Pesti Hírnök, 1865. május (6. évfolyam, 99-124. szám)
1865-05-23 / 118. szám
Hatodik évfolyam 118. szám. PESTI QÁi'ASSV'JV'JV'SV'JV'JV'.'V'Sd'JVVy/'JV'AS'A/'JV'SJ AA/yWW A/WArt/VVWt/W Vt/') • Előfizetési feltételek: helyben házhozhordás | ’5 sál vagy postán mindennapi megküldéssel: ^ | egész évre 20 frt; félévre 10 frt; negyedévre £ | 5 frt. ;— Minden hónap ertől elfogadunk 3 hó- napos előfizetést. | CwjWVMMJV,JV'lMJV'JVSJ‘sAfJVJKWJV'JV'f'SJV'ArSVVV'l\rAfV\r'ArA/\/V\N& Kedd, május 23-án 1865 POLITIKAI HÍRNÖK NAPILAP. ^VUWWJV'JV/v\ arA/,A/'//\Ar/VAAy'Ary\/W A/'/'/AT A/WWW’A/' A/'AAA/'JV ^ ^Hirdetések öthasábos petitsorért egyszeri| iiir-| £detésnél 6 kr.,bélyegdíj 30 krjával számíttatnak. ^ ^ Szerkesztőség és kiadóhivatal: | |a himző-és kalap-utca sarkán 1-ső sz. alatt, s | a 2-dik emeleten. | jd -Mi ( $ o AtJV^JVJVJWVJVJVWJV' JVUV WMWJVJVJVJ\AATJVVVJVW.JMJ Előfizetési felhívás PESTI HÍRNÖK politikai napilapra, Előfizetési feltételek: Negyedévre ........ 5 frt. Félévre...............................................IO frt. Egész évre..........................................SIO frt. auszt. ért. Előfizetés minden hó 1-től elfogadtatik. |^* Előfizethetni: Vidéken minden kir. postahivatalnál, helyben Pesten, csupán a „Pesti Hirnök“ kiadó hivatalában, a hímző- és kalap-utca szegletén, 1-ső szám, 2-dik emelet, 14-dik ajtósz. A „PESTI HÍRNÖK“ kiadó hivatala. Hazai közügyek. Pest, máj. 23. Vajha szeretett Urunk Királyunk, bárcsak néhány napra is, mielőbb boldogítná Magyarország testvér-fővárosát atyai látogatásával, s óhajtott alkalmat nyújtana megvigasztalt hazánknak, közvetlenül kitüntetni fiai örömét, hit ragaszkodását, s hódolata őszinteségét italában, különösen pedig legforróbb háláját azon személyes királyi figyelemért, melyet mint lapunk tegnapi száma hirdeté,j akadémiánk megajándékozása, által, a magyar nemzet legdrágább kincse, bölcsőjének egyetlen emléke, s létének és jövőjének életfeltétele, édes anyanyelve iránt ismét tanúsítani méltóztatott! E magasztos gondoskodás újabb fényes igazolása a hazánkban uralkodó, s napról napra erősbülő azon közérzületnek, hogy a magyar nemzet egyedül s kizárólag Szent István Apostoli Utódja, megkoronázandó királya felséges személyébe fektetheti bizalmát. Egyedül a Fejedelem az, kinek nem lehet egyéb érdeke és célja, mint népeinek valódi boldogsága; és egyedül a magyar király az, ki a jelen sajnos állami bonyodalmak közt nem csak a közvetítés döntő fiatal mával bir, de egyszersmind az egyetlen, ki előítélet és részrehajlás nélkül fel tud emelkedni annak elismerésére, hogy Szent István birodalmát, ősi törvényes alapjaira s határai közé visszavezetni, s a pragmatica sanctio ágazatai szerint megnyugtatni annyit tesz, mint az ausztriai birodalmat régi törvényes fundamentumán megszilárdítani. Államférfiak a Lajta két oldalán vezérelhetők különböző jó és rosz indulatok, s jogos és jogtalan érdekek által, s vetélkedhetnek egymással akár uralomért, akár dicsősségért; de az ausztriai Császár nem lehet a magyar Királyra féltékeny. A megszilárdult bizalom és törvényesség karjain újabban emelkedő fényes öregbedő tekintélye az Árpádok dicső trónjának — szálka lehet ugyan egy csoport törpe államtudós szemében, kiknek százados sikertelen kísérletekre fektetett számítása, reménye, és ambitiója, a történeti fejlődés igényeinek örök logikáján, ha Isten akarja, ezúttal ismét meghiusuland; — de az államtudósok kudarcát könnyen el fogja feledtetni az átalános öröm és közlelkesedés a felett, hogy annyi botlás, izgága és félreértés után valahára ismét Ausztria népei közt a régi testvéri béke, nyugalom és összetartás, a közös gyarapodtatás eme nélkülözhetetlen feltétele helyreállt. A közös Fejedelem, egyenlő hűséggel a dicső Elődeiről reá háromlott tartozások iránt, minden irányban igazságot szolgáltatva, s az alkotmányos monarchia kettős gyeplüjét hatalmas kezeivel a törvények biztos és világos nyomain vezetve és igazgatva, a közös trónnak valódibb támaszát , s a birodalmi egységnek s összetartozásnak erősb és tartósb kapcsait nyerendi a helyreállított közbizalomban, a megnyert szivekben, a jogok biztonságának megnyugtató öntudatában, s a testvéri közremunkálás és jogtisztelet kölcsönös szükségének érzetében, mint a mit a kényszer eszközeinek anyagi súlya positive, s az egymással szembe szállított érdekek megoszlatása és versenyzése negative nyújtani képes. S ha egykoron, dicső Mária Therezia korában, a monarchia egységének rövidsége, s tekintélyének lealacsonyítása nélkül elegendő lehetett a magyar király s magyar hadsereg cime alatt majdnem egész Európa fegyveres irigységével s támadásával diadalmasan megütközni, — csak szolgai hízelgés, vagy hálátlan buta kajánság, s egyéb igazolhatatlan érdek állíthatja, hogy Sz. István koronájának az ausztria császárságban el kell enyészni, s hogy az egyenjogúság, melynek törvényei alapján s kikötése mellett az önálló magyar királyság az örökös osztrák tartományokkal közös Uralkodó alatt szétbonthatatlan monarchiává felépült, s ma már s ezentúl, s éppen az alkotmányosság ürügyénél fogva tarthatatlan lenne. S itt méltán kérdhetjük ellenfeleinktől, hogy ha a szerződésekben gyökerező ősi alkotmány Magyarország ősi jogainak elegendő garantiát szolgáltatni nem képes, ha tartósságnak s jogbiztonságnak minő zálogát tekinthetnek bármily új alkotmányban , kivált ha az nem az érdeklett felek érdekében s önkénytes hozzájárulásával állapíttatnék meg, hanem egyoldalú érdekben s irányban, mesterséges eszközökkel , vagy éppen erőszakkal tolatnék fel a másik egyenjogú félre? E részben azonban nincs okunk aggódni. Meg lehet mindenki hazánkban győződve arról, hogy Szent István királyi Utódja ugyanazon féltékenységgel és lelkiismeretességgel őrzi Apostoli koronájának s magyarországi népeinek jogait és érdekeit, melylyel az örökös tartományok s egyéb birodalmi részek javát megóvni császári szent kötelességének ismeri. Bizonyosan senki sem képes a monarchia egységét, a magyar szent korona önállóságával s integritásával szemközt oly világosan és Őszintén distingválni, s egymással a pragmatica sanctió értelmében kiegyeztetni, mint felséges Urunk, a közös Fejedelem, ki ugyanazon egy személyben, európailag elismert közjogi megkülönböztetéssel, egyszersmind ausztriai Császár és Magyarország Királya. Néma közös Fejedelmen múlik tehát, hogy hazánk a létező bonyodalmakból azon szilárd autonomikus közjogi állapotra kibontakozhassék, amely azt ősi sarkalatos és megszeghetlen törvények s királyi hitlevelek szerint illeti. A Fejedelem, mint a soraink élén idézett legújabb kegyelméből is látni, minden lépten tanúsítja királyi indulatait, s kiváló előszeretetét a magyar nemzet iránt. De ha azt akarjuk, hogy a közös Fejedelem, a fenforgó differentiákban, Magarország érdekében tüzetesen s hatályosan interveniáljon, — akkor azon politikai eljárást, melyet az o c tobe ri diploma óta követtünk, gyökeresen meg kell változtatnunk. A helyett, hogy egyedül a nemzet ősi jogainak védelmére szorítkozva, a Fejedelmet mielőbb teljes királyi hatalmának törvényes gyakorolhatása végett megkoronáztatni, a koronázod magyar király személyében az ország autonómiáját megtestesíteni, ezáltal a centralistikus törekvések elébe áthághatatlan torlaszt emelni igyekeztünk volna, visszaesve a fatális 48-diki idiosyncrasiába, s a már megadott jogok practikus biztosítását mellőzve. — a korona hatalmának megosztása felett ereszkedtünk ildomosnak nem nevezhető veszélyes civódásba. Mert a tractatusok ére, a jogcontinuitás ürügye alatt, a 48-diki magyar ministerium helyreállításának követelését, mint conditio sine qua non előzményt feltázni, annyit tesz, mint e korona szövetségének s támogatásának megnyerése helyett a Fejedelmet elidegeníteni; annyit tesz, mint az ősi jogok védelme helyett a korona hatalmának szenni hadat; annyit tesz, mint a diadalmas félnek a békekötés főpontjául azon concessiót diktálni, melyből a háború 17 év előtt keletkezett. Azért is részünkről megdöbbentünk, midőn a „Debatte“ által közlött programaiban, annyi meggondolási idő után ismét mint a kiegyenlítés legelső postulátumát felállítva olvastuk a ministeri kérdést. Szerencsére a „Pesti Napló“ mai száma, alább következő lapszemlénk szerint a „Debatte“ közlésében csak tényleges egyéni nézeteket, nem pedig megállapított pártprogrammot ismer el. S ezen szerencsés körülmény emeli azon reményünket, hogy az, mit a kérdéses programm ezen része iránt mondandók vagyunk, nem fog minden hatás nélkül elenyészni, és intézetünknek a tek. akadémia által választandó hasonlóan négy tagjából állana. „Fogadja egyébiránt a tek. akadémia szívesen azon kitűnő és őszinte tiszteletem kifejezését, melylyel lenni meg nem szünök, Sz.-Mihályon, május 20-kán 1865. alázatos szolgája, gróf Dessewffy Emil elnök.“ Az akadémia jelen volt tagjai általános lelkes éljenzéssel fogadták e megörvendeztető elnöki jelentést s az abban foglalt indítványt azonnal egyértelmüleg határozattá emelték. E szerint ő cs. kir. ap. Felsége legmagasb trónjánál az elnökök vezetése alatt négy igazgató s ugyanannyi akadémiai tagból álló küldöttség fogja tolmácsolni a magyar tud.akadémia legmélyebb háláját. Az igazgató tagokat az elnökség fogja felhívni, az akadémia részéről pedig azonnal megválasztatott a küldöttség négy tagja, kik következők : Korizmics László és Lónyay Menyhért tiszteleti. Zsoldos Ignác rendes, Pauer János lev. tag, székesfehérvári ka nonok. .áoniiljilíT*!* in itRvtujm fon KÖZINTÉZETEK ÉS TÁRSULATOK. A magy. tud. Akadémia philosop. törv. és történettudományi osztályai tegnapi hétfői ülése kezdetén az alelnök, báró Eötvös Józef úr az elnök, gr. Dessewffy Emil úr következő levelét nyújta be: „Tekintetes Akadémia! Sietek egy örvendetes hír közlésével, melyet legszívesebben személyesen adtam volna elő, ha egészségi állapotom még egy pár hétig nem szabná elém a faluzást. „A császári első hadsegéd , nagymélt. gróf Crenneville hozzám intézett közleménye szerint, méltóztatott ö cs. és apóst, királyi Felsége a legmagasabb oltalma alatt álló m. tudom. akadémia palotája építésére, 15,000 (tizenöt ezer) forintot magánpéztárából legkegyelmesebben adományozni és egyszersmind megengedni, hogy ezen összeg egy része az elnök belátásához képest, egy kísérleti vegyműhely célszerű felszerelésére is fordíttathassék. „Az idők és hazámfiai kedvezése nekem engedték azon szerencsét, hogy sok ilynemű jelentést tehettem e tisztelt testületnek, — azonban érezni fogja bizonyosan a tek. akadémia velem együtt, hogy ma teszem a legörvendetesebbet, legfontosabbat és legnagyobb jelentőségűt. „A fejedelmi kegyelem ezen intézet irányában tanúsított nyilvánulása által mindnyájunkban ébresztett érzéseknek hű tolmácsa vélek lenni, a midőn azt a javaslatot teszem, hogy legmélyebb hálánkat egy küldöttség vigye meg e cs. kir. Felsége uralkodói székéhez, mely az elnökök vezetése mellett, általuk felkérendő négy igazgató-tanácsi tagból A hazafias öröm és dynasticus hódolat e kifejezése után az osztályülés áttért a rendes tárgyakra és pedig ezúttal két értekezés, mindkettő történeti tárgyú, olvastatott fel. Az egyik Szilágyi Istváné, Drágfi János , törvénytelen fia, Gáspárról és Verbóczi özvegyéről szólt, ezt Nagy Iván olvasta fel. A másik, Hajnik Imre n.-váradi jogakadémiai tanártól az 1621-diki n.-szombati gyűlést és Pozsony meghódolását Ferdinandnak tárgyazta; felolvasta Pauler Tivadar r. tag. A titkári közlemények az akadémia házi ügyeire vonatkoztak. A jövő heti ülésben a Nádasdy-pályázat eredménye fog bejelentetni. LAPSZEMLE, Pest, máj. 23. A „Pesti Napló“ mai számában ezt írja : Az „Ost-Deutsche Post“ 136-dik számában szól a „Debatte“-nak azon három cikkéről, melyekben a magyar kérdés megoldásának módja volt fejtegetve, s melyeket a „Pesti Napló“ is közölt volt a harmadik cikk híján, figyelmeztetvén az olvasót ezen jól írt és helyes cikkekre. Az „Ost-Deutsche Post“ nevezett számában a „Debatte“ ama cikkei „állítólagos programm“-nak mondatnak, s a „programm“ szó ruháztatik rájuk elejétől végig. Az „O. D. P.“ azt bizonyítgatja, hogy a „Debatte“-ban megjelent cikksorozat nem lehet a magyar felirati párt programmja. Politikai pártprogrammnak csak azt lehet nevezni, mit a párt előleges tanácskozás után megállapított és formulázott. De Magyarországban a felirati párt 1861 óta soha együtt nem tanácskozott, s a teendőkre nézve semmit meg nem állapított, semmit nem formulázott, egy szóval semmi programmot nem készített, s országgyűlésig nem is fog készíthetni. A „Debatte“ szerkesztője, Ludasy úr, e hónap elején Pesten lévén, meglátogatta Deákot és a felirati pártnak több tagjait. Társalgás közben, mely többnyire a birodalomnak s Magyarországnak közdolgairól folyt, Ludasy ur kérdéseire, mind Deák mind azon elvbarátai, kiket Ludasy ur meglátogatott őszintén és minden tartózkodás nélkül elmondották a fenforgó lényegesebb tárgyakra nézve saját egyéni nézeteiket, mert sem kedvünk sem okunk titkolózni és politikai meggyőződésünket rejtegetni. E nézetek a teendőket illetőleg csak körvonalazások voltak. Ludasy úr azok lényegét helyesen fogta fel, s a „Debatte“ 125., 126. és 127-ik számaiban híven adta elő. Nem nevezte ő e nézeteket pártprogrammnak, hanem a valósággal egyezőleg, úgy mondotta el azokat, mint a liberális párt itteni táborában hallottakat. Deák azon főeszméket s elveket, mik a „Debatte“ említett három cikkében foglaltatnak, már hónapok óta gyakran elmondotta magántársalgás közben barátainak és ismerőseinek, meg olyanoknak is, kik nem ugyan azon politikai párthoz tartoztak. Gyakran fejtegette, mennyire alaptalan s igazságtalan azon ellenvetés, melyet sokan Magyarországnak alkotmányos önállása ellen felhoznak, mintha tudniillik ez a birodalom biztosságát veszélyeztethetné. Szólott azon módról is, melylyel, éppen a sanctio pragmati-