. — Alaptalan azon tudósítás , hogy a tuileriák kabinetje az e n c y c 1­i c á r­a vo­natkozólag körjegyzéket intézett volna Fran­ciaország diplomatiai képviselőihez.­­ Az első püspök, ki Baroche francia igazságügyminister tudvalevő közszak ellen kikelt, a moulinsi püspök volt. Vizkereszt napján székesegyházában hitszó­noklatot tartott a néphez, aztán felolvasá az egész encyclicát, fentartván magának alkalmi­lag visszatérni a pápa által elvetett tévtanok ártalmasságára, és a jubilaeum elrendelésére. — Párisból távsürgönyzik a bécsi „Pres­sernek, hogy a poitiersi püspök eljárása"foly­tán a kormány az ellenszegülő főpapokat az államtanács elé akarja idézni, és őket fizett­­eik felfüggesztéseivel fenyegetni — Morny herceg és Napóleon­ herceg közt heves antagonismus tört ki az utóbbinak a titkos tanács elnökévé történt kinevezése miatt ; Morny maga remélé ezen állomást elnyerhetni. — Krisztina királynő igen aggasz­tónak találja a dolgok állását Spanyolország­ban. „Én, — így szólt volna — igen fekete színben látom Spanyolország jövőjét !”. Ez az ország átalános helyzetére vonatkozik , mely gyors léptekkel rohan a forradalom örvé­nyébe. — A pétervári dán követ, Plessen Otto báró, ki a múlt vasárnap reggel Ba­denből Berlinbe érkezett, s ott Bismark­♦ földre indulok keresni azon boldogságot és sza­badságot, melyet hazámban tőlem megtagadnak.“ TÁVIRATI TUDÓSÍTÁSOK Pária, jan. 11. Ribeira, Mexicoba küldött spanyol követ, átutazott London felé, honnan 16-án Bonnefond­s-al St. Nazairbe megy. Ujabb mexicói kölcsönről beszélnek. — Holnap M­e­t­ternich hy estélyén D r­o u y n meg fog je­lenni. A „Constitutionnel“ cikke, melyet az ellen­kező püspökök ellen intézett, nagy zajtűrőit s megtorló intézkedések előpostájának tekintik Drezda, jan. 11. A mai „Dresdner Journ közzé teszi a szövetséggyűlés dec. 5-ei határozatára vonatko­zó levelezést, mely Szászország és Porosz­­ország közt folyt. P­á­r­i­s, jan. 11. A „Sport“ megerősíti, hogy a montenegrói fejedelem leányának keresztanyja a francia császárné,keresztapja a szerb fejedelem lesz. P­á­r­i­s, jan. 11. A „Moniteur“ meghazud­tolja, hogy a tervezett algíri reformok miatt nézet­­különbség léteznék.— A ch­aillesi lelkész felolvasta a pápai bullát. A moulins-i püspököt szigorúan megfedezték. A lyoni papság közt a gallicanismus­­ra nézve kedvező mozgalom van.

Next